Kétfülű Blog

A legszebb mese

16 Mar , 2016,
Szilvi
Comments

Most épp úgy vagyok, hogy meg tudom nevezni a világegyetem legszebb meséjét is. Egy német oldalon találtam azt a kazahsztáni történetet, amelyet most röviden a figyelmedbe ajánlok. Sajnos a forrása számomra ismeretlen, de ettől még nem tudok vele betelni. Nem közlöm a teljes fordítást, a részleteket a fantáziádra bízom.

kazach-jurta-dwa-15255912

A mese

Volt egyszer két jóbarát, Assan és Chassen, mindketten szegénységben, de tisztességben éltek. Assannak csak egy lánya volt, egy kisebb földet művelgettek, Chassen pedig fiával együtt, pásztorként kereste a betevő falatot. Egy napon a sztyeppe kigyulladt, épp, ahol Chassen nyája legelt, és a birkák mind egy szálig odavesztek. Assan, hogy legyen barátjának miből élni, neki adta a földje felét. Egy napon Chassen a darab földben egy arannyal teli üstöt talált, szaladt is rögtön barátjához: Assan, nagy szerencse ért téged, elfeledheted a szegénységet. Assan nem fogadta el, hiszen a földet elajándékozta, az arany nem őt illeti. De Chassen úgy érvelt, hogy Assan földet ajándékozott, és nem azt, ami benne van, így hát az arany az eredeti tulajdonosé. Még sokáig nem tudtak dűlőre jutni, végül úgy döntöttek, legyen a kincs a gyerekeké. Úgyis szeretik egymást, csak az apák tiltakoztak eddig, ne vegye el egyik szegénység a másikat. Meg is tartották a menyegzőt, csakhogy másnap reggel az ifjú házasok megjelentek a nagy üst arannyal, hogy ez nekik nem kell, hiszen amit a szüleik értéktelenek tartanak, az számukra sem fontos. Akkor már négyen vitatkoztak azon, kit illet a vagyon. Arra jutottak, hogy felkeresik a bölcset. Amikor a jurtába léptek, bölcs éppen négy tanítvány társaságában üldögélt. Minden tanítványát megkérdezte, mit tanácsolna ebben a helyzetben. Az első három tanítvány válaszát a bölcs nem fogadta el, de a legfiatalabb tanítvány (a romlatlan lélek jegyében) okos ötlettel állt elő: vegyenek az aranyakon magokat a városban, és ültessenek a sztyeppén egy nagy erdőt, ahol a szegények mindig megpihenhetnek. A bölcs úgy határozott, legyen a megvalósító az ötletgazda.

A fiú el is ment a városba, de végül nem vett magokat a vásárban. Éppen érkezett ugyanis egy karaván, ami ezer meg ezer különféle madarat szállított megkötözve, csapzottan a kán lakomájára. A fiú képtelen volt nézni a madarak szenvedését, a hozott arannyal fizetett a karaván vezetőjének az állatok szabadságáért. A madarak elrepültek, és a fiú boldogan indult haza, szívében a sok megmentett élet, a természet fennkölt szépségének csodálatával. Csakhogy útközben eszébe jutott, hogy ígérete szerint magokat kellett volna vennie és azokból kertet kellett volna ültetnie a szegényeknek. Ehelyett a jó emberek aranyát ő pillanatnyi örömökért élte fel. Földre borult és zokogva, kimerülten aludt el. Álmában egy csodálatosan szép madár érkezik, és elmondja, hogy a madarak hálásak, amiért szabadságukat visszaadta nekik, és tudják, hogy most nagy bánat emészti, mert ígéretéhez nem tudott hű maradni. De ne bánkódjon, megsegítik, ébredjen hamar. És ahogy a fiú felébredt, lám, a madarak jöttek és jöttek, csőrükben magokat hoztak. Kis gödröcskéket kapartak a földbe, és ahogy a magokat beleejtették, azokból hatalmas, gyümölcsökkel roskadozó fák lettek. Így keletkezett az a csodálatos kert, amelyet a fiú is megálmodott. Ha gonosz ember érkezett, azok előtt vaskapu emelkedett, mely hét lakattal zárta el előlük a kertet. A szegények előtt azonban mindig nyitva állt, hogy kipihenjék magukat, hogy jóllakjanak. Mert a kertben mindig terem gyümölcs, a rétjein mindig virágok pompáznak és a forrásaiból mindig hűsítő víz csordogál.

maxresdefault

Hogy miért szeretem?

Mert ez a mese csupa nagyszerű képpel dolgozik, lássuk:

Az alapszitu felépítésének minden egyes lépése külön-külön is megerősíti az emberekbe vetett hitemet. Az első kedvenc pillanatom, amikor Chassen örömmámorban szalad barátjához a hírrel, hogy barátját, tehát Assant nagy szerencse érte. A második, amikor már négyen vitatkoznak arról, hogy senkinek sem kell az arany, felbecsülhetetlen.

Nem a bölcsé a válasz, hanem a tanítványé. A bölcs nem attól bölcs, hogy megmondja, hanem hogy felismeri a tutit. Továbbá hozza azt a nem elhanyagolható üzenetet is, hogy az igazság nem egy és sérthetetlen, amit csak a legbölcsebb ember képes kinyilatkoztatni, hanem az van, hogy egy helyzetre sokféleképpen lehet reagálni, és egy tanítvány ötlete éppúgy lehet remek, mint bárki másé. Ez az igazi bölcsesség, amikor nem a saját igazadat erőszakolod a többiekre. Amikor arra sarkallod a másikat, hogy egy helyes megoldáson gondolkozzék, és nem a szájába adsz egy valamilyen megoldást. A helyes út személyre szabottsága is benne van ebben a gesztusban.

Az ötletgazda jutalma a kivitelezés lehetősége. Inspiratív dolog egy jó ügy mellé magadat tevőlegesen is odatenni, igazán kiállni érte.

A tanítvány végigjár egy utat, amit mind szoktunk: egy hirtelen támadt lehetőséget százféle jó célra fel lehet használni, és a fiú is belefut abba, hogy bár jót tett, nem ígéretének megfelelően cselekedett, és ezért bűntudat emészti. Nehéz döntés mindig, segítsünk-e, ha az eszköz a kezünkben van és sokszor közel sem egyértelmű igen a válasz. Nem minden kultúrkörben volna szükségszerű, hogy a dolgok mégis teljesen jóra forduljanak, de így legalább a jó jót szül, ami mindenesetre megnyugtató érzés egy olyan világban, amikor néha úgy sejlik, a haladást leghűbben egy erősen kitartott könyék szolgálja.

A mese végső feloldásában a teljesen modern kori vívmánynak vélt védett zóna intézménye jelenik meg. Egy hely, ahol nem bántanak, mert egyszerűen nem jöhetsz be, ha rossz ember vagy. Egy hely, ahol testileg és lelkileg is kipihenheted magad.

És mindez egyetlen mesében. Nem ez a kedvenc mesém, akkor valószínűleg valami olyat jelölnék meg, amiben jó sok a furmány és lelemény, de ha szép mesét kérnének tőlem, egészen biztosan ezt mondanám.