Kétfülű Blog

Az első nyomtatott kétfülű

5 Mar , 2016,
Szilvi
Comments

jankoKetVendegeKépzeld, még ősszel beküldtem egy mesét a LIGET műhely pályázatára, és elfogadták, és képzeld, azóta meg is jelent. Ez az első igazi, publikált mesém, nyomtatva, illusztrálva, meg minden. Úgyhogy most ünnepélyesen nagyon büszke vagyok rá.

Sokat gondolkoztam rajta, mit csináljak vele. A korrektúrázási folyamat során például van olyan félmondat, amit végül hagytam javítani, de máig úgy érzem, hogy kár volt az eredetit lecserélni. Más pontokon viszont kifejezetten jól jártam a külső szem erejével. Eredetileg azt terveztem, hogy majd minden kommentár nélkül itt, a weboldalamon közlök egy rendezői változatot, aztán ki-ki válasszon magának kedvest, de tegnap mást gondoltam.

A mesét ezennel mesemondás céljából Neked adom.

janko_nekedadom

Itt a szöveg, a szitakötőn, vagy itt egy PDF file, ha mindenáron a falon szeretnéd tartani, bekeretezve. (Vagy itt a google drive-on megosztva, mert többen jeleztétek, hogy a másik link szerver hibát jelez, a szitakötős linken viszont a mese vége nem elérhető. Nem tudom, nekem letölti, de akkor legyen így. 😉 A PDF egyébként a szerkesztők engedélyével került itt publikálásra.)

Azaz azt csinálsz vele, amit akarsz. Mármint, ha szóban mondod. Nem értek a szerzői jogokhoz, de mert úgysem ebből az egy meséből fogok meggazdagodni, a mesét itt és most a farkasok közé dobom. Írásban így, ebben a formában közölnöd úgysem szabad, a jogok után a LIGET műhelynél lehet érdeklődni, de ha szóban mondanád, nyugodtan formáld át kedvedre. Hogy ez hogyan értendő, az a vonatkozó sajtótájékoztató alábbi jegyzőkönyvrészletéből kiderül:

– Szia Kétfülű, mint tudod, én szoktam élőszóban is mesét mondani. Akkor ez azt jelenti, hogy már nem kell téged külön megkérdeznem, ha ezt a mesét akarom mondani?
– Pontosan. Annyi kérésem volna, hogy ha olyan a helyzet, légyszi jelöld majd meg a forrást. Engem is és a folyóiratot is.
– Az mit jelent, hogy “ha olyan a helyzet”?
– Hát figyelj, ha mondjuk egy oviban mesélsz gyerekeknek, akkor tök hülyén venné ki magát, ha előbb rólam vagy a LIGET műhely pályázatáról vakerálnál. Nekik csak mesélj és kész. A felnőttek ugyanakkor jobban viselik az ilyesmit. Szóval mérlegelj, hogy mennyit ártasz a mesemondós helyzetnek azzal, ha kitérsz a száraz részletekre.
– De jó, akkor egészen szabadon garázdálkodhatok.
– Igen. Sőt, külön kérlek is rá, hogy dolgozd meg a mesét, mielőtt elmondod.
– Micsoda? Minek?
– Mert ez így nem alkalmas elmondásra. Én sem így mondanám, ha közönség elé állnék vele.
– Hanem?
– Nézd, a terjedelmi követelmények és a szerkesztési folyamat szigorú dolog. A nyers szövegváltozat konkrétan dupla ennyi karakterből állt. Óriási veszteségeket szenvedett a csomag, mire 2800 leütésig nyestem.
– De szar…
– Nem szar, ez csak ilyen dolog és kész. Ezért mondom, hogy dolgozz a szöveggel, mielőtt elmondod, ne így add át, ez csak egy olvasmányos szüzsé. Igen, ott hátul a sárga pulóveres vörös hajú fiatalúr, úgy láttam, ott még van egy kérdés.
– Igen, csókolom, azt akartam megtudni, hogy azt tetszett mondani, hogy át lehet dolgozni a történetet.
– Igen.
– Akkor akár új szereplőket is tehetek bele, vagy lecserélhetem az összeset másikra, meg csinálhatok belőle űrhajós mesét, és trombitálósat is, meg verseket is költhetek bele, meg házimanókat, és azt is szabad, hogy az egészet a szomszéd kutyája mondja el, meg…
– Igen, igen, igen és igen. Ám a házimanókról eszembe jutottak a bányamanók, és…
– Óóóó, igen, a bányamanókat ki is felejtettem, meg a…
– Állj, állj, állj, elég a felsorolásból. Azt akartam mondani, hogy kellemmel és illemmel tessék a szöveggel bánni. Például a bányamanók, és ne szólj közbe, a bányamanók, vagy bizonyos motívumok, amelyek egy-egy kultúrkörben már saját, jól körülírható helyet vívtak ki maguknak, csak akkor kerülhetnek a mesébe, ha tudod is, mit kell tenni velük. Nem mondhatsz el úgy egy mesét, hogy nem is érted, miről beszélsz, mert a hallgatóságban óhatatlanul lesz valaki, aki teljes joggal lesz majd morcos miatta.
– De miért lennék én attól bosszantó, hogy megtetszik a bányamanó, és beleteszem, miért lennék én attól galád és nem mondjuk játékos, bolondos, aranyos, meg…
– Nézd, én például nagyon szeretek mindenféle egzotikus tájakról meséket mondani. De ha mondjuk egy bantu történetben a főhős egy jegesmedvével vívna harcot, egyszerűen kizavarnának, és a közönségnek lenne igaza. Mert nem lehet máshogyan, csak jól felépített világképpel mesélni. Érezni kell, mi fér bele és mi nem. Rendben, uram, igen, ön, szürke mellényben, tessék, egy utolsó kérdést.
– Üdvözletem. Nekem igazság szerint inkább egy hozzászólásom volna. Hölgyem, hát szóval én olvastam a maga irományát. És… szóval vannak nekem mindenféle fenntartásaim. Szóval elég népmesés a hangvétel, noha azt nemigen lehet tudni, mely tájról származik. (a kérdező kuncog – szerk.) Ön azt állítja, hogy maga írta. No, akkor tegyünk különbséget a között, hogy maga írta, vagy maga jegyezte le.
– Teljesen igaza van, uram, valóban nem mindegy. Nos, ezt a mesét én is írtam és én is jegyeztem le.
– Ugyan. Minek írna maga mesét, és legfőképpen minek próbálna népieskedni, mikor annyi szép gyűjtés van annyi szép mesével. Egy igazi népmese talán még jobb is, mint ez itt.
– Egyetértünk, valóban elérhetők ennél sokkal jobb mesék is a világon. Magam is vagy százat tudnék felsorolni. Ez a kis írás semmi több, mint egy kis ujjgyakorlat. Volt egy pályázat, annak volt egy címe, amiről ez jutott eszembe. Aztán én ilyen népmesei környezetbe képzeltem el. Elmondhattam volna bálnával és moszatokkal is, de nekem akkor így esett jól megírni. Még csak szeretni sem kell, mindenki, Ön is, szabadon eldöntheti, tetszik-e neki az alapötlet vagy sem. Ha nem, akkor nem, de akinek igen, attól azt kérem, ne pont így mesélje, mert 2800 leütés bizony nem elég egy igazán jó meséhez.