Igen, egyébként ez az a Navigátor, amire hírlevél olvasóimnak már pár hónappal ezelőtt felhívtam a figyelmüket, nem is véletlenül. Érdekes helyeken megesett érdekes dolgokról tudósít, csak semmi reakcióvideó meg jajdecselendzs, helyette egzotikus kalandozásainak szép, nyugodt tempójú beszámolói várnak. Néha jó lenne eggyel több mikrofon a rendszerbe, de még ennek hiányában is jó szívvel ajánlom a csatornát.

A témánk tehát erre a bejegyzésre Bali, és ami ezzel kapcsolatban a podcastban elhangzott.

MESÉK, GYŰJTEMÉNYEK

Szerettem volna ide most belinkelni Csenge világjáró sorozatát, amit hopp, az imént “véletlenül” mégis belinkeltem, épp csak egyenesen a Bali fejezetet nem volt szerencsém – mert nincs is! Oké, indonéziai viszont van, csak épp nem Balira specializálódva. Így tehát ha az “Indonézia” ernyő lefedte valamelyik most következő kiemelt történetet, az nem a vak véletlen műve.

Ahogy a podcastból is kiderül, Bali esetében sem igazán szerencsés arról beszélni, hogy “balii népmese”, mivel a számos egymás mellett élő kultúra eltérő mesekinccsel is bírhat. Sajnos a legtöbb weboldal mégis megelégszik a “folktale from Bali” megjelöléssel, így most többnyire én is kénytelen vagyok itt megállni. Ezt csak azért mondom, mert ha egy napon valaki Bali címszó alatt szeretne meseestet rendezni, az bizony menjen ennél mélyebbre, és a lenti forrásokat is jó, ha fölötte kritikus és leginkább elégedetlen szemmel kezeli.

Hát először is, íme a balinéz trickster: Pan Balang Tamak. Némi kutatással bizonyosan több történet is elő fog kerülni, az oldal szerint rendszerint a “furfangos kisembert” testesíti meg a fennálló elnyomó hatalommal szemben. Ugyanarról a weboldalról még egy csirkés mesét szeretnék kiemelni, melyben a kiscsibe egy civet macskát cselez ki.

Más típusú hős a nagy étvágyú, nagy termetű, erős Kebo Iwa, Bali védelmezője. A történet eleje teljesen gyerekbarát, mindent kinő és nehéz etetni. Aztán komolyra fordul minden, a viccesen méretesre cseperedő Kebo Iwa sok jót tesz a környezetének, míg végül élete ármánnyal ér véget.

És végül meg kell említenem a “Märchen aus Bali” c. kötetet is (Mesék Baliról), ami összességében zavarba ejtően európai volt. Nem egészen tudom, hogy mire gondoljak, az egész gyűjtemény olyan, mintha a felénk ismert meséket balinéz díszletek közé zártuk volna. Mint mesék, működnek, de mint egzotikus gyűjtemény, nálam hamar elhasalt. Szinte semmiben sem éreztem, hogy más logika alapján működne, mint amit megszoktam, és ez meglepett egy olyan szerzőtől, aki éveket töltött Balin, és talán még többet más távol-keleti vidékeken. Sem ajánlani, sem ellenjavallattal megbélyegezni nem tudnám, mert a maga módján szórakoztató a klasszikus hármas egységekkel és hátradobott varázstárgyakkal kirakott “törzsi” tündérmese, a Tom és Jerry szívatás sorozat teknőssel és majommal, Midász király balinéz szamárfüle szegény ember hegedűjével (dobjával) keverve, Szélike kakasviadallal, meg a többi történet, amit mindenki ismer, aki legalább egy mesekönyvet forgatott már a kezében. Ugyanakkor a szerző többi, folklorisztikai munkájának tüzetes áttanulmányozása nélkül nehéz eldönteni, hogy ez most egy fan fiction akart-e lenni az Európában ismert mesék alapján, szándékos torzítás történt-e, hogy az egzotikus környezet befogadható legyen egy olyan világban, ahol lényegesen kevesebb információnk volt a Föld távoli vidékeiről, eleve az adatközlő válogatott vagy torzított a fehér ember előtt (nem ismeretlen jelenség), vagy rosszabb, és a gyűjtés és válogatás már egyfajta tudatos vagy nem tudatos kolonizáló arroganciával zajlott. Az eredeti, holland kiadás egyébként ’56-os, de az előszóból arra következtetek, hogy a szerző a meséket korábban ismerte meg.

