Monthly Archives:May 2016

Ahá, szóval így néz ki egy színvonalas haknifesztivál!

22 May , 2016,
Szilvi
Comments

WP_20160522_13_47_42_ProPont időben jöttem rá, hogy pont most van Bécsben idén a Storytelling Festival, és viszonylag gyorsan sikerült is lezongorázni, hogy hogyan is tudok elmenni rá. Vonatjegy és egy kedves ismerős vendégszeretete – így kerültem ki a szombati, négy óra hosszú Story Marathonra, ahogyan az aznapi műsort nevezték. (A rendezvény maga több napos, de a szombati program tűnt a legjobbnak.)

Szóval egy szóban: zseniálisak.

De tényleg. Még Marcus Jeroch műsorán is jól szórakoztam, aki magát Wortakrobatként nevezi meg, fárasztó szóviccekkel operál, és a youtube-on elérhető felvételeinek felületes áttekintése alapján úgy ítéltem meg, hogy na ő lesz az, akinek a művészetéből nyelvi korlátaim miatt nem sokat fogok érteni, de tökmindegy, mert amúgy is egy szánalmas kis görcs. Hát nem, egyrészt szépen kipontozza a poénokat, a fajsúlyosabbakat rendesen hagyja leérni, pont, amennyire kell. Másrészt pedig, ami a legérdekesebb volt számomra, hogy a megjelenése, stílusa élőben helyén való, hiteles és zseniális. És esküszöm nem ittam, nem szívtam. Ez valószínűleg olyan, hogy ha nem vagy rápörögve épp a Gyalog galoppra, akkor ne nézd meg a Gyalog galoppot. De itt ezzel nem volt gond, Marcus a belibbenése pillanatában elhitette velem, hogy nekem ez kell.

Maga a fesztivál egyébként számomra szokatlanul és egyben üdítőleg is kétnyelvűen zajlott. Mármint, érted, hogy itt van a kedvenc kakaós bögrémtől alig három órányi távolságra egy olyan világ, ahol azért is könnyű nemzetközi storytelling fesztivált rendezni, mert teljesen természetes, hogy amelyik előadó nem tud németül, hát majd beszél angolul, és a közönség pontosan ugyanolyan jól fog szórakozni. Jót tett szerintem az estnek az is, hogy nem tisztán mesemondás volt, hanem tényleg nagyon sokféle művészeti ág színpadra lépett.

Na. Marcust már említettem, nem egészen sorrendben, de íme a többiek:

WP_20160521_19_08_03_Pro

Amikor érkeztünk, Alvaro Solar éppen arról értekezett, hogy gyerekként mennyivel könnyebb volt neki háborúsat játszani, mint békéset (nem tudom mennyire volt ilyen téren tudatos a témaválasztás, de bennem felmerült egy kis aktuális világpolitikai párhuzam), és kifejtette, hogy ebben a műfajban sokkal komplikáltabb dolog fiúgyereknek lenni, mint kislánynak. Ez inkább afféle stand-up műsor volt, nagyon élveztem. A hapsi nagyon ügyesen uralta a színpadot, öltönymellény ide vagy oda, az ember látta rajta a dzsungelharcos jelmezt és a kislányruhát is, attól függően, hogy épp melyik szereplő szólalt meg.

WP_20160521_19_21_27_ProA következő előadó Folke Tegetthoff volt, ő egyben a műsor házigazdájaként is operált. Egyébként mindenkit úgy konferált fel, hogy a sort folytató őstehetség ilyen meg olyan különleges módon mondja el a sztorit, de ettől még az előadók nagy része nem volt storyteller, csak hát egy storytelling fesztiválon a Story Marathon etap alatt valami cipőkanalat elő kellett venni, hogy ne tűnjön fel a sumákság. Szerintem elég lett volna átnevezni az aznapi programot, de ez magánvélemény, és lehet, nem rajta múlt. Persze értem én, hogy egy jó produkció mindig „has a story” (témában kedvenc linkem itt), de… na. Mindegy. Tegetthoff saját számában kedvesen, öregurasan adott elő valami királylányos-királyfis mesét, bevallom, picit kevésbé kötött le, de nem azért, mert öregurasan adta elő, mert ezt jó értelemben gondoltam, hanem csak simán a sztori nem fogott meg. Olyan hellyel-közzel tündérmese volt, ismerős elemekkel, aki imádja az ilyet, az bizonyosan jól szórakozott, mert a bácsi jó előadó, és még zenei kíséretet is hozott.

