Kétfülű Blog

Hetedhétfő – itt a vége, fuss el véle

14 Nov , 2016,
Szilvi
Comments

Ez a poszt az első magyar mesemondó körbeblog, a Hetedhétfő körbeblog záró epizódja. Igen, mi résztvevők idén utoljára publikálunk egyszerre ugyanabban a témában. Hét héten át tartott a móka, és most megünnepeljük: ezúttal a Ti kérdéseitekre válaszolunk. Bejegyzést tettek közzé: Lovranits Júlia, Zalka Csenge. A Kétfülű posztjait a hetedhétfő körbeblog kategória alatt találod.

— * — * —

Úgy van, immáron hetedik alkalommal jelentkezik az első Hetedhétfő körbeblog, amely egyúttal a sorozat zárását is jelenti. Fájó szívvel, de sok érdekes témával a hátunk mögött búcsúzuk a Hetedhétfőtől. És ha már elérkezett a slussz-passz nincs tovább, legyen olyan a téma, ami Téged is egészen biztosan érdekel. És ez egészen biztosan így van, amit pedig onnan tudunk, hogy az elmúlt 1-2 hétben Téged kértünk mindenféle csatornán, hogy tegyél fel nekünk kérdéseket. (Avagy így kell saját magunkkal interjút csinálni anélkül, hogy a riporter vagy a szerkesztő minden szavunkat félreértelmezné.)

Szóval a kérdéseket összegyűjtöttük, és ki-ki beindíthatta a saját cherry picking algoritmusát. Hát akkor halljuk, halljuk!

microfonos

  • Egy mesemondónak mi a célja?

A magam részéről kétirányú szokott lenni: szórakoztatni és ismereteket terjeszteni. Néha komolyabb sztorikat is előveszek, most például pénteken a Természettudományi Múzeumban egy egyáltalában nem vicces, sokkal inkább vérkomoly legendát fogok elmesélni, amelyet ebből a célból legutóbb pilotoltam is a Tökhintón, hadd jöjjenek ki a gyerekbetegségei, mit akarok nagyon másként mondani. (Igen, akkor a pilotolást is a célok közé lehet venni, amikor be akarok építeni valamit a repertoáromba, akkor előfordul, hogy megragadok egy alkalmat tesztelésre.) Ott és akkor általában a lelkesedésemet szeretném átadni.

  • Kinek mesélsz? Magadnak is szoktál?

Csak közönségnek mesélek, és abból is csak olyannak, ami épp mesehallgató állapotban van. Cukkolásra nem mesélek, ez olyan mint amikor valakinek hirtelen kell mondania egy viccet. Nem lesz vicces.

  • Hogyan van benne a mese a mindennapjaidban? Elkísérnek, veled mennek?

A mesemondás átszövi a mindennapokat. A repertoár folyamatos bővítésével egészen széles skálán kezdenek el mozogni az ember ismeretei, és egyre több élethelyzetre van már mesém. Ami egyfajta segítség is, ez olyan, mint tudni egy dalt egy lelki állapotra.

  • Nem tervezel esetleg a közeljövőben a kőbányai könyvtárban mesét mondani?

Az ilyesmi többnyire csak meghívás kérdése, mert különben oda megyek, ami az én fejemből pattan ki.

  • Olvastad Bruno Bettelheim a mese bűvöletében című könyvet?

Nem, de ezennel felkerült a listára.

  • Melyik mesefigura áll hozzád a legközelebb?

Röviden Pumukli. Általában a tricksterek. Azok a szereplők szoktak lenyűgözni, akik játékosságukkal és/vagy furfangjukkal tűnnek ki a többiek közül.

  • Vannak saját meséid? Mi ihlette e meséket?

Van, de nem sok. Néha írok is, egyszer meg is jelentem folyóiratban. Legtöbbször valami apróság fog meg, egy mozdulat, egy félmondat, ilyesmi. Van, akinek ajándékoztam is mesét, de ha térden csúszol sem mondom meg, mit írtam bele. (Mármint a sorok közé.) Mondani inkább népmeséket szoktam, csak kétszer fordult elő, hogy sajátomat meséltem: a tűzzel illusztrált mesém teljesen saját szerzemény, és egy alkalommal hirtelen nem találtam az okarínához mesét, hát fogtam és gyúrtam egyet.

  • Mennyi idő alatt találsz ki 1-1 új mesét? Ha ez változó, akkor az mitől függ?

