Monthly Archives:October 2016

Hetedhétfő körbeblog – egy mese az otthon melegéből

31 Oct , 2016,
Szilvi
Comments

Ez a poszt az első magyar mesemondó körbeblog, a Hetedhétfő körbeblog újabb epizódja. Ennek keretében több mesemondó publikál egyszerre saját blogján ugyanabban a témában. Hét héten át minden hétfőn újabb olvasnivalóval jelentkezünk. Az eheti téma: “egy mese, amit még otthonról hoztál magaddal, talán már mondtad is valahol”. A témában bejegyzést tettek közzé: Lovranits Júlia, Zalka Csenge. A Kétfülű posztjait a hetedhétfő körbeblog kategória alatt találod.

 — * — * —

(Az illusztrációk mellékhatásainak tekintetében kérdezze meg keze…. HELLÓ HALLOWEEN!)

Előbb-utóbb minden mesemondótól megkérdezik, hogy miből fog felolvasni. Közhely, hogy az utóbbi párszáz évben belebetonoztuk a meséket a könyvekbe, és már nehéz elhinni, hogy valaki tényleg saját szavaival fog egy történetet közvetíteni. Ezt eleinte nagyon furcsálltam, aztán rá kellett jönnöm, hogy a fejbőlmese egyáltalában nem minden családban opció. Hogy ez jó-e vagy sem, arról lehet vitatkozni, hardcore mesemondók szerint bűncselekmény népmesét felolvasni, mások megengedőbbek, ki-ki döntse el, mire van affinitása, a ló túloldalán pedig néhányan népi mesemondó verseny címke alatt prózamondó versenyt rendeznek. Szóval csak úgy érdekességképpen emlegetném, hogy nálunk, ha apu mesélt, akkor többnyire fejbőlmese hangzott el. De kicsit zavaros, mert miközben bennem összességében úgy maradt meg, hogy akárki mesélt, mindig lehetett kérni, hogy könyvből olvasson fel vagy fejbőlmesét mondjon, eközben a bennem élő képek szerint anyu könyvből olvas, apu fejbőlmesét mond, nagymamám meg mindkettőt űzi. Na mindegy, a lényeg, hogy akárhányszor húzza nekem alá a helyesírás ellenőrző, én akkor is mindig így, egybe fogom leírni, hogy fejbőlmese, mert ez egy önálló fogalom, külön jelentéstartalommal. Fejbőlmese, fejbőlmese, fejbőlmese.

christina-ricci-christopher-lloyd-and-jimmy-workman-in-the-addams-family-640x360

Amikor kicsik voltunk, apu esténként keresetkiegészítés végett taxizott. Ez abban az időben történt, amikor még nem volt a taxizás ennyire leszabályozva, és nem kószáltak túlerőben tobzódó hiénák sem a placcon. Szóval apu este meghallgatta az esti mesét a rádióban, ezt aznap még tudta is, úgyhogy ha ő mondott mesét, akkor mindig volt is kéznél egy történet. Az alábbi meséről én évtizedeken át úgy hittem, hogy éppen egy ilyen alkalommal hallottam:

Hol volt, hol nem volt, hát nagyon röviden volt egy öregasszony, akiért egy napon eljött az ördög. De az öregasszony nem akart vele menni, hanem kitalálta, hogy hát őneki még zoknit kell stoppolni, mert a férjének nem hagyhat itt lukas zoknit. Az ördög előbb belement, de mivel harmadnap még mindig zoknit kellett stoppolni, berontott, hogy na adja ide gyorsan, megstoppolja ő azt, aztán uzsgyi a pokolba. De az ördög nem tudott varrni, és hogy biztosan elég legyen a cérna, nem vágott le belőle egy kisebb darabot, hanem csak úgy, ahogy volt, teljes hosszával fűzte be a tűbe. Egyet öltött, akkor húzni kellett a cérnán. Kiugrott hát az ablakon, ki az utcára, át a réten sattöbbi és vissza. Öltött még egyet, ugyanezt eljátszotta. Aztán a harmadiknál az öregasszony elnyisszantotta a cérnát, úgyhogy az ördög azóta is csak szalad, ha szégyenében meg nem állt, hogy elbújjon.

