Fél három. Terelőnyilak már felragasztva, állomások véglegesek. Laci szálakat húz és csengőket függeszt. Kató és Panna hol itt, hol ott bukkannak fel, de a lényeg, hogy tudják a dolgukat. Orsi az írásvetítőnél tüsténkedik, Erika intéz és terelget, Virág a dobos állomáson programon gondolkozik. A Kétfülű befut, de hol van Panni?

Három óra. A résztvevők már vagy a kiindulási teremben gyülekeznek, vagy jegyet vásárolnak. Erika fel s alá szaladgál, mindenhol minden rendben van-e. De hol van Panni?

Három óra öt perc. Erika bezárja a kiindulási terem ajtaját, köszönt és elkezdi a mesét. Mindenki a helyén, egymásnak integetünk az aréna különböző ablakaiból, csak Panni nem. Apropó, hol van Panni?

Elindul az első csapat, de… hol van Panni? Közben erre is fény derül, mondjuk úgy: tekereg… Nem egyszerű a kampuszon bolyongani, maga se tudja, merre jár, de legalább most már úgy sejti, az épület felé tart. Orsi szerencsére be tud ugrani a helyére, amikor az első turnus Panni állomására érkezik, így ezt is sikerült megoldani. Sőt. Időközben Panni is megérkezik, kérem, teljes a létszám!

A családok pedig jöttek kis csapatokban, ahogy azt kell. Hol itt bukkant fel egy társaság egy ajtó mögül, hol ott tűnt el a lépcső felé, az állomások pedig ezúttal is szépen végigvezették a gyerekeket a mesén. Ennek a meseösvénynek az volt a különlegessége, hogy kaptunk az ásványtárból bemutató ásványokat, és ezeket is bekötöttük a mesébe. A sárga büdös bazaltot, a piros bazaltot, az ezerszínű bazaltot, a rücskös bazaltot, a fémesen csillogó bazaltot és az átlátszó bazaltot is – de lehet, hogy valamelyiket rosszul mondtam, bővebb eligazításért látogass el az ELTE Természetrajzi múzeumába… És mint a mese szerves elemeit, a gyerekek minden állomáson megcsodálhattak belőlük párat.

Nekem külön jó érzés volt újra az épület falai között sétálni, elvégre öt évet töltöttem el itt. Az arénát pedig mindig is nagyon szerettem, illetve maga ez a bent-vagy-kint belsőépítészeti koncepció nekem mindig is közel állt a szívemhez. Hát most kiélvezhettem, valami négy órát töltöttem el az aréna aljában, hogy bekísérjem a gyerekeket az alvilági bálba. Ez idő alatt több csoda is esett, hát mi legyen, a gyerekek mindig aranyosak. A kislány, aki nem látta a királyfit, mert hogy nincs koronája, pontosabban nem látta, hiába mondták neki a többiek, hogy most kell használnia a meselátó szemeit, hát szóval talán ez a kislány is meglátta a végén a királyfit, amikor maga szemrebbenés nélkül királykisasszonnyá változott. Korona nélkül. Az a csapat meg, amelyik úgy futott be, de szó szerint, hogy  egyikük konkrétan a “sziasztok” szó kimondása alatt körbehiperszonikázta az aréna közepén terpeszkedő szobafenyőt, szóval ez a csapat a tánclépésekre annyira rákattant, hogy lényegében kezesbárányokká higgadtak. Jó, hiperszonikus kezesbárányokká, de akkor is minőségi különbség volt a két állapot között.

Erika nagyon jól indította a csapatokat, nemigen volt torlódás, és nálam szerencsére csak olyan fázisban, amikor már egy mondattal le lehetett zárni az állomást. Ez egy ilyen beltéri meseösvénynél különösen fontos, úgyhogy külön köszönet érte.