Utána Jimmy Gonzalez, az ultimate zsonglőr srác dobált golyókat, majd gyurmával szórakozott. Ez utóbbi nagyon jó ötlet volt, feldobta a hagyományos labdadobálós számot, hogy valahogy úgy lett időnként több vagy kevesebb „labdája”, hogy hol letépett a tömbből egy darabot, hol összedolgozta kevesebb, de nagyobb labdává. Lehetetlen, mint minden zsonglőr mutatvány. :)

WP_20160521_20_28_40_ProLaura Simms műsora ígéretesen indult, de aztán bevallom, nem tetszett. Azért nem, mert szájbarágós. Egy amúgy nem túl szar morális történetet mondott el, és a végén jó alaposan belemasszírozta az agyamba a tanulságot, és nekem fizikai fájdalmat okoz, amikor a koponyámon belül masszíroznak. Viszont uralta a porondot, szépen mozgott, jól intonált, összességében sokat tudnék tőle (is) tanulni, egészen egyértelműen egy komoly, tapasztalt storyteller ragyogott belőle, ilyen szempontból nagyon nagy élmény volt őt nézni és hallgatni.

A pantomimes fickót, Fabien Kachevet ki kell emelni, elképesztő hanghatásokkal operálva adott elő egy szál széknyi díszlettel egy autós sztorit, amiben gyakorlatilag nem hangzott el értelmes mondat, mégis mindent értettünk. Merre jár, kivel, mivel találkozik, mit szeretne. Egyike azon előadóknak, akik bizonyosan alternatív hangképző szervekkel is rendelkeznek, mert ez az egyetlen értelmes magyarázat a torkát elhagyó hangeffektekre. Plusz nagyon, nagyon, nagyon röhögtünk. Abszolút 10 pont.

Sajnos késve érkezőkként mi csak a ráadásban kaptunk egy rövid mesét a kubai előadótól, Antonio Sacre-től. Egy pinduri kis állatmesét mondott, külön érdekessége volt, hogy angolul és néha kicsit spanyolul. Utóbbi mondatokat többnyire angolul is valamennyire megismételte (csak a hossza árulkodott, hogy nem az egészet), de lehetett követni, mert jó helyre szúrta be ezeket a részeket, amiket kevesebben értettek, és amúgy is nagyon tetszett, hogy ezt így bevállalta. Szerintem jót tett a mesének, hogy ilyen módon multikulturális élményt varázsolt belőle.

Ja, igen, Medhat Mamdouh, a furulyázó beatboxos, ki ne hagyjam! Fuvolával láttam már hasonló felvételeket, mint amit ez a fiatal srác furulyával produkált. Le a kalappal minden legalább ilyen profi beatboxos előtt! Neki még meg kell tanulnia magabiztosabban mozogni a színpadon, amikor épp nem zenélt, nagyon izgulhatott, a testbeszédre jobban oda kell figyelnie. Valószínűleg egy nagyon szerény ember, nekem olyan volt, mint aki nem is igen érti, hogy hogyan lehet ennyi ember tényleg kíváncsi a tudományára. Hát pedig nagyon is kíváncsiak vagyunk, produkció alatt én még lélegezni is elfelejtettem!

Hát a Fußteatheres Laura Kibel attrakcióját nem tudtam hová tenni. Az amúgy jól felépített műsor szerintem professzionalitásában messze elmaradt a többi produkciótól. Egy olyan srác, aki nyolc labdával és gyurmával zsonglőrködik, egy tehetséges beatboxos és egy fegyelmezett, precíz táncos, akit mindjárt bemutatok, meg ugye a pantomimes, akin sírva röhögtem, könnyűszerrel lemosta a porondról ezt a kedves mosolyú, kreatív hölgyet, aki könnyen megmenthette volna a becsületét, ha ütősebb kűrt állít össze. Különösen a második műsorszámát kellett volna lecserélni valamire, ami nem csak vicces és nyilvánvalóan fárasztó, hanem technikailag is magas felkészültséget sejtetne. Íme, egy rövid részletet felvettem belőle, ebben a számban nem igazán nyújtott ennél többet. Hiányoltam belőle a történetet, és igazság szerint nálam az első műsorszáma is túl egyszerű kis sztoriként csapódott le. Sajnáltam alapvetően, szerintem többre képes. Sokkal izgalmasabb mondanivalót várnék el egy felnőtteknek szánt műsorban, ez ebben a formában egy általános iskola gyereknapjára való: könnyed, vicces, jól van megcsinálva, végeredményben egy kiváló matiné anyag.

