Monthly Archives:June 2018

Együtt meseösvénykedtem a tekergőkkel a Múzeumok éjszakáján

26 Jun , 2018,
Szilvi
, , ,
Comments

A Tekergő Meseösvény Egyesület meghívást kapott idén a Múzeumok Éjszakájára, méghozzá az ELTE Természetrajzi múzeumába, még pontosabban az ásványtár megünneplésére. Ez alkalomból két programmal is készültek, egy meseösvénnyel és egy felnőtt mesemondó műsorral. Pontosabban készültünk, ugyanis bár a munka oroszlánrészét egyértelműen a törzstekergő Hajós Erika és Gregus Laci végezték el, a szerencse úgy hozta, hogy én is besegíthettem nekik egy kicsit.

20180623_143954

Fél három. Terelőnyilak már felragasztva, állomások véglegesek. Laci szálakat húz és csengőket függeszt. Kató és Panna hol itt, hol ott bukkannak fel, de a lényeg, hogy tudják a dolgukat. Orsi az írásvetítőnél tüsténkedik, Erika intéz és terelget, Virág a dobos állomáson programon gondolkozik. A Kétfülű befut, de hol van Panni?

Három óra. A résztvevők már vagy a kiindulási teremben gyülekeznek, vagy jegyet vásárolnak. Erika fel s alá szaladgál, mindenhol minden rendben van-e. De hol van Panni?

Három óra öt perc. Erika bezárja a kiindulási terem ajtaját, köszönt és elkezdi a mesét. Mindenki a helyén, egymásnak integetünk az aréna különböző ablakaiból, csak Panni nem. Apropó, hol van Panni?

36048592_2089854711272698_6853531755777884160_o

Elindul az első csapat, de… hol van Panni? Közben erre is fény derül, mondjuk úgy: tekereg… Nem egyszerű a kampuszon bolyongani, maga se tudja, merre jár, de legalább most már úgy sejti, az épület felé tart. Orsi szerencsére be tud ugrani a helyére, amikor az első turnus Panni állomására érkezik, így ezt is sikerült megoldani. Sőt. Időközben Panni is megérkezik, kérem, teljes a létszám!

A családok pedig jöttek kis csapatokban, ahogy azt kell. Hol itt bukkant fel egy társaság egy ajtó mögül, hol ott tűnt el a lépcső felé, az állomások pedig ezúttal is szépen végigvezették a gyerekeket a mesén. Ennek a meseösvénynek az volt a különlegessége, hogy kaptunk az ásványtárból bemutató ásványokat, és ezeket is bekötöttük a mesébe. A sárga büdös bazaltot, a piros bazaltot, az ezerszínű bazaltot, a rücskös bazaltot, a fémesen csillogó bazaltot és az átlátszó bazaltot is – de lehet, hogy valamelyiket rosszul mondtam, bővebb eligazításért látogass el az ELTE Természetrajzi múzeumába… És mint a mese szerves elemeit, a gyerekek minden állomáson megcsodálhattak belőlük párat.

20180623_144751

Nekem külön jó érzés volt újra az épület falai között sétálni, elvégre öt évet töltöttem el itt. Az arénát pedig mindig is nagyon szerettem, illetve maga ez a bent-vagy-kint belsőépítészeti koncepció nekem mindig is közel állt a szívemhez. Hát most kiélvezhettem, valami négy órát töltöttem el az aréna aljában, hogy bekísérjem a gyerekeket az alvilági bálba. Ez idő alatt több csoda is esett, hát mi legyen, a gyerekek mindig aranyosak. A kislány, aki nem látta a királyfit, mert hogy nincs koronája, pontosabban nem látta, hiába mondták neki a többiek, hogy most kell használnia a meselátó szemeit, hát szóval talán ez a kislány is meglátta a végén a királyfit, amikor maga szemrebbenés nélkül királykisasszonnyá változott. Korona nélkül. Az a csapat meg, amelyik úgy futott be, de szó szerint, hogy  egyikük konkrétan a “sziasztok” szó kimondása alatt körbehiperszonikázta az aréna közepén terpeszkedő szobafenyőt, szóval ez a csapat a tánclépésekre annyira rákattant, hogy lényegében kezesbárányokká higgadtak. Jó, hiperszonikus kezesbárányokká, de akkor is minőségi különbség volt a két állapot között.

