Kétfülű Blog

Gondolatok egy videóról

9 Mar , 2016,
Szilvi
Comments

Ez most kevéssé lesz mesés bejegyzés, inkább egy kis személyes háborgás. Megint egy újabb videó, amelyben tinédzserek kezébe adják a kilencvenes évek technológiáját és megmondják nekik, hogy vágjanak a kamerába látványos grimaszokat. Erről beszélek.

Ez olyan, mintha bemennénk egy múzeumba és minden egyes polc előtt nagyokat hahotáznánk, hogy mekkora szar kanaluk volt, hihetetlen milyen tré az a ruha, és gusztustalanok a múmiák is, azt a barlangrajzot meg nyilván valami gyerek rajzolta. Neeem? Aaaaaa… dekemééény… A videó nyilván műanyag, egy valódi tinédzser reményeim szerint csak akkor reagál így a születése előtti/körüli technológiákra, ha egy menthetetlen tuskó. De hogy igény van ilyen összeállításokra, hogy szeretünk azon sápítozni, hogy ej, a mai fiatalok kinevetik a mi aranykorunkat, arra a megosztási ráta a bizonyíték.

Most ugyanezt eljátszhatnánk a mesékkel is, de mi, mesemondók, szeretjük a mesék idő- és térbeli változatait érdekességként feltálalni. A számítógépnek éppúgy meg van a maga története, mint egy-egy mesekategóriának. A számítógép egyes korai változataihoz éppúgy saját kontextusát ismerve érdemes közelíteni, mint ahogyan egy-egy mese régebbi változatához.

A Windows 95 operációs rendszer ma vállalhatatlan lenne, és nem csak a hardver kompatibilitási problémák miatt. Bizonyos dolgokat azóta másként szeretünk, másként gondolunk jónak. A mai elképzeléseket más szoftveres és hardveres megközelítéssel lehet kiszolgálni, és ezt a normális fiatal éppúgy tudja, mint te vagy én. Persze ha kiprovokáljuk a “mai fiatalokból”, hogy pökhendik legyenek, akkor előbb-utóbb valóban pökhendik is lesznek, mert mi emberek ilyenek vagyunk, hogy alkalmazkodunk. Most tényleg azt szeretnénk, hogy a példánál maradva a számítógép múzeuma a jövőben ilyen kis senkiházi múzeumpedagógusokon keresztül táruljon a jövő ifjúsága elé? Nyilván nem. Pedig szerintem a fenti videó minden egyes lájkolása és “ezt nézzétek” típusú megosztása ebbe az irányba mutat. (Ez hasonló jelenség, mint amikor lemondunk valakiről, és azt kommunikáljuk vele, hogy sosem fogja tudni behozni a lemaradását. Pár forduló után már nem is akarja, hiszen identitásának szerves részévé tettük, hogy magát egy szarcsimbóknak gondolja.)

A pajzán meseestre készülve már felvázoltam néhány alapelvet, amelyet a 21-dik században szem előtt akarok tartani, ha mesét választok. Elolvasom azt is, amelynek végén megverik az asszonyt. De nem mesélem el. Elolvasom azt is, amelyben a megerőszakolás bocsánatos tréfadolog. De nem mesélem el. Mert én, Szilvi, a kétfülű mesemondó, ma, a huszonegyedik században nem értek egyet a közölt értékekkel. De ettől még nem kezdek el a tér közepén rikácsolni, hogy nézzétek, mekkora seggfejek voltak elődeink. Mert nem hiszek benne, hogy azok lettek volna. Csak ők egy más korban más dolgokat gondoltak, más értékeket helyeztek előtérbe. Értelmetlen volna úgy publikálni az eredményeket, hogy a régi vagy más tájakon fellelt változatokat nevetség tárgyává tesszük. Ez a publikáló személy saját bizonyítványa lenne. Nem készülnek tömegével olyan videók, melyben egy mesemondó faltól falig gurulva vihog a meseváltozatokon, és ha készülne, mind felháborodnánk, mert egy mesemondóba ennél sokkal több tisztelet szorult.

A videó szerintem nem azt mutatja be, hogy a fiatalok nem tudnak mit kezdeni a régi korok technológiájával, hanem mindössze annyit sugall, hogy a fiatalok túl bunkók ahhoz, hogy egy új tudásmorzsát kontextusba igyekezzenek helyezni és egyáltalában semmit sem akarnak a felfedező örömével megismerni. Ezt a feltételezést pedig a mindenkori ifjúság nevében kikérem magamnak.

Szóval azt akarom mondani, hogy én nem találom szórakoztatónak az ilyen videókat. Mert demagóg és bántó. Ugyanolyan bántó, mint amikor az idősebbek bezzegazénidőmöznek, vagy amikor egyéb társadalmi csoportok legyintenek egymásra. És az az érdekes, hogy ugyanebből a témából egy hihetetlen érdekes felvételt is lehetett volna készíteni, ám ahhoz merőben más készítői szándékra lett volna szükség.