És akkor a végén Mario Espanol jött, a „kézen álló egyensúlyozó”. Hogy az mit tud! Kézen áll, break elemekkel dolgozik, és lélegzetelállítóan hajlékony. Sugárzik az egész srácból valami elidegeníthetetlen fegyelmezettség. Szóval bár jócskán megjelennek break elemek, nincs benne semmi a break produkciókra jellemző vagány ultralazaságból, hanem inkább egy átgondolt műészi produkciót állított össze. Szép volt, na, pedig általában nem szeretem a modern táncosokat nézni, magam sem tudom, miért. Nagyon ez sem kötött le, de jól esett, kellemes levezetés volt, szépen belesimult a programba.

Aztán minden jónak vége lesz egyszer. Azért, mielőtt elhagytuk volna a terepet, én is megtettem az első apró lépést a nemzetközi storyteller karrierem útján. Megérintettem a színpadot.

WP_20160521_21_47_54_Pro

Összességében nagyon pozitív élményekkel jöttem haza, és gyanítom, ez még mind semmi egy igazán nagy volumenű storytelling fesztiválhoz képest. Türelmetlenül várom, mikor leszek én magam is olyan tudás birtokában, hogy legalább a bécsi Storytelling Festival nívóját megüssem, és a színpadot ne csak egy tréfás fotó kedvéért közelítsem meg. Dolgom legyen rajta.

Dixit variációk nem csak mesemondóknak

18 May , 2016,
Szilvi
Comments

A Dixit körüli hájpot az egyik felem érti, a másik kevésbé. Szóval azt értem, hogy a grafika zseniális, és tényleg le a kalappal, fantasztikusan szép az összes kártya.

dixit_banner

Viszont a játék maga… olyan láttuk már valahol… Jó, ez meg persze azért van, mert imprós játékokkal már sokat játszottam, és egészen egyszerűen önmagában az, hogy egy képre ránézek, és akkor húha, gondoljak valami firnyákosra, nem fog meg. Oké, tudom, sokaknak már ez is teljesen újszerű élmény, de nekem valahányszor játszom, mindig az a benyomásom, hogy aki ezen 13 éves koráig nem esett át, az talán soha nem is játszott még igazán. Kép alapján, bedobott szó alapján, az mindegy, olyan sok minden alapján lehet asszociálgatni, számomra egyszerűen csak szomorú, hogy felnőtt emberekkel ez még szemlátomást nemigen történt meg.

photos Christian Creutz

De a Dixitet meg kell menteni. Igen, a grafikája miatt. Nem tudok napirendre térni fölötte, az egész lakást kitapétáznám vele, azt akarom, hogy a barátom legyen, aki rajzolta, azt akarom, hogy zenét írjanak minden laphoz, és én akarok a lapokon szerepelni, ott, abban a különös világban akarok sétálni, ami a lapokon megjelenik, és azt akarom, hogy mindenki, mindenki ezen a Föld nevű bolygón csak olyan lélekkel élhessen, ami a Dixit képi világához méltó. A Dixit kártyákkal játszani kell, a Dixit kártyáit nagyon, nagyon sokat kell nézegetni, a Dixit kártyák jók, a Dixit képek a barátaink.

Úgyhogy most íme néhány alternatív játékjavaslat a Dixit kártyák felhasználásával:

