Monthly Archives:September 2016

Hetedhétfő körbeblog – Magyar népmese tündérrel, manóval

30 Sep , 2016,
Szilvi
Comments

Ó, igen, pénteken startol a hetedhétfő körbeblog, de ez kivételes, ígérjük, idén már nem lesz több olyan szeptember harmincadika, amikor Benedek Elek születésnapját ünnepeljük. (Igény szerint másmilyen szeptember harmincadikát természetesen rendezhetünk, akár többet is.)

Ez a poszt az első magyar mesemondó körbeblog, a Hetedhétfő körbeblog első epizódja. Ennek keretében több mesemondó publikál egyszerre saját blogján ugyanabban a témában. Hét héten át minden hétfőn (avagy ezúttal pénteken) újabb olvasnivalóval jelentkezünk. Az eheti téma: kedvenc magyar népmese tündérrel vagy manóval. A témában bejegyzést tettek közzé: Lovranits Júlia, Zalka Csenge. A Kétfülű posztjait a hetedhétfő körbeblog kategória alatt találod.

– * . * –

Feladta a leckét Júlia, mikor kitalálta, hogy kedvenc magyar tündéres és/vagy törpés mesémet kell majd ismertetni, mert hát bevallom, először is magyar törpés mese hirtelen nem is jutott eszembe, a tündéreseket meg valahogy többnyire nem szoktam szeretni. Nem tudnám megmondani, miért, valahogy ritkán fognak meg. De kettő csak bevillant, amit szívesen ajánlok, igaz, az egyik nem úgy tündéres, de azért kicsit mégis.

halhatatlansagra_vagyo_kiralyfi_screenshotA halhatatlanságra vágyó királyfi történetével a Magyar népmesék sorozatban találkoztam először. A királyfi halhatatlan akar lenni, és hát így-úgy-amúgy végül egy tündérlányt vesz el feleségül, aki a halhatatlanság földjén él. Aztán hazalátogat. Igen megkapó a királyfi időutazása (mondanám, ha hétmérföldes csizmával közlekedne: ikerparadoxona), mert hogy amíg ő távol járt, a valóságban háromezer esztendő telt el. Miközben a sorozatban a képi implementáció rendkívül szórakoztató*, ezen a ponton nagyon izgalmas belegondolni, vajon régebben hogyan képzelték a mesemondók és -hallgatók a távoli jövőt, miket mondhattak. Aztán jön a királyfiért a halál, merthogy van itt egy kis elmaradás, ideje törleszteni. És ez is tetszik, hogy a királyfi nem csak turista, hanem bizony aki visszatér, az kénytelen szembenézni az elvarratlan szálakkal. A mesének több befejezése ismert és lehetséges, erről véletlenül nemrég beszélgettünk Nagy Enikővel. Odáig stimmelni szokott, hogy a királyfi visszajut a tündérország kapujáig. Sarkában a halál, kapuban a felesége. Az egyezség is jópofa elem: a tündér feldobja a kapuban, és akinek világban leesik, azé a királyfi. Lehet fogadásokat köttetni a közönséggel, hol ér talajt, aztán a mesemondón múlik, mi lesz. (Van sirályos megoldás is, ezt is Enikőtől tudom, ebben az esetben a királyfi csillagokká változik. Nekem mindhárom lehetőség bejön.)

spiderwebA másik mese csak úgy simán tartalmaz elvarázsolt lányt, tündérpókot és tündértörpét. (Én nyilván a tündérpók feltűnésének pillanatában szerettem bele…) Máskülönben, a vázlatot tekintve nem különösebben újszerű tündérmese, egy csomó klasszikus motívumot felsorakoztat a három testvértől a lehetetlen kéréseken át a csodálatos tárgyakig, nem is akarok többet fecsegni róla. Egy változata fent van a MEK-en is, érdemes elolvasgatni, úgy összességében egyszerűen csak egy szép, kellemes, koherens mese tök jó képekkel. Jól esik olvasni, minden fakszni nélkül hoz valami elragadót, egyszerre egyszerű és csodákkal tarkított. Egyetlen ponton változtatnék mindenképpen a legyűjtött anyagon, de ez csak egy cseppnyi igazítás a modern világra való tekintettel: a végén a legkisebb királyfi hazaviszi a világ legszebb lányát feleségnek, de hogy útközben nehogy baj legyen, a lány csúnyává változik. Jelesül cigány lánnyá. Hát igen, más kor, más értékrend, de egyebek közt ezért áll a gyűjtés és a hallgatóság között a mesemondó.

