Tag Archives: szeretet

Once Upon a Time – Season 3 – kritika

24 Aug , 2018,
Szilvi
, , , , , ,
Comments

Röviden: 9 epizód középszerűség, majdnem otthagytam, utána szép mentés. Nagyszerű főgonoszok, érdekes új világok és végül egy értelmetlen befejezés. A képi világot még mindig szeretem, behozott karakterek tetszettek, régiek vegyesen. Mindeközben a mesés szappanoperát helyenként ad-hoc megvilágosodások tarkítják. Nem értem a szerzőket, vagy ha mégis, akkor szólok, hogy ne tessék olyasmibe ártani magatokat, amihez nem értetek. Van viszont legalább egy nagyon szerethető üzenete a harmadik szériának, de csak a spoiler alert után.

once_upon_a_time_logo

Szóval arra már többször panaszkodtam, hogy az egész sorozat nekem egy kicsit csapong, és ez leginkább átgondolatlan forgatókönyvre utal. Ami rágalom, mert tudjuk, hogy vannak időnként szériákkal előre szóló utalások, szóval valami elképzelésük nyilván volt a dolgok folyásáról, de a végterméken ez mégsem mindenütt látszik. Miközben az újabb mesék beemelése és a régiek mélyítése gyönyörű, az új helyszínek kifejezetten szerethetőek, egy-egy mozzanat még a történelemkönyv megfelelő oldalának fellapozásával is csak komoly engedményekkel értelmezhető. A fináléra személy szerint haragszom, mert annyira szembe megy mindenfajta jóérzéssel, ahogyan ennek a sorozatnak nem lenne szabad. Tessék már észrevenni, hogy az a címe, hogy Once Upon a Time, célkitűzése pedig a nyugati popkultúra meséire fan fiction-t írni, nem pedig a Trónok harcát Piroskával és Eval Queen-el reprodukálni. Amit amúgy meg tudnék bocsájtani, ha olyan géniuszok jegyeznék a forgatókönyvet, mint J.R.R. Martin (tudom!), a suszter viszont maradjon a kaptafánál.

Az összes mérgemet lényegében a finálé indokolja, a szezon egyébként összességében nem lett volna rossz. Nagyon tetszett, ahogyan több irányba is kitágult az univerzum, Robert Carlyle és Lana Parilla még mindig hozzák a formájukat, már amikor teret enged nekik a szövegkönyv. Henry szegény reméljük, a következő szériáig tanul egy kis színészmesterséget, a többiek viszont egyre ügyesebben boldogulnak el még az olyan bugyuta karakterekkel is, mint Prince Charming és Snow White. (Srácok, lesz itt egyszer valakinek mondjuk egy hobbija?) Üzenetek tekintetében jól állunk, több helyen is nagyon szépen öltöttek testet komoly lelki gyakorlatok.

Ajánlani továbbra is azoknak tudom, akik nem vágynak nagyon összetett sorozatra, és a világ büdös nagy mocskát sem szeretnék az arcukba kapni. Nagyjából habkönnyű kalandszórakozás némi valódi közvetített értékkel, szép tájakkal és kosztümökkel. Varázslattal, motivációkkal, ármánnyal, dühvel és szeretettel, küzdelemmel és gyávasággal, feloldással és feloldozással. És most jöjjön az érdekesebb csemegézés, vagyis jön a…

SPOILER ALERT!!!

Szóval karakterek. Nem fogok mindenkire kitérni, csak akik engem jobban érdekeltek. Ablakom alatt tüntető tömegek kívánságára a többiekről is szívesen megmondom a véleményemet.

