Megállj! Hogy kerül a csizma az asztalra?! Nem úgy volt, hogy idén már nem mesélek komolyat?!
De.
Úgy volt.
Még körbe is kérdeztem a barátaimat, hogy milyen popkultúrás regénnyel tudnám megünnepelni megérdemelt mesemondó szabadságomat.
Sőt, párat ki is kölcsönöztem a könyvtárból.
És egyet gyorsan el is olvastam közülük.
Aztán szólt Csenge, hogy kiközvetített a Polaris Csillagvizsgálóba, ahová a karácsonyi műsorhoz mesemondót keresnek… Mármint hogy érted, a Polaris Csillagviszgálóba!
Chillout december? Eh, eh, eh… Ottegyemegafene, kétszer is meg tudom hosszabbítani azokat a regényeket!
A belőlem kibújó, lelkesedésében minden szabadidejét eldobni kész kisördögöt mindössze annyira sikerült visszafogni, hogy végül egy fél órás műsorban állapodtunk meg a csillagvizsgálóval. Külön izgalmasnak találtam a mesemondás mai hazai valóságának tekintetében, hogy a rendezvény félig-meddig zártkörű volt, és hozzá egyenesen felnőtt közönségnek szólt. Ami, lássuk be, nagyon megtisztelő dolog a mesemondó szakmának. Úgy tűnik, Csenge alaposan megágyazott arrafelé a magunkfajtáknak.
A készülés során a szokásoknak megfelelően sok-sok mesét begyűjtöttem, millió weboldalt és könyvcímet félretettem, hogy majd a legközelebbi csillagos mesemondás alkalmával átolvasom, majd végül három mesét választottam a porondra. Egy törököt, melyben Naszreddin hodzsa gondoskodik róla, hogy a hold visszakerüljön az égbe. Pedig milyen erősen a tóba volt ragadva… Egy észtnek mondottat, amelyben a Vén Gonosz (Vanapagan) kátránnyal szeretné bemázolni a holdat, hogy ne világítson annyira, mert így nem lehet éjjel lelkeket rabolni. Még szerencse, hogy a Vén Apó (Ukko = Vanaisa = “Grandfather”) időben közbelépett. Végül pedig egy magyar mesébe szerettem bele, így Mezőszárnyasi történetével zártam a meseestet. Utóbbi az ég kovácsának (talán valaha Ilmarinennek?) nem mellékes szerepeltetésével marad igazi vérbeli sárkányos-boszorkányos mese öreg királlyal és az ő három elrabolt leányával. Mind meg lettek, a lakodalmat is megültük.
A meséket követő kis szünetben alkalmam nyílt kicsit beszélgetni Bartha Lajossal, akinek csillagképek történeteit összegyűjtő könyvéhez nem lehet elég reklámot dobolni. Saját felelősségre környékezett meg, indítéka pedig az volt, hogy már nem is tudom, minek kapcsán, de elárultam a mesemondás előtt, hogy meteorológusként végeztem, és akkoriban, amikor a szüleim születtek, Bartha Lajos történetesen a Kitaibel Pál utcai Meteorológiai Intézetben dolgozott. (Ami, mint tudjuk, azóta a “szolgálat” nevet vette fel. Nem olyan bűn, mint metrológiát mondani, ami a meteorológiával ellentétben méréstudományt jelent, de kedvelt köznyelvi forma. Illetve van még a meterológia, amire már nincs mentség.)
Utána Mizser Attila folytatta az estet. Egy könnyed, éves összefoglalót láthattunk a világról csillagász szűrőn keresztül, amely kívülállóként is roppant szórakoztató volt. A prezentáció bensőséges, de azért mindenre elszánt csillagász humorral volt átitatva, így a MCSE eseményeinek felelevenítése mellett igazi csillagász mémparádéval ágyazott meg az estet záró kötetlen sütipartinak. Utóbbin már nem volt alkalmam részt venni, de nagyon örültem, hogy megismerhettem ezt a barátságos, kedélyes kis társaságot.
Bartha Lajos portré forrása: http://oroszlanklub.com/vendegeink/a-calderoni-legenda/
Fénykép a Polaris Csillagvizsgálóról: http://mapio.net/pic/p-120118444/