Monthly Archives:March 2016

Nyuszi. Muszi. Vagy mi.

30 Mar , 2016,
Szilvi
Comments

Tudom, tudom, ezt pár nappal ezelőtt kellett volna, de nekem húsvét vasárnapján jutott eszembe, húsvétkor pedig nekem sincs időm (érkezésem) buta nyuszis posztokat írogatni. Egyszóval meg van, mivel tudok hozzájárulni a nyúl körüli hisztihez. A nyúllal. Egyenesen a fekete Afrikából.

Nem mondok külön régiót, mert amennyire tapasztaltam, meglehetősen nagy területen emlegetik sokat a nyulat a mesékben.

Na szóval, íme, a nyúl:

Ki hinné, hogy ez az aranyos kis állatka, azokkal a helyes kis tapsifüleivel, szépséges bundájával, imádni való kurta farkincájával és cukorfalat gombszemeivel… nos, ez a tüneményes kis teremtés bizony szoros rokonságot ápol a mi hőn szeretett gonosz kisnyuszinkkal. Azaz ügyes, rafinált, mázlista. A hallgatóság szereti, a mese szereplői viszont inkább csak megtűrik, mert… mit kerteljünk: egy kis geci. Bizony. És ezen az sem segít, hogy néha összeszedi magát, és akár még az igazság jegyében is tesz ezt-azt, mert néha az ilyen történeteket is gond nélkül dolgozzák össze olyanokkal, amelyekben a jótettet követően a nyúl már megint egy kis geci. Valóságos Anansi álruhában. (Amennyiben minden történet Anansié, márpedig miért ne hinnénk el, hát gyanítom, legelőször nyulas történeteket mondott…)

Például ezt itt Afrika teljes-széltében hosszában mesélik: kutat ásnak az állatok, de van a nyúl, aki nem vett részt a munkában, ezért nem is jár neki víz. Hol ez, hol az az állat őrzi a kutat, és akkor jön a Nyúl, és kijátssza az őrt, és akkor ő sem marad szomjas.

  • Ezen az oldalon például erre a kifejezésre kell rákeresni: “Az új tó védelmezői”. (Sajnos nem linkelhető be egyenesen.) Ebben egyébként több változatot olvashatunk egybegyúrva, illetve ezen az oldalon a kútásós sztorinak magának is több változata fellelhető.
  • Ebben a könyvben a nyulat szintén elkapják, miután (majdnem) minden őrt rászedett, mire a kis nyavalyás előadja a hattyú halálát, hogy neki ilyen aljas lélekkel már nem is kell az élete, megérdemli a halált, így meg úgy öljetek meg. És az állatok úgy is tesznek, éppen “így meg úgy” ölik meg… vagy mégsem… előfordul…

Egy Nyugat-afrikai mesékre támaszkodó (amúgy szerintem inkább középszerű) mesekönyv egyenesen Szárihunnak, a nyúlnak szenteli magát. Ugyan a legtöbb történet nem Szárihunról szól, ő csak meghallgatja őket, de amikor tényleg megjelenik, hát bizony egy kicsit mindig jobban jár a többieknél. Egyik kedvencem, amikor több állattal mindenféle ellentétes irányokba húzat egy kötelet (két végét is, közepét is), így szerzi meg egy tündér követeléseit, hogy még erősebb legyen. (Khm, biztosan tündér volt az? Viszont még nem akadtam hitelesebb változatra.)

És valahogy mindig minden állat tök balga, és sosem tanulnak a másik hibájából, és a sajátjukból sem, és aztán ki lép elő győztesként?

Hát igen.

A NYÚL.

 

Boldog utóhúsvétot kívánok!

A legszebb mese

16 Mar , 2016,
Szilvi
Comments

Most épp úgy vagyok, hogy meg tudom nevezni a világegyetem legszebb meséjét is. Egy német oldalon találtam azt a kazahsztáni történetet, amelyet most röviden a figyelmedbe ajánlok. Sajnos a forrása számomra ismeretlen, de ettől még nem tudok vele betelni. Nem közlöm a teljes fordítást, a részleteket a fantáziádra bízom.