35123442_2089855231272646_7470450859491459072_o

Erika nagyon jól indította a csapatokat, nemigen volt torlódás, és nálam szerencsére csak olyan fázisban, amikor már egy mondattal le lehetett zárni az állomást. Ez egy ilyen beltéri meseösvénynél különösen fontos, úgyhogy külön köszönet érte.

És lassan eljött az utolsó csapat is. Ezt mindig onnan lehet tudni, hogy velük jön a többi állomás is, lényegében remekül szórakozni. Összepakolnom nemigen kellett semmit, úgyhogy végül én is mentem velük. A következő állomás már Laci és Panna záró állomása volt, ahol a királylány és a királyfi eljegyzik egymást és megülik a Nagy Lakodalmat. Azaz szól a muzsika (moldvai kaval, doromb, énekszó), ropják a gyerekek, de vajon Laci tud gyorsabban dorombolni, vagy a gyerekek a lábukat kapkodni? Gondolhatod…

És akkor volt két óra szünetünk. Jó, összepakolással csak másfél, de azért ebbe is belefért az ásványtár megtekintése és egy nagy szusszanás. Az esti mesemondásra három fő nagyon lelkes közönségünk jött el, mondtunk is nekik mindenféle meséket a világ minden tájáról. De még mesét is szőttünk, ahogy az a tekergőknél már csak szokásban áll.

Egy szó, mint száz: nagyszerűen telt a Múzeumok Éjszakáján minden tekergő meseprogram.

További fotók itt a facebookon: https://www.facebook.com/pg/tekergo.mese/photos/?tab=album&album_id=2089853811272788

Helló Mackó! – medvés mesék a rohanó Medve tiszteletére

19 Jun , 2018,
Szilvi
, ,
Comments

Most, hogy kis hazánkban legalább egy bátor medve ámokfutását van szerencsénk izgatottan követni, szurkoljunk neki együtt, mindeközben pedig breaking news alapon olvasgassunk a tiszteletére medvés meséket. Annyi jó népszerű mese szól a medvéről, hogy nem bírtam őket elhallgatni, így viszont ez a bejegyzés most nem lesz éppen egy ritka mesék exkluzív tárlata. Mesemondók szerintem fussák át a szemükkel a linkeket, a többiek művelődjenek szépen sorban.

bear-79838_640

Az első, ami az eszembe jutott, az az a medvés mese az Icinke-picinke kötetből, amiben egy szegény ember kinevet egy nyúllal verekedő medvét, mire utóbbi szörnyű haragra gerjed. Hát ezt bizony meg kell oldani valahogy, méghozzá furmánnyal.

Azután meg ne feledkezzünk a csillagszemű juhászunkról, akinek történetében a medve ugyan csak epizódszereplő, de a mese mégis olyan szép, hogy nem szabad elhallgatni.

Erős János történetét is ide kell vennem, igazán mulatságos fejezet, amikor a medvével szórakozik. Bár Erős János története amúgy is nagy ölelést érdemel, nagyon szerethető a kissé bárgyú, de roppant erős figura. Meg olyan szép plasztikusan el lehet képzelni, ahogy a medve hát nem nagyon tudja az egészet mire vélni…

Kell-e bemutatnom a medvét, aki nem hitte el, milyen erős az ember? Igen? Na jól van, akkor itt lehet róla bővebben olvasni. Rövid, kicsit tréfás, kicsit elgondolkodtató mese, szerintem alapvetően szerethető. Azért az “ez csak volt ember” mondatnál óvatosan, nehogy bántón hangozzék.

