Monthly Archives:October 2015

És saját mesét mondasz? Hanem felolvasod?

6 Oct , 2015,
Szilvi
Comments

Még mindig nem találtam ki ezekre a kérdésekre egy-egy illően frappáns választ. És az az érdekes, hogy egymástól teljesen független emberek szokták ezt kérdezni, amikor töredelmesen bevallom, hogy hát mesemondással is foglalkozom.

ideas1Valóban, mindig is olyasmik kezdtek el érdekelni, amiket magyarázni kellett. Én így szoktam új kontinenseket felfedezni. És aztán csak mondom és mondom barátaimnak az élményeimet, miközben nekik fogalmuk sincs, miről beszélek, csak azt látják, hogy hát Szilvike megint jól elvan. Talán ezért olyan magától értetődő, hogy saját mesét fogok mondani. Van olyanom is, amire ők gondolnak, de nem sok. Élőszóban pedig eddig csak kettő hangzott el. Vagyis…

Szóval nálunk mindig is volt fejbőlmese. Nagymamám Gabika maci és Szilvike maci napi kalandjaival szórakoztatott bennünket (játszótéren jártak és húslevest ettek). Apu taxizott akkoriban, este meghallgatta a rádióban a mesét, hazajött és elmondta nekünk. Nem maradtak ki a mesekönyvek sem, de volt ez a másik lehetőség is, hogy fejből szóljon a történet. Az utóbbi években rájöttem, hogy a “fejbőlmese” nem egy létező fogalom. Az a sok szép mesekönyv azt eredményezte, hogy a mesemondásról mostanában egészen fura dolgokat gondolunk. Hogy például a “pór nép” csak akkor tud mesélni, ha van kéznél egy mesekönyv. Meg hogy aki porondon beszél, az vagy népi mesemondó vagy saját agyszüleményt prezentál. Na jól van, hát akkor most már igazán  beszélgessünk arról is, mi az a saját mese, mert szerintem ez nem egy egyértelmű entweder-oder kérdés.

Book-Comes-to-LIfe_zpscb6612d2

Tudod mit szeretek legjobban a mesemondásban? A készülést. Azt a három zsák befektetett energiát, azt a száz hordó elpárolgott időt, amit azzal töltöttem, hogy a választott történet egészen intim közelségbe engedjen. Előbb csak megtalál benne valami, kicsit beszélgetünk, és akkor addig forgatom, annyi mindent tudok meg róla, hogy lassan már tényleg ott ül mellettem. Közben persze lehet, hogy átírom kicsit, és ehhez valóban kell a kölcsönös bizalom köztem és a történet között. Mint múltkor például, amikor azt hitted, saját mesét mondok. Mert mi ketten, a történet és én, észrevétlenül egy alakká csúsztunk össze, és már nem tudtad, hol kezdődik az én kezem és mikor néz az ő szeme. Akkor most árulja el nekem valaki, de igazán őszintén: saját mesét mondtam?