kazach-jurta-dwa-15255912

A mese

Volt egyszer két jóbarát, Assan és Chassen, mindketten szegénységben, de tisztességben éltek. Assannak csak egy lánya volt, egy kisebb földet művelgettek, Chassen pedig fiával együtt, pásztorként kereste a betevő falatot. Egy napon a sztyeppe kigyulladt, épp, ahol Chassen nyája legelt, és a birkák mind egy szálig odavesztek. Assan, hogy legyen barátjának miből élni, neki adta a földje felét. Egy napon Chassen a darab földben egy arannyal teli üstöt talált, szaladt is rögtön barátjához: Assan, nagy szerencse ért téged, elfeledheted a szegénységet. Assan nem fogadta el, hiszen a földet elajándékozta, az arany nem őt illeti. De Chassen úgy érvelt, hogy Assan földet ajándékozott, és nem azt, ami benne van, így hát az arany az eredeti tulajdonosé. Még sokáig nem tudtak dűlőre jutni, végül úgy döntöttek, legyen a kincs a gyerekeké. Úgyis szeretik egymást, csak az apák tiltakoztak eddig, ne vegye el egyik szegénység a másikat. Meg is tartották a menyegzőt, csakhogy másnap reggel az ifjú házasok megjelentek a nagy üst arannyal, hogy ez nekik nem kell, hiszen amit a szüleik értéktelenek tartanak, az számukra sem fontos. Akkor már négyen vitatkoztak azon, kit illet a vagyon. Arra jutottak, hogy felkeresik a bölcset. Amikor a jurtába léptek, bölcs éppen négy tanítvány társaságában üldögélt. Minden tanítványát megkérdezte, mit tanácsolna ebben a helyzetben. Az első három tanítvány válaszát a bölcs nem fogadta el, de a legfiatalabb tanítvány (a romlatlan lélek jegyében) okos ötlettel állt elő: vegyenek az aranyakon magokat a városban, és ültessenek a sztyeppén egy nagy erdőt, ahol a szegények mindig megpihenhetnek. A bölcs úgy határozott, legyen a megvalósító az ötletgazda.

A fiú el is ment a városba, de végül nem vett magokat a vásárban. Éppen érkezett ugyanis egy karaván, ami ezer meg ezer különféle madarat szállított megkötözve, csapzottan a kán lakomájára. A fiú képtelen volt nézni a madarak szenvedését, a hozott arannyal fizetett a karaván vezetőjének az állatok szabadságáért. A madarak elrepültek, és a fiú boldogan indult haza, szívében a sok megmentett élet, a természet fennkölt szépségének csodálatával. Csakhogy útközben eszébe jutott, hogy ígérete szerint magokat kellett volna vennie és azokból kertet kellett volna ültetnie a szegényeknek. Ehelyett a jó emberek aranyát ő pillanatnyi örömökért élte fel. Földre borult és zokogva, kimerülten aludt el. Álmában egy csodálatosan szép madár érkezik, és elmondja, hogy a madarak hálásak, amiért szabadságukat visszaadta nekik, és tudják, hogy most nagy bánat emészti, mert ígéretéhez nem tudott hű maradni. De ne bánkódjon, megsegítik, ébredjen hamar. És ahogy a fiú felébredt, lám, a madarak jöttek és jöttek, csőrükben magokat hoztak. Kis gödröcskéket kapartak a földbe, és ahogy a magokat beleejtették, azokból hatalmas, gyümölcsökkel roskadozó fák lettek. Így keletkezett az a csodálatos kert, amelyet a fiú is megálmodott. Ha gonosz ember érkezett, azok előtt vaskapu emelkedett, mely hét lakattal zárta el előlük a kertet. A szegények előtt azonban mindig nyitva állt, hogy kipihenjék magukat, hogy jóllakjanak. Mert a kertben mindig terem gyümölcs, a rétjein mindig virágok pompáznak és a forrásaiból mindig hűsítő víz csordogál.

maxresdefault

Hogy miért szeretem?

Mert ez a mese csupa nagyszerű képpel dolgozik, lássuk:

Az alapszitu felépítésének minden egyes lépése külön-külön is megerősíti az emberekbe vetett hitemet. Az első kedvenc pillanatom, amikor Chassen örömmámorban szalad barátjához a hírrel, hogy barátját, tehát Assant nagy szerencse érte. A második, amikor már négyen vitatkoznak arról, hogy senkinek sem kell az arany, felbecsülhetetlen.

Nem a bölcsé a válasz, hanem a tanítványé. A bölcs nem attól bölcs, hogy megmondja, hanem hogy felismeri a tutit. Továbbá hozza azt a nem elhanyagolható üzenetet is, hogy az igazság nem egy és sérthetetlen, amit csak a legbölcsebb ember képes kinyilatkoztatni, hanem az van, hogy egy helyzetre sokféleképpen lehet reagálni, és egy tanítvány ötlete éppúgy lehet remek, mint bárki másé. Ez az igazi bölcsesség, amikor nem a saját igazadat erőszakolod a többiekre. Amikor arra sarkallod a másikat, hogy egy helyes megoldáson gondolkozzék, és nem a szájába adsz egy valamilyen megoldást. A helyes út személyre szabottsága is benne van ebben a gesztusban.

