Nekem az élő élőszavas mesemondás a kenyerem, én mesélni úgy szeretek, ha egymás szemébe nézhetünk. Nagyon vártam már a nyitást, és örültem is a Tekergő meseösvény, még pontosabban Hajós Erika megkeresésének, hogy ugyan menjek már gyereknapon Dócra, Baranyi Ildikó levendulás birodalmába: BergenDóciába. Merthogy ott lesz meseösvény. Mondom jó, megyek.

Meg, azt is mondja Erika, hogy valami extra is jó lenne, hogy volt az a tüzes mesém. Hát mondom volt, volt, de már nincs, éppen annak tanulságait levonva alkottam meg más szellemben a Nikola Tesla show-t. Azt mondja Erika, jó, akkor vigyem a Teslát. Hát mondom oké, de ahhoz kivetítő kell. Hogy az nem lesz. De úgysem számítunk tömegekre, na, végül csak rábeszélt, leporoltam Teslát. Szóval állomás leszek a meseösvényen, és majdnem három év kihagyással ismét Teslát mesélek.

Május 29-én, szombaton ők megtartották Dócon a híres tekergős mesekocsmát, felnőtteknek való tartalommal és sok-sok nevetéssel. Aztán aludtak rá egyet, és 30-án csatlakoztam hozzájuk. Olyan kellemes volt az egész. Szépen, komótosan telt a nap, ébredező nyitás volt ez. Kellemes tavaszias idő volt, nem esett, nem volt se szeles, se túl napos, se túl felhős, tényleg, mondom, pont jól esett.

11-kor indult a meseösvény. Előtte már Bukovics János elődolgozta a gyerekeket, a kiskakas gyémánt félkrajcárjánál még ott is voltam, aztán átsétáltam a meseösvény kapujába. Jöttek a családok, és mire meghallgatták az égig érő fa meséjét, mi már beöltözve vártuk őket az állomásokon. Volt ott minden, királylány, fergeteg, öreg király Gregus Laci személyében, ötfejű sárkány, én lovászt alakítottam egy elképzelt táltos paripával, a sárkányt pedig Zámborszky Eszter útmutatása alapján kellett leitatni levendulaszörppel. Elvégre BergenDóciában ez így járja. Végül meg kellett semmisíteni a sárkány erejét, és voila: a királylány kertjében elültetett varázslatos babokból még varázslatosabb nyalókák termettek, lehetett szüretelni, mulatni.

Utána lazulós idők jöttek, ki-ki ott beszélgetett egy jót, ahová épp letelepedett, én Bukovics Jánossal fogtam némi politizálásba, be kell vallanom, suttyomban még ilyet is csináltunk ezen a szép napon. De aztán a buborékok elcsábították a lányomat, mit tegyünk, meg kellett őket nézni közelről. Szépek voltak, no.

És ahogy közeledett a két óra, lassan előpakoltam a világtörténelem első szabadtéri kétfülű Tesla előadására. Éppen annyian voltunk, amennyien jól látták a kísérleteket kivetítő nélkül is. Egy-két újítást tettem a műsorba, használt neki, megtartom. A kísérleteket azért még bővíteni szeretném, szerintem a jövőben lesz Franklin csengő is, de ide nem akartam hozni, mert nem tudtam, hogy mekkora szél fog fújni. Szintén az esetelges szél miatt kihagytam a szélcsengős kísérletet, igazából még nem vagyok benne biztos, hogy vissza akarom-e egyáltalán tenni, vannak más ötleteim. Viszont a fizika alapozó mikéntje azt hiszem, kb. révbe ért. No, hát így fejlődik egy műsor, szépen csiszolódik a sok előadásnak köszönhetően.

Mire Nikola Tesla eladta a szabadalmait, szegény lányom már teljesen kész volt. Amíg apával megebédeltünk, hol egyikünk, hol másikunk ölében szundikált. Épp csak felébredt, amikor beültettük az autóba, de aztán egészen hazáig aludt. Neki is jó napja volt. Nekünk is nagyon jó napunk volt.