Ennyi volt a mai adás, ajánlom szeretettel  mesemondó társaim posztjait, név szerint tehát még egyszer: Lovranits Júlia, Zalka Csenge.

– * . * –

* lásd: az itt szereplő illusztráció már ismerős lehet, éppen nemrég tűnt fel nálam az egyik szertáros posztban. Ez a kedvenc grafikai momentumom a meséből.

A Szertár margójára – Orvos a mesében

19 Sep , 2016,
Szilvi
Comments

Már-már hol volt, hol nem volt, amikor a Szertárban azzal az orvos jövőkutató sráccal ültek podcastot, aki szerint meg kellene reformálni az egész egészségügyet, úgy, ahogy van, csak nem pont úgy, ahogyan általában gondolják az emberek. Meskó Bertalan legfontosabb üzenete aránylag szokatlan: mindannyiunknak magasabb fokú tudatossággal kell élni, és ezzel egy időben az orvosnak is meg kell tanulnia kommunikálni. Mert az orvos nem varázsló, ma mégis csodavárás megy. Helyette inkább tájékozódjunk, hiszen felesleges minden marhaságért az orvos idejét rabolni, de cserébe az orvos meg legyen normális, ha hozzá fordulok panaszért. Tegye fel a kezét, akinek nem jutott eszébe egyetlen sztori sem az előző mondat mindkét feléhez, külön-külön is. Igen, mindkettőnek vannak külső és belső feltételei. Erről és még sok másról beszél Meskó Bertalan a fenti linken, melegen ajánlom, avagy vigyázat, gondolatébresztő tartalom várható. Alább viszont következzen egy-két mese orvossal.

orvosbeteg1 orvosbeteg2

A halál, mint az orvos segítője

Magyar viszonylatban a kedvencem (a Lúdas Matyi orvos jelenete mellett természetesen) talán az orvossá lett szegény ember története, akinek maga a halál segít az orvoslásban. A mesében a végtelen szegénység arra visz egy embert, hogy a halállal kössön egyezséget: csapjon fel az ember orvosnak, és csak azt nézze, hol áll a halál. Ha a beteg fejénél, akkor mondja meg, nincs már mit tenni, a páciens meg fog halni. Ha viszont a halált az illető lábánál látja, kezelgesse csak, a beteg hamarosan meg fog gyógyulni. Nekem Palkó Józsefné verziója nagyon emberi, a szegény ember meggazdagszik, kapzsi lesz, egyszer kifog a halálon, aminek ára lesz, mert a halállal nem kukoricázunk. Van olyan verziója, amiben de igen, kukoricázunk a halállal, kifizetődő dolog, de nekem Palkó Józsefné változata mégis jobban tetszik. Számomra ezen egyezség megszegéséért járó büntetés arról is szól, hogy márpedig a halál az élet része, aki pedig ezt el nem fogadja, akár kapzsiságból, akár más okokból, az bizony rosszul jár. Fáj-nem fáj, a világtörténelem során eddig még minden élet halállal zárult, és sajnos van, amikor valaki annyira beteg lesz, hogy már nincs mit tenni. Nagyon nehéz, néha pokoli nehéz, de ezen nem tudunk változtatni, nem mi döntünk fölötte. (Ugyanitt: a halál és az ördög nem ugyanaz, ha az ördög vinné a szereplőt, aki ráadásul jó személyiség, fogjon csak ki az ördög eszén.)