  • dixit odyssey card 1Alap: Állítsunk sorba kártyákat, és mondjunk együtt történetet. De ne csak úgy kutyafuttában, állapodjunk meg előre, milyen szerkezeti szerepük van a történetben. Legyen szép kerek a mese.
  • Dixit kártyaalapú meselánc, de úgy, hogy az éppen soron levő mond valami tág fogalmat a szövegelés végén, amivel kvázi meghívja a következő lapot. Például ha a történethez azt mondtam, hogy “A kiskutya elment piacra, jól bevásárolt, és ki is találta hová megy ezután.”, akkor még hozzáteszem: “olyan helyre ment, ahol az ég és föld egyszerre bizsereg”. Aki leghamarabb úgy érzi, hogy van nála olyan kártya, amire ez illik, az folytatja a mesét. Ha senki, akkor a kutya máshová fog menni.
  • Reklám. A Dixit kártya legyen egy reklám grafikája, ajánljunk egy terméket barátainknak. Lehet rá licitálni is, például a többi játékosnál lévő kártyák alapján. “Én adok érte egy kutyát, aki a csillagokban született és meséket pislog.”
  • Üdvözlőlap – a kártyák aktuális nyaralásunkon vásárolt üdvözlőlapok, melyek a környék nevezetességeit mutatják be. Meséljük el barátainknak, mit írtunk az üdvözlőlapra. Menjünk haza, és legyenek a barátaink érdeklődőek – kérdezzenek tovább az utazásról, ha lehet, a kártya alapján.
  • dixit-2Tudományos kutatás – ugyanaz pepitában, de a téma egy tudományos kutatás eredményeinek ismertetése.
  • A fentiek bármelyike úgy, hogy sorban szólalunk meg, és mindenki csak egy szót mondhat.
  • A lapokkal világot építünk. Mindenki hozzátesz valamit a világhoz, figyeljünk rá, hogy legyen benne élet, rendszer, ellentétek, motivációk stb.
  • Az eredeti játék, de kb. barchobázva kell kitalálni a lapot, vagy ilyen “Mr X” vagy például “mi lenne” ha alapon. Szóval asszociációs kérdésekkel, nem ér direkt megkérdezni, hogy “van rajta kutya?”. Van bakker, de elrontottad a játékot, mert a többin nincs.
  • Elvetemült divattervezőknek, grafikusoknak, belsőépítészeknek és más színmestereknek: színcápázzunk dixit lapokkal. Muahha…
  • Tartsunk tárlatvezetést “egy híres” festő művei alapján (a kártyák), és vázoljuk fel a festő pályafutásainak fontosabb lépcsőit is a kártyák alapján.
  • És végül plusz egy technikai ötlet: Vegyünk elő egy kockát, és tegyünk ki egy körbe mondjuk 20 lapot, az egyikre egy bábut. Valaki dob, tetszőleges irányba ellépeget, és a kártyát felveszi. A következő is dob, stb, míg a lapok el nem fogynak. Erre a módszerre bármilyen játékot építhetünk, hasonlóan működik a Patchwork, és a DokuHounter is. (Utóbbit persze csak az IBM German Speaker bid managerei ismerik, a newcomer tréningek “evidence management” tréningjére találtam ki, hogy kicsit játékosabban tekintsük át, amit a dokumentációról tudni kell. És külön büszke vagyok rá, mert a módszerrel “valódi” játékban csak később találkoztam, szóval akkor is én voltam hamarabb.)

dixit-4

Kívánom, hogy kommenteljétek rongyosra ezt a posztot jobbnál jobb játékötletekkel, amelyekhez nem kell más, csak egy pakli Dixit!

Ad hoc macska és krokodil

13 May , 2016,
Szilvi
Comments

Már régen mondtam mesét, de ma lényegében spontán mégis így alakult, és jól esett. Tegnap láttam este a facebook-on, hogy az Üllői úti Szabó Ervinben ma rémisztő dolgokat fognak hajtogatni, ragasztgatni. Az ifjúság egyébként ki is tett magáért, volt ott minden, sárkány, cápa, véres balta, ami kell. Aránylag felkészületlenül érkeztem, úgy döntöttem, lássuk, mi van a fejemben. Hevert az asztalon egy krokodil, arról eszembe jutott egy krokodilos mese. Meg láttam több macskát, ők Kacor királyt vonzották ma este a könyvtárba. Meg ahogy néztem őket, gyorsan kitaláltam valami kellemesen rémisztő felvezető formulát is (egy sárkány fogaira lettek ráírva a mesék), szóval bebizonyosodott, hogy megéri pihent fejjel érkezni mesemondásra.

És miután felálltam a szőnyegről, úgy harminc másodperc múlva már ki is kerültünk az internetre. Üdv a huszonegyedik században. :)

13227116_1075524952522697_5930744913393188195_n

Kép forrása és még több kép: FSZEK Üllői úti könyvtár facebook oldala

Grátisz: amikor kiléptem a könyvtárból akkora szivárvány fogadott, hogy azt elmondani nem lehet. Tudod, az a kettős ívű, forgalommegakasztós fajta.

