— * — * —

Úgy van, immáron hetedik alkalommal jelentkezik az első Hetedhétfő körbeblog, amely egyúttal a sorozat zárását is jelenti. Fájó szívvel, de sok érdekes témával a hátunk mögött búcsúzuk a Hetedhétfőtől. És ha már elérkezett a slussz-passz nincs tovább, legyen olyan a téma, ami Téged is egészen biztosan érdekel. És ez egészen biztosan így van, amit pedig onnan tudunk, hogy az elmúlt 1-2 hétben Téged kértünk mindenféle csatornán, hogy tegyél fel nekünk kérdéseket. (Avagy így kell saját magunkkal interjút csinálni anélkül, hogy a riporter vagy a szerkesztő minden szavunkat félreértelmezné.)

Szóval a kérdéseket összegyűjtöttük, és ki-ki beindíthatta a saját cherry picking algoritmusát. Hát akkor halljuk, halljuk!

• Egy mesemondónak mi a célja?

A magam részéről kétirányú szokott lenni: szórakoztatni és ismereteket terjeszteni. Néha komolyabb sztorikat is előveszek, most például pénteken a Természettudományi Múzeumban egy egyáltalában nem vicces, sokkal inkább vérkomoly legendát fogok elmesélni, amelyet ebből a célból legutóbb pilotoltam is a Tökhintón, hadd jöjjenek ki a gyerekbetegségei, mit akarok nagyon másként mondani. (Igen, akkor a pilotolást is a célok közé lehet venni, amikor be akarok építeni valamit a repertoáromba, akkor előfordul, hogy megragadok egy alkalmat tesztelésre.) Ott és akkor általában a lelkesedésemet szeretném átadni.

• Kinek mesélsz? Magadnak is szoktál?

Csak közönségnek mesélek, és abból is csak olyannak, ami épp mesehallgató állapotban van. Cukkolásra nem mesélek, ez olyan mint amikor valakinek hirtelen kell mondania egy viccet. Nem lesz vicces.

• Hogyan van benne a mese a mindennapjaidban? Elkísérnek, veled mennek?

A mesemondás átszövi a mindennapokat. A repertoár folyamatos bővítésével egészen széles skálán kezdenek el mozogni az ember ismeretei, és egyre több élethelyzetre van már mesém. Ami egyfajta segítség is, ez olyan, mint tudni egy dalt egy lelki állapotra.

• Nem tervezel esetleg a közeljövőben a kőbányai könyvtárban mesét mondani?

Az ilyesmi többnyire csak meghívás kérdése, mert különben oda megyek, ami az én fejemből pattan ki.

• Olvastad Bruno Bettelheim a mese bűvöletében című könyvet?

Nem, de ezennel felkerült a listára.

• Melyik mesefigura áll hozzád a legközelebb?

Röviden Pumukli. Általában a tricksterek. Azok a szereplők szoktak lenyűgözni, akik játékosságukkal és/vagy furfangjukkal tűnnek ki a többiek közül.

• Vannak saját meséid? Mi ihlette e meséket?

Van, de nem sok. Néha írok is, egyszer meg is jelentem folyóiratban. Legtöbbször valami apróság fog meg, egy mozdulat, egy félmondat, ilyesmi. Van, akinek ajándékoztam is mesét, de ha térden csúszol sem mondom meg, mit írtam bele. (Mármint a sorok közé.) Mondani inkább népmeséket szoktam, csak kétszer fordult elő, hogy sajátomat meséltem: a tűzzel illusztrált mesém teljesen saját szerzemény, és egy alkalommal hirtelen nem találtam az okarínához mesét, hát fogtam és gyúrtam egyet.

• Mennyi idő alatt találsz ki 1-1 új mesét? Ha ez változó, akkor az mitől függ?

Alapvetően összemérhető a “hagyományos” mesekeresés energiaigényével, de egészen más folyamat. Azt hiszem, legfőképpen hangulatfüggő, illetve a kutakodást itt sem lehet megúszni. Illetve a másik válaszom, hogy mindenképpen több nap, mert ami most hirtelen tuti ötletnek tűnik, azt két nappal később már potenciálisan egy kivételesen béna elképzelésnek fogom tartani, és akkor igenis ki kell szanálni a sztoriból.

• Miért fontos a mese? Lecserélhető?

Miért fontosak a történetek? Miért beszélgetünk egymással? Miért nézel meg egy filmet? Miért olvasol el egy könyvet? Mert szórakoztat, új ismereteket ad, és esetleg közben bővíti a lelki eszköztáradat. A cserélhetőséghez: ha ez arra vonatkozik, hogy egy másik mesére, akkor éppen csak annyira, amennyire mondjuk egyik dal a másikra lecserélhető. Ha másik művészeti ágra vagy tevékenységre – azt hiszem, akkor is nagyjából hasonló a válasz.

• A mese mesélve jó vagy nézve is?

Mondom Pumikli. Nem hiszem, hogy a 21-dik században úgy kellene gondolni a mesékre, mint tisztán audio tartalmakra, és egyébként ez régen sem volt okvetlenül így. Természetesen nagyon nem mindegy, milyen az illusztráció maga, viszont ez meg egyénfüggő, kinek mi jön be.

• A mesélő hogy van jelen a meséiben?

Közvetítő közege. Minden az ő szűrőjén keresztül érkezik. Egyazon mesét hat mesemondó hatféleképpen fog elmondani, mindenkit egy picit más érint meg, más a stílusa. A mesemondó beleteszi az egyéniségét.

• Melyek a kedvenc motívumaid?

Hm, nem is tudom. Néhány példa, a motívum szót tágan értelmezve:

Szeretem a szép mesekezdő formulákat, sokszor mondok magam is, főleg, ha gyerekeknek mesélek.