Ezt a történetet így, erre a vázra építve egyszer egy táborban esti meseként is elmondtam, pár ovis-iskolás gyereknek. A táborban lett volna könyv is, de hangulatfokozásképp sötétet csináltunk  szobában, és én nem akartam az elemlámpával egyensúlyozni, úgyhogy inkább a fejbőlmese mellett döntöttem. Úgy viszont hirtelen csak ezt tudtam és Mátyás király három lustáját, de azok benn égtek, amit egy Bátor Táborban mégsem akartam erőltetni. Aztán pár éve elkezdtem komolyabban mesélni. És az történt, hogy az egyik régen látott gyűjteményben egyszer csak szembe jött velem gyerekkorom egyik kedvenc meséje, amit aputól hallottam, aki rendszerint fejbőlmesét mondott. Csakhogy se öregasszony, se semmi, az én kedvenc mesém mindössze egy nagyobb történet rövid epizódja volt, több jeles trükk egyike. Nem találtam meg most hirtelen, melyik volt az, de valami ördögök akarnak valakit mindig elintézni, és az újabb kisördög mindig pórul jár, mert a főhős okosabb nála. Tiszta felsülés. Egy változatot találtam most hirtelen a neten, itt ni, ez meg tisztára a két verzió keveréke.

Egy szó, mint száz, legnagyobb valószínűség szerint az történt, hogy noha apu tényleg majdnem mindig fejbőlmesét mondott, ezt a történetet talán mégis inkább anyu hangján hallhattam, aki sokat olvasott nekünk Benedek Elek kötetekből, és akkor viszont valószínűleg nem volt benne öregasszony. Aztán valahogy összemosódhatott az emlékeimben az öregasszonyos-ördögös mesékkel, levált az “eredeti” fonalról, és bennem már önálló meseként élt tovább. Íme, a népmese születése élőben.

A Mátyás király három lustáját még sosem mertem sehol elmesélni, pedig nagyon szeretem, már csak azért is, mert élénken él bennem, ahogy mama mondja: “Nem röstellitek mozgatni a szátokat?” – és ez a mondat fenemód vicces volt. Ahogyan az is, hogy de igen, a másik két lusta elröstellte magát, következésképp emezzel együtt a pajtában égett.

egohazrostell

Hetedhétfő körbeblog – Ilyen állat pedig nincs

24 Oct , 2016,
Szilvi
Comments

Ez a poszt az első magyar mesemondó körbeblog, a Hetedhétfő körbeblog újabb epizódja. Ennek keretében több mesemondó publikál egyszerre saját blogján ugyanabban a témában. Hét héten át minden hétfőn újabb olvasnivalóval jelentkezünk. Az eheti téma: “a legfurább lények amikkel találkoztál népmesékben”. A témában bejegyzést tettek közzé: Lovranits Júlia, Zalka Csenge. A Kétfülű posztjait a hetedhétfő körbeblog kategória alatt találod.

 — * — * —

Úgy gondoltam, a mai bejegyzésben a tuti befutó mitikus lények helyett a témaindításhoz ragaszkodva kizárólag a népmesékből válogatok. Merthogy ott is akad egy-egy elképesztő szerzet, akikről érdemes tudni. Nem illusztrálom, mert a legfurcsább bestiákat a legjobb egyszerűen elképzelni. Igyekszem róluk minél szemléletesebb leírást adni.

Deeinssttu

Bölcs bestia a Deeinssttu, vagy csak furmányos, de soha sem átlagos. Átalakulásra is képes, ha akarja, kaviccsá változik, és senki sem tudja, hogy az a kavics valójában egy Deeinssttu. Lényegében sebezhetetlen. Aki őt bántani akarja, vagy járjon el különös agyafúrtsággal, vagy célozzon a nyakára, ha épp tényleg nem figyel oda. Mert különben úgyis kaviccsá fog változni. Legfeltűnőbb külső jegye, hogy olyan, mint egy hamburger, aminek nagyon kemény a bucija. Nagyszerű trickster, a kedvenc japán történetemben egy másik nagyszerű tricsterrel, a nyúllal igyekeznek átejteni a másikat, és nagyon tetszett, ahogy az utolsó percig mindkettő biztosan tudta, hogy nyeregben van, és lehetett is végig izgulni, melyik hétpróbás gazfickó jön ki jól belőle. Emberre nem veszélyes, viszont van olyan történet, amely szerint ő maga emberből lett. (Akkor talán mégis…)

