Site Overlay

A mítoszok iskolába mennek

2018 április 11-e van, és az első emeleten állok a tanári előtt, bizonyos Bajczi Tündére várok. Helló, szia, és már indulunk is a tanterem felé. Mire a tábláig érünk, befutnak a többiek is, így Zalka Csenge, Nagy Enikő és jómagam hirtelen együtt találjuk magunkat egy csapat gimnazista előtt: a XVI. kerületi Szerb Antal Gimnázium hetedik bé osztálya csillogó szemekkel várja, hogy mítoszokat meséljünk nekik.

Így indult.

Csenge gyorsan felvázolta, mi az a Mítoszok Csatája, kik vagyunk mi ehhez képest, és már kezdtünk is. A szokásos szerkezeten egy kicsit állítottunk. Mivel csak hárman tudtunk eljönni, 3×2 helyett 2×3 mítosz hangzott el. Mindenki ugyanabból a mitológiából hozott két-két történetet, és a kérdéseket a triók után tettük fel. A szavazást is leegyszerűsítettük, ezúttal semmi cédula, semmi számlálás: a gyerekek egy-egy üvegkavicsot dobtak a választott történetet képviselő pohárba. Eredetileg úgy lett volna, hogy majd egy mérleggel döntünk, hogy a szavazatoknak mégis csak legyen súlya (kunc-kunc), de nem használtuk, mert mindkét esetben szemre is könnyű volt dönteni. Ezt egyébként lehet, hogy megtartjuk a jövőben hasonló formában, hatékony és szerethető módszernek bizonyult.

20180411_134527

A nyereményt Csenge készítette, Párisz aranyalmája nyomán egy-egy home made aranyalma talált gazdára. Kérdések lentebb a történetek felsorolásánál.

Miben volt még más, mint a hagyományos kocsmai mythoffok? Kérem, az életkor meghatározó.

Kamaszoknak mesélni legalább olyan jutalomjáték, mint felnőtteknek. Szinte tapintható volt a figyelmük, ők már készek komplexebb történeteket is befogadni. Értik a poénokat és a megfelelő pillanatokban sóhajtanak vagy ámuldoznak. Több a pusmogás, mint egy jól nevelt felnőtt közönség esetében, de figyeltük, végig minden padtársakkal folytatott eszmecsere az éppen elhangzó történetről szólt. Ja, és Ők aztán teljes mértékben a kérdés alapján szavaztak, 100%-ban a történetre fókuszálva választottak poharat.

Tisztára felvillanyozva hagyta el mindenki a terepet. Az osztály is, és mi is. Köszönjük szépen a meghívást, és Mítoszok Csatáját még több iskolába!

20180411_134828

 

Elhangzott mítoszok:

1/1 – Varga-Fogarasi Szilvia – Maui születése

A Polinézia-szerte népszerű trickster nem véletlenül került nemrég mozivászonra is. Az első történetemben Maui megszületik, de aztán em otthon, hanem istenek között nevelkedik fel. Végül hazatér, de előbb még elveszíti hét fejét és kitanulja az istenek művészetét. Maui-tikitiki-‘a-Taranga.

1/2 – Zalka Csenge – Mómosz, a tizenharmadik olimposzi

Kötekedő isten ez a Mómosz, hiába teremtik a többiek a szebbnél szebb dolgokat, ő az, aki minden ellen kritikát emel. Csak Zeusszal nem kellett volna szemtelenkedni, akkor talán nem hajította volna ki az Olimposzról. Egyszer s mindenkorra.

1/3 – Nagy Enikő – Thor kalapácsot kap

A folyton rosszaságokon ügyködő Loki levágja Thor feleségének haját, MERT KI MÁSÉT, és persze jóvá kell tennie. Némi lokiskodás a törpéknél, és mindenki megkapja a neki járót: Odin a mindig pontosan célzó dárdát és a fiadzó aranygyűrűt, Thor felesége az arany haját,  Thor maga a kalapácsát, Freyr pedig az aranysörétű vadkant és a zsebre vágható hajót.

  • A kérdés: Ki legyen inkább a szobatársad? Maui, Mómosz vagy Loki?
  • A válasz: Loki, így hát az aranyalmát a viking népek képviseletében Enikő vitte haza.

20180411_134712

2/1 – Varga-Fogarasi Szilvia – Maui tüzet szerez

Maui meglátogatja “szerető” rokonát, a minden ízében lángoló Mahuikát, hogy kitudja, honnan származik a tűz. Ja, de előbb kioltja az összes tüzet a faluban, hogy szükségállapot álljon elő. Izzó barlang, epikus üldözésjelenet, és a tűz a fákban landol: így az embereknek nem kell örökké a lángot óvni. Hömm.

2/2 – Zalka Csenge – Mésztra éhes apja

Balga favágó akciójáért “jutalmul” Erüszikhthón véget nem érő éhséget nyer Démétértől. Felfalja az összes terményt és állatot, újra és újra eladja leányát ételért cserébe, de az Poszeidóntól az alakváltás képességét kapja, így mindig faképnél hagyja a vevőt és haza tér. Erüszikhtón végül magamagát is felfalja.

2/3 – Nagy Enikő – Thor, a menyasszony

Na mi van, csak nem Trym ellopta Thor kalapácsát? De. Na mi van, csak nem kizárólag Freya kezéért cserébe adná vissza? De. Sebaj, Lokinak erre is van egy ötlete, majd Thor adja ki magát az ifjú arának – a mindenit, de éhes ez a menyecske! De még milyen rendet csap, amint a kezébe kerül a kalapács!

  • A kérdés: Ki az, akit nem szeretnétek magatokra haragítani Mahuika, Démétér és Thor közül? Mármint tudván, hogy a másik kettőt akkor viszont holtbiztosan.
  • A válasz: Démétért, így az aranyalmát a görögök képviseletében Csenge vitte haza.

20180411_141722

Leave a Reply

Your email address will not be published.

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Copyright © 2024 Szilvi, a kétfülű mesemondó. All Rights Reserved. | Intuitive by Catch Themes