A hármas ismétlést is szeretem, valahogy olyan megnyugtató dolog. (De ismerek olyat, aki egyenesen halálra unja magát tőle. Tehát ez szintén ízlés dolga.)

Egy konkrét mozzanat jutott most hirtelen eszembe, amivel az egyik mese kilóra megvett. Sfurtuna, az elátkozott lány egyszer csak lekapja a tíz körméről a saját sorsát, és megfürdeti, szóval megbékélteti, hogy most már ne hepciáskodjon tovább.

Valami fura oknál fogva száznegyvenhatodjára is szívesen hallgatom végig, hogy a főhős végül mégis azt ad a gebének, amit kér, és a gebe parazsat kér, és egy nyalásra falja be az egész rakás parazsat, és abban a szempillantásban táltos paripává változik.

• Mikor / miért / hogyan döntötted el, hogy a mese több lesz az életedben annál, hogy néha elolvasol 1-2-t?

Az ilyesmi inkább megtalálja az embert. Egy-egy mesemondót hallgatva aktivizálódtak bennem az emlékek, hogy de jó dolog is volt a fejbőlmese, aztán elkezdtem magam is mondani meséket, és ezzel együtt valahogy magába szippantott az egész mesterség. Teljesen addiktív. A mese elmondása csak a jéghegy csúcsa, az odavezető út legalább olyan izgalmas.

• Mit tennél, ha egy gonosz tündér malaccá változtatna?

Keresnék egy kiskondást, akinek elmagyaráznám, hogyan tudja a királylányt kiszabadítani a sárkány birodalmából, és cserébe azt kérném, oldja meg, hogy visszanyerhessem eredeti minőségemet. A kiskondások köztudomásúlag jószívű, becsületes legények, ő is fog rajtam segíteni.

• Kik a rocksztárok a mesemondóknál, és miért akar valaki a mesemondók Metallicája lenni, amikor még stagedive-olni sem lehet egy rendeset?

Nem tudom, kik a rocksztárok. Azt tudom, kit őrült jó hallgatni, és kitől mit irigylek, hogy gyárilag létezik benne. És az a helyzet, hogy nem biztos, hogy a jó mesemondó a mesemondók Metallicája szeretne lenni, az egész egy sokkal közvetlenebb műfaj. Elképzelni sem tudom, hogyan mesélhetnék úgy, hogy kordon választ el a közönségemtől. Nincsen stagedive. Nem hiányzik, nem kell, az sem, hogy sztároljanak. Az persze igaz, hogy szeretek érdekes rendezvényekre elmenni, olyanokra, amiket csak úgy van értelme látogatni, ha mindent megnézhetek, amihez amúgy belépő kell ez egy kellemes velejárója a rendezvényen mesélésnek. A mesemondás nem a hírnévről szól, közelebb áll a tanári pályához ilyen szempontból. A tanár nyilván egy kitüntetett szereplő, de a tanári pályát az ember nem azért választja hivatásául, mert akkor majd a katedráról lehet puffogni meg majd akkor a gyerekeknek oszthatom a tutit.

• Felnőttek miért hallgatják a meséket?

A felnőttek miért néznek filmeket? Közhely, hogy a meséket az utóbbi időben menthetetlenül összevarrtuk a “gyerek” fogalomkörrel, pedig a mesemondó éppúgy válogat a történetek között, mint ahogyan más a filmek, könyvek között. Közhely, hogy a tündérmesék nem gyerekmesék. Közhely, hogy a mítoszok, legendák nagyon komoly témákat tudnak elképesztő képi világgal feldolgozni. A választott mese attól függ, hogy ki hallgatja. Van olyan, amit gyerekeknek érdemes mondani, és van olyan, amit felnőtteknek. Plusz az előadásmód is más lesz.

• Miért van az, hogy a toronyba zárt királylány és a szegény ember legkisebb fia valahogy mindig automatikusan bejönnek egymásnak? (és itt még volt több hasonló tematikai felvetés is)

Egyik válaszom az, hogy a számból vetted ki a kérdést. Mármint igen, nagyon fontos, hogy elgondolkozzunk azon, hogy számunkra mit mond egy mese, mielőtt elmeséljük őket, sőt, azon is, hogy másnak mit fog majd jelenteni.

Viszont van a témakörnek egy másik oldala is. Nagyon nehéz meghúzni a határt, nekem, mesemondónak is, hogy meddig terjed a valódi kérdésfeltevés és mikor kezdem túlaggódni a témakört vagy ad abszurdum mikor kezdtem már tényleg a kákán is csomót keresni. Igazából jó dolog, ha vannak fix pontok a mesékben, amiket nem kell elmagyarázni, nem kell mindig mindent a nulláról felépíteni, mert jó, ha valamennyire azért tudod, mi fog történni. E tekintetben a mesék (pontosabban amiket mi megszoktunk) nem hasonlítanak a mai filmművészetre vagy regényekre. Mi szerencsés nép vagyunk, mert a magyar mesekincs a magyar emberek számára elérhető. Mivel sokan növünk fel velük együtt, van egy közös otthonunk, ahol eligazodunk. És ez jó dolog, akkor is, ha mindig a legkisebb királyfi lesz benne a tuti, és akkor is, ha száz és ezer ponton lehet még egy-egy mesébe belekötni. Természetesen kell válogatni, sok mese van, ami ma már nem állja meg a helyét, vagy úgy nem, ahogyan valamikor Akárkinétól legyűjtötték. De miközben a célközönségre figyelni kell, bőven lehet azzal is játszani, hogy mit milyen módon hangsúlyozunk. Az, hogy vannak megszokott panelek, nem feltétlenül jár együtt azzal, hogy kondicionálom rá a közönségemet, ez rajtam múlik. Hát ilyesmi egyensúlyozós játék ez a mesemondás. Egy ilyen húzd meg – ereszd meg munka.