Az első epizódban egy igazán nagyszerű családi programot ajánlok, amelyben a meséket, a természet szeretetét és a kirándulást lehet ötvözni. (Élménybeszámoló itt és itt.) Utóbbi néha nehéz, mert a lépegetés bizony fáradságos lehet. Elárulom, úgy lehet a gyerekeket kirándulásra bírni, hogy nem mondod meg nekik, hogy ők most éppen kirándulnak. Mondd inkább úgy, hogy egy mesében vesznek részt, amit az erdei ösvényen találnak. A Bailavidrum meseösvény az egyik legjobb a meseösvények között, de megemlítjük a Tekergőt is, és amúgy meg szabad a pálya, csináljatok Ti is meseösvényeket! Hogy hogyan, az pedig kiderül ebből az epizódból.

Aktuális adás:

Megszólaló zenék, hangeffektek forrása: saját intro zene – köszi Kádár Gergő!, youtube audio library, freesound

További olvasmányok:

• Bailavidrum meseösvény: http://www.meseosveny.hu/
• Kétfülű beszámolók: https://www.ketfulu.hu/tag/meseosveny/

Podcast elérhetőségek:

A Kétfülű Kedveszotty a legtöbb podcast alkalmazásban könnyedén megtalálható. Továbbá:

Mixcloud: http://bit.ly/ketfulu-podcast-mixcloud

facebook: https://www.facebook.com/SzilviAKetfuluMesemondo/app/49631911630/

kétfülű blog: az adásokat a podcast tag alatt mindig meg fogod találni.

Fél három. Terelőnyilak már felragasztva, állomások véglegesek. Laci szálakat húz és csengőket függeszt. Kató és Panna hol itt, hol ott bukkannak fel, de a lényeg, hogy tudják a dolgukat. Orsi az írásvetítőnél tüsténkedik, Erika intéz és terelget, Virág a dobos állomáson programon gondolkozik. A Kétfülű befut, de hol van Panni?

Három óra. A résztvevők már vagy a kiindulási teremben gyülekeznek, vagy jegyet vásárolnak. Erika fel s alá szaladgál, mindenhol minden rendben van-e. De hol van Panni?

Három óra öt perc. Erika bezárja a kiindulási terem ajtaját, köszönt és elkezdi a mesét. Mindenki a helyén, egymásnak integetünk az aréna különböző ablakaiból, csak Panni nem. Apropó, hol van Panni?

Elindul az első csapat, de… hol van Panni? Közben erre is fény derül, mondjuk úgy: tekereg… Nem egyszerű a kampuszon bolyongani, maga se tudja, merre jár, de legalább most már úgy sejti, az épület felé tart. Orsi szerencsére be tud ugrani a helyére, amikor az első turnus Panni állomására érkezik, így ezt is sikerült megoldani. Sőt. Időközben Panni is megérkezik, kérem, teljes a létszám!

A családok pedig jöttek kis csapatokban, ahogy azt kell. Hol itt bukkant fel egy társaság egy ajtó mögül, hol ott tűnt el a lépcső felé, az állomások pedig ezúttal is szépen végigvezették a gyerekeket a mesén. Ennek a meseösvénynek az volt a különlegessége, hogy kaptunk az ásványtárból bemutató ásványokat, és ezeket is bekötöttük a mesébe. A sárga büdös bazaltot, a piros bazaltot, az ezerszínű bazaltot, a rücskös bazaltot, a fémesen csillogó bazaltot és az átlátszó bazaltot is – de lehet, hogy valamelyiket rosszul mondtam, bővebb eligazításért látogass el az ELTE Természetrajzi múzeumába… És mint a mese szerves elemeit, a gyerekek minden állomáson megcsodálhattak belőlük párat.

