Monthly Archives:October 2019

Újra Bailavidrum meseösvényen jártam

20 Oct 19
Szilvi
, , ,
Comments

A réten mesélni menő. A réten mesélni jó érzés. A réten mesélni… a legkirályabb függőség! Boldog családok, szép mese, napsütés, béke, csicsergés, ciripelés. Utoljára a Tekergőkkel meseösvényeztem az ELTE TTK-n, és már igencsak vágytam a szabadba. Így az októberi Bailavidrum igazi jutifalat volt.

A Bailavidrum meseösvényről korábban már írtam, de röviden összefoglalom: kiválasztunk egy mesét, az elején minden turnus egyben meghallgatja, majd a családok kis csoportokban végigsétálnak a történeten – szó szerint. A mese egy-egy állomása akadályverseny-szerűen várja a családokat a kijelölt ösvényen, az egyes kulcsmozzanatokat pedig a gyerekek maguk elevenítik meg, persze játékos formában. A gyerekek rendszerint a főhőst alakítják – így lett a világ ezúttal sok kis Sárkányölő Sebestyénnel gazdagabb.

Most két turnusnak meséltem. Egy kicsit késve tudtunk csak befutni, de hamar megtaláltam a gyülekező csapatot, akik már csak a mesemondót várták. A mesét még nem kezdtem el, megvártam, míg Gregus Laci megjelent a szervezői oldalról, hátha mond még nekem némi instrukciót. Egy kicsit játszottunk a gyerekekkel így együtt is, Laci bemutatta nekik a dorombot, aztán már indulhatott is a műsor.

A kedvencem a második turnusomból az a kisfiú volt, aki már az első sárkánynál szerette volna, ha annak tizenkét feje van, így a harmadiknál már elég volt csak neki szólni: na most mondd, most jön, na hány feje volt? – és boldogan kiáltotta: TIZENKETŐŐŐŐ!

De egyébként a meseösvényen a közönség általában elég pro. Ők azok a gyerekek, akiknek rendszeresen mesélnek, akik tudják, mi fán terem mesét hallgatni. Érzik a mesét. Cukin várják a fordulatokat, és ha kérdezik őket, lelkesen találgatják a választ. Aztán pedig alig várják, hogy nekivághassanak a Nagy Kalandnak, mert a többség bizony visszatérő vendég.

A második kör után még mi is lazultunk egy kicsit a réten, elköltöttük hamuba sült péksüteményeinket, majd elbúcsúztunk a többiektől. Figyeljétek a híreket, menjetek Ti is meseösvényre, hátha éppen ott találkozunk!

Népmese napja az Országos Idegennyelvű Könyvtárban

02 Oct 19
Szilvi
Comments

Nem is lehetett volna nemesebb pillanatban visszatérni a porondra, mint a népmese napja alkalmából. Az Országos Idegennyelvű könyvtár felkérésének a legboldogabban tettem eleget: könnyed mesedélutánt állítottam össze, elsődlegesen felnőtt közönség számára.

mesemondás az oik-ban

Egyelőre még csak “matiné időpontot” tudtam vállalni, így délután négykor kezdtük az egy órás, könnyed világ körüli galoppozást. Ennek megfelelően kevesen gyűltünk össze, de sebaj, számítottunk rá. Annál családiasabb lehetett a hangulat, meg van a varázsa ezeknek a kis létszámú mesemondó alkalmaknak.

A megbeszélteknek megfelelően különböző nyelveket beszélő népek meséiből válogattam. Úgy döntöttem, hogy laza műsort tervezek, amibe minél több kontinenst, népet igyekszem elrejteni. Más oldalról szerettem volna a meséken keresztül icipici ismeretterjesztést is végezni, ezért olyan sztorikat válogattam be, amik átvezethetőek ebbe a mederbe is.

Indítottunk egy Balaton mellett gyűjtött mesével, amibe még tavaly szerettem bele, amikor a Művészetek Völgyében a repertoáromba illesztettem. Már egészen kerekedik a történet, pedig az alapja összesen két-három mondat, melyet anno az Instagram profilomra is kitettem. Nem csak azért szeretem a sztorit, mert teljesen váratlanul csap át szemtelen hazugságmesébe. A forrás rövidsége alkalmat nyújt arról megemlékezni, hogy mire való a mesemondó? (Például arra, hogy felöltözteti neked a csattanót.) Egyúttal remek felütés is ez a történet, megadja az alaphangot.

A továbbiakban sem komolykodtam sokat. Könnyed délutánt ígértem, és a tóba pottyant hold, a krakkói sárkány, egy ghánai béka, egy denevér, egy farkasoktól menekülő dudás és Paul Bunyan remek társaságot biztosítottak hozzá. Egy-egy mese közben vagy után aztán meg tudtam említeni pár apróságot, amiket rendesen elhallgatunk, és csak mi mesemondók tudunk róla. Ó, igen, azokról az érdekes, színes morzsákról van szó, ami az előadásokra való készülést annyira izgalmassá teszik, és amiket a mesemondók egy-egy közös fellépésen a szünetekben leginkább egymás között szoktak megvitatni.

Persze otthon, vacsora közben egyből bevillant, hogy melyik az a szíriai, és melyik az az ausztrál aboriginal mese, amit még erre az alkalomra szántam, de majd egy másik előadáson pótolom. Ha egyszer már eszembe jutott, hogy eszembe kellett volna jutnia, legközelebb biztosan előre kéredzkednek majd a sorban.

A fotókat ezúton is nagyon szépen köszönöm a szervezőknek.