Aadeeehilnpt

Több afrikai mesében volt szerencsém összefutni azzal a hatalmas, csupasz lénnyel, akinek kerek a lábnyoma, és nem érdemes felbőszíteni, mert akkor aztán nincs előtte megállás. A lába egyébként igazi (agyon)taposásra termett láb, négy oszlop, mint az elefántnak. A tarkóján és a farkán drótszerű szőr nő, nem túl sűrű, de azt mondják, jól teszed, ha van nálad belőle, mert szerencsét hoz. De olyan fontos lény ő, hogy ennyivel nem is elégedhetünk meg. Ismeretes, hogy ha a szőréből hat csomós karkötőt készítünk, az egyszerre reprezentálja a földet, a termékenységet, az ősöket, a természetet, a lelkeket, a tüzet, a napot, a vizet, és végeredményben az anyatermészet összességét. Ne csodálkozzunk hát, ha egy Dél-afrikai mesében egy nagyon fontos szereplő csuklóját hat csomós Aadeeehilnpt karkötő díszít. A beszámolók különbséget tesznek a bika és az anyaállat között, előbbinek olyan agyarai vannak, hogy csak na. Összességében rendkívül ormótlan megjelenésűek, a mesékben vagy bölcs, vagy kiszámíthatatlan, néha simán csak irigy lények. A fülei minden ábrázolás kiemelt részletei, hogy mondjam, hát olyan, mintha a feje két oldalán pillangószárnyak nőttek volna, csak nem olyan színes. De a legjobb az orra. Azzal is simán agyon tud ütni, nem viccelek, de nem úgy, hogy odabólint, semmi szüksége rá, az orra ugyanis egyszerűen külön életet él, neki ez a keze. (Gondold csak el, odanyúlsz a virághoz, és már érzed is az illatát.)

Acehioprrt

Ez a kedvencem. Az egyik polinéz történet szerint egy nagyjából rókányi állat egyszer többezredmagával jelent meg az égen egy máglya fölött, ahol hősnőnket akarták kivégezni, de nem sikerült, mert a bestiák eloltották a tüzet (lepisilték). Nagyjából macska méretű, mármint amikor nem nyitja ki a szárnyát, mert akkor egyáltalában nem macska méretű, hanem sokkal nagyobb. Érdekes, egy formailag roppant hasonló, ám jóval kisebb társa más kultúrákban is gyakran megjelenik, de többnyire éjszaka kell őt keresni, sőt, néha félni sem árt tőle. Ez a polinéz verzió nappal él, békés természetű, okos jószág. Pofája kutyaszerű. Annyiban hasonlít még a macskára, hogy hasát és hátát selymes prém borítja, nem, nem toll. Szárnyain sincs toll, de szőr sem, és pikkelyek sem, mégis jókat repül, fantasztikusan manőverezik. Fejjel lefelé lógva alszik.

 — * — * —

Aki esetleg úgy érezné, hogy szemérmetlenül lóvá akartam tenni (ami nem mellesleg szintúgy egy nagyszerű állat), annak kárpótlásul szeretném bemutatni a Dahut, ami egy ilyen hegyizergeféle vagy micsoda, és olyan meredek hegyeken él, hogy a könnyebb haladás érdekében végül is az egyik oldalán rövidebbek a lábai. Igen, ez azzal jár, hogy ő legkönnyebben csak az egyik irányban tudja megkerülni a hegyet. Vagy hátrafelé tolat. De úgy képzelem, az ő sem nagyon szereti.

 — * — * —

A felvetés, hogy milyen különleges bestiákkal találkoztam a mesékben, jogos volt, érthető és nagyszerű. És az első, ami az eszembe jutott, hogy nem tudom, mit akarunk mi még kitalálni egy olyan világban, ahol a kaméleon és tengeri nyúl már létezik. Meg lehet próbálni kihívni a természetet, ki tud elképesztőbb bestiával előrukkolni, de úgy hiszem, amikor mi emberek minden fantáziánkat kifacsarva, szellemi nagyszerűségünkben gyönyörködve pihegünk, ő még félvállról odavetve is tud majd mondani valami még hihetetlenebbet. Na ezért kell rá nagyon vigyázni. (Különben marad a Dahu.)

Találkozunk jövő héten, a többiek posztjaihoz vezető linkeket pedig a bejegyzés elején találod.

Hetedhétfő körbeblog – Álmodom, tehát vagyok

17 Oct , 2016,
Szilvi
Comments

Ez a poszt az első magyar mesemondó körbeblog, a Hetedhétfő körbeblog újabb epizódja. Ennek keretében több mesemondó publikál egyszerre saját blogján ugyanabban a témában. Hét héten át minden hétfőn újabb olvasnivalóval jelentkezünk. Az eheti téma: “Ha pénzre, időre, és szervezésre való tekintet nélkül megvalósíthatnád álmaid fellépését, mit/hol/kinek/miért mesélnél?”. A témában bejegyzést tettek közzé: Lovranits Júlia, Zalka Csenge. A Kétfülű posztjait a hetedhétfő körbeblog kategória alatt találod.

 — * — * —

Az az egyik legjobb a mesemondásban, hogy több-kevesebb intenzitással folyamatosan pörgetek vagy ötven projektet. Mivel egy átlagos nap nálam is mindössze huszonnégy órából áll, kívülről persze mindez nem látszik. De az, hogy néha valami mégis megvalósul, pontosan ennek a terméke. Ha valamelyik ötlet mögött pillanatnyi realitást szagolok, lecsapok rá. Ha vannak céljaid, képes leszel nyitott szemmel járni, ez minden. De most jöjjenek a legnagyobbak, egyenesen a mesemondó szívem csücskéből.