Nekem külön jó érzés volt újra az épület falai között sétálni, elvégre öt évet töltöttem el itt. Az arénát pedig mindig is nagyon szerettem, illetve maga ez a bent-vagy-kint belsőépítészeti koncepció nekem mindig is közel állt a szívemhez. Hát most kiélvezhettem, valami négy órát töltöttem el az aréna aljában, hogy bekísérjem a gyerekeket az alvilági bálba. Ez idő alatt több csoda is esett, hát mi legyen, a gyerekek mindig aranyosak. A kislány, aki nem látta a királyfit, mert hogy nincs koronája, pontosabban nem látta, hiába mondták neki a többiek, hogy most kell használnia a meselátó szemeit, hát szóval talán ez a kislány is meglátta a végén a királyfit, amikor maga szemrebbenés nélkül királykisasszonnyá változott. Korona nélkül. Az a csapat meg, amelyik úgy futott be, de szó szerint, hogy  egyikük konkrétan a “sziasztok” szó kimondása alatt körbehiperszonikázta az aréna közepén terpeszkedő szobafenyőt, szóval ez a csapat a tánclépésekre annyira rákattant, hogy lényegében kezesbárányokká higgadtak. Jó, hiperszonikus kezesbárányokká, de akkor is minőségi különbség volt a két állapot között.

Erika nagyon jól indította a csapatokat, nemigen volt torlódás, és nálam szerencsére csak olyan fázisban, amikor már egy mondattal le lehetett zárni az állomást. Ez egy ilyen beltéri meseösvénynél különösen fontos, úgyhogy külön köszönet érte.

És lassan eljött az utolsó csapat is. Ezt mindig onnan lehet tudni, hogy velük jön a többi állomás is, lényegében remekül szórakozni. Összepakolnom nemigen kellett semmit, úgyhogy végül én is mentem velük. A következő állomás már Laci és Panna záró állomása volt, ahol a királylány és a királyfi eljegyzik egymást és megülik a Nagy Lakodalmat. Azaz szól a muzsika (moldvai kaval, doromb, énekszó), ropják a gyerekek, de vajon Laci tud gyorsabban dorombolni, vagy a gyerekek a lábukat kapkodni? Gondolhatod…

És akkor volt két óra szünetünk. Jó, összepakolással csak másfél, de azért ebbe is belefért az ásványtár megtekintése és egy nagy szusszanás. Az esti mesemondásra három fő nagyon lelkes közönségünk jött el, mondtunk is nekik mindenféle meséket a világ minden tájáról. De még mesét is szőttünk, ahogy az a tekergőknél már csak szokásban áll.

Egy szó, mint száz: nagyszerűen telt a Múzeumok Éjszakáján minden tekergő meseprogram.

További fotók itt a facebookon: https://www.facebook.com/pg/tekergo.mese/photos/?tab=album&album_id=2089853811272788

Szóval végre eljutottam egy Bailavidrum Meseösvényre, és könnyedén magába szippantott. Jóformán semmit sem tudtam róla, a szervezői facebook csoport tolvajnyelvét Hajós Erika fordított le nekem. Alapvetően mesemondónak jelentkeztem Gregus Laci mellé, aki az esemény előtt úgy másfél nappal alaposan lesokkolt, hogy a mese bizonyos pontjait a forgatókönyvhöz képest nagyjából szöveghűen kellene majd előadnom. Micsoda? Szöveghűen? Ki? Mikor? Hogy? Miért? És egyáltalán! Kérem, én még életemben nem mondtam mesét szöveghűen! De jól van, challenge accepted.

