Nekem az élő élőszavas mesemondás a kenyerem, én mesélni úgy szeretek, ha egymás szemébe nézhetünk. Nagyon vártam már a nyitást, és örültem is a Tekergő meseösvény, még pontosabban Hajós Erika megkeresésének, hogy ugyan menjek már gyereknapon Dócra, Baranyi Ildikó levendulás birodalmába: BergenDóciába. Merthogy ott lesz meseösvény. Mondom jó, megyek.

Meg, azt is mondja Erika, hogy valami extra is jó lenne, hogy volt az a tüzes mesém. Hát mondom volt, volt, de már nincs, éppen annak tanulságait levonva alkottam meg más szellemben a Nikola Tesla show-t. Azt mondja Erika, jó, akkor vigyem a Teslát. Hát mondom oké, de ahhoz kivetítő kell. Hogy az nem lesz. De úgysem számítunk tömegekre, na, végül csak rábeszélt, leporoltam Teslát. Szóval állomás leszek a meseösvényen, és majdnem három év kihagyással ismét Teslát mesélek.

Május 29-én, szombaton ők megtartották Dócon a híres tekergős mesekocsmát, felnőtteknek való tartalommal és sok-sok nevetéssel. Aztán aludtak rá egyet, és 30-án csatlakoztam hozzájuk. Olyan kellemes volt az egész. Szépen, komótosan telt a nap, ébredező nyitás volt ez. Kellemes tavaszias idő volt, nem esett, nem volt se szeles, se túl napos, se túl felhős, tényleg, mondom, pont jól esett.

11-kor indult a meseösvény. Előtte már Bukovics János elődolgozta a gyerekeket, a kiskakas gyémánt félkrajcárjánál még ott is voltam, aztán átsétáltam a meseösvény kapujába. Jöttek a családok, és mire meghallgatták az égig érő fa meséjét, mi már beöltözve vártuk őket az állomásokon. Volt ott minden, királylány, fergeteg, öreg király Gregus Laci személyében, ötfejű sárkány, én lovászt alakítottam egy elképzelt táltos paripával, a sárkányt pedig Zámborszky Eszter útmutatása alapján kellett leitatni levendulaszörppel. Elvégre BergenDóciában ez így járja. Végül meg kellett semmisíteni a sárkány erejét, és voila: a királylány kertjében elültetett varázslatos babokból még varázslatosabb nyalókák termettek, lehetett szüretelni, mulatni.

Utána lazulós idők jöttek, ki-ki ott beszélgetett egy jót, ahová épp letelepedett, én Bukovics Jánossal fogtam némi politizálásba, be kell vallanom, suttyomban még ilyet is csináltunk ezen a szép napon. De aztán a buborékok elcsábították a lányomat, mit tegyünk, meg kellett őket nézni közelről. Szépek voltak, no.

És ahogy közeledett a két óra, lassan előpakoltam a világtörténelem első szabadtéri kétfülű Tesla előadására. Éppen annyian voltunk, amennyien jól látták a kísérleteket kivetítő nélkül is. Egy-két újítást tettem a műsorba, használt neki, megtartom. A kísérleteket azért még bővíteni szeretném, szerintem a jövőben lesz Franklin csengő is, de ide nem akartam hozni, mert nem tudtam, hogy mekkora szél fog fújni. Szintén az esetelges szél miatt kihagytam a szélcsengős kísérletet, igazából még nem vagyok benne biztos, hogy vissza akarom-e egyáltalán tenni, vannak más ötleteim. Viszont a fizika alapozó mikéntje azt hiszem, kb. révbe ért. No, hát így fejlődik egy műsor, szépen csiszolódik a sok előadásnak köszönhetően.

Mire Nikola Tesla eladta a szabadalmait, szegény lányom már teljesen kész volt. Amíg apával megebédeltünk, hol egyikünk, hol másikunk ölében szundikált. Épp csak felébredt, amikor beültettük az autóba, de aztán egészen hazáig aludt. Neki is jó napja volt. Nekünk is nagyon jó napunk volt.

A résztvevők száma némi lokális szervezési anomália következtében (mely ügyben a Zöld Zugolyra semmi szín alatt ne tessék kérem ujjal mutogatni) a létszám jóval visszafogottabb volt a tavalyinál. Cserébe családiasabb hangulatban volt szerencsém mindkét alkalommal mesélni.

