Monthly Archives:November 2019

Hold a tóban

09 Nov 19
Szilvi
Comments

Tudjátok, mit? Már csak azért is, mert időnként megkérdezitek, hol találom a meséket, majd néha dobok ide a blogra egy-egy besztof sztorit. Kezdetnek íme a méltán népszerű moon in the well mégméltábban népszerűbbebb majmos kiadása, egyenesen Tibetből.

Az “eredeti” szöveg, mely alapján alább ezt a történetet most nektek elmesélem, egy már sokszor linkelt gyűjteményben került elém. D.L. Ashliman oldala számomra annyira nulladik lépés bármilyen sztori keresésekor, hogy szerintem ez az ember szobrot érdemelne, tettéről csak hexameterben illene mesélni. Én az alábbi verzióban szoktam mondani, az Ashliman oldalán közölthöz képest kisebb torzításokkal. Nem csak random mennek az erdőben, és a főmajomnak több szerep jut. A végén pedig egy másik zárást emelek be, hogy ne didaktikus, hanem igazán vicces legyen. A gyerekek rendszerint így is értik a tréfát és a mondanivalót is.

Na, akkor

baaal-jobb, baaal-jobb, jönnek a maaajmok!

Volt egyszer egy erdő, de olyan, ti még ilyet nem láttatok! Mert abban fák voltak, nem is egy, és rajtuk levelek! Hát a fákon mi ugrál? Majmok, bizony, egy egész csapat méghozzá.

No, ezek a majmok egyik éjszaka igen-igen megszomjaztak. Tanakodtak a sötétben, mi tévők legyenek, egyszerre csak kiemelkedik közülük egy borzas fejű majom – a főmajom -, és azt mondja:

– Majmaim, ne csüggedjetek! Menjünk el a forráshoz, és igyunk!

Bólogatott a többi majom: ez igen, nem hiába az a borzas fejű a főmajom, ő aztán tudja, mitől döglik a légy! Fel is kerekedtek, elöl a főmajom s utána a többi. Csakhamar megérkeztek a forráshoz. Békésen csobogott a víz egy sziklahasadékból, egyenesen egy kis tavacskába. De alighogy megérkeztek, a főmajom a sor elején rémülten kiáltott:

– Majmaim, nagy baj van! Tudom, szomjaztok nagyon, de tartsatok ki, fontosabb dolgunk van most annál! Beleesett a hold a tóba, vissza kell helyeznünk az égre!

Pislogtak a majmok a tó felé, hát csakugyan: ott fénylett a hold a tóban. Pontosabban a tükörképe, de az olyan szépen csillogott, mintha csak a hold lett volna maga.

Nekifogtak a majmok a hold megmentésének. Sorban összekapaszkodtak, az utolsó egy magas fa tetejébe csimpaszkodott, az első, a főmajom pedig már nyúlt is a vízbe a holdért. Éppen ott, ahol a hold a vízben tükröződött, a felszín alatt volt egy kő. Azt a főmajom megragadta, és hátrakiáltott:

– Majmaim, fogom, húzzatok! – és a majmok húzták. De úgy nekiveselkedtek ám, hogy az a magas fa, aminek a legfelső ágát az utolsó majom szorította, egészen behajlott már. Akkor aztán a főmajom keze a kőről lecsúszott, és sutty, repültek a majmok, ahogy a hatalmas fa eldobta őket, mint egy csúzli. A harmadik domb után aztán szerencsésen landoltak. Sajgott persze mindenük, de különösen a tomporuk, amire estek. És ahogy fájdalmukban az égre sandítottak, megkönnyebbülten és büszkén állapították meg: ugyan szomjasak maradtak, ugyan se feküdni, se ülni nem tudnak, a holdat legalább közös erővel visszahelyezték az égbe. Meg is nézhetitek, azóta sem hullott alá!

Az illusztráció forrása: needpix.