Kétfülű Blog

Hogyan lettem olvasóvá?

8 Oct , 2016,
Szilvi
Comments

Az Olvasás éjszakája alkalmából most gyorsan megosztom veled, hogyan váltam olvasóvá. Ha nagyon akarnám, talán még a pontos dátumot is elő tudnám keresni. A nevét is szívesen megmondom, Ozorai Juli volt a bűnös, és a Végtelen történettel kezdődött minden.

Illusztrációképpen pedig úgy döntöttem, ezúttal nem keresek nagyon vicces meg nagyon cuki és nagyon idevágó illusztrációkat. Nehogy elvonjam a figyelmedet az olvasástól…

Az úgy volt, hogy amikor gyerek voltam, legtöbbet a bátyámmal játszottam. Hogy esett, hogy nem, de két számítógépünk volt otthon, és ő összekötötte hálózatba, és egymást öltük először Doom, később Quake pályákon. Meg egy csomó egyéb multiplayer játékot is játszottunk, autóversenyes, stratégiai, volt ott minden. Többnyire ő nyert, ez már csak így megy, hiszen ő volt az én nagy és okos bátyám.

Aztán jött a kisgimi, mert mifelénk ötödiktől nyolcadikig így hívták, hogy kisgimi, mert nyolcosztályos gimibe jártam. És beindultak a híres Gyuritúrák, avagy a kirándulások, amiket az egyik apuka, Gyuri szervezett. Juli már akkor is az a fajta igazi fekete öves könyvmoly volt, aki meg tudja nevezni a kedvenc szerzőjét, és nem azért, mert éppen tőle olvasott valamit, ami tetszett, hanem mert feltételezésem szerint addigra már a könyvtár felét kiolvasta. Juli mindig is nagy élvezettel mesélt az olvasmányairól, az embernek a legelvetemültebb könyvhöz is kedve támadt, ha őt hallgatta.

Szóval az történt, hogy Juli cakkumpakk elmesélte a Kártya titkát. Mentünk az ösvényen, hegyre fel, völgy be le, és Juli a filozófiai mélységeket jó érzékkel mellőzve, úgy ahogy van, az elejétől a végéig elmesélte a történetet, mi pedig csak battyogtunk mellette, és hallgattuk, olyan izgalmas volt. Nem tudom, minek a hatására fogott bele. Valószínűleg csak úgy jött, és mert jól mesélt, figyeltünk rá.

Pár héttel később kértem, hogy adja kölcsön a könyvet, mert nagyon tetszett, ahogy elmesélte, olyan lelkes volt, kíváncsivá tett. Juli erre rám nézett, és közölte, hogy felejtsem el, az nem nekem való. Kicsit meglepődtem, de szerintem jobb tanácsot nem adhatott volna. Könnyen lehet, hogy ma sem lenne nekem való, de nem tudom, sosem olvastam el, csak hallottam róla ezt-azt. Viszont megbeszéltük, hogy hoz nekem valami mást, és valóban, pár nappal később a kezembe nyomta a Végtelen történetet. A filmről akkor még nem is tudtam, merő bizalomból fogtam neki a lapoknak. Lassan haladtam vele, mert elég lassan olvastam még, e tekintetben jócskán le voltam maradva a társaimtól, de az a könyv folyton ott lógott a kezemben, buszon, töri helyett, bele az éjszakába.

Persze, láttam könyvet azelőtt is, közelről is, olyat is, ami nem volt iskolai kötelező olvasmány és tetszett, és kötelezőből is akadt olyan, ami lekötött. De azon a kiránduláson mégis átfordult valami, amit a Végtelen történet nagyon mélyen rögzített. Ozorai Juli tett olvasóvá, a Végtelen történettel, és én ennél szebb kezdést nem tudok elképzelni.