Nem tudtam megállni, hogy a fellépéssel kapcsolatos álmaimon túl ne osszak meg egy-két egyéb elképzelést. Ezek szerintem hosszú távon közelebb visznek egy olyan világhoz, amelyben már tényleg minden grandiózus álom megvalósítható.

Kétfülű a jövő porondján:

Saját planetárium sorozat

Orion constellation on night sky. Astrology concept. Silhouettes of adult man and child observing night sky.Kamaszkorom nyári éjszakáit egy stégen ülve töltöttem a Somlyószigeten, ahol a nyaralónk volt. Egyik kezemben egy zseblámpát szorongattam, aminek ujjaimmal próbáltam annyira kitakarni a fényét, hogy ne bántsa a retinámat. A másik kezemben a Csillagképek atlaszát egyensúlyoztam. Fejben méricskéltem, számolgattam, szögeket becsülgettem, hogy aztán a könyvből felnézve az égen is mindent megtaláljak. Azóta sem láttam annyira jó kötetet. Ha jól azonosítottam be az égen a térkép fehér pontokkal jelölt objektumait, végül mindig minden meg lett. És aztán valahogy elkezdtem gyűjteni a történeteket is. A kilencvenes évek végén jártunk, kezdetleges keresőmotorokkal, így a gyűjtemény mai szemmel nézve szűk lett és foghíjas, de egy mappát már érdemes volt nyitni rá. A csillagok gyönyörűek, és én máig újra és újra elcsodálkozom, amikor olyan emberrel találkozom, aki nem tud rámutatni akár csak a nagy göncölre, vagy sosem látott még hullócsillagot. Az első planetáriumi élményem csalódás volt, mert az elejétől a végéig túl sok csillagot mutattak, soha senki, még a legtisztább hegyvidéki égbolton sem fog annyit látni. Ha felnézek az égre, történeteket látok. Látom a csillagok saját történeteit, ahogyan egymáshoz képest lassan, évezredek útján elmozdulnak, a napról napra vándorló bolygókat. Színeket, foltokat, egy igazi, nyüzsgő, beszélő térképet látok. És ott vannak a mesék is, amiket az ember rajzolt oda. Mindkettőt szeretem. Az én planetáriumi műsoromban egyszerű, átlagos vidéki, de legkevesebb zempléni fényszennyezéssel dolgoznánk, és a csillagok felváltva lennének élő objektumok és régmúlt történetek vázlatai.

Mesélni jelnyelvvel

asl-with-santa-claus-300x200Régi vágyam, hogy megtanulok jelnyelven beszélni, akár több nyelven is. Teljesen nonszensz, hogy a társadalom közel tíz százalékával a legegyszerűbb dolgokat sem tudom értelmesen tisztázni, mondjuk hogy hol a mosdó, vagy kér-e teát. A mesemondás ebbéli vágyamat csak fokozta, szeretném, ha a meséimet siket gyerekek és felnőttek is értenék. Kezdetnek jó egy tolmács is, de máskülönben az számomra zsákutca. Én akarom Neki mondani, úgy, ahogy bárki másnak, én akarok a szemébe nézni, amikor elámul vagy nevet, én akarok vele lenni, ha nehéz mesét kap, mert én tudom, hogyan fog a mese mélyéből kijönni. És nem utolsó sorban az lenne a legjobb, ha egészen egyszerűen ők is el tudnának jönni egy tök hagyományos mesemondó alkalomra, mert egészen egyszerűen triviális, hogy ha eljön, tudom neki “feliratozni” a mesét, és ez a többieknek is így természetes, hogy együtt figyelnek a mesére, nem szeparálva.

Saját tudós mesék sorozat a CsoPában és/vagy más hasonló helyen

tesla_gombA Tesla az elég jól sikerült, lássuk be. Minden gyerekbetegsége ellenére ez egy jó irány, érdemes folytatni, és mély szenvedéllyel tudnám is. A tüzes mesémet is szeretem, a sárkány lángoljon és punktum. Jó pár hasonló ötletem van még. De… Szoktam mondani, hogy az a bajom a kísérletező meséléssel, hogy mindehhez valójában gemkapcsom van és A4-es ívpapírom… Ami hiányzik, az egy valamire való műhely. Ahol meg lehet csinálni egy mesét Cartesius-búvárra úgy, hogy mondjuk egy két méteres vízoszlop van mellettem, és nem egy gusztustalan ásványvizes flakon, ami egy: csúnya, kettő: úgysem lát belőle senki semmit, hiszen messze van. Ezt az egészet ki akarom léptetni a home experiments műfaji keretei közül, hogy igazán sok emberhez eljuthasson. Tudósból felkészülni meg aztán külön élmény. Nagyszerű “életrajzi filmeket” lehet belőlük készíteni, rendszerint nagyon izgalmas emberek, életutak rajzolódnak elő.