• Hogyan képzelitek el a mesemondás jövőjét?

Szerintem szépen lassan meg fogja találni a helyét a mesemondás is az előadóművészeti ágak között, és akkor majd már nem kell elmagyarázni, hogy ez meg micsoda, és szépen lassan meg fogjuk tanulni, hogy milyen alkalomra milyen mesemondót érdemes hívni. Lesznek vegyes előadások, és amúgy is, lesz a mesemondásnak rengeteg előfordulási helye, mert egyre több embernek fog az eszébe jutni, hogy épp egy mesemondó hiányzik még neki. Ki fogja építeni a piacát, szépen lassan megy ez előre, e tekintetben nagyon optimista vagyok.

— * — * —

Nos, egyszer ennek a bejegyzésnek is véget kell érnie, de ez most más.
Reméljük, tetszett a Hetedhétfő sorozat. Egyelőre ettől most elbúcsúzunk, de mi azért nem tűnünk el.

Továbbra is várunk szeretettel blogjainkon, rendezvényeinken.

Viszlát, jó legyél!

— * — * —

Utazgatni a képzeletben sem rossz dolog, egy mesemondó ezt napi szinten űzi. Többször is… De mi lenne, ha tényleg elutazhatnék ezekre a tájakra? Íme, alább a hamarosan megnyíló Kétfülű Travel exkluzív ajánlatai, avagy utak, amelyekre magam is szívesen befizetnék:

Alapozó kirándulások kezdő utazóknak

A mesékkel éppen csak ismerkedő kalandorok kedvéért bevezető túrákat hirdetünk. Ezek keretében a mesék eredeti helyszíneire nyílik lehetőség ellátogatni, azaz oda, ahol mesélték őket.

• Különös szeretettel ajánljuk ulticélul a polinéz szigetvilág egzotikus szigetit, ahol a legendákkal és mítoszokkal elbeszélt történelem szervesen összefonódik a tájjal. (Avagy ahogy a szamoaiak mondják: a földnek szeme van és fogai, és tudja az igazságot.)
• Északi körútjainkat a skandináv mitológia szerelmeseinek igényeire terveztük.
• Aki csak egy hosszú hétvégére szeretne kimozdulni, válassza a krakkói várat és az alatta valaha lakott sárkány barlangját bejáró kirándulást.

 Ajánlatok természetjáróknak

A mesevilág bővelkedik a különleges erdőkben, melyek közül a Kétfülű Travel évek óta a legkülönlegesebbekbe szervezi túráit.

Ki ne hagyja a rézerdőt, az ezüsterdőt, az aranyerdőt és/vagy a gyémánterdőt! Az utazás opcionálisan táltos ló hátán is lehetséges. Kérjük vendégeinket, óvják a természetet: a fákról egyetlen ágacskát se törjenek le, különben éktelen csengés-bongás támad, és esetleg a sárkány is felébred.

Igazi relaxációs kikapcsolódást biztosít Kazahsztán gyönyörű erdője, melyet a világegyetem legszebb meséjéből ismerünk. Felhívjuk kedves vendégeink figyelmét, hogy az erdőbe csak tiszta lelkű emberek tehetik be a lábukat, a többiek előtt az erdő maga zárja be kapuit. Amíg becsesebb vendégeink megérdemelt nyugalmukat élvezik, az esetleg kint rekedők szíves türelmét kérjük a busz indulásáig. (Ne féljen a kínálkozó alkalmat élete átgondolásával tölteni. Ha elakad, kérje kísérőink segítségét.) Az erdő a Kétfülű Travel fennállása óta osztálykirándulások kedvelt célpontja, a gyerekek ártatlan lelke garantálja belépésüket.

Épített környezet csodái

Nem is hinné, hány olyan kút van valós világunkban, melyek mélyén termek sokasága vagy éppen egy egész nagy külön világ várja a kútba érkezőt. Ereszkedjen le kosárban, és sétáljon Holle anyó, vagy épp a griffmadár birodalmában! Számos kút közül választhat, mind más és más élményeket rejt.

A világ kozmogóniai színterei szavakkal le nem írható látvánnyal kecsegtetnek. Nem is teszünk hát rá kísérletet, de jó szívvel bátorítjuk a kedves érdeklődőket, tekintsék meg saját szemükkel is, hogyan festett a világ a kezdetekkor a joruba teremtésmítosz szerint. (A nagy érdeklődésre való tekintettel a jövőben számos más vallásainak kozmogóniai helyszíneire is szervezünk majd túrákat.)

Harmadik kirándulásunkat búvár vizsgával rendelkező ügyfeleinknek ajánljuk. Szicília kőzetlemeze a tengerben három oszlopon áll, melyek közül az egyiket máig Colapesce tartja, hogy össze ne rogyjon, és így Szicília a tenger felett maradhasson. Merüljön alá, és ússza körbe Ön is az élő legendát!

Kalandtúra

“Meseváltozatok” túránkat az extrém lelki sportok szerelmeseinek ajánljuk. A résztvevőket a túrán személyi kísérőnk egyike vezeti végig. Indulás: egy előre egyeztetett mesetípus egyik helyszíne, melyet bizonyos időközönként – hunyd be szemed, nyisd ki szemed – a mesetípus egy másik népnél fellelhető egyik változatára cserélünk. Így lehetőség nyílik egyetlen mesét egyetlen nap alatt teljes mélységében megélni, igazi világutazó élmény.

— * — * —

Remélem, elnyerte tetszésedet a Kétfülű Travel ajánlata, mely sajnos egyelőre éppolyan mesebeli, mint az említett tájak többsége. Az üzleti terv természetesen már részletgazdagon kidolgozva várja a bátor befektetőket!