És lassan eljött az utolsó csapat is. Ezt mindig onnan lehet tudni, hogy velük jön a többi állomás is, lényegében remekül szórakozni. Összepakolnom nemigen kellett semmit, úgyhogy végül én is mentem velük. A következő állomás már Laci és Panna záró állomása volt, ahol a királylány és a királyfi eljegyzik egymást és megülik a Nagy Lakodalmat. Azaz szól a muzsika (moldvai kaval, doromb, énekszó), ropják a gyerekek, de vajon Laci tud gyorsabban dorombolni, vagy a gyerekek a lábukat kapkodni? Gondolhatod…

És akkor volt két óra szünetünk. Jó, összepakolással csak másfél, de azért ebbe is belefért az ásványtár megtekintése és egy nagy szusszanás. Az esti mesemondásra három fő nagyon lelkes közönségünk jött el, mondtunk is nekik mindenféle meséket a világ minden tájáról. De még mesét is szőttünk, ahogy az a tekergőknél már csak szokásban áll.

Egy szó, mint száz: nagyszerűen telt a Múzeumok Éjszakáján minden tekergő meseprogram.

További fotók itt a facebookon: https://www.facebook.com/pg/tekergo.mese/photos/?tab=album&album_id=2089853811272788

Úgy bizony, 2017 nagy év volt a Kétfülű életében. Megrendezte első irodalmi pályázatát. És sokat dolgoztam vele, de megérte, mert végig nagyszerűen éreztem magam. Meg is mondom, hogy miért.

1 – Jót nevettem, amikor megtaláltam a biztosítótűt a hajamban

Így volt. Ugye nem lehet már ennél többször elmondani, hogy ez bizony valóban megtörtént? Szóval igen.

2 – Már régóta terveztem egy pályázatot, és akartam játszani is veletek

Így volt. A pályázat lebonyolításában pedig nem tudom, hány platformon fogom még örök hálámról biztosítani az FSZEK Üllői Úti könyvtár, név szerint pedig Varga Lilla és Popovics Beatrix által nyújtott segítségéért.

Ja igen, és el ne feledjem az Első Kétfülű LIVE-ot, amelyen rögtön játszottunk is egy jót: barkochba keretében kellett kitalálni, hogy mi is ragadt a hajamba? Ez volt az első mozzanata az irodalmi pályázatnak, el is nyerték tőlem az első, jelképes ajándékot: egy igazi kétfülű ereklyét. Szerintem megtartjuk a formát, a következő pályázatot is barkochba LIVE-on alapozzuk majd meg. Ha szeretnéd a barkochbát újra végigizgulni, ez a videó a youtube-on neked szól!

3 – Csaptunk egy gálát, és az meg aztán frenetikusan sikerült

És még mindig a hatása alatt vagyok. Bizony. Egyszerű is volt, meg nem is, mert a november a mesemondók életében meglehetősen sűrű időszak. Főként, hogy novemberben ültük meg a Mítoszok Csatáját is Veszprémben, de erről majd egy másik bejegyzésben szólok. Gregus Laci és Nagy Enikő mégis bevállalta, hogy segít nekem “elvinni a balhét”. Öt pályamű hangzott el végül, kettő olvasva, három pedig mesemondó eszközökkel élőszóban, melyeket szinte lehetetlen volt kiválasztanom a sok nagyszerű pályamű közül. Végül egy igen sokszínű műsort sikerült összeállítani, az egyszeri és megismételhetetlen Gálán elhangzott sci-fi, “hagyományos népmese”, fantasy, egy modern és szép történet és egy “híradó szerű” szöveg is. A közönség a mesemondókkal együtt nevetett, ámult és hatódott meg, attól függően, hogy épp melyiknek jött el az ideje. A mesék között fuvola, zongora, tangóharmonika és énekszó különböző kombinációi csendültek fel Gosztonyi Balázs, Deák Csaba és Elekes Orsolya barátaim jóvoltából. Produkcióik nagyon szépen támasztották alá vagy az egész estet (lásd variációk egy témára az első darabban), vagy éppen az elhangzott írásokat. Major Levente pedig hát Major Levente, a bűvész. A bűvészeket meg ki ne zárná a szívébe azonnal? Úgy varázsolta elő és tüntette el a kártyákat, hogy mi csak kapkodtuk a fejünket, és még biztosítótűt is szőtt a műsorába, amiért természetesen külön elismerés illeti.