Kötelezők mesélve

Itt és most töredelmesen bevallom, hogy akkor döntöttem az Aranyember filmes verziója mellett, amikor az ötvenedik oldalnál még mindig a Dunakanyarnál tartottunk, és semmi remény nem sejlett, hogy ez valaha másként lesz. Mindenkinek vannak hasonló történetei, ugye? (Hasonló piaci rés: soha nem értettem, miért nincs egy olyan diákszínház, ahol az összes kötelező dráma úgy, ahogy van, minden modernizálás nélkül, simán csak megtekinthető. Emberek, ezeket valaki színpadra találta ki, nem olvasásra!) Mégis miért várjuk el, hogy a diákok olyan könyveket olvassanak, amelyeket több száz évvel ezelőtt írtak teljesen más korban, egészen más embereknek? Hát én azt vettem a fejembe, hogy fogom, és elmesélem nekik a könyvet úgy, hogy ne csak a megátalkodott könyvmolyok értsék és szeressék, hanem azok is, akik amúgy a vámpírkönyveket falják, és azok is, akiknek valójában ez az első könyvélményük. Gondolom, a legveszedelmesebbekkel lenne érdemes kezdeni. Mondjuk indítsunk egy titkos kérdőívet arról, hogy mely könyveket jutna eszükbe csak komoly fenyegetések hatására elolvasni, és indítanék ezekkel. Erről az egészről egyébként most hirtelen a Kalevala jut eszembe, amelynek leggyönyörűbb fordítása szerintem a Vikár-féle, de első megközelítésre… na nem. Szépség ide vagy oda, ha nem tudom, miről beszél, bevallom, néha komolyan elveszítem a fonalat. De ha már tudom? Úgy más. Akkor már nincs lélekemelőbb!

Ezt a sorozatot, azt hiszem, Krnács Ágota fogja illusztrálni. Íme egy a zseniális alkotásai közül:

bankbanszelfi

Egyéb, éspedig:

Rendszeres mesemondó fesztivál Magyarországon

Nagyon szurkolok a Holnemvolt alapítványnak, és ebben-abban szívesen segítek is majd, ha arra kerül a sor, hogy legyen újra mesemondó fesztivál Magyarországon. És ha már van, legyen rendszeres. Legyen minőségi, úgy a közönségnek, mint a szakmának. Nagyszerű lehetőség ez megmutatni a mesemondó mesterség mibenlétét és sokszínűségét. Nem kérdés, hogy hiányzik innen egy igazi mesemondó fesztivál.

Modern storyteller képzés Magyarországon

Jelenleg Magyarországon nemigen van mesemondó képzés. Azért találni itt-ott valamit, de az én álmom egy kicsit más természetű, mint amilyenek a jelenleg elérhető oktatások. Nagyon gyakorlatias és nagyon gondolatébresztő lenne. Nagyon sok műhellyel, melyeknek csak egy részét van értelme vizsgásítani. Komoly előadástechnikai képzésről beszélek, melynek eleme a színpadi mozgás, a konkrét technológia, ami előkerülhet, a hangképzés, a történetvezetési módszerek és egy sor olyan ismeret, ami e pillanatban még nekem sem jut eszembe. Mesemondók mesélhetnének arról, hogyan állt össze egy-egy konkrét sikeres előadás. Komoly beszélgetésekre van szükség mesemondó etika témakörben. Egy olyan mesemondó miliő megteremtése a célom, ahol rendszeresen van lehetőség érdemi szakmai vitákat folytatni, és erre meggyőződésem, hogy nem egy konferencia keretei a legalkalmasabbak. Mert akkor valaki (jobbára munkaidőben, khm…) kiáll egy pulpitusra, és megmondja a tutit, aztán van egy kérdés, és… Nem. Tréningekről beszélek, kis létszámú kerekasztal beszélgetésekről, több hónapon átívelő irányított kutatómunkáról. Egyszóval a modern oktatás számos formájáról, amelyek személyes meggyőződésem szerint jóval alkalmasabbak az új ismeretek feldolgozására, új nézőpontok befogadására, mint a katedrás megoldások. Egy komlpex program jelent meg a képzeletemben, amely ajánlhat kompakt csomagokat is, de a life long learning szemléletét sem nélkülözi.

