Kétfülű Blog

Velem ne tessék ilyen félvállról beszélni, főnök elvtárs!

3 Dec , 2016,
Szilvi
Comments

A magyar népmesék sorozat nem véletlenül népszerű, magam is linkeltem már ide több videót. Képi világa, szövege, beszédmódja, zenei anyaga együtt alkot valamit, amit mi magyarok szeretni szoktunk. Gyerekeknél a modern vívmányokkal szemben nem mindig versenyképes, mégis, összességében olyan értékeket tartogat, amiket előbb-utóbb a többség szívesen fedez fel magának. Kivéve talán ezt az egy mesét…

Hónapokkal ezelőtt Nagy Enikő hívta fel a figyelmemet erre az epizódra, de csak most volt szerencsém találkozni vele. Zavartan kapkodom a fejem. Vagy nem, ha egy picit rosszabb májat engedek meg magamnak.

Röviden arról szól, hogy valaki vesz méheket, hogy a falu méhészkedni is tudjon, mert a méz finom dolog, aztán ahogy hozza a kaptárakat, izélnek vele az állomáson, pl. elviszik a kaptárakat, a méhek megcsipkedik a gonoszokat, aztán mégis visszahozzák a kaptárakat, hazamennek és a faluban mindenki eheti a finom mézet.

Akkor most mondom, mi a bajom. A magyar népmesék sorozat első évadának tizenegyedik epizódjának szerintem tinta szaga van. Frissen gépelt tinta szaga. Nem azért, mert modern, hanem azért, mert nekem valahogy semmit a földkerekén nem mond azon kívül, hogy

“Velem ne tessék ilyen félvállról beszélni, főnök elvtárs!”

Nem tudom jobban megfogalmazni, mi bajom van vele. Léteznek modern mesék, nagyon kiváló modern mesék is akadnak, olyanok is, amik simán folklorizálód(hat)nak. Nem a mi korunkban, de például az Egri Csillagoknak is számos epizódja bekerült a népköltészetbe. De azokban a sztorikban, amelyek így beragadnak, van valami mélyebb tartalom is. Két kézzel és két lábbal kapálózva szoktam a népmesékbe csomagolt ősi bölcsesség gátlástalan hirdetése ellen tiltakozni, mert szerintem egy nagy szart van minden egyes mesetípusnak minden egyes változata megkérdőjelezhetetlen ősi tudással átitatva, de az tény, hogy a legtöbb népmese érezhetően valami közöset, valami mélyebbet szólít meg. Valami fontosabbat. Valami emberit.

Na. Hagyjuk. Egy szó, mint száz, vállalom, hogy én, a Kétfülű mesemondó, ezt a Méhek a vonaton mesét most nem hittem el.