Amíg a befektetők meg nem érkeznek, olvasd el a többiek bejegyzéseit. A linkeket a poszt elején találod.

— * — * —

Képek forrásai:

https://commons.wikimedia.org/wiki/File:Alt_USGS-Map.jpg
https://www.geocaching.com/geocache/GC2FGN7_the-enchanted-forest?guid=3eb19a88-0d5d-413b-bfba-21e5223eba20
http://beautifulnow.is/bnow/building-dreams-now

 — * — * —

(Az illusztrációk mellékhatásainak tekintetében kérdezze meg keze…. HELLÓ HALLOWEEN!)

Előbb-utóbb minden mesemondótól megkérdezik, hogy miből fog felolvasni. Közhely, hogy az utóbbi párszáz évben belebetonoztuk a meséket a könyvekbe, és már nehéz elhinni, hogy valaki tényleg saját szavaival fog egy történetet közvetíteni. Ezt eleinte nagyon furcsálltam, aztán rá kellett jönnöm, hogy a fejbőlmese egyáltalában nem minden családban opció. Hogy ez jó-e vagy sem, arról lehet vitatkozni, hardcore mesemondók szerint bűncselekmény népmesét felolvasni, mások megengedőbbek, ki-ki döntse el, mire van affinitása, a ló túloldalán pedig néhányan népi mesemondó verseny címke alatt prózamondó versenyt rendeznek. Szóval csak úgy érdekességképpen emlegetném, hogy nálunk, ha apu mesélt, akkor többnyire fejbőlmese hangzott el. De kicsit zavaros, mert miközben bennem összességében úgy maradt meg, hogy akárki mesélt, mindig lehetett kérni, hogy könyvből olvasson fel vagy fejbőlmesét mondjon, eközben a bennem élő képek szerint anyu könyvből olvas, apu fejbőlmesét mond, nagymamám meg mindkettőt űzi. Na mindegy, a lényeg, hogy akárhányszor húzza nekem alá a helyesírás ellenőrző, én akkor is mindig így, egybe fogom leírni, hogy fejbőlmese, mert ez egy önálló fogalom, külön jelentéstartalommal. Fejbőlmese, fejbőlmese, fejbőlmese.

Amikor kicsik voltunk, apu esténként keresetkiegészítés végett taxizott. Ez abban az időben történt, amikor még nem volt a taxizás ennyire leszabályozva, és nem kószáltak túlerőben tobzódó hiénák sem a placcon. Szóval apu este meghallgatta az esti mesét a rádióban, ezt aznap még tudta is, úgyhogy ha ő mondott mesét, akkor mindig volt is kéznél egy történet. Az alábbi meséről én évtizedeken át úgy hittem, hogy éppen egy ilyen alkalommal hallottam:

Hol volt, hol nem volt, hát nagyon röviden volt egy öregasszony, akiért egy napon eljött az ördög. De az öregasszony nem akart vele menni, hanem kitalálta, hogy hát őneki még zoknit kell stoppolni, mert a férjének nem hagyhat itt lukas zoknit. Az ördög előbb belement, de mivel harmadnap még mindig zoknit kellett stoppolni, berontott, hogy na adja ide gyorsan, megstoppolja ő azt, aztán uzsgyi a pokolba. De az ördög nem tudott varrni, és hogy biztosan elég legyen a cérna, nem vágott le belőle egy kisebb darabot, hanem csak úgy, ahogy volt, teljes hosszával fűzte be a tűbe. Egyet öltött, akkor húzni kellett a cérnán. Kiugrott hát az ablakon, ki az utcára, át a réten sattöbbi és vissza. Öltött még egyet, ugyanezt eljátszotta. Aztán a harmadiknál az öregasszony elnyisszantotta a cérnát, úgyhogy az ördög azóta is csak szalad, ha szégyenében meg nem állt, hogy elbújjon.

Ezt a történetet így, erre a vázra építve egyszer egy táborban esti meseként is elmondtam, pár ovis-iskolás gyereknek. A táborban lett volna könyv is, de hangulatfokozásképp sötétet csináltunk  szobában, és én nem akartam az elemlámpával egyensúlyozni, úgyhogy inkább a fejbőlmese mellett döntöttem. Úgy viszont hirtelen csak ezt tudtam és Mátyás király három lustáját, de azok benn égtek, amit egy Bátor Táborban mégsem akartam erőltetni. Aztán pár éve elkezdtem komolyabban mesélni. És az történt, hogy az egyik régen látott gyűjteményben egyszer csak szembe jött velem gyerekkorom egyik kedvenc meséje, amit aputól hallottam, aki rendszerint fejbőlmesét mondott. Csakhogy se öregasszony, se semmi, az én kedvenc mesém mindössze egy nagyobb történet rövid epizódja volt, több jeles trükk egyike. Nem találtam meg most hirtelen, melyik volt az, de valami ördögök akarnak valakit mindig elintézni, és az újabb kisördög mindig pórul jár, mert a főhős okosabb nála. Tiszta felsülés. Egy változatot találtam most hirtelen a neten, itt ni, ez meg tisztára a két verzió keveréke.

Egy szó, mint száz, legnagyobb valószínűség szerint az történt, hogy noha apu tényleg majdnem mindig fejbőlmesét mondott, ezt a történetet talán mégis inkább anyu hangján hallhattam, aki sokat olvasott nekünk Benedek Elek kötetekből, és akkor viszont valószínűleg nem volt benne öregasszony. Aztán valahogy összemosódhatott az emlékeimben az öregasszonyos-ördögös mesékkel, levált az “eredeti” fonalról, és bennem már önálló meseként élt tovább. Íme, a népmese születése élőben.

