Blog Detail

Once Upon a Trallalala – avagy a 6×20 tényleg meglepett

03 Feb 19
Szilvi
Comments

Hogy is mondtam legutóbb? Hogy folytatom a kritikát, ha a sorozat meglep? Anyám borogass, legördült a függöny, és én felállva tapsolok!

VISSZ-SZA! VISSZ-SZA! VISSZ-SZA!

ouat_6x20_cover

Szerencsére éppen pár órával a megtekintés előtt olvastam valahol, hogy ez bizony egy musical epizód lesz, így nem ért váratlanul. Lehet, hogy akkor a döbbenet elvitte volna az epizód szépségét, ami nagy kár lett volna. Őszintén szólva semennyire sem bíztam a készítőkben, és egyáltalán, az egész sorozatról ma is azt gondolom, hogy kifejezetten távol áll tőle a musical világ, de ez… Huh… Nem kapok levegőt, imádtam! Itt egy trailer, de szólok, semmit nem ad vissza belőle. Utána tisztázzuk, kinek ajánlom, majd egy kis személyes rajongás következik. Végül pedig “recap mankót” adok azoknak, akik nem akarják a sorozatot végignézni, de felkeltettem az érdeklődésüket annyira, hogy ezt az egy epizódot azért előhalásszák.

Kinek való és kinek nem?

negativeNehezen ajánlható ez az epizód így külön azoknak, akik nem is hallottak még a sorozatról, vagy soha nem éreztek még késztetést arra, elkezdjék megnézni. Nekik inkább a régi Aladdin animációs filmből ajánlanám Dzsini dalát fogyasztásra, az is ragyog a tündéri gegektől, de azonnal emészthető.

negativeNem ajánlom továbbá senkinek, aki úgy jutott el a hatodik évadig, hogy még mindig komolyan tudja venni az egészet. Ez az epizód nem ennek a helye.

positiveViszont különös szeretettel ajánlom mindazoknak, akik valamikor az első három évad során kíméletlenül elkaszálták a sorozatot. Miközben valahol mélyen együtt érzek velük, erre az egy epizódra tényleg érdemes lesz újra elővenni.

positiveMerem ajánlani továbbá olyanoknak is, akik simán csak szeretnének átlagos, de jó karakterdalokat hallani, szórakoztató vizuális ingerekkel.

Na, de tényleg, mi ez a rajongás?

Az, hogy az OUAT egyszerűen nem egy tekintélyt parancsoló sorozat, nem is kérdés. Csak az nem veszi észre a rengeteg logikai bukfencet, ad-hoc, értelmetlen megoldást, aki bekötött szemmel és befogott füllel nézi. És ebben a nem különösebben fennkölt pillanatban jön a 6×20, és semmi mást nem üzen, csak ennyit:

Kedves néző, köszi a kitartást, és igen, mi is várjuk ám már a végét!

És akkor a készítők ahelyett, hogy a már unalomig lerágott csontok fölött nyammogtak volna még egy kicsit, csináltak egy lazító epizódot, amit konkrétan végigbuliztak. Mert hogy ez az egész csak egy poén, afelől nem akarok kételkedni. Ezen a ponton a sorozat egészen egyszerűen saját magát sem veszi komolyan. Ez egyszerre paródiája magának a szériának, és a musicaleknek úgy általában. Annak viszont, paródiának, vérkomoly és vérprofi. Tele van ügyes megoldásokkal, ötletekkel, miközben valahogy egyértelmű, hogy ez most… csak így van. Just for fun. Mert kedvük volt hozzá, azért.

Mint musical, valójában nem értékelhető a műsor. Nincs benne különösebb cselekmény, a zenei betétek többsége karakterbemutató dal. Olyan információkat énekelnek el, amiket már tudunk, a jelenetek csak lazán kapcsolódnak egymáshoz, és az egész évad tökéletesen működne akkor is, ha ezt az egy epizódot úgy ahogy van, kihagynánk belőle. De éppen ez a kikacsintás adja meg az értékét: dőlj hátra, és élvezd. Ennyi.

Indul az egész Charmingék nótájával, ami hát több, mint átlagos. Olyan, mint Charmingék… De már itt elkezdik felsorakoztatni azokat a musicales kliséket, amik így előadva már szórakoztatóak lesznek. Az értelmetlen ide-oda ugrálós formációzás egy, a szoba nem mutatott sarkában elhelyezett képzeletbeli közönség felé tetszőleges Webber implementációval felveszi a versenyt. Mindeközben pedig Snow sosem látott huncut szemei arról tanúskodnak, hogy Ginnifer Goodwin speciel bármelyik pillanatban elröhögheti magát.