Alapvetően összemérhető a “hagyományos” mesekeresés energiaigényével, de egészen más folyamat. Azt hiszem, legfőképpen hangulatfüggő, illetve a kutakodást itt sem lehet megúszni. Illetve a másik válaszom, hogy mindenképpen több nap, mert ami most hirtelen tuti ötletnek tűnik, azt két nappal később már potenciálisan egy kivételesen béna elképzelésnek fogom tartani, és akkor igenis ki kell szanálni a sztoriból.

  • Miért fontos a mese? Lecserélhető?

Miért fontosak a történetek? Miért beszélgetünk egymással? Miért nézel meg egy filmet? Miért olvasol el egy könyvet? Mert szórakoztat, új ismereteket ad, és esetleg közben bővíti a lelki eszköztáradat. A cserélhetőséghez: ha ez arra vonatkozik, hogy egy másik mesére, akkor éppen csak annyira, amennyire mondjuk egyik dal a másikra lecserélhető. Ha másik művészeti ágra vagy tevékenységre – azt hiszem, akkor is nagyjából hasonló a válasz.

  • A mese mesélve jó vagy nézve is?

Mondom Pumikli. :) Nem hiszem, hogy a 21-dik században úgy kellene gondolni a mesékre, mint tisztán audio tartalmakra, és egyébként ez régen sem volt okvetlenül így. Természetesen nagyon nem mindegy, milyen az illusztráció maga, viszont ez meg egyénfüggő, kinek mi jön be.

  • A mesélő hogy van jelen a meséiben?

Közvetítő közege. Minden az ő szűrőjén keresztül érkezik. Egyazon mesét hat mesemondó hatféleképpen fog elmondani, mindenkit egy picit más érint meg, más a stílusa. A mesemondó beleteszi az egyéniségét.

  • Melyek a kedvenc motívumaid?

Hm, nem is tudom. Néhány példa, a motívum szót tágan értelmezve:

Szeretem a szép mesekezdő formulákat, sokszor mondok magam is, főleg, ha gyerekeknek mesélek.

A hármas ismétlést is szeretem, valahogy olyan megnyugtató dolog. (De ismerek olyat, aki egyenesen halálra unja magát tőle. Tehát ez szintén ízlés dolga.)

Egy konkrét mozzanat jutott most hirtelen eszembe, amivel az egyik mese kilóra megvett. Sfurtuna, az elátkozott lány egyszer csak lekapja a tíz körméről a saját sorsát, és megfürdeti, szóval megbékélteti, hogy most már ne hepciáskodjon tovább.

Valami fura oknál fogva száznegyvenhatodjára is szívesen hallgatom végig, hogy a főhős végül mégis azt ad a gebének, amit kér, és a gebe parazsat kér, és egy nyalásra falja be az egész rakás parazsat, és abban a szempillantásban táltos paripává változik.

  • Mikor / miért / hogyan döntötted el, hogy a mese több lesz az életedben annál, hogy néha elolvasol 1-2-t?

Az ilyesmi inkább megtalálja az embert. Egy-egy mesemondót hallgatva aktivizálódtak bennem az emlékek, hogy de jó dolog is volt a fejbőlmese, aztán elkezdtem magam is mondani meséket, és ezzel együtt valahogy magába szippantott az egész mesterség. Teljesen addiktív. A mese elmondása csak a jéghegy csúcsa, az odavezető út legalább olyan izgalmas.

  • Mit tennél, ha egy gonosz tündér malaccá változtatna?

Keresnék egy kiskondást, akinek elmagyaráznám, hogyan tudja a királylányt kiszabadítani a sárkány birodalmából, és cserébe azt kérném, oldja meg, hogy visszanyerhessem eredeti minőségemet. A kiskondások köztudomásúlag jószívű, becsületes legények, ő is fog rajtam segíteni.

  • Kik a rocksztárok a mesemondóknál, és miért akar valaki a mesemondók Metallicája lenni, amikor még stagedive-olni sem lehet egy rendeset?

Nem tudom, kik a rocksztárok. Azt tudom, kit őrült jó hallgatni, és kitől mit irigylek, hogy gyárilag létezik benne. És az a helyzet, hogy nem biztos, hogy a jó mesemondó a mesemondók Metallicája szeretne lenni, az egész egy sokkal közvetlenebb műfaj. Elképzelni sem tudom, hogyan mesélhetnék úgy, hogy kordon választ el a közönségemtől. Nincsen stagedive. Nem hiányzik, nem kell, az sem, hogy sztároljanak. Az persze igaz, hogy szeretek érdekes rendezvényekre elmenni, olyanokra, amiket csak úgy van értelme látogatni, ha mindent megnézhetek, amihez amúgy belépő kell ez egy kellemes velejárója a rendezvényen mesélésnek. A mesemondás nem a hírnévről szól, közelebb áll a tanári pályához ilyen szempontból. A tanár nyilván egy kitüntetett szereplő, de a tanári pályát az ember nem azért választja hivatásául, mert akkor majd a katedráról lehet puffogni meg majd akkor a gyerekeknek oszthatom a tutit.