Az első produkció a folyton fejlődő “klasszikus Tesla” volt. Az elején egy részleten mindig csavarok egy kicsit, mert sosem tetszik, ahogyan volt. Ide ezúttal is kitaláltam egy teljesen új elemet, és azt hiszem, végre rátaláltam az irányra. Alapvetően flottul és közérthetően lehetett beszélgetni a fizikáról, úgyhogy ezt a megoldást fogom tovább fejleszteni. Volt itt már minden, sima beszéd, kérdezz-felelek, karácsonyi girland, de ez a két tárcsa, amit most bevezettem, annyira szépen kijelölte az elektromos tér irányát, hogy szerintem nem volt a teremben olyan töltött részecske, ami ne mindig a megfelelő irányba szaladt volna. Még a mágneses teret kell valahogy vizualizálni, pontosabban verziókat kidolgozni, mert amit terveztem, most nem működhetett. Ahhoz kellett volna egy vagány kölök, akit tudok animálni. Felnőttekkel óvatosabban szoktam bánni, különösen egy fesztiválos előadás elején, amikor fél szemmel még a műsorfüzetet böngészik. De azért élvezték, és előadás után majdnem mindenki oda is jött a kísérleti eszközökkel játszani.

Aztán délután szétnéztünk a Völgyben. Mivel nyolc után egy magamfajta álomszuszék fellépőnek már ágyban a helye, nem sokáig maradtunk, de így is igen kellemesen telt az idő, és egy kisebb mutatványos produkció is belefért. Egyébiránt kárpótolt mindenért nemesvámosi szállásunk, aminél idillibbet elképzelni is nehéz volna. Nagy rét, csend, két lusta macska – a civilizációt szinte teljesen kitakarta előlünk az erdő, csak a távolban futó közút és a Kab-hegyi torony emlékeztetett bennünket arra, hogy nem is olyan messze innen úgynevezett emberek élnek.

Másnap ugyanabban az időben ismét a Zöld Zugoly önkéntesei között találtam magam, immáron technikai igények nélkül, a hátsó udvarban. Balatoni, illetve elsődlegesen Balaton-felvidéki meséket és mondákat ígértem “Tájékozódási Mesefutás” címmel. Ugyan családi programnak terveztük, ugyancsak híján voltam gyerekeknek, így valamivel gyorsabban haladtunk. A gyerekekkel egy csomó mindent mindig meg kell beszélni, hogy mondjuk ki az a Mátyás király, mik azok az óriások, mi egyáltalán a Balaton-felvidék – hát a felnőttek esetében minderre semmi szükség nincsen. Így aztán egyetlen kivétellel az összes tartalékmesém is elfogyott, tudod, amik közül akkor válogat az ember, amikor még egy mese belefér az időbe. Volt itt minden, hazug mese, Haláp legendája, Kinizsi, Szent István, és hát természetesen eljött az utolsó magyar Robin Hood: Savanyó Jóska is. Rablóvezér, de igyekeztem a kevésbé véres sztorikat előszedni, bár tanulság, hogy egy-kettőt azért érdemes talonban hagyni pont az ilyen esetekre, amikor mégsem jönnek gyerekek. Alapvetően igyekeztem a romantikus betyártörténetek közül válogatni, és kevésbé a periratok alapján készült rablások leírásaiból. Utóbbi is legalább olyan izgalmas egyébként, csak hogyismondjam… a Savanyó Józsi szívében lakó végtelen szeretet valahogy mégis kevesebbszer viszi rá, hogy pénzes zacskókat osztogasson a szegények között…

Nem maradtunk soká aznap sem, nem is volt már szállásunk, de azért az még belefért, hogy hazafelé tiszteletünket tegyük Savanyó Józsi sírjánál, Tótvázsonyban.

És ezzel zárult is a Kétfülű nyári szezonja.

A hely továbbra is pinceklub maradt, csak másutt, meg azért fejlődtek is. Pl. alulról leszigetelték a padlót. Meg menőbb a nézőtér. Meg úgy általában is tényleg sokkal jobb, mint a régi volt. Kis közönségre ideális, és most Tesla ezt a nem-széken-ücsörgő-néző formát is ki fogja próbálni.

És akkor Varga Júlia, akivel az összes egyeztetni valót egyeztettem, kért fényképet. Amit hát volt is meg nem is, kb 400 pixel szélességig nem fáj nagyon az eredeti. És akkor besétáltam hozzájuk a plazma gömbbel, és néééézd, ilyen szép képeket kaptam, mint ott lent! (Igazából még van pár, de én ebbe a háromba azonnal beleszerettem.)

És ezzel a Tesla előadás ismét szintet lépett. Mától fogva ilyen gyönyörű cover képekkel tudom hirdetni.

Ugyanitt egyébként az egyik kísérletet nemrég tökéletesítettem, és egy ráadáson is dolgozom. A műsor hossza marad 60 perc, de most kicsit kényelmesebbek leszünk, és a hagyományoknak megfelelően természetesen mindent meg lehet majd taperolni.