Miután kilúgozták az előző és a jelen szériában az Eval Queent és Rumplestitskint, mely folyamatban viszonylag hitelesen “megjavultak”, öröm volt és boldogság a két új főgonoszt a képernyőn üdvözölni. Ahhoz sajnos kellett az egész széria, hogy az új Regina meg az új Rumpel tartalommal teljenek meg, de ezt az időszakot ügyesen átvészeltük a két új szemétládával. A dühös vakarcs Peter Pan csodálatos genyó trickster pótlék volt, és nekem teljesen belefért, hogy összemosták a Pied Piperrel. Az egész Neverland sziget úgy általában is tetszett, bár bevallom, Peter Pan ügyben amúgy alulkvalifikált vagyok. A Peter Pan “könyv” érdekes kettőssége, hogy miközben Peter Pan öncélú és utálatos, a részletek tele vannak erős morális tartalommal. Vagyis Peter Pan, az erkölcsi aggályokkal nemigen küszködő gazember sokszor úgy játszik a szereplőkkel, hogy azoknak a megmeneküléshez az élet velejét kell megérteniük.

A széria (vagy a sorozat?) gyengéje, a félszavaktól történő megvilágosodás itt is többször előkerül, csak egy példa:

Emma: Mondjátok meg, hol van Peter Pan!
Lost Boys: Nem mondjuk.
Emma: De mondjátok meg, mert higgyétek el, ez a helyes, ha megmondjátok!
Lost Boys: Odabújt a kredenc mögé.

Mi??? Kérem, az ilyen pálfordulásokhoz legalább 3 epizód kellene! És tele van a széria hasonló vitákkal, megvilágosodásokkal. Nem ismeretlen a mesei világban sem, de nem is véletlenül nem szeretem. Rumpel végleges (?) megjavulása kb. ugyanígy történt, amikor Neal ráparancsol, hogy ne ellenszolgáltatásért készítsen majd ellenszérumot Charmingnak, hanem mert ez a helyes. És akkor Rumpel hirtelen hogyaszonygya: “ja igen, jó”. De neki legalább addigra már volt két és fél széria előélete.

És egyébként hová lettek az elveszett kölkök, miután kikötött a hajó Storybrookban?

Neverland a hasonló bukkanók ellenére is izgalmas fejezetként él bennem, kár, hogy olyan sok epizódot használtak el, mire tényleg beindult. Érzelmi tetőfoka számomra az Echo Cave volt, ahonnan csak akkor szabadulsz, ha kimondod a legsötétebb titkodat. Khm, ugye ismerjük az érzést?

Robbie

És akkor a Peter Pan “könyv” Rumpelstiltskin önfeláldozásával zárult – amit 2 epizódon belül sikerült visszaszívni. Aminek örültem, mert hiányzott volna az egyik legnagyszerűbb színész. Persze tudtam, hogy Robert Carlyle ennél több szériában van jelen, csak az egész olyan… Szóval itt kezdődött az, hogy a szerzők elkezdtek olyasmibe nyúlni, ami nem kenyerük. Értem én, hogy mire a széria képernyőre került, a világ Trónok harca lázban égett, de míg J.R.R. Martin vigyorogva forgatja ki a megunt karaktereket a könyvből, hogy ezzel merőben új alaphelyzetet teremtsen, addig Rumpel ideiglenes kiiktatása, majd visszatérése inkább olyan furcsa volt. Egyfelől kellemesen erősre sikerült az önfeláldozás, de aztán bénán tébláboltak egy kicsit nélküle, majd úgy tért vissza, mint aki életében soha nem tett le semmi hősiest az asztalra, sőt – de ezt majd a finálé elemzésénél kifejtem. Ha nem értesz ahhoz, hogy kiírj egy minden szempontból kulcsszereplőt a sorozatból, akkor ne írd ki, hanem mondjuk változtasd át. Akkor is vissza lehet csempészni a sztoriba, csak nem fog fájni, mert ebben esetleg ügyesebb vagy.

Mielőtt a Trónok harca hatás legmélyebb bugyraiba betekintenénk, azaz a fináléba, egy picit még lelkendezem a Zelena jelenségkör fölött.