A Mátyás király három lustáját még sosem mertem sehol elmesélni, pedig nagyon szeretem, már csak azért is, mert élénken él bennem, ahogy mama mondja: “Nem röstellitek mozgatni a szátokat?” – és ez a mondat fenemód vicces volt. Ahogyan az is, hogy de igen, a másik két lusta elröstellte magát, következésképp emezzel együtt a pajtában égett.

 — * — * —

Úgy gondoltam, a mai bejegyzésben a tuti befutó mitikus lények helyett a témaindításhoz ragaszkodva kizárólag a népmesékből válogatok. Merthogy ott is akad egy-egy elképesztő szerzet, akikről érdemes tudni. Nem illusztrálom, mert a legfurcsább bestiákat a legjobb egyszerűen elképzelni. Igyekszem róluk minél szemléletesebb leírást adni.

Deeinssttu

Bölcs bestia a Deeinssttu, vagy csak furmányos, de soha sem átlagos. Átalakulásra is képes, ha akarja, kaviccsá változik, és senki sem tudja, hogy az a kavics valójában egy Deeinssttu. Lényegében sebezhetetlen. Aki őt bántani akarja, vagy járjon el különös agyafúrtsággal, vagy célozzon a nyakára, ha épp tényleg nem figyel oda. Mert különben úgyis kaviccsá fog változni. Legfeltűnőbb külső jegye, hogy olyan, mint egy hamburger, aminek nagyon kemény a bucija. Nagyszerű trickster, a kedvenc japán történetemben egy másik nagyszerű tricsterrel, a nyúllal igyekeznek átejteni a másikat, és nagyon tetszett, ahogy az utolsó percig mindkettő biztosan tudta, hogy nyeregben van, és lehetett is végig izgulni, melyik hétpróbás gazfickó jön ki jól belőle. Emberre nem veszélyes, viszont van olyan történet, amely szerint ő maga emberből lett. (Akkor talán mégis…)

Aadeeehilnpt

Több afrikai mesében volt szerencsém összefutni azzal a hatalmas, csupasz lénnyel, akinek kerek a lábnyoma, és nem érdemes felbőszíteni, mert akkor aztán nincs előtte megállás. A lába egyébként igazi (agyon)taposásra termett láb, négy oszlop, mint az elefántnak. A tarkóján és a farkán drótszerű szőr nő, nem túl sűrű, de azt mondják, jól teszed, ha van nálad belőle, mert szerencsét hoz. De olyan fontos lény ő, hogy ennyivel nem is elégedhetünk meg. Ismeretes, hogy ha a szőréből hat csomós karkötőt készítünk, az egyszerre reprezentálja a földet, a termékenységet, az ősöket, a természetet, a lelkeket, a tüzet, a napot, a vizet, és végeredményben az anyatermészet összességét. Ne csodálkozzunk hát, ha egy Dél-afrikai mesében egy nagyon fontos szereplő csuklóját hat csomós Aadeeehilnpt karkötő díszít. A beszámolók különbséget tesznek a bika és az anyaállat között, előbbinek olyan agyarai vannak, hogy csak na. Összességében rendkívül ormótlan megjelenésűek, a mesékben vagy bölcs, vagy kiszámíthatatlan, néha simán csak irigy lények. A fülei minden ábrázolás kiemelt részletei, hogy mondjam, hát olyan, mintha a feje két oldalán pillangószárnyak nőttek volna, csak nem olyan színes. De a legjobb az orra. Azzal is simán agyon tud ütni, nem viccelek, de nem úgy, hogy odabólint, semmi szüksége rá, az orra ugyanis egyszerűen külön életet él, neki ez a keze. (Gondold csak el, odanyúlsz a virághoz, és már érzed is az illatát.)

Acehioprrt

Ez a kedvencem. Az egyik polinéz történet szerint egy nagyjából rókányi állat egyszer többezredmagával jelent meg az égen egy máglya fölött, ahol hősnőnket akarták kivégezni, de nem sikerült, mert a bestiák eloltották a tüzet (lepisilték). Nagyjából macska méretű, mármint amikor nem nyitja ki a szárnyát, mert akkor egyáltalában nem macska méretű, hanem sokkal nagyobb. Érdekes, egy formailag roppant hasonló, ám jóval kisebb társa más kultúrákban is gyakran megjelenik, de többnyire éjszaka kell őt keresni, sőt, néha félni sem árt tőle. Ez a polinéz verzió nappal él, békés természetű, okos jószág. Pofája kutyaszerű. Annyiban hasonlít még a macskára, hogy hasát és hátát selymes prém borítja, nem, nem toll. Szárnyain sincs toll, de szőr sem, és pikkelyek sem, mégis jókat repül, fantasztikusan manőverezik. Fejjel lefelé lógva alszik.

 — * — * —

Aki esetleg úgy érezné, hogy szemérmetlenül lóvá akartam tenni (ami nem mellesleg szintúgy egy nagyszerű állat), annak kárpótlásul szeretném bemutatni a Dahut, ami egy ilyen hegyizergeféle vagy micsoda, és olyan meredek hegyeken él, hogy a könnyebb haladás érdekében végül is az egyik oldalán rövidebbek a lábai. Igen, ez azzal jár, hogy ő legkönnyebben csak az egyik irányban tudja megkerülni a hegyet. Vagy hátrafelé tolat. De úgy képzelem, az ő sem nagyon szereti.

 — * — * —

A felvetés, hogy milyen különleges bestiákkal találkoztam a mesékben, jogos volt, érthető és nagyszerű. És az első, ami az eszembe jutott, hogy nem tudom, mit akarunk mi még kitalálni egy olyan világban, ahol a kaméleon és tengeri nyúl már létezik. Meg lehet próbálni kihívni a természetet, ki tud elképesztőbb bestiával előrukkolni, de úgy hiszem, amikor mi emberek minden fantáziánkat kifacsarva, szellemi nagyszerűségünkben gyönyörködve pihegünk, ő még félvállról odavetve is tud majd mondani valami még hihetetlenebbet. Na ezért kell rá nagyon vigyázni. (Különben marad a Dahu.)