Az ötletgazda jutalma a kivitelezés lehetősége. Inspiratív dolog egy jó ügy mellé magadat tevőlegesen is odatenni, igazán kiállni érte.

A tanítvány végigjár egy utat, amit mind szoktunk: egy hirtelen támadt lehetőséget százféle jó célra fel lehet használni, és a fiú is belefut abba, hogy bár jót tett, nem ígéretének megfelelően cselekedett, és ezért bűntudat emészti. Nehéz döntés mindig, segítsünk-e, ha az eszköz a kezünkben van és sokszor közel sem egyértelmű igen a válasz. Nem minden kultúrkörben volna szükségszerű, hogy a dolgok mégis teljesen jóra forduljanak, de így legalább a jó jót szül, ami mindenesetre megnyugtató érzés egy olyan világban, amikor néha úgy sejlik, a haladást leghűbben egy erősen kitartott könyék szolgálja.

A mese végső feloldásában a teljesen modern kori vívmánynak vélt védett zóna intézménye jelenik meg. Egy hely, ahol nem bántanak, mert egyszerűen nem jöhetsz be, ha rossz ember vagy. Egy hely, ahol testileg és lelkileg is kipihenheted magad.

És mindez egyetlen mesében. Nem ez a kedvenc mesém, akkor valószínűleg valami olyat jelölnék meg, amiben jó sok a furmány és lelemény, de ha szép mesét kérnének tőlem, egészen biztosan ezt mondanám.

Gondolatok egy videóról

9 Mar , 2016,
Szilvi
Comments

Ez most kevéssé lesz mesés bejegyzés, inkább egy kis személyes háborgás. Megint egy újabb videó, amelyben tinédzserek kezébe adják a kilencvenes évek technológiáját és megmondják nekik, hogy vágjanak a kamerába látványos grimaszokat. Erről beszélek.

Ez olyan, mintha bemennénk egy múzeumba és minden egyes polc előtt nagyokat hahotáznánk, hogy mekkora szar kanaluk volt, hihetetlen milyen tré az a ruha, és gusztustalanok a múmiák is, azt a barlangrajzot meg nyilván valami gyerek rajzolta. Neeem? Aaaaaa… dekemééény… A videó nyilván műanyag, egy valódi tinédzser reményeim szerint csak akkor reagál így a születése előtti/körüli technológiákra, ha egy menthetetlen tuskó. De hogy igény van ilyen összeállításokra, hogy szeretünk azon sápítozni, hogy ej, a mai fiatalok kinevetik a mi aranykorunkat, arra a megosztási ráta a bizonyíték.

Most ugyanezt eljátszhatnánk a mesékkel is, de mi, mesemondók, szeretjük a mesék idő- és térbeli változatait érdekességként feltálalni. A számítógépnek éppúgy meg van a maga története, mint egy-egy mesekategóriának. A számítógép egyes korai változataihoz éppúgy saját kontextusát ismerve érdemes közelíteni, mint ahogyan egy-egy mese régebbi változatához.

A Windows 95 operációs rendszer ma vállalhatatlan lenne, és nem csak a hardver kompatibilitási problémák miatt. Bizonyos dolgokat azóta másként szeretünk, másként gondolunk jónak. A mai elképzeléseket más szoftveres és hardveres megközelítéssel lehet kiszolgálni, és ezt a normális fiatal éppúgy tudja, mint te vagy én. Persze ha kiprovokáljuk a “mai fiatalokból”, hogy pökhendik legyenek, akkor előbb-utóbb valóban pökhendik is lesznek, mert mi emberek ilyenek vagyunk, hogy alkalmazkodunk. Most tényleg azt szeretnénk, hogy a példánál maradva a számítógép múzeuma a jövőben ilyen kis senkiházi múzeumpedagógusokon keresztül táruljon a jövő ifjúsága elé? Nyilván nem. Pedig szerintem a fenti videó minden egyes lájkolása és “ezt nézzétek” típusú megosztása ebbe az irányba mutat. (Ez hasonló jelenség, mint amikor lemondunk valakiről, és azt kommunikáljuk vele, hogy sosem fogja tudni behozni a lemaradását. Pár forduló után már nem is akarja, hiszen identitásának szerves részévé tettük, hogy magát egy szarcsimbóknak gondolja.)