Paracelsus

paracelsusA tizenhatodik század híres orvosa, Paracelsus, nagyjából akkora karakter a mesevilágban, mint Mátyás király, csak valahogy Hegyeshalomnál megálltak a történetek. Vagy csak az én gyerekkoromból maradt ki. Paragranum című művében a modern orvoslás négy alappillérét fektette le, melyek sorban: a filozófia, az asztrológia, az alkímia, valamint az orvos önzetlensége és erkölcsi tisztasága. Szerintem mindegyiken érdemes elgondolkozni.

Íme egy példa mesei karrierjéből: angolul és németül is megtudhatjuk, mitől lett Paracelsus akkora nagy orvos (érdemes összeolvasni, ha mindkét nyelvet beszéled). Hát az úgy esett, konkrétan a tiroli hagyományban, hogy az ördög pók képében egy fa odvába szorult. Paracelsus kiengedte, de annak két fiola volt az ára: egy, amiben egy minden betegséget gyógyító gyógyír van, és egy másik, amelyben egy mindent arannyá váltóztató tinktúra lötyög. (Ja igen, Paracelsus gazdag is lett aztán.) Ha eddig nem hangzott jól a történet, akkor azért a banális cselért olvasd el, melynek során Paracelsus az ördög hiúságát kihasználva végül csak visszazárja az a kis dögöt abba az odúba. Elszántak máris induljanak Hötting fölött a Bannwaldba, ahol a német forrás szerint az egyik fa máig rezeg, mert hát elég ideges az ördög odabenn…

.-.-.- * – * – * -.-.-.

De vajon orvos-beteg kapcsolatának fejlődésére is van mese? Hm, mától biztosan nyitva fogom tartani a szemem rá.

Cognitive science vs. storytelling – vol3

7 Sep , 2016,
Szilvi
Comments

Aki követte az előző posztokat (első cikk, második cikk), már megbarátkozhatott a gondolattal, hogy részben készen vannak, de legalábbis lázas munkával készülnek a gondolkodó, vagyis hát gondolkodáshoz igen hasonló dolgokat művelő informatikai termékek. Ebben a posztban végre a mesemondásra fogok koncentrálni.

focuse_on_storyteller

Aki próbált már könyvesboltban mesekönyvet választani, ad absurdum, mesemondó, és készült már rendezvényre, az tudja, hogy a meseválasztás néha kétségbeejtően nehéz feladat. Különösen az első jó néhány évben, mert ez bizony egy olyan szakma, ahol nem másfél év múlva leszel senior. (Kötelező olvasmány természetesen Zalka Csenge könyve: Mesemondók márpedig vannak.)

De… vissza a háztartásba. Első nekifutásra tegyük fel, hogy esti mesét keresünk. Ott a polcon hatvannégy mesekönyv, de vajon melyik mesét szeretné a csemete hallani? Szülők vagyunk, ma temetésen voltunk a gyerekkel, jó lenne most valami megnyugtatót mesélni. Nagyszülők vagyunk, ma állatkertbe vittük az unokát, jó lenne egy tuti ütős mese a koronás daru főszereplésével, mert azóta is folyamatosan koronás darusat játszunk. Örökbefogadott gyermekünk van, ezt ő mostanában kezdte el feldolgozni. Annyi élethelyzet van és annyiféle gyerek.

Mi lenne, ha lenne egy app a tableteden, ami egy gigamega brutálóriási hatalmasnagy meseadatbázisból simán kiválasztja neked azt, ami a célnak és a kölöknek egyaránt megfelel? Mi lenne, ha ez az alkalmazás képes lenne megtanulni, hogy a gyereknek mi tetszik, és a google képességeit meghaladó relevanciaszinttel köpne ki további ajánlatokat, amik még szóba jöhetnek?