ouat6x20_charmings

Aztán jön rocker Eval Queen dala, és már a jelenet felvezetése is szerethető: a tükrökön keresztül bemutatott alattvalói körkép nagyon is működő ötlet volt. Majd felzeng az elektromos gitár, és a királynő megmondja, mi a stájsz. Miközben Lana Palirra parádés vonaglása a “Love Doesn’t Stand a Chance” végén, a földön tetőzik, a rejtett vizuális csimborasszó mégis középtájon érkezik: 10 “ártatlan” másodperc, melynek során a királynő Gepetto munkaasztalán egy go-go-girlöket meghazudtoló produkció keretében meséli el – hogy hát ő milyen gonosz is.

ouat6x20_regina

Captain Hook kellemes tengerésznótával örvendezteti meg a nagyérdeműt a kocsmában. A szűk térben ügyesen hoznak létre (pontosabban legtöbbször csak érzékeltetnek) újabb és újabb beállásokat, és ez a csoportos koreográfia önmagában is kirajzolja Hookot, mint kalózkapitányt. A figyelmet pedig arra a zseniálisan abszurd mozdulatra szeretném felhívni, amikor Hook felpattan egy kör alakú asztalra – amit a matrózai minden különösebb tartalom nélkül, a látvány puszta létéért megforgatnak. Vinnyogva röhögtem.

ouat6x20_hook

És akkor ott van még Zelena – aki szenzációs volt, mint mindig. Rebecca Mader éneklő jalapeñoként is helytáll, a finom hangulatú díva dal pedig  a “wicked always wins” témával házasítva válik az abszurd humor igazi fenegyerekévé. A komolytalanság faktor talán a kondér mellett a legszembeszökőbb, amikor Zelena ütemre löttyint a gőzölgő edénybe random folyadékokat, és meg is lesz az eredménye: a varázsdoboz íme, előáll. Amiről énekel, hogy neki ez miért áll érdekében, mi történjen szerinte a jövőben ennek hatására, az később vagy ki lett vágva, vagy sosem szerepelt forgatókönyvben. Így tehát Zelena megmaradt a deus ex machina machinája, és ennyi elég is a tapsviharhoz.

ouat6x20_zelena

Talán a leggyengébb Emma jelenete volt, melyben úgy rájön az élet értelmére, mint még soha. A felütés sem tér el a sorozattól megszokott tadááám módszertől: a szürke szamár Henry a ködből mellette terem, és megmutatja neki a Nagy Mesekönyv újabb lapját, és akkor Emma megvilágosodik. Miközben elcsöpögi énekét, aktuális Főgonoszunk diszkréten a háttérben marad, hogy az összes versszakot tisztán hallhassuk. Ezt a dalt megpróbálták komolyan venni, szerintem teljesen feleslegesen. Kilógott a sorból.

Az epizód kedvéért sok mindenen állítottak, stíluson, hozzáálláson, ötletességen, és új vendégként némi humort is kamera elé engedtek. Táncosok, újszerű operatőri munka, tök jó szövegek, remek hangulat – igazi insider spin-off. Öröm volt a finálé előtt a stábbal együtt lazítani.

Hogy megnézem-e a hetedik évadot? Ja, nem, szóba se kerülhet. De ez az egy epizód, ez tényleg mesteri lett.

Segítség a megértéshez

És végül ígértem még egy kis karakterügyi áttekintést az epizód könnyebb megértésének érdekében:

Szóval a szitu most az, hogy a jelenben az Eval Queen megtért, Reginát újabban mindenki szereti. Valaha irigy tesója szintén megjavult, a Zelena dal a régi nővért mutatja be, aki még Oz birodalmában Oz helyét bitorolva sanyargatja a munchkineket. Nagyon irigy Reginára, mert az anyja valamikor lemondott Zelenáról, Regináról meg nem, pedig egyértelműen Zelena a nagyobb boszorkány. Neki is volt amúgy dolga Rumpelstiltskinnel, a sorozat során mindhárom felbukkanó “eval” hölgyet a Sötét Úr vezette be a varázslás mesterségébe. Egy ponton Reginát választotta Zelena helyett, pedig Zelena szerint ezt őt illette volna meg, ami csak fokozta zöldségét.

Captain Hook nem is tudom, melyik évadban tűnt fel, akkoriban elszerette az akkor átlag emberként sántikáló Rumplestiltskin feleségét. Rumple, amint Dark One-ná lett, mérgében Hook szeme láttára megölte a hölgyet, Hooknak pedig lenyeste a bal kezét. Hook azóta is krokodilként emlegeti, de a lényeg, hogy bosszút esküdött ellene, erről énekel a dalban. Persze azóta Hook is megjavult, Emma lett az igaz szerelme, már tervezik is az esküvőt.

Csak jaj, itt az új főgonosz, a Black Fairy. Ő Rumple anyja, és ne zavarjon, hogy fiatalabbnak néz ki, ez egy ilyen sorozatspecifikus játék az életkorokkal. Nagyra törő sötét tervei vannak, Emmát mindenképpen ki kell iktatnia, akinek viszont stresszes helyzetekben beremeg a keze, ez ilyen “megmentő betegség”, és olyankor nem tud varázsolni. Nagy a para, mi? Na, mehetsz megnézni az epizódot.