A pajzán meseestre készülve már felvázoltam néhány alapelvet, amelyet a 21-dik században szem előtt akarok tartani, ha mesét választok. Elolvasom azt is, amelynek végén megverik az asszonyt. De nem mesélem el. Elolvasom azt is, amelyben a megerőszakolás bocsánatos tréfadolog. De nem mesélem el. Mert én, Szilvi, a kétfülű mesemondó, ma, a huszonegyedik században nem értek egyet a közölt értékekkel. De ettől még nem kezdek el a tér közepén rikácsolni, hogy nézzétek, mekkora seggfejek voltak elődeink. Mert nem hiszek benne, hogy azok lettek volna. Csak ők egy más korban más dolgokat gondoltak, más értékeket helyeztek előtérbe. Értelmetlen volna úgy publikálni az eredményeket, hogy a régi vagy más tájakon fellelt változatokat nevetség tárgyává tesszük. Ez a publikáló személy saját bizonyítványa lenne. Nem készülnek tömegével olyan videók, melyben egy mesemondó faltól falig gurulva vihog a meseváltozatokon, és ha készülne, mind felháborodnánk, mert egy mesemondóba ennél sokkal több tisztelet szorult.

A videó szerintem nem azt mutatja be, hogy a fiatalok nem tudnak mit kezdeni a régi korok technológiájával, hanem mindössze annyit sugall, hogy a fiatalok túl bunkók ahhoz, hogy egy új tudásmorzsát kontextusba igyekezzenek helyezni és egyáltalában semmit sem akarnak a felfedező örömével megismerni. Ezt a feltételezést pedig a mindenkori ifjúság nevében kikérem magamnak.

Szóval azt akarom mondani, hogy én nem találom szórakoztatónak az ilyen videókat. Mert demagóg és bántó. Ugyanolyan bántó, mint amikor az idősebbek bezzegazénidőmöznek, vagy amikor egyéb társadalmi csoportok legyintenek egymásra. És az az érdekes, hogy ugyanebből a témából egy hihetetlen érdekes felvételt is lehetett volna készíteni, ám ahhoz merőben más készítői szándékra lett volna szükség.

Az első nyomtatott kétfülű

5 Mar , 2016,
Szilvi
Comments

jankoKetVendegeKépzeld, még ősszel beküldtem egy mesét a LIGET műhely pályázatára, és elfogadták, és képzeld, azóta meg is jelent. Ez az első igazi, publikált mesém, nyomtatva, illusztrálva, meg minden. Úgyhogy most ünnepélyesen nagyon büszke vagyok rá.

Sokat gondolkoztam rajta, mit csináljak vele. A korrektúrázási folyamat során például van olyan félmondat, amit végül hagytam javítani, de máig úgy érzem, hogy kár volt az eredetit lecserélni. Más pontokon viszont kifejezetten jól jártam a külső szem erejével. Eredetileg azt terveztem, hogy majd minden kommentár nélkül itt, a weboldalamon közlök egy rendezői változatot, aztán ki-ki válasszon magának kedvest, de tegnap mást gondoltam.

A mesét ezennel mesemondás céljából Neked adom.

janko_nekedadom

Itt a szöveg, a szitakötőn, vagy itt egy PDF file, ha mindenáron a falon szeretnéd tartani, bekeretezve. (Vagy itt a google drive-on megosztva, mert többen jeleztétek, hogy a másik link szerver hibát jelez, a szitakötős linken viszont a mese vége nem elérhető. Nem tudom, nekem letölti, de akkor legyen így. 😉 A PDF egyébként a szerkesztők engedélyével került itt publikálásra.)

Azaz azt csinálsz vele, amit akarsz. Mármint, ha szóban mondod. Nem értek a szerzői jogokhoz, de mert úgysem ebből az egy meséből fogok meggazdagodni, a mesét itt és most a farkasok közé dobom. Írásban így, ebben a formában közölnöd úgysem szabad, a jogok után a LIGET műhelynél lehet érdeklődni, de ha szóban mondanád, nyugodtan formáld át kedvedre. Hogy ez hogyan értendő, az a vonatkozó sajtótájékoztató alábbi jegyzőkönyvrészletéből kiderül:

