Kétfülű Blog

Tesláról meséltem

10 Oct , 2016,
Szilvi
Comments

A Szabó Ervin Könyvtár Üllői úti fiókjában indult a minap egy nagyszerű rendezvénysorozat, T.E.S.L.A. projekt névre hallgat. Még mindig lehet csatlakozni, minden iskolásnak szíves figyelmébe ajánlom, nagyon jó játékokat eszeltek ki a könyvtár erői. Ennek nyitó rendezvénye zajlott le október nyolcadikán, szombaton, melyre Nicola Tesláról kértek tőlem egy műsort. Természetesen azonnal igent mondtam, nem tehettem mást, amikor ilyen előadást kérnek, kényszeres bólogathatnékom támad.

Úgy kezdődött a délután, hogy pontban három órakor berobbantak a tanulók a könyvtárba. Egészen három óráig kényelmesen elfértünk a könyvtárban, ahol egyébként két részt is elkülönítettek Tesla dolgozószobájaként berendezve. Már vártuk őket, természetesen a házigazda könyvtárosok, és rajtuk kívül  Stubner Áron a logiscool képviseletében, a Kispest TV egy riportere és egy operatőre, valamint jómagam. Aztán nagyjából 15:00 és 15:05 között berobbant a célközönség, így az üres könyvtár, egyetlen szempillantás alatt benépesedett iskolásokkal. (A többség a környékről érkezett, gyakori vendégek a könyvtárban, így nem csoda, ha már másodpercre pontosan ki tudják kalkulálni, mikor kell otthonról elindulni.)

14566441_1212171815524676_246851490793130387_o

Amikor mindenki helyet foglalt, röviden megtudtuk, mi fán terem a T.E.S.L.A., mik a játékszabályok, majd Áron bemutatta, mivel fog dolgozni, aki a későbbiek során vele tart. A Scratch egyike a legjobb, gyerekeknek és egyéb érdeklődőknek szánt oktató programnyelveknek, játékos kedvű bölcsészek figyelmébe is jó szívvel ajánlom. Különösebb absztrakciók nélkül, cicát, macit, kutyát vagy épp sárkányt animálva lehet általa az alapvető programozási fogalmakkal, az algoritmuskészítés lényegével megismerkedni. De aki azt hiszi, hogy ez csak valami dedós játék, az ugráltasson macskát trambulinon, vagy a kedvencem, építsen falakat és sétáljon köztük. Annak külön örültem, hogy amikor Áron kérte, tegye fel a kezét, aki már jár egy logiscool kurzusra, lányok is szép számmal jelentkeztek. Bizony, egy perc múlva szupercuki kislányok is folyékonyan diktálták az írandó kódot, mert ha hagyják őket, ők is szeretnek logikai játékokkal foglalkozni.

14589821_1212172305524627_4772687091696902272_o

Utána mind átvonultunk egy másik sarokba, ahol jómagam már belőttem a kis webkamerát. Merthogy Tesláról csak kísérletezve tudok mesélni, eszközeim pedig egyelőre viszonylag kis méretűek. Jót tett nekik a kivetítő. A mesélős részhez olyan epizódokat igyekeztem kiválasztani Tesla életéből, amelyeken keresztül arca lesz a mértékegységnek. Mert sajnos az iskolában sok mindenre nem jut idő, és elmondjuk, hogy hát a mágneses indukció mértékegysége a tesla, egy bácsiról nevezték el, aztán slussz-passz. Lássuk be, ennyi erővel választhattuk volna például a telefonkönyv nyolcezer-négyszázhuszonharmadik nevét is. Az a bajuk az alfa szögben elhajított m tömegű testeknek, meg a homogén mágneses terekben céltalanul bolyongó q töltéseknek hogy ki van zsigerelve belőlük a kontextus. A lényeg, hogy pajtás, ez rólad szól, nem csak papíron létezik. Fizikaórán kísérletezni kell, játszani kell, és arról beszélgetni, hogy mi motiválta azt a fura fazont, aki az éppen tárgyalt jelenségre rájött. Tesla nem volt olyan ragyogó kópé, mint Feynman, de mégis nagyon izgalmas az élettörténete, és kifejezetten érdekfeszítő végigkövetni a találmányait, gyönyörű ív rajzolódik ki általuk. És nem utolsó sorban sok mindent megérthetünk a mai világból is, mert találmányai így vagy úgy, de átszövik a mindennapjaikat. Nagyon örültem, hogy ebbéli végtelen elragadtatásomból úgy láttam, jócskán sikerült átadnom a diákoknak is. (A sztár persze az előadás végén beüzemelt plazmagömb volt, amit természetesen mindenki kipróbálhatott.) Nagyon szeretnék Tesláról a jövőben még minél többször mesélni, hálás téma, és nem csak a sok bemutatható varázslat miatt.

14560157_1212173265524531_1955880241794250275_o

14566484_1212175058857685_6268225250320519868_o

(A képek az FSZEK Üllői úti könyvtárának facebook  oldalán publikált albumból származnak.)