Köszönöm szépen a képeket Varga Júliának az Attentionból!

Pár héttel előtte hívott fel a főszervező, és bizony ilyenkor tudom, mire való egy bejáratott műsor. Egy egy órás anyagot kértek, így nagyjából a kutatók éjszakáján is elhangzott verzióhoz tartottam magam. Mindenek előtt azonban a profi szervezést szeretném egy bekezdés erejéig dicsérni, nagyon kevés az olyan rendezvény, ahol ennyire minden adott egy jó műsorhoz. Tökéletes kommunikáció elejétől a végéig, elsőosztályú backstage, networking platform az előadóknak, a jó minőségű technika pedig már csak hab volt a tortán: szép nagy vetítővászon, remek mikrofon, fénytechnika – egyszóval a fogadó oldalon nagyon kitettek magukért, és ezt tényleg nagyra értékelem. Jó olyan szervezőkkel együtt dolgozni, akik odafigyelnek a fontos részletekre.

A helyszínre érve rögtön egy hatalmas plakát fogadott, amin tablószerűen jelenítették meg a korábbi évek előadóit. Mosolyogva vettem észre az ismerős meteorológusokat, szerintem sosem fogom tudni eldönteni, kollégáim-e még vagy sem. De más, az egyetemről ismerős arcokat is találtunk, akik nekem is tartottak órákat valamikor, és ahogy láttam, jó érzékkel nyúltak bele a jó előadókba. Ezt nem tudom, hogy csinálják, az egyetemekre azért az jellemző, hogy miközben izgalmas témákkal rengetegen foglalkoznak, érdekesen beszélni koránt sem tudnak olyan sokan.

Idén is jött egyébként egy előadó az ELTE TTK berkeiből, Telbisz Tamás velünk együtt utazott Gútára. Mi mindenképpen autóval mentünk volna, úgyhogy már az elején jeleztem, hogy ha van még, aki Budapestről érkezik, egy odafelé való fuvarozást szívesen felajánlunk. Visszafelé nem, mert mi nem jöttünk haza, csak másnap, de odafelé jó útitársunk volt. Előadása az enyém után következett, egy igazán egzotikus utazást mesélt el sok-sok képpel, és némi geo magyarázattal.

Halló! Sok a szöveg, Szilvike!

Jójó, de akartam egy kicsit a környezetről is beszélni.

Rendben, de most már tényleg elég.

Jól van na.

Szóval Tesla művházba érkezett, és az előadás szépen debütált. Igen, debütált, mert színházterem színpadán eddig még sosem járt. Persze eleinte még nem nagyon értették, mi is ez, ki hallott már olyat, hogy életrajzi storytelling show, de hát ez már csak így megy minden új műfaj esetében. Tesla élete pedig változatlanul tele van csodával, és nagyon alkalmas arra, hogy a fizikáról úgy beszélgessünk, hogy az a fizika iránt kevésbé fogékonyak számára is emészthető, érdekes legyen. Továbbra is fenntartom, hogy legalább másfél órában szeretném előadni ugyanezt az anyagot, annyi minden fölött kell elsiklani, kicsit mindig szomorúan lapozok magamban, de még mindig élvezem,  hogy az esszenciát megoszthatom.

A kísérletek mindig fejlődnek egy picit, most is alakítottam rajta kissé, és van már új, tesztelésre váró ötletem azóta is, épp a minap találtam ki még egy csavart. Mindenesetre a méreteken nemigen tudok állítani, viszont a kivetítő ezúttal is nagyon jól működött. Főleg, ha EKKORA a vászon. Jó nagy volt, minden szépen látszott, és egyre gyakorlottabban pakolászom az állványt is. (Ezt onnan tudom, hogy egyre kevesebbszer esem hasra a zsinóron… :D) Egy picit még szoknom kell, hogy ilyenkor ugye a szemek nem rám, hanem a vászonra tapadnak, de ez egy ilyen műfaj, másutt is ugyanúgy megesik. A tekinteteket most is mindig egy irányba tudtam szegezni, ami mindenképpen jó jel.

Valamint tesla történetében először kihívtam nézőt a színpadra. Ezt azért is találtam ki, mert a színpadon rájöttem, hogy ekkora publikumra bizonyos elemek semmi szín alatt nem fognak működni. Különösen egy pontot sajnáltam kidobni, oda ki is kell találni valamit, ami így is jól veszi ki magát, de a kihívott szereplőt mindenképpen megtartom. Mármint nem úgy. Jaj, na, mindegy.