Szóval miután ugye eltűnt Peter Pan, Rumpelstiltskin nincs vagy csak bénán pislog, Regina pedig durcás, de javuló személyiséggel keresi önmagát, nyilván kellett valami hatásos ellenség. Zelena pedig: na EZ az, kéremszépen, amihez értenek, ez a Zöld Eval Queen nagyon ügyes húzás volt. Óriási boszorkány, határozott céllal, és azon kevés varázserővel bíró emberek egyike, aki képes időutazást előidézni. Rebecca Mader lubickol a szerepben, talán még Lana Parilla első szériás alakítását is felülmúlja önelégült vigyorával, amihez foghatót szerintem a Maszk óta nem láttunk. Nyöhhöm, a zöld is elég jól áll neki, és összességében aránylag szépen fel van építve, hogyan lesz gonosszá. Az első Regina-Zelena csata meglepően csinos lett, imádtam, hogy Regina nem hozta magával a szívét (hah, the real Monkey’s heart :D). Ahogy Zelena Rumpelt rángatta az egyszerűen zseniális volt, és nagyjából addig is húzták csak, amíg tényleg volt ebben a marionett műsorban szufla. Mondjuk a randi vacsorát azt nem vágtam, hogy Zelenának mi szüksége volt rá azon felül, hogy talán majd most kufircol egyet a Dark One-al. Hát, nem jött össze, na mindegy.

Once-Upon-a-Time-Season-3

Ami szerintem a Zelena “könyv” gyengéjeként felróható, hogy amikor Emma megjelent a placcon, hogy na akkor megint én leszek a Megmentő, akkor neki pontosan azt kellett volna tennie, amit valamelyik epizódban ő maga ki is mond: ha már van egy ilyen szuperképessége, hogy böffentésre megmondja, ki hazudik, akkor igen, igazad van kislányom: kérdezd végig a szereplőket, hogy ő volt-e. Emma elvileg nem lő mellé, mint a diákegylet Feynmannal, szóval a kb. 50-100 lakost max 2 óra alatt le tudta volna interjúztatni. És akkor lehet, hogy valaki kimarad, mert elbujdokol, de a többiekről máris tudjuk, hogy nem ludasak. Érthetetlenül kihagyott ziccer.

És akkor most jöjjön a feketeleves. A FINÁLÉ. Direkt hagyok a végére egy kis lelkendezést, mert ez most a földbe fogja döngölni a szériát, pedig ugyancsak kesztyűs kézzel bánok majd vele. És kedves Szülők, az előadásaimmal ellentétben itt most rögtön a következő bekezdésben csúnyán fogok beszélni.

Szóval egy. Rumpel bácsi, akiben Belle úgy hisz, mint a Télapóban, és aki kutyaként szereti Belle-t, mit csinál, na mit csinál? NA MIT CSINÁL? A finálé előtti másodpercekben (20. epizód vége) megkéri a Nagy Szerelmének a kezét, és ezzel AZONOS pillanatban úgy bassza át, mint a szart a palánkon. Konkrétan egy hamis tőrt bíz a gondjaira, mint a szerelmük zálogát.

És ez nem azért bosszantó, mert szemét dolog. Azért bosszantó, mert míg J.R.R. Martin mindig úgy ármánykodtatja a karaktereit, hogy az alaposan aljas, de belefér, itt, ebben a sorozatban, ebbe a Rumpelstiltskin karakterbe ez nem fér bele. Rumpel mindig is a kiskapuk embere volt, és egész Dark One működése során folyamatosan átverte az ügyfeleit, de egy dolgot sosem csinált: soha nem hazudott. Nem mondta el, mi a varázslat ára pontosan. Nem mondta el, mit forgat a fejében, de soha nem állított valamit, ami a szó legszorosabb értelmében ne lett volna igaz. Szerette kiforgatni a szavakat, és kimondott szóval talán ezúttal sem hazudott, de végeredményben azt állította, hogy a tőr által magamagát teljes egészében Belle-re bízza, mert ő a jóság meg a tudomisén, és legyen ezért Belle az ő erejének őrzője. Miközben egy nagy szart, és erre a földkerekén semmi, de semmi szükség nem volt. Rumpel tud gyáva is lenni, de akkor is nyíltan bénázza el a dolgokat. Lehetett volna egy kiadósat veszekedni arról, hogy megölheti-e Zelenát, aztán arról, hogy mégis megölte, de hogy belehazudjon a szerelmének a szemébe, az nem Rumpelstiltskin.

