Nem is lehetett volna nemesebb pillanatban visszatérni a porondra, mint a népmese napja alkalmából. Az Országos Idegennyelvű könyvtár felkérésének a legboldogabban tettem eleget: könnyed mesedélutánt állítottam össze, elsődlegesen felnőtt közönség számára.
Egyelőre még csak “matiné időpontot” tudtam vállalni, így délután négykor kezdtük az egy órás, könnyed világ körüli galoppozást. Ennek megfelelően kevesen gyűltünk össze, de sebaj, számítottunk rá. Annál családiasabb lehetett a hangulat, meg van a varázsa ezeknek a kis létszámú mesemondó alkalmaknak.
A megbeszélteknek megfelelően különböző nyelveket beszélő népek meséiből válogattam. Úgy döntöttem, hogy laza műsort tervezek, amibe minél több kontinenst, népet igyekszem elrejteni. Más oldalról szerettem volna a meséken keresztül icipici ismeretterjesztést is végezni, ezért olyan sztorikat válogattam be, amik átvezethetőek ebbe a mederbe is.
Indítottunk egy Balaton mellett gyűjtött mesével, amibe még tavaly szerettem bele, amikor a Művészetek Völgyében a repertoáromba illesztettem. Már egészen kerekedik a történet, pedig az alapja összesen két-három mondat, melyet anno az Instagram profilomra is kitettem. Nem csak azért szeretem a sztorit, mert teljesen váratlanul csap át szemtelen hazugságmesébe. A forrás rövidsége alkalmat nyújt arról megemlékezni, hogy mire való a mesemondó? (Például arra, hogy felöltözteti neked a csattanót.) Egyúttal remek felütés is ez a történet, megadja az alaphangot.
A továbbiakban sem komolykodtam sokat. Könnyed délutánt ígértem, és a tóba pottyant hold, a krakkói sárkány, egy ghánai béka, egy denevér, egy farkasoktól menekülő dudás és Paul Bunyan remek társaságot biztosítottak hozzá. Egy-egy mese közben vagy után aztán meg tudtam említeni pár apróságot, amiket rendesen elhallgatunk, és csak mi mesemondók tudunk róla. Ó, igen, azokról az érdekes, színes morzsákról van szó, ami az előadásokra való készülést annyira izgalmassá teszik, és amiket a mesemondók egy-egy közös fellépésen a szünetekben leginkább egymás között szoktak megvitatni.
Persze otthon, vacsora közben egyből bevillant, hogy melyik az a szíriai, és melyik az az ausztrál aboriginal mese, amit még erre az alkalomra szántam, de majd egy másik előadáson pótolom. Ha egyszer már eszembe jutott, hogy eszembe kellett volna jutnia, legközelebb biztosan előre kéredzkednek majd a sorban.
A fotókat ezúton is nagyon szépen köszönöm a szervezőknek.