Kétfülű Blog

Exkluzív meseest barátoknak

27 Nov , 2017,
Szilvi
, , , , ,
Comments

Amikor az IBM-ből kiléptem, nagyon sok embertől kellett elbúcsúznom. Nagy multiban sok jó ember elfér, és számomra közülük is kiemelkedett egy csapat, a HR Campus trénerei. Tőlük máshogyan, a csapat szellemiségéhez illőbben akartam elbúcsúzni, nem csak egy kis sörözéssel. Egy exkluzív mesemondó estet ajánlottam fel nekik, amelyet némi csúszással bár, de november elején mégis sikerült tető alá hozni. Mindenki legmélyebb megelégedésére. 😀

Amiket a tervezéskor latolgattam:

Fél órás műsorra készültem, mert azért kell közös időt is hagyni, és egy dolgos nap végén, egy baráti összejövetelen szerintem fél óránál többet nem szabad a kötetlen beszélgetéstől elvenni. A hangulat ebben a társaságban mindig nagyon családias, alapvetően ezt akartam megfogni.

Magyar népmeséket akartam mondani, egyrészt, mert a magyaroknak ez fogja a legotthonosabb érzést megadni, másrészt pedig külföldi barátaink ezzel az oldalunkkal valószínűleg ritkán találkoznak (multikuti a multiban). További szempont volt, hogy egyik mesém se legyen túl hosszú, hiszen meseest ide vagy oda, ez akkor is csak egy kis közös lazítás munka után. A világból kirohantak volna egy tisztességgel elmondott Mirkó királyfitól vagy Fehérlófiától, bármilyen gyönyörű történetek is.

Ahová szerveztük:

Egy csendes kávézóba mentünk, ahol van sör és forrócsoki is, ez így teljes. Sőt, egy valamelyest elszeparált rész is akadt 10-15 főre. A vendégmarasztalós széktípusok hamar eldöntötték, hogy állni fogok, úgy még van esélyem lélegezni is, de így meg valahogy sehogy sem találtam a helyem. Valakit mindenképpen kitakartam a másik elől, de csak így lehetett elérni, hogy senkinek se kelljen túlságosan kitekerednie. De végül ebből is kihoztuk ami belefért, legalább lehetett egy kicsit azzal is játszani, hogy hol a csapat az egyik feléhez beszélek, hol a másikhoz.

A mesék

Az est végül három meséből állt. Egy hosszabb mesekezdő formula szépen megágyazott a mesehallgatásnak. Az ilyesmi jót tesz, ha “helyre kell rázni” a közönséget. Elsőként legkedvesebb gyerekkori történetemet mondtam el, melyben egy öregasszony kibabrál az ördöggel. Mivel felnőtt hallgatóságom volt, utána meg is állhattunk egy pillanatra, mert meg akartam osztani velük, miért éppen ezt a mesét választottam: személyes barátoknak olyan történet jár, amihez személyesen is erősen kötődöm. És egyúttal azt is be tudtam mutatni, hogyan születnek a mesék, hiszen ezt a mesét történetesen gyerekként nagy valószínűség szerint sohasem hallhattam. Igen, értem, mit nem értesz. Nem baj, ők már értik. :)

A mese után sokat kérdezősködtek a mesemondásról, a mesékről, szívesen válaszolgattam. Egyik kérdés hívta a másikat, míg valaki be nem dobta, hogy nem mondanék-e véletlenül egy egzotikus mesét is? Most már bevallhatom, hogy de igen, eleve is beterveztem a történetet a hat asszonyról, akik felmentek a holdba. (Röstellem, de a helyszínen elhangzott ismertetővel ellentétben a gyűjtés helye: Pápua Új-Guinea.) Rövid sztori, szép, és azért is szeretem, mert nagyon erősen a hallgatón magán múlik, hogy vajon szomorú vagy nem szomorú történetként élei-e meg. Igazi felnőtt anyag, mindenképpen szerettem volna beválogatni, mert könnyű rajta keresztül megmondani, hányfélék a mesék. Ritkán sikerül ekkora csendet elérnem mesével, de ez a történet mindenkit megérintett. Ahogy lassan-lassan életeztek a trénerek, lehetett beszélgetni a mesék mibenlétéről, sztorizgatni meseválasztásról, az aktualizálás és improvizáció fontosságáról, anekdotázni az örökzöld ötperces hősmeséről és a többi, mesemondó körökben ismert esetről.

Harmadik történetként vittem is meg nem is valamit. Bár volt egy-két ötletem talonba, de alapvetően arra készültem, hogy kívánságműsort csinálok belőle. Egyfelől így még személyesebbé tudom tenni a műsort, másfelől pedig ez így nekem is izgalmas kihívás. Végül nem adták fel nagyon a leckét, Mátyás király mondát kértek, és hát melyik magyar mesemondónak ne lenne legalább tíz kedvenc Mátyás király története? Nálam a szegény ember a sláger, aki tököt visz ajándékba a királynak – node két strázsa is elkéri a felét annak, amit a király majd ad neki.

És akkor ennek a mesének is vége lett.

És akkor aztán már tényleg ki kellett mondani, hogy itt a vége, fuss el véle. Gyorsan átalakultunk meseestből beszélgetős összejövetellé, és amikor a kávézóban eljött a záróra, mi is haza indultunk. Nagyon élveztem újra velük lenni, és örültem, hogy a meseest valóban nagyon bensőségesre, igazán exkluzívra sikerült.

És ezzel egy időben egy másik mesének is vége lett.

Így volt, mese volt, minden szava igaz volt.

23319203_10213422246962874_7366256413701714907_n

(a fényképet köszönöm szépen Horváth Gábornak)