o fingott

És akkor kettő. Rumpel megöli Zelenát – melynek hatására ö… pontosan miért is nyílt meg az időkapu? Valami béna magyarázat elhangzott, de ad-hocabb volt a mesei múltat idéző betéteknél is. De jó, hát na, megnyílt, és akkor Hook és Emma becsusszanak a múltba. Egészen ötletes csetlés-botlásokon át végül is megoldják a tutit, és…. Emma, aki legalább egyszer értelmetlenül hosszan felemlegeti a McFly trilógiát annak a Hooknak, aki a filmipar fogalmát sem ismeri, na mindegy, a lényeg, hogy nyilvánvaló lesz a nézők számára, hogy Emma a popkultúrának hála Hooknál és Rumpelnél is jobban tudja, hogy nem változtathatsz a múlton, na fogja magát, és indulatból visszahoz egy random parasztlányt a jövőbe, hogy az egyik kulcsszereplőnk nehogy megölje. LOL.

Na jól van, hát elhozta, és akkor persze kiderül, hogy… Három. Most komolyan, tényleg ez volt az a pillanat, amikor Regina alól ki kell rántani az éppen csak formálódó talajt? A Once Upon a Time a nyugati kultúra, konkrétabban a Disney meseuniverzum alapjaira támaszkodik. Szemét karakterek szemétkedhetnek. De néhány mesei alaptézist illik tiszteletben tartani, és például várjunk már az ilyen húzásokkal addig, amíg Regina legalább egy kicsit stabilizálja vadiúj személyiségét, mert speciel ő tényleg komoly jellemfejlődésen ment keresztül, aki ezek után megérdemelne egy pici boldogságot. Megint itt tartunk: Trónok harcásat akarnak játszani olyanok, akik előbb felépítettek egy teljesen más szabályokkal működő világot, és olyan csavart hoznak be, amire a néző nem lett kondicionálva. A Once Upon a Time világában létezik igazság, a szerencse pedig nem forgandó, hanem hősi cselekedetek mentén alakul. Ebben különbözik J.R.R. Martin univerzumától, teljesen más nézői attitűddel ülök a két sorozat esetében a képernyő elé. A Trónok Harcában legfeljebb azért sajnálunk egy kieső karaktert, mert érdekes dolgokat csinált, vagy jó szövegei voltak, itt viszont azért, mert ÉN, érted már?, ÉN vagyok a karakterben.

regina-robin-marain

Egy szóval: a finálé nem egy izgalmas felütéssel hív a következő széria megtekintésére, hanem egy aránytalanul fájó pofán csapással, ami vagy begyógyul, vagy nem, de most vérzik. És ez nem esett jól.

No, de ígértem a sorozat szép mondanivalóját, íme:

Gyerekek, 22 epizódon át, 3 különböző főszerelő példáján és még hány mellékszereplő történetén keresztül láttuk, hogy nem ciki, és lehet szeretni életed szerelmének, társadnak, a mindenednek az elvesztése után is. Akkor is, ha közben annyira eszedet vesztetted, hogy egy csomó rossz dolgot cselekedtél, és akkor is, ha már nem hittél a világban. És ezt tessék jól megjegyezni, mert ha semmi mást nem vittél haza a sorozatból, akkor itt az üzenet, és a harmadik szériában ez pirossal van és kétszer aláhúzva. Nem jó, ha meghal, akit szeretsz. Meg is kell gyászolni. De van helye később még a szerelemnek, van helye a révbe érésnek, van helye a boldogságnak. Akkor is, ha piszokul fájt, és akkor is, ha sok évbe tellett elengedni, sőt, akkor is, ha utána megint padlóra kerülsz valamiért. Továbblépni, újra igazán szeretni lehetséges, ér és érdemes.

41159a25-912c-44de-9e1a-e63abb935386