WP_20160513_18_46_32_Pro

Világító mese

12 May , 2016,
Szilvi
Comments

Ez a bejegyzés ennek a szertáros podcastnak a margójára készült. Tudod, amelyikben világító élőlényekről van szó. No éppen ilyenek jönnek, csak a mesevilágból.

A legkézenfekvőbbnek tűnhet, ha a fényt tűz okozza. Na, hát a főnix madár ezek szerint időről-időre világít egy kicsit. De mondok egy igazán és folyton lángoló szereplőt, ami ráadásul nem sárkány: Maui tűzszerzős manőverének egyik maori változatánában Maui látogatás tesz Mahuikánál, aki egy eleve minden ízében lángoló tűzistennő. Egyenként adja át lángoló körmeit Mauinak, aki persze nem azért trickster, hogy ne dobja a tóba mindegyiket, amint kilép Mahuika barlangjából…

Kiegészítés: Most mondhatnád, hogy égve könnyű világítani, de egyébként nem triviális dolog, hogy egy láng világít, pontosabban beszélünk nem világító lángról is (angol irodalomban luminous és non-luminous). A különbség annyi, hogy az egyik sárga, a másik, inkább kék vagy az se. Konyhanyelven azoknak, akik egy mondatban szeretnék látni: minél tökéletesebb az égés, annál kevésbé látod, hogy ott van egyáltalán valami láng. Plusz egyik-másik tiszta gáz sunyin ég, például a tiszta hidrogén állítólag esetleg picit pislákol. De amúgy érdemes a tűzzel picit mélyebben is foglalkozni, nagyon érdekes dolog.

A lidérceket ezen a ponton természetesen meg kell említeni, de ez akkora téma, hogy nem is szeretném e pillanatban túlságosan kifejteni. Lidércfényt látni mindenesetre nálam is bakancslistás elem.

Mélytengeri világító állatkákról nyilván nemigen találunk meséket, part menti világító állatkáról meg én nem láttam történetet. Viszont a szárazföldön itt van nekünk a szentjánosbogár.

Egy. Parasztbiblia: Csinálj világosságot!

Egyszer Jézus és Szent János egy erdőn keresztül mentek. Nagyon sötét volt. Ekkor mondá Szent János Jézusnak:

– Csinálj világosságot, mert nem látok!

Ekkor apró bogarak röpködtek, melyek megvilágították az utat. Ekkor Szent János térdre borult Jézus előtt.

Kettő. Egy állítólag Fülöp-szigeteki meséből megtudjuk, miért félnek a majmok a szentjánosbogártól. Jó okkal.

Három. És van itt még egy afrikai mese a Holdról. (gyűjtemény: Voigt, A kaméleon és az Isten felesége – mese: A Hold) Igazából ez volt az első mese, ami eszembe jutott a szentjánosbogárról, de emlékeimben úgy négy-öt sorral több szerepet kapott. Hát nem, hamar elbúcsúzunk tőle. Egy ember “világító bogarakat” akart szerezni, hogy lásson a sötétben. Találkozik valakivel, aki mutat neki jobb lámpást: a holdat. Haza is viszi, fazékba rejti, de a gyerekek nem elég óvatosak, kiszökik, és a tüze egy gyereket még ott helyben megöl. Előbb egy hegycsúcsra ül, onnan nem sikerül visszaszerezni, tovább szökik, fel a magas égbe. Elég szomorú történet egyébként, mint ahogyan sok más eredetmonda is.

A bambuszban talált lány japán eredetű története a Fráter Erzsébet jegyezte szüzsécsokorban is megtalálható. (Erzsébet királyné esete a rozmaringgal). Itt nem derül ki, hogy a lány maga is világít-e vagy csak a bambusz, és azt sem tudjuk meg, hogy miért. Cserébe megtudjuk, mitől füstölög a Fuji, de azt sem a lány csinálja. Egy német forrás már aránylag kerek tündérmese formában közli a történetet, csodával, kérőkkel, meg minden. Azt megtudjuk, hogy ő valami égi tünemény, de nem kíséri végig a mesét, hogy világítana, és igazság szerint azzal zárul, hogy senki sem tudja, ki volt az a lány. Viszont a mesének saját wikipédia oldala is van, sokkal több információval. Egy pontig alapvetően megegyezik a két forrás, részletekben tér el, plusz a szócikk a szereplők neveit is megadja. És végre kiderül, honnan jött a lány: a Holdról, és vissza is kell térnie a népéhez. Ha egy forrást olvasol el, a wikipédiás legyen az, már az ott eldarált verzió is csodálatos. (A Fuji epizódot is közli.)