4 – Elkészült a Kiadvány, amit beszerkeszteni is jó volt

És tudod, hogy miért? MERT MINDEN ÍRÁS EGYTŐL EGYIG ZSENIÁLIS!

Bizony.

És díjakat is volt szerencsém kiosztani, méghozzá:

1. Nyámnyiláknak nem való – Harka Sára – nyereménye: Ürge mese (elképesztő fényképekkel illusztrált ürgés mesekönyv a FÖMI jóvoltából)
2. Az arany biztosítótű – Deli Csaba – nyereménye: Nálatok nőnek-e még égig érő paszulyok? (mesekönyv a FÖMI jóvoltából)
3. 1 kérdés 5 felelet – Donnert Károly – nyereménye: gyapjú angyalka Guti Karina jóvoltából
4. Hoppon maradt marslakók – Donnert Károly – nyereménye: kézzel festett selyemkendő Krajcsovics Zsuzsanna jóvoltából
5. A beavatás – Sebők Balázs – nyereménye: kézműves, hímzett borítású füzet Nagy Enikő és anyukája jóvoltából
6. A farsang – Szabó István  – nyereménye: A titokzatos sün-történetek – mesék (mesekönyv a FÖMI felajánlásával)
7. Bizti Benő – Margetin István – nyereménye: Lea és a Viharbanyák – meseregény dedikálva a szerzőtől, Lovranits Júliától

Eredményhirdetés videó itt: youtube link az eredményhirdetéshez…

Nyereménybemutató videó itt: youtube link a nyereménybemutatóhoz…

A díjak nagy részét a gálán sikerült is átadnom, aminek nagyon örültem, hiszen ez egyúttal azt is jelentette, hogy személyesen is volt szerencsém a szerzőkkel találkozni.

A pályamunkákat egybe gyűjtő kiadvány a hírlevél olvasóim és a szerzők előtt már nem ismeretlen, ők VIP alapon már Karácsony előtt virtuális kezükben tarthatták. De most, ezzel a beszámolóval együtt, egyúttal a 2017-es éve Kétfülű Irodalmi Pályázatának záró akkordjaként, a dokumentumot ezúton is közkinccsé teszem. Váljék a lenti google drive mappában található pdf, epub és mobi formátumokban letölthető file Neked is kedves egészségedre, jó szórakozást kívánok hozzá!

Íme, itt tudod letölteni a kiadványt, benne az összes érvényes pályamunkával.

Találkozunk legközelebb!

Pár héttel előtte hívott fel a főszervező, és bizony ilyenkor tudom, mire való egy bejáratott műsor. Egy egy órás anyagot kértek, így nagyjából a kutatók éjszakáján is elhangzott verzióhoz tartottam magam. Mindenek előtt azonban a profi szervezést szeretném egy bekezdés erejéig dicsérni, nagyon kevés az olyan rendezvény, ahol ennyire minden adott egy jó műsorhoz. Tökéletes kommunikáció elejétől a végéig, elsőosztályú backstage, networking platform az előadóknak, a jó minőségű technika pedig már csak hab volt a tortán: szép nagy vetítővászon, remek mikrofon, fénytechnika – egyszóval a fogadó oldalon nagyon kitettek magukért, és ezt tényleg nagyra értékelem. Jó olyan szervezőkkel együtt dolgozni, akik odafigyelnek a fontos részletekre.

A helyszínre érve rögtön egy hatalmas plakát fogadott, amin tablószerűen jelenítették meg a korábbi évek előadóit. Mosolyogva vettem észre az ismerős meteorológusokat, szerintem sosem fogom tudni eldönteni, kollégáim-e még vagy sem. De más, az egyetemről ismerős arcokat is találtunk, akik nekem is tartottak órákat valamikor, és ahogy láttam, jó érzékkel nyúltak bele a jó előadókba. Ezt nem tudom, hogy csinálják, az egyetemekre azért az jellemző, hogy miközben izgalmas témákkal rengetegen foglalkoznak, érdekesen beszélni koránt sem tudnak olyan sokan.