Találkozunk jövő héten, a többiek posztjaihoz vezető linkeket pedig a bejegyzés elején találod.

 — * — * —

Az az egyik legjobb a mesemondásban, hogy több-kevesebb intenzitással folyamatosan pörgetek vagy ötven projektet. Mivel egy átlagos nap nálam is mindössze huszonnégy órából áll, kívülről persze mindez nem látszik. De az, hogy néha valami mégis megvalósul, pontosan ennek a terméke. Ha valamelyik ötlet mögött pillanatnyi realitást szagolok, lecsapok rá. Ha vannak céljaid, képes leszel nyitott szemmel járni, ez minden. De most jöjjenek a legnagyobbak, egyenesen a mesemondó szívem csücskéből.

Nem tudtam megállni, hogy a fellépéssel kapcsolatos álmaimon túl ne osszak meg egy-két egyéb elképzelést. Ezek szerintem hosszú távon közelebb visznek egy olyan világhoz, amelyben már tényleg minden grandiózus álom megvalósítható.

Kétfülű a jövő porondján:

Saját planetárium sorozat

Kamaszkorom nyári éjszakáit egy stégen ülve töltöttem a Somlyószigeten, ahol a nyaralónk volt. Egyik kezemben egy zseblámpát szorongattam, aminek ujjaimmal próbáltam annyira kitakarni a fényét, hogy ne bántsa a retinámat. A másik kezemben a Csillagképek atlaszát egyensúlyoztam. Fejben méricskéltem, számolgattam, szögeket becsülgettem, hogy aztán a könyvből felnézve az égen is mindent megtaláljak. Azóta sem láttam annyira jó kötetet. Ha jól azonosítottam be az égen a térkép fehér pontokkal jelölt objektumait, végül mindig minden meg lett. És aztán valahogy elkezdtem gyűjteni a történeteket is. A kilencvenes évek végén jártunk, kezdetleges keresőmotorokkal, így a gyűjtemény mai szemmel nézve szűk lett és foghíjas, de egy mappát már érdemes volt nyitni rá. A csillagok gyönyörűek, és én máig újra és újra elcsodálkozom, amikor olyan emberrel találkozom, aki nem tud rámutatni akár csak a nagy göncölre, vagy sosem látott még hullócsillagot. Az első planetáriumi élményem csalódás volt, mert az elejétől a végéig túl sok csillagot mutattak, soha senki, még a legtisztább hegyvidéki égbolton sem fog annyit látni. Ha felnézek az égre, történeteket látok. Látom a csillagok saját történeteit, ahogyan egymáshoz képest lassan, évezredek útján elmozdulnak, a napról napra vándorló bolygókat. Színeket, foltokat, egy igazi, nyüzsgő, beszélő térképet látok. És ott vannak a mesék is, amiket az ember rajzolt oda. Mindkettőt szeretem. Az én planetáriumi műsoromban egyszerű, átlagos vidéki, de legkevesebb zempléni fényszennyezéssel dolgoznánk, és a csillagok felváltva lennének élő objektumok és régmúlt történetek vázlatai.

Mesélni jelnyelvvel

Régi vágyam, hogy megtanulok jelnyelven beszélni, akár több nyelven is. Teljesen nonszensz, hogy a társadalom közel tíz százalékával a legegyszerűbb dolgokat sem tudom értelmesen tisztázni, mondjuk hogy hol a mosdó, vagy kér-e teát. A mesemondás ebbéli vágyamat csak fokozta, szeretném, ha a meséimet siket gyerekek és felnőttek is értenék. Kezdetnek jó egy tolmács is, de máskülönben az számomra zsákutca. Én akarom Neki mondani, úgy, ahogy bárki másnak, én akarok a szemébe nézni, amikor elámul vagy nevet, én akarok vele lenni, ha nehéz mesét kap, mert én tudom, hogyan fog a mese mélyéből kijönni. És nem utolsó sorban az lenne a legjobb, ha egészen egyszerűen ők is el tudnának jönni egy tök hagyományos mesemondó alkalomra, mert egészen egyszerűen triviális, hogy ha eljön, tudom neki “feliratozni” a mesét, és ez a többieknek is így természetes, hogy együtt figyelnek a mesére, nem szeparálva.

Saját tudós mesék sorozat a CsoPában és/vagy más hasonló helyen

A Tesla az elég jól sikerült, lássuk be. Minden gyerekbetegsége ellenére ez egy jó irány, érdemes folytatni, és mély szenvedéllyel tudnám is. A tüzes mesémet is szeretem, a sárkány lángoljon és punktum. Jó pár hasonló ötletem van még. De… Szoktam mondani, hogy az a bajom a kísérletező meséléssel, hogy mindehhez valójában gemkapcsom van és A4-es ívpapírom… Ami hiányzik, az egy valamire való műhely. Ahol meg lehet csinálni egy mesét Cartesius-búvárra úgy, hogy mondjuk egy két méteres vízoszlop van mellettem, és nem egy gusztustalan ásványvizes flakon, ami egy: csúnya, kettő: úgysem lát belőle senki semmit, hiszen messze van. Ezt az egészet ki akarom léptetni a home experiments műfaji keretei közül, hogy igazán sok emberhez eljuthasson. Tudósból felkészülni meg aztán külön élmény. Nagyszerű “életrajzi filmeket” lehet belőlük készíteni, rendszerint nagyon izgalmas emberek, életutak rajzolódnak elő.