És akkor, ha már a mesevilág örökzöld slágereinél tartunk, ki nem hagyhatom a zsírosbödönös mese bukovinai székely változatát, amelyben egy macska és egy medve köt szövetséget, lényegében a medve kárára. Ejnye, hogy ez a macska meg hogy hány keresztelőre hivatalos! A mese egyébként a magyar népmesék sorozat tagjaként a youtube-on is megtekinthető. Medve komára amúgy általában is rájár a rúd, bennem medvével ragadt be az a mese is, amikor a rókával szövetkezik, hogy műveljenek közösen földet. Aztán ha répát/krumplit termelnek, akkor úgy felezik meg, hogy az jár a medvének, ami a föld fölött nő, mikor meg búzát, akkor fordítva, ami a föld alatt nő. De persze erre is vannak változatok, D. L. Ashliman oldalát nem lehet eleget forgatni.

És még mindig nincs vége a legismertebbeknek, Kacor Király bizony akkora félelmetes hatalmasság volt, hogy attól még a medvének is inába szállt a bátorsága!

Ja igen, és ugye ott az égető kérdés, hogy miért rövid a medve farka? Hát leginkább azért, mert bumburnyák és hagyta magát átverni, de amúgy meg rövid kis mese gyerekeknek. Ezen az oldalon egy nagyon szép rajzzal illusztrálják ezt a világszerte népszerű mesét, amire elég rápillantani, és gyakorlott versenyzők olvasás nélkül is összerakják a képet.

bear-1376361_640

Van még jól ismert mese bőven, de hadd haladjak most már a kevésbé közkézen forgó darabok felé.

Kedvencem talán ez a német mese, már csak azért is, mert magam is meséltem, de legfőképpen azért, mert egyszerre roppant szórakoztató és cuki is. A norvég király ajándékként egy jegesmedvét küld a dán királynak, alapvetően szelíd jószág, a szállítóval simán meg is pihennek egy tanyán. Éjszaka aztán jön a kobold, és mivel piszkálja a medvénket, alaposan össze is verekednek. Aztán másnap a kobold elbeszélget a házigazdával, ugyan homályosítaná már fel, hogy is vannak itt ezek a dolgok mostanában.

Mivel a Nagy Medve és a Kis Medve története túlságosan magától értetődő, helyette vegyük Freya istennőt az északi világból. Szóval neki elvileg macskák vontatták a szekerét, de vannak gondolatok arról, hogy nem-e véletlenül-e medve-e volt-e az inkább-e? Nem lövöm le, mire jut ez a fejtegetés, érdemes átböngészni. Északon maradva itt letölthető egy tanulmány a medve egyik mitológiai megjelenéséről. (publikációs adatok itt)

Mivel az első medvénk határozottan dél felé szaladt, álljon itt a medve fiának egy szerb változata egy 1874-es gyűjteményből. Medve és ember házasságából születik egy fiú, aki bundás apja erejét örökli. Aztán meg mindenféle kalandokba keveredik. A medve fia egyébként egy “félhivatalos” mesetípus, akit érdekel, keressen rá, még wikipédia oldala is van.

polar-bear-1574996_640 (1)

Végül pedig minden gondolkodás nélkül íme néhány már létező medvés mesegyűjtemény nyelven:

Once Upon a Time season 2 – kritika

18 Jun , 2018,
Szilvi
,
Comments

Az első évadról egyszer már lelkendeztem, most végére értünk a másodiknak is. (Mármint mi, itthon.) Kritikám továbbra is nagyobb részt Szilvitől származik, a magánembertől, és a maradék hányadban Kétfülűtől, a mesemondótól. Picit szabad szájú leszek, előre szólok.

once-upon-a-time-header

Először általánosságokat puffogtatva,
Spoiler nélkül:

Annak ellenére, hogy összességében továbbra is jól szórakoztam, most eléggé le fogom húzni ezt a szériát. Mert szerintem gyengébbet futott, mint az első 22 epizód. Szerethető látványvilág, könnyen emészthető tartalom. Még mindig élvezem, amikor egy új történetet bekapcsolnak a világba, abszolút van hozzáadott értéke, hogy az ismert szereplő egy új oldaláról mutatkozik be. Vannak üde pillanatok, és vannak nagyon elbaltázottak. Ha ez így marad, egy-két szériára még vevő vagyok, de aztán… srácok, Lana Parilla és Robert Carlyle nem fogják örökké elvinni a vállukon az összes munkát!