Idén is jött egyébként egy előadó az ELTE TTK berkeiből, Telbisz Tamás velünk együtt utazott Gútára. Mi mindenképpen autóval mentünk volna, úgyhogy már az elején jeleztem, hogy ha van még, aki Budapestről érkezik, egy odafelé való fuvarozást szívesen felajánlunk. Visszafelé nem, mert mi nem jöttünk haza, csak másnap, de odafelé jó útitársunk volt. Előadása az enyém után következett, egy igazán egzotikus utazást mesélt el sok-sok képpel, és némi geo magyarázattal.

Halló! Sok a szöveg, Szilvike!

Jójó, de akartam egy kicsit a környezetről is beszélni.

Rendben, de most már tényleg elég.

Jól van na.

Szóval Tesla művházba érkezett, és az előadás szépen debütált. Igen, debütált, mert színházterem színpadán eddig még sosem járt. Persze eleinte még nem nagyon értették, mi is ez, ki hallott már olyat, hogy életrajzi storytelling show, de hát ez már csak így megy minden új műfaj esetében. Tesla élete pedig változatlanul tele van csodával, és nagyon alkalmas arra, hogy a fizikáról úgy beszélgessünk, hogy az a fizika iránt kevésbé fogékonyak számára is emészthető, érdekes legyen. Továbbra is fenntartom, hogy legalább másfél órában szeretném előadni ugyanezt az anyagot, annyi minden fölött kell elsiklani, kicsit mindig szomorúan lapozok magamban, de még mindig élvezem,  hogy az esszenciát megoszthatom.

A kísérletek mindig fejlődnek egy picit, most is alakítottam rajta kissé, és van már új, tesztelésre váró ötletem azóta is, épp a minap találtam ki még egy csavart. Mindenesetre a méreteken nemigen tudok állítani, viszont a kivetítő ezúttal is nagyon jól működött. Főleg, ha EKKORA a vászon. Jó nagy volt, minden szépen látszott, és egyre gyakorlottabban pakolászom az állványt is. (Ezt onnan tudom, hogy egyre kevesebbszer esem hasra a zsinóron… :D) Egy picit még szoknom kell, hogy ilyenkor ugye a szemek nem rám, hanem a vászonra tapadnak, de ez egy ilyen műfaj, másutt is ugyanúgy megesik. A tekinteteket most is mindig egy irányba tudtam szegezni, ami mindenképpen jó jel.

Valamint tesla történetében először kihívtam nézőt a színpadra. Ezt azért is találtam ki, mert a színpadon rájöttem, hogy ekkora publikumra bizonyos elemek semmi szín alatt nem fognak működni. Különösen egy pontot sajnáltam kidobni, oda ki is kell találni valamit, ami így is jól veszi ki magát, de a kihívott szereplőt mindenképpen megtartom. Mármint nem úgy. Jaj, na, mindegy.

Összességében nagyon örültem, az egész rendezvénynek, jó volt az esemény részesének lenni. Ez tényleg egy nagyszerű kezdeményezés, rengeteget tud adni a diákoknak egy ilyen alternatív iskolanap. Nekünk is sok ilyen volt valamikor, és jó érzés, hogy most a másik oldalról tovább tudom adni a lelkesedésemet.

Hogy hova tovább Teslával?

A nagy különbség az eddigi alkalmakhoz képest a technikai körülményekben volt keresendő: nagyszínpadi változat eddig még nem létezett. Ugyan alakítottam rajta eleve picit, de most már jobban látom, miben különbözik a dinamikája a kisebb nézőszámhoz képest. Az első felét át is fogom dolgozni, hadd töltse ki a rendelkezésre álló teret. Van, amiből több kell, van, amiből kevesebb. A reflektorral is lesz még dolgom, főleg fejben. Nem is tudom, adtam-e már elő úgy, hogy alig látok valamit a közönségemből, hát most ez is eljött. A hangosítás, kivetítő sokat segítettek, és a gyerekek is élvezték, amit láttak és hallottak, de maradhat-e előadóművész fejlesztési ötletek híján? Ezért jó a visszatérő műsor, lehet az évek alatt folyamatosan csiszolgatni. Aki most látta, nézze meg öt év múlva is. Érdemes lesz!

