Ó, igen, pénteken startol a hetedhétfő körbeblog, de ez kivételes, ígérjük, idén már nem lesz több olyan szeptember harmincadika, amikor Benedek Elek születésnapját ünnepeljük. (Igény szerint másmilyen szeptember harmincadikát természetesen rendezhetünk, akár többet is.)
Ez a poszt az első magyar mesemondó körbeblog, a Hetedhétfő körbeblog első epizódja. Ennek keretében több mesemondó publikál egyszerre saját blogján ugyanabban a témában. Hét héten át minden hétfőn (avagy ezúttal pénteken) újabb olvasnivalóval jelentkezünk. Az eheti téma: kedvenc magyar népmese tündérrel vagy manóval. A témában bejegyzést tettek közzé: Lovranits Júlia, Zalka Csenge. A Kétfülű posztjait a hetedhétfő körbeblog kategória alatt találod.
– * . * –
Feladta a leckét Júlia, mikor kitalálta, hogy kedvenc magyar tündéres és/vagy törpés mesémet kell majd ismertetni, mert hát bevallom, először is magyar törpés mese hirtelen nem is jutott eszembe, a tündéreseket meg valahogy többnyire nem szoktam szeretni. Nem tudnám megmondani, miért, valahogy ritkán fognak meg. De kettő csak bevillant, amit szívesen ajánlok, igaz, az egyik nem úgy tündéres, de azért kicsit mégis.
A halhatatlanságra vágyó királyfi történetével a Magyar népmesék sorozatban találkoztam először. A királyfi halhatatlan akar lenni, és hát így-úgy-amúgy végül egy tündérlányt vesz el feleségül, aki a halhatatlanság földjén él. Aztán hazalátogat. Igen megkapó a királyfi időutazása (mondanám, ha hétmérföldes csizmával közlekedne: ikerparadoxona), mert hogy amíg ő távol járt, a valóságban háromezer esztendő telt el. Miközben a sorozatban a képi implementáció rendkívül szórakoztató*, ezen a ponton nagyon izgalmas belegondolni, vajon régebben hogyan képzelték a mesemondók és -hallgatók a távoli jövőt, miket mondhattak. Aztán jön a királyfiért a halál, merthogy van itt egy kis elmaradás, ideje törleszteni. És ez is tetszik, hogy a királyfi nem csak turista, hanem bizony aki visszatér, az kénytelen szembenézni az elvarratlan szálakkal. A mesének több befejezése ismert és lehetséges, erről véletlenül nemrég beszélgettünk Nagy Enikővel. Odáig stimmelni szokott, hogy a királyfi visszajut a tündérország kapujáig. Sarkában a halál, kapuban a felesége. Az egyezség is jópofa elem: a tündér feldobja a kapuban, és akinek világban leesik, azé a királyfi. Lehet fogadásokat köttetni a közönséggel, hol ér talajt, aztán a mesemondón múlik, mi lesz. (Van sirályos megoldás is, ezt is Enikőtől tudom, ebben az esetben a királyfi csillagokká változik. Nekem mindhárom lehetőség bejön.)
A másik mese csak úgy simán tartalmaz elvarázsolt lányt, tündérpókot és tündértörpét. (Én nyilván a tündérpók feltűnésének pillanatában szerettem bele…) Máskülönben, a vázlatot tekintve nem különösebben újszerű tündérmese, egy csomó klasszikus motívumot felsorakoztat a három testvértől a lehetetlen kéréseken át a csodálatos tárgyakig, nem is akarok többet fecsegni róla. Egy változata fent van a MEK-en is, érdemes elolvasgatni, úgy összességében egyszerűen csak egy szép, kellemes, koherens mese tök jó képekkel. Jól esik olvasni, minden fakszni nélkül hoz valami elragadót, egyszerre egyszerű és csodákkal tarkított. Egyetlen ponton változtatnék mindenképpen a legyűjtött anyagon, de ez csak egy cseppnyi igazítás a modern világra való tekintettel: a végén a legkisebb királyfi hazaviszi a világ legszebb lányát feleségnek, de hogy útközben nehogy baj legyen, a lány csúnyává változik. Jelesül cigány lánnyá. Hát igen, más kor, más értékrend, de egyebek közt ezért áll a gyűjtés és a hallgatóság között a mesemondó.
Ennyi volt a mai adás, ajánlom szeretettel mesemondó társaim posztjait, név szerint tehát még egyszer: Lovranits Júlia, Zalka Csenge.
– * . * –
* lásd: az itt szereplő illusztráció már ismerős lehet, éppen nemrég tűnt fel nálam az egyik szertáros posztban. Ez a kedvenc grafikai momentumom a meséből.