– Szia Kétfülű, mint tudod, én szoktam élőszóban is mesét mondani. Akkor ez azt jelenti, hogy már nem kell téged külön megkérdeznem, ha ezt a mesét akarom mondani?
– Pontosan. Annyi kérésem volna, hogy ha olyan a helyzet, légyszi jelöld majd meg a forrást. Engem is és a folyóiratot is.
– Az mit jelent, hogy “ha olyan a helyzet”?
– Hát figyelj, ha mondjuk egy oviban mesélsz gyerekeknek, akkor tök hülyén venné ki magát, ha előbb rólam vagy a LIGET műhely pályázatáról vakerálnál. Nekik csak mesélj és kész. A felnőttek ugyanakkor jobban viselik az ilyesmit. Szóval mérlegelj, hogy mennyit ártasz a mesemondós helyzetnek azzal, ha kitérsz a száraz részletekre.
– De jó, akkor egészen szabadon garázdálkodhatok.
– Igen. Sőt, külön kérlek is rá, hogy dolgozd meg a mesét, mielőtt elmondod.
– Micsoda? Minek?
– Mert ez így nem alkalmas elmondásra. Én sem így mondanám, ha közönség elé állnék vele.
– Hanem?
– Nézd, a terjedelmi követelmények és a szerkesztési folyamat szigorú dolog. A nyers szövegváltozat konkrétan dupla ennyi karakterből állt. Óriási veszteségeket szenvedett a csomag, mire 2800 leütésig nyestem.
– De szar…
– Nem szar, ez csak ilyen dolog és kész. Ezért mondom, hogy dolgozz a szöveggel, mielőtt elmondod, ne így add át, ez csak egy olvasmányos szüzsé. Igen, ott hátul a sárga pulóveres vörös hajú fiatalúr, úgy láttam, ott még van egy kérdés.
– Igen, csókolom, azt akartam megtudni, hogy azt tetszett mondani, hogy át lehet dolgozni a történetet.
– Igen.
– Akkor akár új szereplőket is tehetek bele, vagy lecserélhetem az összeset másikra, meg csinálhatok belőle űrhajós mesét, és trombitálósat is, meg verseket is költhetek bele, meg házimanókat, és azt is szabad, hogy az egészet a szomszéd kutyája mondja el, meg…
– Igen, igen, igen és igen. Ám a házimanókról eszembe jutottak a bányamanók, és…
– Óóóó, igen, a bányamanókat ki is felejtettem, meg a…
– Állj, állj, állj, elég a felsorolásból. Azt akartam mondani, hogy kellemmel és illemmel tessék a szöveggel bánni. Például a bányamanók, és ne szólj közbe, a bányamanók, vagy bizonyos motívumok, amelyek egy-egy kultúrkörben már saját, jól körülírható helyet vívtak ki maguknak, csak akkor kerülhetnek a mesébe, ha tudod is, mit kell tenni velük. Nem mondhatsz el úgy egy mesét, hogy nem is érted, miről beszélsz, mert a hallgatóságban óhatatlanul lesz valaki, aki teljes joggal lesz majd morcos miatta.
– De miért lennék én attól bosszantó, hogy megtetszik a bányamanó, és beleteszem, miért lennék én attól galád és nem mondjuk játékos, bolondos, aranyos, meg…
– Nézd, én például nagyon szeretek mindenféle egzotikus tájakról meséket mondani. De ha mondjuk egy bantu történetben a főhős egy jegesmedvével vívna harcot, egyszerűen kizavarnának, és a közönségnek lenne igaza. Mert nem lehet máshogyan, csak jól felépített világképpel mesélni. Érezni kell, mi fér bele és mi nem. Rendben, uram, igen, ön, szürke mellényben, tessék, egy utolsó kérdést.
– Üdvözletem. Nekem igazság szerint inkább egy hozzászólásom volna. Hölgyem, hát szóval én olvastam a maga irományát. És… szóval vannak nekem mindenféle fenntartásaim. Szóval elég népmesés a hangvétel, noha azt nemigen lehet tudni, mely tájról származik. (a kérdező kuncog – szerk.) Ön azt állítja, hogy maga írta. No, akkor tegyünk különbséget a között, hogy maga írta, vagy maga jegyezte le.
– Teljesen igaza van, uram, valóban nem mindegy. Nos, ezt a mesét én is írtam és én is jegyeztem le.
– Ugyan. Minek írna maga mesét, és legfőképpen minek próbálna népieskedni, mikor annyi szép gyűjtés van annyi szép mesével. Egy igazi népmese talán még jobb is, mint ez itt.
– Egyetértünk, valóban elérhetők ennél sokkal jobb mesék is a világon. Magam is vagy százat tudnék felsorolni. Ez a kis írás semmi több, mint egy kis ujjgyakorlat. Volt egy pályázat, annak volt egy címe, amiről ez jutott eszembe. Aztán én ilyen népmesei környezetbe képzeltem el. Elmondhattam volna bálnával és moszatokkal is, de nekem akkor így esett jól megírni. Még csak szeretni sem kell, mindenki, Ön is, szabadon eldöntheti, tetszik-e neki az alapötlet vagy sem. Ha nem, akkor nem, de akinek igen, attól azt kérem, ne pont így mesélje, mert 2800 leütés bizony nem elég egy igazán jó meséhez.