TÉMÁK SZERINT

Bár a helyszín követelte a fenti rövid listát, a podcast margójára sorozatom célja tematikailag megfogni a beszélgetést. Na gyere, keressünk érdekes dolgokat a mondanivalóban!

Kultúrák találkozása

Az általam ismert meseuniverzumban nagyon nehéz erre jó példát találni. Az a baj, hogy amikor különféle kultúrák találkoznak, az leginkább a csatatéren, vagy ahhoz köthető események kapcsán történik. A magyar mesevilágban ez a tatár, a burkus király, a török lesz, és még véletlenül sem a szomszéd nép, akikkel semmi bajunk, így hát különösebb interakcióba sem lépünk velük. Az utolsó Mítoszok Csatáján egy egészen új mítoszt mondtam, melyben a fehér hittérítők rontották el a helyiek hitét, és ez okozta végeredményben a természeti csapást. Szépen kidolgozott történet,  imádom, de érezzük: most nem lesz jó. Én most direkt olyan példákat szeretnék találni, amikor különböző népcsoportok békében éldegélnek egymással. (New tradot neki?)

Ami elsőre eszembe jutott, az a foglalkozásokhoz köthető találkozási lehetőség bármilyen más népcsoporttal. Például egy kereskedő messzi vidékekről. A cigány jósnő is klasszikus szereplő, mindig elüt a környezetétől, de nem okvetlenül gonosz vagy elvetendő, hanem csak egy szereplő, kinek foglalkozásához népcsoport is társul a hagyományban. Lásd például: Mátyás király lopni megy.

A másik, amire esetleg érdemes lehet gondolni, az a másik világok lakóinak más szokásai, szabályrendszere. Föld alatti világok, magas hegyeken tündérország, ilyesmik. Például van egy észt mese az Aranyfonó lányok c. gyűjteményben, melyben egy vízországba szakadt ember minden ősszel kénytelen egy szánnal végigdübörögni fejjel lefelé a víz jegén, hogy nehogy valaki beszakadjon az új, de még vékony jégen. Szép, misztikus történet, és összességében úgy zárul, hogy nem ítéljük el Vízország egyetlen lakóját sem.

Azután hadd emlegessen Mauit ezen a ponton is. Miközben Polinézia mitológiája természetesen önmagában is jó példa az isteni és emberi világ kapcsolódási pontjaira, most konkrétan Maui legifjabb korára gondolok, amikor még tengeri istenek (szellemek) nevelték. Ahogy Maui cseperedik, szépen ráeszmél, hogy ez mind jó, de ő valahogy nem olyan, mint akik nevelik. Szóval érted, hogy ezek a többi lények nem fosnak félisten gyereket felnevelni, egész jófej húzás, nem?

Küzdés egy álomért

Csapó András, ha nem is érett tüsző kora óta, de mindenesetre már jó régen szeretett volna eljutni Indonéziába. És hát ja, meg is csinálta. Aztán kifundálták páran, ejnye no, készítsünk ismeretterjesztő filmet, és akkor jött jó sok munka, spórolás, szponzorok keresése, meg úgy egyáltalán: az egész út előkészítése, és megvalósítása. Igen eltökélt csapat. Most mondhatnád, hogy tele a mesevilág ilyen arcokkal, de akkor nehezítek: nem lehet a cél a királylány keze. Nem, tessék más álmokat kergetni, tegyük fel, hogy a világon más vágya is lehet valakinek. (Nyilván nem elvetendő a társ megtalálása sem, de ugye értjük, mire gondolok?) Ugye, így már rögtön szűkebb a kör.

Hosszan tartó spórolás témakörben azt hiszem, a legegyszerűbb a Timeless Tales gyűjteményben is szereplő didaktikus mesét említenem. Ebben egy apa közli a fiával, hogy nincs ideje játszani vele, mert neki minden percet pénzkereséssel kell tölteni. És akkor a fiú (bocs a spoilerért, de szerintem nem kell széles mesemondó tapasztalat hozzá, hogy kitaláld) szépen mindig félretesz egy kis pénzt, hogy majd megvásárolhassa az apja idejét.