A helyszínre érve azonnal kezdhettük az átváltozást: MINDEN szervező végtelenül kedves, kreatív, lelkes és tettre kész, egyszóval tisztára, mintha megint táboroztattam volna. “Te ide figyelj, én akárhogy nézlek, nem ismerlek fel. Te ki vagy?” – mondta egy ellentmondást nem tűrő idős hölgy, a Főszervező édesanyja, akit szemlátomást meséből teremtettek. Majdnem öreganyámnak szólítottam, és egy órával később valószínűleg meg is tettem volna, de akkor még csak félszegen botorkáltam az épülő díszletek között.

Egész napos eseményre készültünk, három turnusban jöttek a családok. De már szállingóztak is. Egy-egy turnus először is meghallgatta egyben a mesét. Az elsőt én mondtam, a másik két turnusnak Laci mesélt. A turnusok kisebb csapatokra osztva, hívásra járultak a Meseösvény kapujába, ahol beforgatták őket meseszereplővé, hogy elindulhassanak a kalandos úton – azaz hogy elhozzák Tündér Ilona házából az örök ifjúság vizét, hogy az öreg király végre mindkét szemére nevessen. Az ösvény maga egyébként könnyű séta, ahol pár száz méterenként újabb szereplő várja a legkisebb királyfi bőrébe bújt gyerekeket. Ott aztán a mesének megfelelően kell viselkedni: kit-kit a neki kijáró köszöntéssel kell üdvözölni, a varázstárgyakat be kell gyűjteni, és szaladni kell, ha futás, és lopakodni, ha a lopakodás van soron. Én a végére álltam be, a lakomán énekelni és táncolni, hovatovább lakodalmi mazsolát osztani.

Az utolsó családot magam is elkísértem az úton, így egyszer nekem is sikerült az állomásokat bejárnom. Hát először is le a kalappal minden szervező előtt, akik még nekik is teljes lelkesedéssel és hitelességgel játszották a szerepüket. A gyerekek pedig hálás közönségként fogadtak minden csodát. Amikor a lovászmester végigmutogatta a levegőben a csak a képzeletünkben megjelenő lovakat, a gyerekek magától értetődően simogatták végig mindegyiket, és szépen kiválasztották a göthös csikót, ahogy azt kell, és szépen képzeletbeli tüzet raktak képzeletbeli rőzsével, mert hiszen csak parazsat kell majd etetni vele, és menten táltos paripává válik. Az aranyszőrű csodaparipa szerepe aztán Apukára szállt, így később neki is lett még egy-két kisebb feladata – becsülettel és mosolyogva állta a sarat. Hihetetlen volt látni, mennyire mélyen benne úsztak a gyerekek a mesében, amikor egy-egy állomáshoz értünk. Tündér Ilona palotájában például, amikor azt el kell hagyni, a mese szerint a királyfi hibájából valami hozzáér a falhoz és a palota megcsendül, felébrednek a tündérek és indul a menekülős szám. Az erdőben ezt egy bokaszinten kifeszített zsinórral illusztrálták, amire csengettyűket aggattak – és ha hiszed ha nem, a gyerekek SZÁNDÉKOSAN úgy keltek át rajta, hogy a csengők megszólaljanak. Annyira szívből játszottak, hogy fel sem merült, hogy igazából simán át tudják lépni – hiszen most az van, hogy megcsendül a palota, akkor pedig nem fognak itt elkezdeni okoskodni, hogy át tudják lépni, mert érted, most épp megcsendül a palota, ez van a mesében.

Minden állomáson történt velük valami izgalmas, és mindig tudták, mi a teendő. Hogy honnan? A válasz egyszerű:

Elhozták a meselátó szemüket, a mesehalló fülüket és a meseértő szívüket.

Eltelt a nap, lassan kiürült a rét, csak mi maradtunk, a szervezők. Szépen mindent elpakoltunk, még egy csoportkép, és ki-ki a megfelelő autóba ült, hogy április nyolcadikáról álmodozzon. Mert április nyolcadikán választani este is lehet, de előtte sokkal jobb dolgunk lesz: meseösvényre kell mennünk!

Fotók innen:

Bailavidrum facebook oldal