Egy ilyen alkalmazás a manapság szárnyait bontogató mesepszichológia-meseterápia képviselőinek is igencsak megdobogtatná a szívét.

storytelling_from_tabletEz az alkalmazás még nem létezik. De Lénárt Évi kolléganőm és csapata éppen egy ilyen alkalmazás ötlettervét dolgozta ki, amikor egy CognitiveBuild névre keresztelt kampány keretében minden IBM dolgozó kifundálhatta, mire lehetne szerinte a Watsont alkalmazni. A legnépszerűbb ötletek aztán anyagi és szakmai támogatás mellett valóban meg is valósulnak. Szűkszakma ötlet, a StoryBuild nem kapott kellő támogatást, de engem megfogott. Egy meseválasztó alkalmazás, amely figyelembe veszi a gyermek jellemét, érdeklődését, korábbi mesékre adott reakcióit, adott feldolgozandó lelki gondokat… nagyszabású, de ma már nem lehetetlen elképzelés. Watsonnal vagy nélküle, de előbb-utóbb meg fog jelenni. Hogy hány és milyen előhírnökkel, azt még nem lehet tudni, de a kérdés nem az, hogy lehet-e, mert lehet, hanem az, hogy mikor jön valaki, aki mindenféle erőforrás szempontjából is magáénak érzi majd az ötletet. Éviék a leírásban egyébként egy félmondat erejéig azt a lehetőséget is felvetették, hogy az alkalmazás meg tudná tanulni egy tetszőleges személy hangját, és akár el is tudná mondani a mesét ennek a személynek a hangján. Nekem először ijesztőnek tűnt a gondolat, de aztán eszembe jutott az Újratervezés. Minden mindig csak a konkrét implementáción múlik.

Szóval ilyen időket élünk. Amikor ilyen alkalmazásokról tudunk fantáziálni. Őrület.

halhatatlansagra_vagyo_kiralyfi_screenshot

És akkor most legyünk egy percre mesemondók. Felkérést kaptunk a palóc agysebészek éves báljára, egy negyven perces, könnyed storytelling előadást várnak. Véletlenül kiszagoltuk, hogy a palóc agysebészek körében igen népszerű a természetben lovaglás és a krikett, menő lenne szőrmentén ezekhez is kapcsolódó, de persze alapvetően az agysebészettel foglalkozó performansszal előrukkolni. Feladatunk tehát:

  • Mindent tudni az agysebészetről, ami a mesemondás szempontjából fontos lehet. (Érdemes lenne a palóc agysebészet saját vívmányaira is figyelmet fordítani.)
  • Eleget tudni a lovaglásról, hogy ne mondjunk badarságokat, amikor előkerül a lovaglás a történetben. Esetleg kevéssé közismert kifejezésekkel is lehet majd dobálózni.
  • Eleget tudni a krikettről, hogy ne mondjunk badarságokat, amikor előkerül a krikett, vagy a kriketthez történetileg kapcsolódó játék a sztoriban.
  • Megtalálni azon könnyed agysebész történeteket, amelyben lovaglás és/vagy krikett is szerepel. Ha lehet, akkor egyszerre, de legalább párokban.

Hát nem lenne csodálatos, ha létezne egy olyan alkalmazás, ami mindezen igényeket képes kiszolgálni? Jaj, dehogynem. A tanulást nem lehetne megspórolni, de egészen drámaian átalakulna  a felkészülés mikéntje, és úgy általában a storytelling, mint szakma. És ne legyenek illúzióink: kisebb-nagyobb lépésekben bár, de nagyon is ebbe az irányba haladunk. (Elsőként például megjelent a google keresőmotor…)

Hasonló termékek a kutatást végzők számára is nagy segítséget nyújtanának. Egy olyan rendszer, ami érzékeli egy ember stílusát, mindenféli rendvédelmi alkalmazáson túl mesékkel foglalkozó kutatók számára is jó ötletadó, alkalmas kiindulási pont lehetne. Honnan jött egy történet? Aki lejegyezte, azonos-e azzal, akiről úgy híresztelik, hogy ő jegyezte le? Vegyük például a Nibelung éneket. Hogyaszonygya a Wikipédia:

