Ez a poszt az első magyar mesemondó körbeblog, a Hetedhétfő körbeblog újabb epizódja. Ennek keretében több mesemondó publikál egyszerre saját blogján ugyanabban a témában. Hét héten át minden hétfőn újabb olvasnivalóval jelentkezünk. Az eheti téma: “Valami, amiben úgy érzed, hogy a mesemondás átalakította az életed”. A témában bejegyzést tettek közzé: Lovranits Júlia, Zalka Csenge. A Kétfülű posztjait a hetedhétfő körbeblog kategória alatt találod.
— * — * —
Egy.
Az egyik kollégám valamikor úgy fél évvel ezelőtt azt “vágta a fejemhez”, hogy időnként teljesen random ismereteket rántok elő. Hah, ezt csak azért mondja, mert nem beszélgetett még jól fejlett filozófussal, de tény, hogy némi túlzással néha tényleg úgy érzem magam, mint a Gettómilliomos főszereplője. Amíg készül az ember egy-egy meseestre, óhatatlanul utána kell járni egy csomó dolognak. Mert hogyan meséljek görög mítoszt, ha nem tudom elképzelni a házat, ahol megállt a szereplőm? Hogyan meséljem el a kedvenc japán mesémet úgy, ha nem értem az első mondatot, jelesül, hogy mi a fészkes fene teszi a pontyot a halak királyává? Hogyan adhatnám elő a joruba teremtésmítoszt, ha semmit sem tudok a joruba vallásról? Minden, ami a mesékhez kapcsolódik, ami a mese megértését segíti, mind fontos, a hitelesség végett. A közönségemmel ellentétben nekem tudnom kell mindazt, ami nincs benne a mesében, hogy könnyebben elképzeljem, mert csak akkor tudom átadni. Egy modern népi mesemondónak éppúgy van dolga a mesemondással a mesén túl is, mint egy nemzetközi storytellernek, hiszen valójában ő sem él a mesei régmúlt környezetében. Lesznek tájszavak, eszközök, társadalmi viszonyok, amiket értenie kell, ha komolyan akar mesemondással foglalkozni. (Tipp: úgy kell csinálni, hogy amikor többen adnak elő, akkor előadás után a közelükbe kell somfordálni, mert tuti azt tárgyalják, hogy ki milyen változatait ismeri az elhangzott történetnek, melyik motívum honnan érkezett és miért fontos és hasonlók. Perverzebbek válasszanak ki egy előadót, és tegyenek fel neki valami közepesen laikus kérdést a történettel kapcsolatban. Jó eséllyel váratlanul kimerítő választ fogsz kapni.)
Kettő.
Aztán abban is átalakult az életem, hogy már kész felüdülés regényt olvasni… Ez nem olyan rossz dolog, mint amennyire nyávogok néha rá, de tény, hogy amikor regényt olvasok, az rendszerint annak a jele, hogy mesemondó énemet szabadságra küldtem. A mérleg másik serpenyőjében ugyanakkor megtanultam mesegyűjteményt olvasni, normális ember ilyet nem tesz, egy napra egy mese elég, hiszen szép kerek, valahogy alapjáraton nem igényel az ember egy napra húsz történetet. De azért hébe-hóba nekem is jól esik egy hosszú könyv szövevényes cselekménnyel, csak általában erre nincs időm, hiszen folyton a következő eseményre készülök.
Három.
Gyümölcsöző ismeretségekre tettem szert hasonszőrű emberekkel. Te, ezek a mesemondók nagyon jópofa emberek! Tiszta színes kavalkád, nagyon különböző egyéniségek, mindenki máshogy mesél és másról. Mégis, így vagyunk kerekek, jó volt bekapcsolódni, mert nagyon jó egy ilyen kooperatív csapattal együtt dolgozni. Valamiféle átmenet ez a baráti és a munkakapcsolat között.
És egy a ráadás.
Azt hiszem leginkább valahol az öndefinícióm alakult át az utóbbi időben. Amikor mesemondóként mutatkozom be, úgy érzem, megérkeztem. Olyan, mintha eddig csak a megfelelő kifejezést kerestem volna, mert persze, meteorológus, de… aztán doktorandusz, de… meg bid manager és pricer, hogyne, de… ezt mind nem egészen én választottam, ez mind csak részben az én utam, egyiket sem én építem fel olyanná, amilyennek én akarom látni. Persze sok munka van még hátra, de most először emlegetek magammal kapcsolatban egy szakmát, amit ugyan el kell magyarázni, hogy micsoda, de közben tényleg úgy érzem, hogy magamról beszélek, arról, hogy ki vagyok. (V.ö.: Te komolyan elhitted, hogy Excel tréningen ülsz? És mit gondolsz, miért van minden tréningemen legalább egy Feynman idézet? Csiribí-csiribá kétfülű módra…)