Új kedvencem a Majomkirály, akiről magam sem tudtam előre, hogy fülig szerelmes leszek belé. Na, az egész rögtön azzal indul, hogy mindenáron halhatatlan akar lenni, és ezért nem rest útra kelni, megkeresni a Mestert, és áldozatos munkával kitanulni a mesterséget. (Hogy hogy érnek véget ebbéli tanulmányai, meg különben is mi a büdös fészkes fenét csinál utána, az… anyám, ha nem olvastad, nem mondom meg. Maradjunk annyiban, hogy ő egy majom.) Végeredményben végigfut a szövegen a Majomkirály mindenféle álma, amikért a maga módján mindig szorgosan tevékenykedik is.

Az utolsó, amit meg kell említenem, ha már a Szertár Podcast Margójára sorozat nyitányában is szerepelt, a kékfestőinas álma volna, melyet addig nem árult el, hogy mi volt az, amíg az be nem teljesedett. Szép implementációja a dédelgetett álom fogalmának. A történet természetesen változataiban él, részben vagy egészben ugyanez történik itt csudakarddal, itt pedig csudakard nélkül, ki-ki válassza ki a szívéhez kedvesebbet.

Képalkotás

A mesevilágban videófelvételek készítésére nemigen fogunk példát találni, így ismeretterjesztő filmes mesét értelemszerűen nem találtam, de a képalkotás, megörökítés azért megjelenik itt-ott. Lesz egyébként egy aránylag modern is közte, úgyhogy tulajdonképpen lassan a videózást is be lehetne venni a buliba. Elvégre Edison már készített mozgóképre masinát és felvételeket is, azóta pedig már felnőtt egy-két generáció.

Kezdjük egy nagy klasszikussal, Leányszín Bálint és Gyöngyszín Ibolya meséjével, melyben Bálint úgy szereti testvérét, hogy mikor el kell mennie, hát festet róla egy képet magának. Hát aztán az olyan egy helyre kép lesz, hogy a vízi király is menten a lányba szeret. Ez a szép tündérmese sok átváltozással, és jó humorral elmesélve itt olvasható.

No, akkor festményből ennyi elég is, jöhet valami monumentálisabb. Elsőként is vegyük a csillagokat, melyek nem egyszer egyenesen a földi életet meghosszabbítandó születtek valamely alakzatban. Mivel balinéz asztrológiai ismereteim sajnos felette hiányosak, hogy legalább valami földrajzilag közelit említsek, vegyük mondjuk már megint Maui kampóját, amivel a szigeteket a víz színe fölé emelte, és amit Te is minden nyáron megcsodálhatsz. Annál is bátrabban emlegetem, minthogy a történet változataiban (például teknőssel) az egész tágabb régióban fel-fel bukkan, Pápua Új-Guineában egészen biztosan.

A legzseniálisabb dokumentáló értékű rajzok közül nem szeretnék egy konkrétat kiemelni. Aki látott már életében mitologikus történetábrázolást, az tudja, mire gondolok. Ezeken a képeken sokszor nem egy konkrét jelenetet ragadnak ki a történetből, hanem a létező legzseniálisabb módon az EGÉSZ történetet örökítik meg egyetlen képkockában, vagy legalább a felét. Ezért is lehet őket darabonként órákig bámulni. A képregény-művészet csúcsa, ha úgy tetszik.

Életre kelt képek témakörben nem húznám nagyon az időt, mert ebben az esetben nem egy esemény megörökítéséről van szó. Az egyik cukiság faktorával hódit, gyerekek össze-vissza fogják csókolni a mesemondó kezit-lábát egy olyan meséért cserébe, amelyben valaki mindig csak cicát rajzol – ami egyszer aztán életre is kel, és le is lép a vászonról (n+1 D mozi). A legendás Slappy Hooper pedig egy modern, vérbeli amerikai szuperhős, kinek ereje abban áll, hogy amit ő fest, az úgy is lesz, méghozzá alaposan.

A bizarr szokások

A podcastban egy számunkra meglehetősen furcsa hagyományról hallhatunk azzal kapcsolatban, hogy hogyan is emlékeznek a helyiek halottaikra. Erről azok a rémmesék jutottak eszembe, amelyekben a holtak például visszakérik tulajdonaikat, vagy mondjuk “simán csak” nótázásba fognak. Ki tudja, talán ezek sem olyan szokatlan jelenségek arrafelé.

Hangzó anyag

A hosszú sort pedig egy jogvédett magyar mesével szeretném zárni. A riportalany szavajárása apropóján, ahogyan a versenyt nyert költő is mondja:

Dömdödöm, dömdödöm,
dömdö-dömdö-dömdödöm.

Nos, ennyi mese talán elég is lesz mára. Szép álmokat, jó utat kívánok mindenkinek, irány Bali!