 — * — * —

Ó, igen, tudnám még folytatni a sort. De most már ideje áttérned a többiek posztjaira, melyek linkjeit a bejegyzés tetején megtalálod. A jövő heti viszont látásra.

Tesláról meséltem

10 Oct , 2016,
Szilvi
Comments

A Szabó Ervin Könyvtár Üllői úti fiókjában indult a minap egy nagyszerű rendezvénysorozat, T.E.S.L.A. projekt névre hallgat. Még mindig lehet csatlakozni, minden iskolásnak szíves figyelmébe ajánlom, nagyon jó játékokat eszeltek ki a könyvtár erői. Ennek nyitó rendezvénye zajlott le október nyolcadikán, szombaton, melyre Nicola Tesláról kértek tőlem egy műsort. Természetesen azonnal igent mondtam, nem tehettem mást, amikor ilyen előadást kérnek, kényszeres bólogathatnékom támad.

Úgy kezdődött a délután, hogy pontban három órakor berobbantak a tanulók a könyvtárba. Egészen három óráig kényelmesen elfértünk a könyvtárban, ahol egyébként két részt is elkülönítettek Tesla dolgozószobájaként berendezve. Már vártuk őket, természetesen a házigazda könyvtárosok, és rajtuk kívül  Stubner Áron a logiscool képviseletében, a Kispest TV egy riportere és egy operatőre, valamint jómagam. Aztán nagyjából 15:00 és 15:05 között berobbant a célközönség, így az üres könyvtár, egyetlen szempillantás alatt benépesedett iskolásokkal. (A többség a környékről érkezett, gyakori vendégek a könyvtárban, így nem csoda, ha már másodpercre pontosan ki tudják kalkulálni, mikor kell otthonról elindulni.)

14566441_1212171815524676_246851490793130387_o

Amikor mindenki helyet foglalt, röviden megtudtuk, mi fán terem a T.E.S.L.A., mik a játékszabályok, majd Áron bemutatta, mivel fog dolgozni, aki a későbbiek során vele tart. A Scratch egyike a legjobb, gyerekeknek és egyéb érdeklődőknek szánt oktató programnyelveknek, játékos kedvű bölcsészek figyelmébe is jó szívvel ajánlom. Különösebb absztrakciók nélkül, cicát, macit, kutyát vagy épp sárkányt animálva lehet általa az alapvető programozási fogalmakkal, az algoritmuskészítés lényegével megismerkedni. De aki azt hiszi, hogy ez csak valami dedós játék, az ugráltasson macskát trambulinon, vagy a kedvencem, építsen falakat és sétáljon köztük. Annak külön örültem, hogy amikor Áron kérte, tegye fel a kezét, aki már jár egy logiscool kurzusra, lányok is szép számmal jelentkeztek. Bizony, egy perc múlva szupercuki kislányok is folyékonyan diktálták az írandó kódot, mert ha hagyják őket, ők is szeretnek logikai játékokkal foglalkozni.

14589821_1212172305524627_4772687091696902272_o

Utána mind átvonultunk egy másik sarokba, ahol jómagam már belőttem a kis webkamerát. Merthogy Tesláról csak kísérletezve tudok mesélni, eszközeim pedig egyelőre viszonylag kis méretűek. Jót tett nekik a kivetítő. A mesélős részhez olyan epizódokat igyekeztem kiválasztani Tesla életéből, amelyeken keresztül arca lesz a mértékegységnek. Mert sajnos az iskolában sok mindenre nem jut idő, és elmondjuk, hogy hát a mágneses indukció mértékegysége a tesla, egy bácsiról nevezték el, aztán slussz-passz. Lássuk be, ennyi erővel választhattuk volna például a telefonkönyv nyolcezer-négyszázhuszonharmadik nevét is. Az a bajuk az alfa szögben elhajított m tömegű testeknek, meg a homogén mágneses terekben céltalanul bolyongó q töltéseknek hogy ki van zsigerelve belőlük a kontextus. A lényeg, hogy pajtás, ez rólad szól, nem csak papíron létezik. Fizikaórán kísérletezni kell, játszani kell, és arról beszélgetni, hogy mi motiválta azt a fura fazont, aki az éppen tárgyalt jelenségre rájött. Tesla nem volt olyan ragyogó kópé, mint Feynman, de mégis nagyon izgalmas az élettörténete, és kifejezetten érdekfeszítő végigkövetni a találmányait, gyönyörű ív rajzolódik ki általuk. És nem utolsó sorban sok mindent megérthetünk a mai világból is, mert találmányai így vagy úgy, de átszövik a mindennapjaikat. Nagyon örültem, hogy ebbéli végtelen elragadtatásomból úgy láttam, jócskán sikerült átadnom a diákoknak is. (A sztár persze az előadás végén beüzemelt plazmagömb volt, amit természetesen mindenki kipróbálhatott.) Nagyon szeretnék Tesláról a jövőben még minél többször mesélni, hálás téma, és nem csak a sok bemutatható varázslat miatt.

