A Tekergő Meseösvény Egyesület meghívást kapott idén a Múzeumok Éjszakájára, méghozzá az ELTE Természetrajzi múzeumába, még pontosabban az ásványtár megünneplésére. Ez alkalomból két programmal is készültek, egy meseösvénnyel és egy felnőtt mesemondó műsorral. Pontosabban készültünk, ugyanis bár a munka oroszlánrészét egyértelműen a törzstekergő Hajós Erika és Gregus Laci végezték el, a szerencse úgy hozta, hogy én is besegíthettem nekik egy kicsit.
Fél három. Terelőnyilak már felragasztva, állomások véglegesek. Laci szálakat húz és csengőket függeszt. Kató és Panna hol itt, hol ott bukkannak fel, de a lényeg, hogy tudják a dolgukat. Orsi az írásvetítőnél tüsténkedik, Erika intéz és terelget, Virág a dobos állomáson programon gondolkozik. A Kétfülű befut, de hol van Panni?
Három óra. A résztvevők már vagy a kiindulási teremben gyülekeznek, vagy jegyet vásárolnak. Erika fel s alá szaladgál, mindenhol minden rendben van-e. De hol van Panni?
Három óra öt perc. Erika bezárja a kiindulási terem ajtaját, köszönt és elkezdi a mesét. Mindenki a helyén, egymásnak integetünk az aréna különböző ablakaiból, csak Panni nem. Apropó, hol van Panni?
Elindul az első csapat, de… hol van Panni? Közben erre is fény derül, mondjuk úgy: tekereg… Nem egyszerű a kampuszon bolyongani, maga se tudja, merre jár, de legalább most már úgy sejti, az épület felé tart. Orsi szerencsére be tud ugrani a helyére, amikor az első turnus Panni állomására érkezik, így ezt is sikerült megoldani. Sőt. Időközben Panni is megérkezik, kérem, teljes a létszám!
A családok pedig jöttek kis csapatokban, ahogy azt kell. Hol itt bukkant fel egy társaság egy ajtó mögül, hol ott tűnt el a lépcső felé, az állomások pedig ezúttal is szépen végigvezették a gyerekeket a mesén. Ennek a meseösvénynek az volt a különlegessége, hogy kaptunk az ásványtárból bemutató ásványokat, és ezeket is bekötöttük a mesébe. A sárga büdös bazaltot, a piros bazaltot, az ezerszínű bazaltot, a rücskös bazaltot, a fémesen csillogó bazaltot és az átlátszó bazaltot is – de lehet, hogy valamelyiket rosszul mondtam, bővebb eligazításért látogass el az ELTE Természetrajzi múzeumába… És mint a mese szerves elemeit, a gyerekek minden állomáson megcsodálhattak belőlük párat.
Nekem külön jó érzés volt újra az épület falai között sétálni, elvégre öt évet töltöttem el itt. Az arénát pedig mindig is nagyon szerettem, illetve maga ez a bent-vagy-kint belsőépítészeti koncepció nekem mindig is közel állt a szívemhez. Hát most kiélvezhettem, valami négy órát töltöttem el az aréna aljában, hogy bekísérjem a gyerekeket az alvilági bálba. Ez idő alatt több csoda is esett, hát mi legyen, a gyerekek mindig aranyosak. A kislány, aki nem látta a királyfit, mert hogy nincs koronája, pontosabban nem látta, hiába mondták neki a többiek, hogy most kell használnia a meselátó szemeit, hát szóval talán ez a kislány is meglátta a végén a királyfit, amikor maga szemrebbenés nélkül királykisasszonnyá változott. Korona nélkül. Az a csapat meg, amelyik úgy futott be, de szó szerint, hogy egyikük konkrétan a “sziasztok” szó kimondása alatt körbehiperszonikázta az aréna közepén terpeszkedő szobafenyőt, szóval ez a csapat a tánclépésekre annyira rákattant, hogy lényegében kezesbárányokká higgadtak. Jó, hiperszonikus kezesbárányokká, de akkor is minőségi különbség volt a két állapot között.
Erika nagyon jól indította a csapatokat, nemigen volt torlódás, és nálam szerencsére csak olyan fázisban, amikor már egy mondattal le lehetett zárni az állomást. Ez egy ilyen beltéri meseösvénynél különösen fontos, úgyhogy külön köszönet érte.
És lassan eljött az utolsó csapat is. Ezt mindig onnan lehet tudni, hogy velük jön a többi állomás is, lényegében remekül szórakozni. Összepakolnom nemigen kellett semmit, úgyhogy végül én is mentem velük. A következő állomás már Laci és Panna záró állomása volt, ahol a királylány és a királyfi eljegyzik egymást és megülik a Nagy Lakodalmat. Azaz szól a muzsika (moldvai kaval, doromb, énekszó), ropják a gyerekek, de vajon Laci tud gyorsabban dorombolni, vagy a gyerekek a lábukat kapkodni? Gondolhatod…
És akkor volt két óra szünetünk. Jó, összepakolással csak másfél, de azért ebbe is belefért az ásványtár megtekintése és egy nagy szusszanás. Az esti mesemondásra három fő nagyon lelkes közönségünk jött el, mondtunk is nekik mindenféle meséket a világ minden tájáról. De még mesét is szőttünk, ahogy az a tekergőknél már csak szokásban áll.
Egy szó, mint száz: nagyszerűen telt a Múzeumok Éjszakáján minden tekergő meseprogram.
További fotók itt a facebookon: https://www.facebook.com/pg/tekergo.mese/photos/?tab=album&album_id=2089853811272788