Eleve úgy fogtam neki az olvasásnak, hogy úgy gondoltam, fogok egy posztot szentelni neki, és most tudod mi van? Itt állok egy pár jegyzettel, amiket ki akartam emelni, és összesen két szó kering a fejemben:
Igen.
Affrancba.
Pedig olyanokat akartam kifejteni, hogy hány oldalon keresztül emésztett a sárga irigység (jó sok), meg gondolatokat akartam fűzni hozzá, hogy szerintem érdemes-e fordítani a storytelling kifejezést (szerintem nem), hálálkodni akartam a praktikus tanácsokért és a forrásokért (nagyon), de mégis ez a két szó terpeszkedik a korábbi gondolataim helyén, ennyit tudok mondani. Igen, és affrancba.
Igen.
Mert igen, így kell megmutatni, mi a különbség a professzionális és az alkalmi mesemondás között. Aki szerint a mesemondás nem mesterség, az lapozzon egyből a 224-dik oldalra, és olvassa el azt a 16 oldalt, amelyen megtudjuk, hogyan készült a 2014-es múzeumok éjszakáján elhangzott, “Aicha, a démonvadász” címmel arató műsor. Nem arról van szó, hogy ha az unokatesód tud szépen énekelni, de csak hobbista, már ne is menjen el időnként egy kocsmába énekelni, de vegyük észre, a Sziget nagyszínpadán nulladik napon nem az unokatesód fog énekelni, és ez azért van, mert oda profit várnak. Érdemes tudni, mi a különbség a profi és a műkedvelő mesemondó között, mert akkor el tudod dönteni, hogy egy-egy rendezvényen milyen elvárásaid lehetnek és legyenek.
És igen azért is, mert a könyv sok olyan gondolatot hosszasan taglal, amik sajnos szemlátomást nem triviálisak. Gondolok itt a diverzitás és egyéb társadalmilag fontos témákra, vagy arra, hogy miért ne haknizzunk egy életen át ugyanazzal a tíz mesével, hogy egyáltalán miért kell az egész mesemondás szakmát a life long learning csúcsra járatásával művelni, vagy hogy miért fontos a kooperáció a szakmabeliek között. Még a könyvbemutatón elhangzott egy kérdés, hogy nem fél-e Csenge ennyi műhelytitkot elárulni? Miért félne? Semmi oka rá. Aki dolgozott már kooperatív közegben, az tudja, hogy így van.
Affrancba.
Hát aztán meg affrancba, mert a könyv minden egyes betűje az orrom alá dörgölte a tényt, amit eddig is tudtam, hogy bizony jócskán van még mit tanulnom. Apró pici pont vagyok ezen a mérhetetlen nagy Föld nevű bolygón, még ha határtalan ambíciókkal is, és ezt Csenge a címoldalt és efféléket leszámítva szám szerint 231 oldalon keresztül ecsetelte. Hát ez van, innen szép nyerni. Ha a MythOff résztvevőinek társaságában név szerint is nyomtatásba kerültem, akkor talán mégis van egy kis reményem, a gesztust pedig nagy tisztelettel, ezúton köszönöm. Igyekszem felnőni a feladathoz. Avagy hogy is kell ezt mondani könyvből lopott fejezetcím formájában?*
* csak hogy kötekedjek is: egy jó teát, laza negyedévzárást, valamint ma délutánra napsütést szeretnék. Mesemondó pedig akarok lenni.