14560157_1212173265524531_1955880241794250275_o

14566484_1212175058857685_6268225250320519868_o

(A képek az FSZEK Üllői úti könyvtárának facebook  oldalán publikált albumból származnak.)

Hetedhétfő körbeblog – fejezetek a mesemondó élet titkos fejezeteiből

Oct , 2016,
Szilvi
Comments

Ez a poszt az első magyar mesemondó körbeblog, a Hetedhétfő körbeblog újabb epizódja. Ennek keretében több mesemondó publikál egyszerre saját blogján ugyanabban a témában. Hét héten át minden hétfőn újabb olvasnivalóval jelentkezünk. Az eheti téma: “Valami, amiben úgy érzed, hogy a mesemondás átalakította az életed”. A témában bejegyzést tettek közzé: Lovranits Júlia, Zalka Csenge. A Kétfülű posztjait a hetedhétfő körbeblog kategória alatt találod.

 — * — * —

Egy.

Az egyik kollégám valamikor úgy fél évvel ezelőtt azt “vágta a fejemhez”, hogy időnként teljesen random ismereteket rántok elő. Hah, ezt csak azért mondja, mert  nem beszélgetett még jól fejlett filozófussal, de tény, hogy némi túlzással néha tényleg úgy érzem magam, mint a Gettómilliomos főszereplője. Amíg készül az ember egy-egy meseestre, óhatatlanul utána kell járni egy csomó dolognak. Mert hogyan meséljek görög mítoszt, ha nem tudom elképzelni a házat, ahol megállt a szereplőm? Hogyan meséljem el a kedvenc japán mesémet úgy, ha nem értem az első mondatot, jelesül, hogy mi a fészkes fene teszi a pontyot a halak királyává? Hogyan adhatnám elő a joruba teremtésmítoszt, ha semmit sem tudok a joruba vallásról? Minden, ami a mesékhez kapcsolódik, ami a mese megértését segíti, mind fontos, a hitelesség végett. A közönségemmel ellentétben nekem tudnom kell mindazt, ami nincs benne a mesében, hogy könnyebben elképzeljem, mert csak akkor tudom átadni. Egy modern népi mesemondónak éppúgy van dolga a mesemondással a mesén túl is, mint egy nemzetközi storytellernek, hiszen valójában ő sem él a mesei régmúlt környezetében. Lesznek tájszavak, eszközök, társadalmi viszonyok, amiket értenie kell, ha komolyan akar mesemondással foglalkozni. (Tipp: úgy kell csinálni, hogy amikor többen adnak elő, akkor előadás után a közelükbe kell somfordálni, mert tuti azt tárgyalják, hogy ki milyen változatait ismeri az elhangzott történetnek, melyik motívum honnan érkezett és miért fontos és hasonlók. Perverzebbek válasszanak ki egy előadót, és tegyenek fel neki valami közepesen laikus kérdést a történettel kapcsolatban. Jó eséllyel váratlanul kimerítő választ fogsz kapni.)

fact599

Kettő.

Aztán abban is átalakult az életem, hogy már kész felüdülés regényt olvasni… Ez nem olyan rossz dolog, mint amennyire nyávogok néha rá, de tény, hogy amikor regényt olvasok, az rendszerint annak a jele, hogy mesemondó énemet szabadságra küldtem. A mérleg másik serpenyőjében ugyanakkor megtanultam mesegyűjteményt olvasni, normális ember ilyet nem tesz, egy napra egy mese elég, hiszen szép kerek, valahogy alapjáraton nem igényel az ember egy napra húsz történetet. De azért hébe-hóba nekem is jól esik egy hosszú könyv szövevényes cselekménnyel, csak általában erre nincs időm, hiszen folyton a következő eseményre készülök.

summer-reads

Három.

Gyümölcsöző ismeretségekre tettem szert hasonszőrű emberekkel. Te, ezek a mesemondók nagyon jópofa emberek! Tiszta színes kavalkád, nagyon különböző egyéniségek, mindenki máshogy mesél és másról. Mégis, így vagyunk kerekek, jó volt bekapcsolódni, mert nagyon jó egy ilyen kooperatív csapattal együtt dolgozni. Valamiféle átmenet ez a baráti és a munkakapcsolat között.

ubuntu-logo_0

És egy a ráadás.