Kötelezők mesélve

Itt és most töredelmesen bevallom, hogy akkor döntöttem az Aranyember filmes verziója mellett, amikor az ötvenedik oldalnál még mindig a Dunakanyarnál tartottunk, és semmi remény nem sejlett, hogy ez valaha másként lesz. Mindenkinek vannak hasonló történetei, ugye? (Hasonló piaci rés: soha nem értettem, miért nincs egy olyan diákszínház, ahol az összes kötelező dráma úgy, ahogy van, minden modernizálás nélkül, simán csak megtekinthető. Emberek, ezeket valaki színpadra találta ki, nem olvasásra!) Mégis miért várjuk el, hogy a diákok olyan könyveket olvassanak, amelyeket több száz évvel ezelőtt írtak teljesen más korban, egészen más embereknek? Hát én azt vettem a fejembe, hogy fogom, és elmesélem nekik a könyvet úgy, hogy ne csak a megátalkodott könyvmolyok értsék és szeressék, hanem azok is, akik amúgy a vámpírkönyveket falják, és azok is, akiknek valójában ez az első könyvélményük. Gondolom, a legveszedelmesebbekkel lenne érdemes kezdeni. Mondjuk indítsunk egy titkos kérdőívet arról, hogy mely könyveket jutna eszükbe csak komoly fenyegetések hatására elolvasni, és indítanék ezekkel. Erről az egészről egyébként most hirtelen a Kalevala jut eszembe, amelynek leggyönyörűbb fordítása szerintem a Vikár-féle, de első megközelítésre… na nem. Szépség ide vagy oda, ha nem tudom, miről beszél, bevallom, néha komolyan elveszítem a fonalat. De ha már tudom? Úgy más. Akkor már nincs lélekemelőbb!

Ezt a sorozatot, azt hiszem, Krnács Ágota fogja illusztrálni. Íme egy a zseniális alkotásai közül:

Egyéb, éspedig:

Rendszeres mesemondó fesztivál Magyarországon

Nagyon szurkolok a Holnemvolt alapítványnak, és ebben-abban szívesen segítek is majd, ha arra kerül a sor, hogy legyen újra mesemondó fesztivál Magyarországon. És ha már van, legyen rendszeres. Legyen minőségi, úgy a közönségnek, mint a szakmának. Nagyszerű lehetőség ez megmutatni a mesemondó mesterség mibenlétét és sokszínűségét. Nem kérdés, hogy hiányzik innen egy igazi mesemondó fesztivál.

Modern storyteller képzés Magyarországon

Jelenleg Magyarországon nemigen van mesemondó képzés. Azért találni itt-ott valamit, de az én álmom egy kicsit más természetű, mint amilyenek a jelenleg elérhető oktatások. Nagyon gyakorlatias és nagyon gondolatébresztő lenne. Nagyon sok műhellyel, melyeknek csak egy részét van értelme vizsgásítani. Komoly előadástechnikai képzésről beszélek, melynek eleme a színpadi mozgás, a konkrét technológia, ami előkerülhet, a hangképzés, a történetvezetési módszerek és egy sor olyan ismeret, ami e pillanatban még nekem sem jut eszembe. Mesemondók mesélhetnének arról, hogyan állt össze egy-egy konkrét sikeres előadás. Komoly beszélgetésekre van szükség mesemondó etika témakörben. Egy olyan mesemondó miliő megteremtése a célom, ahol rendszeresen van lehetőség érdemi szakmai vitákat folytatni, és erre meggyőződésem, hogy nem egy konferencia keretei a legalkalmasabbak. Mert akkor valaki (jobbára munkaidőben, khm…) kiáll egy pulpitusra, és megmondja a tutit, aztán van egy kérdés, és… Nem. Tréningekről beszélek, kis létszámú kerekasztal beszélgetésekről, több hónapon átívelő irányított kutatómunkáról. Egyszóval a modern oktatás számos formájáról, amelyek személyes meggyőződésem szerint jóval alkalmasabbak az új ismeretek feldolgozására, új nézőpontok befogadására, mint a katedrás megoldások. Egy komlpex program jelent meg a képzeletemben, amely ajánlhat kompakt csomagokat is, de a life long learning szemléletét sem nélkülözi.

 — * — * —

Ó, igen, tudnám még folytatni a sort. De most már ideje áttérned a többiek posztjaira, melyek linkjeit a bejegyzés tetején megtalálod. A jövő heti viszont látásra.

 — * — * —

Egy.

Az egyik kollégám valamikor úgy fél évvel ezelőtt azt “vágta a fejemhez”, hogy időnként teljesen random ismereteket rántok elő. Hah, ezt csak azért mondja, mert  nem beszélgetett még jól fejlett filozófussal, de tény, hogy némi túlzással néha tényleg úgy érzem magam, mint a Gettómilliomos főszereplője. Amíg készül az ember egy-egy meseestre, óhatatlanul utána kell járni egy csomó dolognak. Mert hogyan meséljek görög mítoszt, ha nem tudom elképzelni a házat, ahol megállt a szereplőm? Hogyan meséljem el a kedvenc japán mesémet úgy, ha nem értem az első mondatot, jelesül, hogy mi a fészkes fene teszi a pontyot a halak királyává? Hogyan adhatnám elő a joruba teremtésmítoszt, ha semmit sem tudok a joruba vallásról? Minden, ami a mesékhez kapcsolódik, ami a mese megértését segíti, mind fontos, a hitelesség végett. A közönségemmel ellentétben nekem tudnom kell mindazt, ami nincs benne a mesében, hogy könnyebben elképzeljem, mert csak akkor tudom átadni. Egy modern népi mesemondónak éppúgy van dolga a mesemondással a mesén túl is, mint egy nemzetközi storytellernek, hiszen valójában ő sem él a mesei régmúlt környezetében. Lesznek tájszavak, eszközök, társadalmi viszonyok, amiket értenie kell, ha komolyan akar mesemondással foglalkozni. (Tipp: úgy kell csinálni, hogy amikor többen adnak elő, akkor előadás után a közelükbe kell somfordálni, mert tuti azt tárgyalják, hogy ki milyen változatait ismeri az elhangzott történetnek, melyik motívum honnan érkezett és miért fontos és hasonlók. Perverzebbek válasszanak ki egy előadót, és tegyenek fel neki valami közepesen laikus kérdést a történettel kapcsolatban. Jó eséllyel váratlanul kimerítő választ fogsz kapni.)