“A 19. században uralkodó elmélet szerint a Nibelung-ének több hősi ének összefűzése révén jött létre,[12] ma azonban úgy tartják, hogy egyetlen szerző tudatos kompozíciója. (…)  a kutatók a stílus, az eposzbeli egyes utalások és helynévtörténeti megfontolások alapján több lehetséges szerző nevét vetették fel: a A kürenbergi lovag, Friedrich von Hausen, Konrad der Marner, Heinrich von Traunstein, Bligger von Steinnach, Rudolf von Ems, Heinrich von Ofterdingen, Sighard von Lorsch, Wirnt von Gravenberg, Wolfram von Eschenbach, Walther von der Vogelweide, Konrad von der Vogelweide, Konrad von Würzburg, Konrad von Fussesbrunnen, Konrad von Göttweig, Konrad von Russbach.[13]”

A kérdés tehát az, kié lehet vajon a Nibelung ének? Azt a Watson sem fogja tudni megmondani, hogy kié biztosan, de ha megmutatjuk neki, hogyan írtak a jelöltek, össze tudja hasonlítani vele, és tud adni egy sorrendet, hogy hát szerinte ez vagy az a szerző követi el a legtöbb hasonló stílusjegyet. Ez segítheti is a további kutatásokat meg félre is viheti, ez igaz. Valamivel tud egzaktabb lenni, mint a benyomások által óhatatlanul félrevezethető ember, de mivel tanuló rendszer, távolról sem előre definiált kifejezéseket fog keresni. Nagyon ingoványos terület, de nem végletesen futurisztikus vágyálom.

– * – * – * –

Hát ennyit akartam mondani. Hogy miközben mi mesemondók manapság az “Internet” – “könyvtár” – “tapasztalt mesemondó ismerős” háromszögében lavírozunk, néha érdemes kikacsintanunk a fejlődő technológiákra, mert bizony jönnek, és egy-egy vadhajtása nekünk is jó lesz valamire. Ki tudja, lehet, hogy nekünk még nem váltják le a cognitive computing eszközök a bal és jobb kezünket, de a következő mesemondó generáció számára egy-egy produktum már éppen úgy lesz természetes, mint nekünk most az okostelefon. És el fog jönni az idő, amikor a mai hozzáállásunk az egész mesemondáshoz elavulttá válik, és akkor el kell döntenünk, hogyan tovább. Mert a piac reagálni fog rá, ebben biztosak lehetünk. Aki tovább akarja majd csinálni, meg kell majd neveznie azon skilljeit, amivel a professzionalitást képes bizonyítani, egy valid indokot, amiért érdemes tapasztalt storytellerre építeni. Mint minden korban. Csak évek múlva mást nevezünk majd alapnak, ez minden.

ez_Egy_konyv(ezt a könyvet amúgy mindenkinek ajánlom)

Cognitive science vs. storytelling – vol2

4 Sep , 2016,
Szilvi
Comments

No, itt az ideje, hogy befejezzem a korábban megkezdett mondatomat. Valahol ott hagytuk abba, hogy van itt ez a kognitív  tudomány, amire érdemes odafigyelni, mert amúgy is használjuk, és van ehhez kapcsolódóan az IBM szanaszéthájpolt kispajtása, a Watson. És megint hosszú lett a szöveg, úgyhogy ketté szedem, de becsszó, a harmadik rész nem fog ennyit késni.

ibm_watsonSzóval a Watson (sok kognitív társával együtt) rengeteg mindenre jó, pedig még messze nem olyan okos, mint egy átlagos érettségiző. Jelen van mindenféle user experience támogató rendszerben, jó a HR-eseknek, jó az orvosoknak, szóval tisztára a világbékét támogatja. Ez most csak félig volt cinikus, mint már mondtam: a kognitív tudományról egyelőre még nem tudjuk eldönteni, hogyan viszonyuljunk hozzá. Akik hajlamosak a drámázásra, azok most egy csendes sarokban rágják a körmüket, és az önjáró autók elterjedésekor majd színes transzparensekkel masíroznak a parlament előtt. A másik véglet képviselői eközben felpöckölt orral hülyézik az előbbieket, és nem értik, mi a baj azzal, ha gépek mentik meg a fákat. A véleményem szerint többséget alkotó középmezőny, engem is beleértve, leginkább csak kapkodja a fejét, és a morális kérdéseket igyekszik a jövő egy kellemesen távoli pontjára halogatni.