Azt hiszem leginkább valahol az öndefinícióm alakult át az utóbbi időben. Amikor mesemondóként mutatkozom be, úgy érzem, megérkeztem. Olyan, mintha eddig csak a megfelelő kifejezést kerestem volna, mert persze, meteorológus, de… aztán doktorandusz, de… meg bid manager és pricer, hogyne, de… ezt mind nem egészen én választottam, ez mind csak részben az én utam, egyiket sem én építem fel olyanná, amilyennek én akarom látni. Persze sok munka van még hátra, de most először emlegetek magammal kapcsolatban egy szakmát, amit ugyan el kell magyarázni, hogy micsoda, de közben tényleg úgy érzem, hogy magamról beszélek, arról, hogy ki vagyok. (V.ö.: Te komolyan elhitted, hogy Excel tréningen ülsz? És mit gondolsz, miért van minden tréningemen legalább egy Feynman idézet? Csiribí-csiribá kétfülű módra…)

quote-nobody-ever-figures-out-what-life-is-all-about-and-it-doesn-t-matter-explore-the-world-richard-p-feynman-51-6-0628

Hogyan lettem olvasóvá?

8 Oct , 2016,
Szilvi
Comments

Az Olvasás éjszakája alkalmából most gyorsan megosztom veled, hogyan váltam olvasóvá. Ha nagyon akarnám, talán még a pontos dátumot is elő tudnám keresni. A nevét is szívesen megmondom, Ozorai Juli volt a bűnös, és a Végtelen történettel kezdődött minden.

Illusztrációképpen pedig úgy döntöttem, ezúttal nem keresek nagyon vicces meg nagyon cuki és nagyon idevágó illusztrációkat. Nehogy elvonjam a figyelmedet az olvasástól…

Az úgy volt, hogy amikor gyerek voltam, legtöbbet a bátyámmal játszottam. Hogy esett, hogy nem, de két számítógépünk volt otthon, és ő összekötötte hálózatba, és egymást öltük először Doom, később Quake pályákon. Meg egy csomó egyéb multiplayer játékot is játszottunk, autóversenyes, stratégiai, volt ott minden. Többnyire ő nyert, ez már csak így megy, hiszen ő volt az én nagy és okos bátyám.

Aztán jött a kisgimi, mert mifelénk ötödiktől nyolcadikig így hívták, hogy kisgimi, mert nyolcosztályos gimibe jártam. És beindultak a híres Gyuritúrák, avagy a kirándulások, amiket az egyik apuka, Gyuri szervezett. Juli már akkor is az a fajta igazi fekete öves könyvmoly volt, aki meg tudja nevezni a kedvenc szerzőjét, és nem azért, mert éppen tőle olvasott valamit, ami tetszett, hanem mert feltételezésem szerint addigra már a könyvtár felét kiolvasta. Juli mindig is nagy élvezettel mesélt az olvasmányairól, az embernek a legelvetemültebb könyvhöz is kedve támadt, ha őt hallgatta.

Szóval az történt, hogy Juli cakkumpakk elmesélte a Kártya titkát. Mentünk az ösvényen, hegyre fel, völgy be le, és Juli a filozófiai mélységeket jó érzékkel mellőzve, úgy ahogy van, az elejétől a végéig elmesélte a történetet, mi pedig csak battyogtunk mellette, és hallgattuk, olyan izgalmas volt. Nem tudom, minek a hatására fogott bele. Valószínűleg csak úgy jött, és mert jól mesélt, figyeltünk rá.

Pár héttel később kértem, hogy adja kölcsön a könyvet, mert nagyon tetszett, ahogy elmesélte, olyan lelkes volt, kíváncsivá tett. Juli erre rám nézett, és közölte, hogy felejtsem el, az nem nekem való. Kicsit meglepődtem, de szerintem jobb tanácsot nem adhatott volna. Könnyen lehet, hogy ma sem lenne nekem való, de nem tudom, sosem olvastam el, csak hallottam róla ezt-azt. Viszont megbeszéltük, hogy hoz nekem valami mást, és valóban, pár nappal később a kezembe nyomta a Végtelen történetet. A filmről akkor még nem is tudtam, merő bizalomból fogtam neki a lapoknak. Lassan haladtam vele, mert elég lassan olvastam még, e tekintetben jócskán le voltam maradva a társaimtól, de az a könyv folyton ott lógott a kezemben, buszon, töri helyett, bele az éjszakába.

Persze, láttam könyvet azelőtt is, közelről is, olyat is, ami nem volt iskolai kötelező olvasmány és tetszett, és kötelezőből is akadt olyan, ami lekötött. De azon a kiránduláson mégis átfordult valami, amit a Végtelen történet nagyon mélyen rögzített. Ozorai Juli tett olvasóvá, a Végtelen történettel, és én ennél szebb kezdést nem tudok elképzelni.