Szintén a japán kultúrában ismert az Aosagibi, vagyis a “kék gém tűz” jelensége – transzformálódott gémek okozzák. Tömören: a hosszabb életű gémek kéken világítanak. No hát legalábbis egy biztosan. Pontosítsunk, a bakcsóról van szó, angol neve valamivel hosszabb: black-crowned night heron. Szép madár, érdemes legalább egy pillantást vetni rá.

Már az előbbi két tippet is Csengétől kaptam egyébként, aki tavaly a Múzeumok éjszakájára talált pár mesét az északi fényről is. Például itt megemlít egy észt történetet, amelyben egy lány magához az északi fényhez megy feleségül. Aurora Borealis témában egyébként itt egy kisebb lista azoknak, akik hirtelen nem is tudják, hol kezdjék a kutatást. Nem tudok választani, menő a sárkány is, a róka is, és a többi se kutya.

Huh, ennyi most elég világítás témában. Én meg azt hittem az elején, ez egy rövid bejegyzés lesz. Viszont ezt az egyet még nem tudom kihagyni, akkor sem, ha nem népmese. Hiányozna a listából valahogy.

Szóval…
Ha ennek a képnek a láttán most nem egyre gondolunk, akkor…
akkor mindegy…

Mese vs. kísérlet – egy kísérlet

7 May , 2016,
Szilvi
Comments

Szóval az alapötletet az ezennel induló bejegyzéssorozathoz a Szertár egyik podcastja adta. Az, amelyikben világítanak az élőlények. Eszembe jutott, hogy na erre lenne jó mesét találni, amiben világító élőlények vannak! Aztán eszembe is jutott egy, de azt majd a következő postban mondom el. (Hát jó, nem lesz hosszú.)

Szóval semmilyen írott vagy íratlan megállapodásom nincs a Szertárral, csak simán elkötelezett hívük vagyok. Podcastjaik kellemes, szórakoztató műsorok, sóskapucoláshoz, panírozás mellé és úgy általában mindenfajta kevés koncentrációt igénylő tevékenységhez szívesen hallgatom. És arra gondoltam, ki más keressen meséket a technikai és természettudományok tematikája mentén, ha nem a kétfülű mesemondó?

Szóval nem ígérem, hogy minden héten jelentkezem, azt sem, hogy minden podcasthoz fogok mesét találni (keresni), de azt igen, hogy érdekes lesz. És igyekszem nem csalni, de olykor lehet, hogy csak szőrmentén fogok kapcsolódni egyik-másik témához. Becsszó.

Szóval kezdetnek íme egy felvezető mese. Egy magyar népmese, biztosan ismered, vagy elemeire emlékszel még. Egy legény álmodik valamit, de csak akkor hajlandó elárulni, ha beteljesült. Persze így-úgy-amúgy eljut a palotába, de a királynak sem árulja el, mit álmodott, mi az a nagy titok, ezért a király befalaztatja. Azon van valami rés (a kőműves lefizetésének mozzanatára hadd hívjam fel a figyelmet), a legkisebb királykisasszony ott ad neki mindig enni. Hanem egyszer valamiért megharagszik a török szultán. Mindenféle fejtörőket küld a királynak, hogy ha meg nem oldja, hát vége az országának. Elsőnek például három szamarat küld, meg kell állapítani, melyik hány éves. Meg még két hasonló. Na és végre elérkeztünk a lényeghez.

Szóval a rejtvények megfejtéseit természetesen mindig a legény eszes javaslatai hozzák, és most tekintsünk el attól, hogy vajon működik-e, amiket mondd, vagy nem, mert hát nem, de mindhárom esetben egy-egy kísérlettel kell a választ meghatározni. Semmi varázslat, semmi trükk: csak egy “tudományos” próba, és máris meg van a megoldás.

Szóval ha én mesélném, egészen biztosan kitalálnék a fejtörők helyére olyat, amiket valóban meg lehet fejteni egy egyszerű, de kevésbé triviális kísérlettel. De a tanulság, hogy bizony sokszor elég egy picit gondolkozni, és próbát tenni egy technikai kérdés ügyében – úgy hiszem, méltó nyitánya egy Szertár-ihlette sorozatnak.