Nos, ítélkezni most sem fogok, csak szeretnék kitenni minden mesemondó elé egy hatalmas nagy felkiáltójelet. Mert legyél színpadi mesemondó vagy csak az esti mese felolvasója, legyen a stílusod népi vagy nemzetközi, élj a világ bármely szegletén, egy biztos: valami jön, amiről még nem tudjuk, hogy micsoda, de a gondolkodó számítógép keze bele fog lógni. És erre érdemes odafigyelni. Sokszor fogok Watsont emlegetni, de ez azért van, mert az IBM ISSC dolgozójaként ezzel találkozom többé-kevésbé testközelből, de amúgy nem tudom megítélni, mely területen mennyire piacvezető. Ezt a fejlesztők és a piac döntse el, engem más érdekel. Mondom, mi.

A Watson több-kevesebb sikerrel képes hosszabb szövegeket elemezni. Az egyik alap API, az Alchemy Language, nem csak kulcsszavakat, de a hozzájuk kapcsolódó érzelmeket, értékítéleteket is igyekszik feltérképezni egy szövegben. Kipróbáltam Anansi-ra, elhasalt, de valódi szövegre amúgy jól működik.

Állj. Miért? Anansi meséi talán nem valódi szövegek?

Anansi-the-Spider-Martha-Warren-Beckwith1Nem. Ez van, Anansi egy trickster, ráadásul néha elég szemét. Az Alchemy Language meg nem arra van betanítva, hogy értse a tréfát, hanem arra, hogy igaznak, őszintének szánt szövegekkel elbánjon. Egy random választott Anansi történetre persze kidobta, hogy tiszta terror, pfuj, összezavarodott a szereplők pozitív/negatív volta fölött, és még egy sor mulatságos tévedést követett el, mintha csak Anansi maga csinálta volna a katyvaszt. Mindeközben azonban nem szabad elsiklani a tény fölött, hogy a mosolygás tárgya az, hogy a kulcsmozzanatokat az API bizony megtalálta, csak rosszul értette. Egyszóval valójában úgy viselkedett, mint egy merőben más kultúrából érkezett ember, és ez egy fantasztikusan érdekes, figyelemre méltó eredmény. Olyan volt, mint amikor az iróniára immúnis embertársakat cukkolom: viccelek, ők pedig ahelyett, hogy emelnék a tétet, besértődnek, mert azt hiszik, támadok.

Vissza a Watsonhoz. Ha a bejegyzést egy modern vívmányok alkalmazására hajlamos magyartanár is olvassa, akkor hadd hívjam fel a figyelmét azon cikkekre, melyekből megtudjuk, hogy a Watson már irodalmi műveket is elemzett. Például a Harry Pottertmeg a Trónok harcát, meg egy csomó minden mást, a kreatív marketingesek a popkultúra egészen széles skáláját lefedték. Hányszor, de hányszor kellett szereplők jellemeit összehasonlítani, hát tessék, ez most már gombnyomásra is lehetséges. A klasszikus kérdés konkretizálandó: mire gondolt a költő szerintünk, illetve mire gondolt a költő a Watson szerint? Valid kérdés? Nem tudom. De ha Watson fejlesztő lennék, feltétlenül érdekelne egy ilyen vizsgálat.

Ó, igen, most már majdnem megérkeztünk oda, ami miatt az egész témába belefogtam. A következő bejegyzésből most már tényleg megtudjuk, mire jó a kognitív tudomány egy mesemondónak.

Addig szórakoztatásképp íme egy cikk egy mesemondó alkalmazásról, melyet a TízamínuszhatodikonPuha fejleszt. Képek alapján fog majd történetet mondani. (A kép csak illusztráció, az alkalmazás valójában nem filmet fog készíteni.)


backToTheFuture_storytellerMachine