Összességében nagyon örültem, az egész rendezvénynek, jó volt az esemény részesének lenni. Ez tényleg egy nagyszerű kezdeményezés, rengeteget tud adni a diákoknak egy ilyen alternatív iskolanap. Nekünk is sok ilyen volt valamikor, és jó érzés, hogy most a másik oldalról tovább tudom adni a lelkesedésemet.

Hogy hova tovább Teslával?

A nagy különbség az eddigi alkalmakhoz képest a technikai körülményekben volt keresendő: nagyszínpadi változat eddig még nem létezett. Ugyan alakítottam rajta eleve picit, de most már jobban látom, miben különbözik a dinamikája a kisebb nézőszámhoz képest. Az első felét át is fogom dolgozni, hadd töltse ki a rendelkezésre álló teret. Van, amiből több kell, van, amiből kevesebb. A reflektorral is lesz még dolgom, főleg fejben. Nem is tudom, adtam-e már elő úgy, hogy alig látok valamit a közönségemből, hát most ez is eljött. A hangosítás, kivetítő sokat segítettek, és a gyerekek is élvezték, amit láttak és hallottak, de maradhat-e előadóművész fejlesztési ötletek híján? Ezért jó a visszatérő műsor, lehet az évek alatt folyamatosan csiszolgatni. Aki most látta, nézze meg öt év múlva is. Érdemes lesz!

Így marad ez, mely képet Instagram követőim már ismernek, hiszen egy nappal a rendezvény előtt a helyszínen készítettem:

No de a lényeg, hogy még jó, hogy meteorológusként végeztem, mert így Breuer Hajni jóvoltából Teslát a Kutatók Éjszakájára is elvihettem. Egymás után kétszer adtam elő tartalmilag azonos műsort, mégis két különböző előadás lett belőle, telt házzal a 062-es teremben. Mindkettőt élveztem. Pedig az elsővel nem is voltam elégedett, de ez meg nyilván így van, ez hajt előre, mindig látom, hol akarok csavarni kettőt egy műsoron, és akkor a következő még jobb lesz. Azért félni nem kell, minden előadó teljesítménye ingadozó valamennyire, a kérdés mindig az, milyen nívó körül és milyen amplitudóval, és megelégszik-e vele a művész. (Röviden: nem. Legalábbis én még sosem beszéltem olyan művésszel, aki ne érezte volna úgy a nagyszerű produkciója után, hogy ne lenne benne legalább öt javítandó hiba.) Elkanyarodtam asszem.

Nagyon lelkes vagyok, és nagyon kíváncsi, milyen környezetbe lesz legközelebb lehetőségem beintegrálni Nikola Tesla életét. Egy kicsit féltem az erősen lépcsős előadótól, de alaptalan volt, egészen jó így is beszélni. A kivetítő ezúttal is remekül szolgálta a célokat, a wow hatás minden kísérletnél meg volt. Az utolsóra vagyok a legbüszkébb, mert egy neten fellelhető kísérlet erős és látványos továbbgondolása. Általában is szeretem az alap home experimentet egy kicsit meglökni, hogy annak is izgalmas legyen a látvány, aki már maga is százszor megcsinálta a kísérletet. Mert erre ő sem gondolt. Olyan ez, mint amikor Kaszányi Roland négyszázhatvanötödjére mutatja be a köteles-csomós-vagdosós trükköt, én mégis jól szórakozom, mert köré teszi azt a pluszt, amibe beágyazva a mutatvány újra izgalmas lesz, új értelmet nyer.

Kiderült pár technikai dolog az előadásról, például, hogy legszívesebben nagyjából másfél órában adnám elő. Akkor sok mindenre szépen kényelmesen maradna idő, még többet mesélhetnék Tesláról, és még többet beszélhetnénk arról, mit is látunk a kísérleti pulton. Kiderült továbbá, hogy vagy nem szabad közvetlenül egymás után indítani két előadást, vagy harminc percesre kell tervezni, ha egy órás blokkom van. Mert úgyis lesz, aki már húsz perccel hamarabb érkezik, és akkor jobb, ha tényleg be tud ülni. Ezért jó megjáratni egy anyagot, folyamatosan formálódik, szépül.

Annak pedig külön örültem, hogy az előadások után a közönségből még páran bátran odajöttek mindenféle kérdéssel. Tesláról, kapcsolódó fizikáról. És ilyenkor jól jön ugye, hogy az előadás bizony csak a Tátra csúcsa. Amit, úgy fest, elég vonzóvá tettem ahhoz, hogy a közönségemnek kedve támadjon megmászni az egész hegyet. Hajrá, nagy kaland lesz!