Nagyon nehéz spoiler nélkül szépeket mondani, mert a szerethető pontok éppen a részletekben rejlenek. Szóval később fogok majd lelkendezni is. Addig viszont…

Az a bajom, hogy a második szériában egészen a feléig épp csak döcögött a sztori, és úgy a tizenötödik epizód tájékán kezdett el tényleg érdekelni az egész. Pedig az eval queen további árnyalása igazából szép szál volt, a gyerek-snow ellenére… akit sajnos minden vonatkozó visszatekintésben el kellett viselnünk. Pedig igazán idegesítő és buta karakter, minden pillanatban vártam, hogy megkérdezi, mit kell mondani, ha valaki köhög.

Emmáról már elmondtam a véleményemet az előző bejegyzésben, és ezt nem sikerült megváltoztatni. Az elindult személyiségfejlődés alig észrevehető, kevés ahhoz, hogy érdekeljen. A sheriff, mint pozíció még mindig iszonyú hiteltelen, akkor is, ha most más tölti be. Charming, a hekus… maradjunk annyiban, hogy az ő karaktere egyébként is talán a leglaposabb, és sheriffként is bárgyú. Ja igen, akkor Emma most pontosan miből is él? Meg ugye Snow sem dolgozik már a suliban, ha jól vettem észre, szóval a “honnan a kajátok” témakör teljesen feloldásra vár. Talán elmúlt az első évad varázsa, talán túlságosan megszoktam a szereplőket, de valahogy én most már komolyabb koherenciát kértem volna.

scene

Megmaradt a rapid történelemgyártós megközelítés is, miszerint egy-egy epizódban a múltnak mindig az éppen szükséges pillanatába tekintünk bele. Így, miközben a napjainkban játszódó cselekmény szépen halad előre az idő kereke szerint, a régmúlt mesei elemei popcorn alapon ugrálnak a felszínre. Ettől valószínűleg könnyebb mondjuk menet közben bekapcsolódni a sorozatba, de a hűséges nézőknek élvezeti értéket nem teremt. Ez aztán persze lehet pozitív is, meg negatív is, mert azért egy szappanoperánál még mindig több a sorozat.

Vagy mégsem? Néha tényleg kijelentettük, hogy a ez már egy brazil rágógumival is kezd felérni, hömpölyögnek a szálak, el- és feltűnnek karakterek, és lassan mindenkiről kiderül valami ármány és furmány. Ez egyrészt a mesei múlt szövevényesedését is jelenti, amit személy szerint szeretek. Örülök annak is, hogy igazából nem kapcsolták be a sztoriba további mesei karakterek seregeit. Az új tagok viszont “kárpótlásul” közepesen vagy alaposan sablonosak lettek.

Aki alakult, de közben meglepő mértékű vergődésbe fogott, az a korábbi szívem csücske, Mr. Gold. Sokat veszített rumpleségéből a széria végére, és én ezt nem szeretem. De legalább a mimikája megmaradt, az is valami. Kérem vissza céltudatos kis mocskot!

A legfájóbb az egész évadban, hogy jellemek tekintetében a végére lényegében visszatértünk a kiindulási állapothoz. De ennyi erővel a Night Riderből is megnézhettem volna egy epizódot.

Valamennyire sikerült mégis összecsapni egy olyan záró képet, ami érdeklődést (és elvárásokat) kelt bennem a harmadik szériával szemben, úgyhogy egyelőre kitartok.

Achtung, Spoiler!

the-horse-290907_960_720

Captain Hook jópofa figura lett. Nem túl összetett, kicsit érthetetlen, de legalább szórakoztató.