  • Felnőttek miért hallgatják a meséket?

A felnőttek miért néznek filmeket? Közhely, hogy a meséket az utóbbi időben menthetetlenül összevarrtuk a “gyerek” fogalomkörrel, pedig a mesemondó éppúgy válogat a történetek között, mint ahogyan más a filmek, könyvek között. Közhely, hogy a tündérmesék nem gyerekmesék. Közhely, hogy a mítoszok, legendák nagyon komoly témákat tudnak elképesztő képi világgal feldolgozni. A választott mese attól függ, hogy ki hallgatja. Van olyan, amit gyerekeknek érdemes mondani, és van olyan, amit felnőtteknek. Plusz az előadásmód is más lesz.

  • Miért van az, hogy a toronyba zárt királylány és a szegény ember legkisebb fia valahogy mindig automatikusan bejönnek egymásnak? (és itt még volt több hasonló tematikai felvetés is)

Egyik válaszom az, hogy a számból vetted ki a kérdést. Mármint igen, nagyon fontos, hogy elgondolkozzunk azon, hogy számunkra mit mond egy mese, mielőtt elmeséljük őket, sőt, azon is, hogy másnak mit fog majd jelenteni.

Viszont van a témakörnek egy másik oldala is. Nagyon nehéz meghúzni a határt, nekem, mesemondónak is, hogy meddig terjed a valódi kérdésfeltevés és mikor kezdem túlaggódni a témakört vagy ad abszurdum mikor kezdtem már tényleg a kákán is csomót keresni. Igazából jó dolog, ha vannak fix pontok a mesékben, amiket nem kell elmagyarázni, nem kell mindig mindent a nulláról felépíteni, mert jó, ha valamennyire azért tudod, mi fog történni. E tekintetben a mesék (pontosabban amiket mi megszoktunk) nem hasonlítanak a mai filmművészetre vagy regényekre. Mi szerencsés nép vagyunk, mert a magyar mesekincs a magyar emberek számára elérhető. Mivel sokan növünk fel velük együtt, van egy közös otthonunk, ahol eligazodunk. És ez jó dolog, akkor is, ha mindig a legkisebb királyfi lesz benne a tuti, és akkor is, ha száz és ezer ponton lehet még egy-egy mesébe belekötni. Természetesen kell válogatni, sok mese van, ami ma már nem állja meg a helyét, vagy úgy nem, ahogyan valamikor Akárkinétól legyűjtötték. De miközben a célközönségre figyelni kell, bőven lehet azzal is játszani, hogy mit milyen módon hangsúlyozunk. Az, hogy vannak megszokott panelek, nem feltétlenül jár együtt azzal, hogy kondicionálom rá a közönségemet, ez rajtam múlik. Hát ilyesmi egyensúlyozós játék ez a mesemondás. Egy ilyen húzd meg – ereszd meg munka.

  • Hogyan képzelitek el a mesemondás jövőjét?

Szerintem szépen lassan meg fogja találni a helyét a mesemondás is az előadóművészeti ágak között, és akkor majd már nem kell elmagyarázni, hogy ez meg micsoda, és szépen lassan meg fogjuk tanulni, hogy milyen alkalomra milyen mesemondót érdemes hívni. Lesznek vegyes előadások, és amúgy is, lesz a mesemondásnak rengeteg előfordulási helye, mert egyre több embernek fog az eszébe jutni, hogy épp egy mesemondó hiányzik még neki. Ki fogja építeni a piacát, szépen lassan megy ez előre, e tekintetben nagyon optimista vagyok.

— * — * —

Nos, egyszer ennek a bejegyzésnek is véget kell érnie, de ez most más.
Reméljük, tetszett a Hetedhétfő sorozat. Egyelőre ettől most elbúcsúzunk, de mi azért nem tűnünk el.

Továbbra is várunk szeretettel blogjainkon, rendezvényeinken.

Viszlát, jó legyél!

minionmicdrop_sm