De.

Úgy volt.

Még körbe is kérdeztem a barátaimat, hogy milyen popkultúrás regénnyel tudnám megünnepelni megérdemelt mesemondó szabadságomat.

Sőt, párat ki is kölcsönöztem a könyvtárból.

És egyet gyorsan el is olvastam közülük.

Aztán szólt Csenge, hogy kiközvetített a Polaris Csillagvizsgálóba, ahová a karácsonyi műsorhoz mesemondót keresnek… Mármint hogy érted, a Polaris Csillagviszgálóba!

Chillout december? Eh, eh, eh… Ottegyemegafene, kétszer is meg tudom hosszabbítani azokat a regényeket!

A belőlem kibújó, lelkesedésében minden szabadidejét eldobni kész kisördögöt mindössze annyira sikerült visszafogni, hogy végül egy fél órás műsorban állapodtunk meg a csillagvizsgálóval. Külön izgalmasnak találtam a mesemondás mai hazai valóságának tekintetében, hogy a rendezvény félig-meddig zártkörű volt, és hozzá egyenesen felnőtt közönségnek szólt. Ami, lássuk be, nagyon megtisztelő dolog a mesemondó szakmának. Úgy tűnik, Csenge alaposan megágyazott arrafelé a magunkfajtáknak.

A készülés során a szokásoknak megfelelően sok-sok mesét begyűjtöttem, millió weboldalt és könyvcímet félretettem, hogy majd a legközelebbi csillagos mesemondás alkalmával átolvasom, majd végül három mesét választottam a porondra. Egy törököt, melyben Naszreddin hodzsa gondoskodik róla, hogy a hold visszakerüljön az égbe. Pedig milyen erősen a tóba volt ragadva… Egy észtnek mondottat, amelyben a Vén Gonosz (Vanapagan) kátránnyal szeretné bemázolni a holdat, hogy ne világítson annyira, mert így nem lehet éjjel lelkeket rabolni. Még szerencse, hogy a Vén Apó (Ukko = Vanaisa = “Grandfather”) időben közbelépett. Végül pedig egy magyar mesébe szerettem bele, így Mezőszárnyasi történetével zártam a meseestet. Utóbbi az ég kovácsának (talán valaha Ilmarinennek?) nem mellékes szerepeltetésével marad igazi vérbeli sárkányos-boszorkányos mese öreg királlyal és az ő három elrabolt leányával. Mind meg lettek, a lakodalmat is megültük.

A meséket követő kis szünetben alkalmam nyílt kicsit beszélgetni Bartha Lajossal, akinek csillagképek történeteit összegyűjtő könyvéhez nem lehet elég reklámot dobolni. Saját felelősségre környékezett meg, indítéka pedig az volt, hogy már nem is tudom, minek kapcsán, de elárultam a mesemondás előtt, hogy meteorológusként végeztem, és akkoriban, amikor a szüleim születtek, Bartha Lajos történetesen a Kitaibel Pál utcai Meteorológiai Intézetben dolgozott. (Ami, mint tudjuk, azóta a “szolgálat” nevet vette fel. Nem olyan bűn, mint metrológiát mondani, ami a meteorológiával ellentétben méréstudományt jelent, de kedvelt köznyelvi forma. Illetve van még a meterológia, amire már nincs mentség.)

Utána Mizser Attila folytatta az estet. Egy könnyed, éves összefoglalót láthattunk a világról csillagász szűrőn keresztül, amely kívülállóként is roppant szórakoztató volt. A prezentáció bensőséges, de azért mindenre elszánt csillagász humorral volt átitatva, így a MCSE eseményeinek felelevenítése mellett igazi csillagász mémparádéval ágyazott meg az estet záró kötetlen sütipartinak. Utóbbin már nem volt alkalmam részt venni, de nagyon örültem, hogy megismerhettem ezt a barátságos, kedélyes kis társaságot.

Bartha Lajos portré forrása: http://oroszlanklub.com/vendegeink/a-calderoni-legenda/
Fénykép a Polaris Csillagvizsgálóról: http://mapio.net/pic/p-120118444/