Cora nagyon jól indult, és igazából végig egészen koherens maradt, szépet futott. Ó, a kis hősszerelmes Rumple, szinte cuki volt, és milyen ragyogó, hogy nem jött neki össze! Milyen ragyogó húzás volt Corától, ez az önkéntes elszívtelenedés! Úristen, imádtam, Rumple emberére akadt! Kár, hogy Cora meghalt… Szép csaták jöhettek volna pedig még. Sem a Bazsalygó Belle, sem a Bula Belle nem fog tudni soha olyan elementáris jelenlétet képernyőre vinni, mint Cora, megint csak a lányában és Rumple-ben bízhatunk.

A többi “side quest” nem annyira hatott meg, a történet haladt velük, de a karakterek nem formálódtak általuk érdemben. Úgyhogy fókuszáljunk egyetlen pontra: A Nagy Összecsapásra.

Kérem, valaki belekontárkodott a forgatókönyvbe, és hál’ Istennek úgy hagyták! Az, hogy Snow megöleti Reginával a saját anyját, olyan gyönyörű húzás, amit ettől a sorozattól szinte nem is vártunk volna. Igen, szerintem a 15-6-7 epizódok a legjobbak, itt billen ki a sorozat egyértelműen saját magából, és a kulcsmondatok is itt hangoznak el.

Amikor Snow megkérdezi Rumplestiltskin-t, hogy ő hogy számol el a lelkiismeretével, Rumple szinte hangsúlyozás nélkül ennyit felel:

“ha eleget mondogatod magadnak, hogy helyesen cselekedtél, a végén magad is hinni kezdesz benne”.

És igen, tegye fel a kezét, aki ezt nem érti. Nem látom a kezeket a magasban… (ja, hogy a szívedre tetted… ach so…)

Amikor Snow elmegy az Eval Queen-hez, hogy ölje meg, Regina kitépi a szívét és felmutatja neki, mintegy tükröt tart elé, hogy nézd meg, feketedik, és ezt nem tudod visszacsinálni. És ami azt illeti, én nagyon szurkoltam, hogy ez tényleg így is maradjon, és Snow ne süllyedjen vissza egészen a tüncimünci Hófehérke szerepébe, mert az végtelenül UNALMAS volna. Szomorú, hogy a széria végére nagyjából mégis sikerült… Ugyanakkor viszont óriási üzenet kifelé a képernyőből: igen, mindannyian kerülhetünk olyan helyzetbe, hogy egy kicsit elkezd feketedni a szívünk, és tessékbazmeg, az így néz ki, és nem, nem lehet visszacsinálni, az egyetlen választásod az, hogy megtanulsz együtt élni vele. Akárhogyan.

snow's heart

Viszont a sorozat érzelmi gyenge pontja éppúgy ehhez az eseménysorhoz kapcsolódik. Nézzük csak meg Henryt egy pillanatra minden mese nélkül: egyazon napon rájössz, hogy anyád hazudott az apárdról, és akkor mindeközben apai nagyfater, aki hát minimum megosztó személyiség, ráveszi anyai nagyanyádat, hogy ölje meg mostohanagyanyádat, és akkor nagymutter ezt úgy bírja implementálni, hogy a mostohaanyádat, akit te azért valamiért mégis csak szeretsz, szóval átveri de mint szart a palánkon, így miközben ő azt hiszi, csupa jót tesz, megöli a saját anyját. Mármint a mostohanagyanyádat. Huh. Sikerült követni? Segítek vizuálisan, tessék teljes képernyőn vizsgálni:

onceuponatime_conflict_co

Ö… hogy… Ti kerültetek-e már hasonló szituációba, és ha igen, hogyan birkóztatok meg vele? Feltétlenül írjátok meg kommentben… Henry kicsit izéhozézik, aztán megy tovább, mint aki nem látott és nem is hallott semmit. Nos. Nem kellett volna mondjuk úgy cakli-pakli összeomlania és legalábbis pszichoszomatikus tünetekkel kényszerzubbonyban rángatózva egy jó nevű pszichiátriai intézménybe kerülnie lepkéket számolni? És ne legyenek illúzióink, ennek a mentális szőnyeg alá söprésnek soha a büdös életben nem lesznek következményei.

Hát igen…

Mint mondtam, minden malőr és slendriánság ellenére még érdekel a harmadik évad, remélem, lesznek abban is szép fonalak.