Kettő.

Aztán abban is átalakult az életem, hogy már kész felüdülés regényt olvasni… Ez nem olyan rossz dolog, mint amennyire nyávogok néha rá, de tény, hogy amikor regényt olvasok, az rendszerint annak a jele, hogy mesemondó énemet szabadságra küldtem. A mérleg másik serpenyőjében ugyanakkor megtanultam mesegyűjteményt olvasni, normális ember ilyet nem tesz, egy napra egy mese elég, hiszen szép kerek, valahogy alapjáraton nem igényel az ember egy napra húsz történetet. De azért hébe-hóba nekem is jól esik egy hosszú könyv szövevényes cselekménnyel, csak általában erre nincs időm, hiszen folyton a következő eseményre készülök.

Három.

Gyümölcsöző ismeretségekre tettem szert hasonszőrű emberekkel. Te, ezek a mesemondók nagyon jópofa emberek! Tiszta színes kavalkád, nagyon különböző egyéniségek, mindenki máshogy mesél és másról. Mégis, így vagyunk kerekek, jó volt bekapcsolódni, mert nagyon jó egy ilyen kooperatív csapattal együtt dolgozni. Valamiféle átmenet ez a baráti és a munkakapcsolat között.

És egy a ráadás.

Azt hiszem leginkább valahol az öndefinícióm alakult át az utóbbi időben. Amikor mesemondóként mutatkozom be, úgy érzem, megérkeztem. Olyan, mintha eddig csak a megfelelő kifejezést kerestem volna, mert persze, meteorológus, de… aztán doktorandusz, de… meg bid manager és pricer, hogyne, de… ezt mind nem egészen én választottam, ez mind csak részben az én utam, egyiket sem én építem fel olyanná, amilyennek én akarom látni. Persze sok munka van még hátra, de most először emlegetek magammal kapcsolatban egy szakmát, amit ugyan el kell magyarázni, hogy micsoda, de közben tényleg úgy érzem, hogy magamról beszélek, arról, hogy ki vagyok. (V.ö.: Te komolyan elhitted, hogy Excel tréningen ülsz? És mit gondolsz, miért van minden tréningemen legalább egy Feynman idézet? Csiribí-csiribá kétfülű módra…)

Ez a poszt az első magyar mesemondó körbeblog, a Hetedhétfő körbeblog első epizódja. Ennek keretében több mesemondó publikál egyszerre saját blogján ugyanabban a témában. Hét héten át minden hétfőn (avagy ezúttal pénteken) újabb olvasnivalóval jelentkezünk. Az eheti téma: kedvenc magyar népmese tündérrel vagy manóval. A témában bejegyzést tettek közzé: Lovranits Júlia, Zalka Csenge. A Kétfülű posztjait a hetedhétfő körbeblog kategória alatt találod.

– * . * –

Feladta a leckét Júlia, mikor kitalálta, hogy kedvenc magyar tündéres és/vagy törpés mesémet kell majd ismertetni, mert hát bevallom, először is magyar törpés mese hirtelen nem is jutott eszembe, a tündéreseket meg valahogy többnyire nem szoktam szeretni. Nem tudnám megmondani, miért, valahogy ritkán fognak meg. De kettő csak bevillant, amit szívesen ajánlok, igaz, az egyik nem úgy tündéres, de azért kicsit mégis.

A halhatatlanságra vágyó királyfi történetével a Magyar népmesék sorozatban találkoztam először. A királyfi halhatatlan akar lenni, és hát így-úgy-amúgy végül egy tündérlányt vesz el feleségül, aki a halhatatlanság földjén él. Aztán hazalátogat. Igen megkapó a királyfi időutazása (mondanám, ha hétmérföldes csizmával közlekedne: ikerparadoxona), mert hogy amíg ő távol járt, a valóságban háromezer esztendő telt el. Miközben a sorozatban a képi implementáció rendkívül szórakoztató*, ezen a ponton nagyon izgalmas belegondolni, vajon régebben hogyan képzelték a mesemondók és -hallgatók a távoli jövőt, miket mondhattak. Aztán jön a királyfiért a halál, merthogy van itt egy kis elmaradás, ideje törleszteni. És ez is tetszik, hogy a királyfi nem csak turista, hanem bizony aki visszatér, az kénytelen szembenézni az elvarratlan szálakkal. A mesének több befejezése ismert és lehetséges, erről véletlenül nemrég beszélgettünk Nagy Enikővel. Odáig stimmelni szokott, hogy a királyfi visszajut a tündérország kapujáig. Sarkában a halál, kapuban a felesége. Az egyezség is jópofa elem: a tündér feldobja a kapuban, és akinek világban leesik, azé a királyfi. Lehet fogadásokat köttetni a közönséggel, hol ér talajt, aztán a mesemondón múlik, mi lesz. (Van sirályos megoldás is, ezt is Enikőtől tudom, ebben az esetben a királyfi csillagokká változik. Nekem mindhárom lehetőség bejön.)

A másik mese csak úgy simán tartalmaz elvarázsolt lányt, tündérpókot és tündértörpét. (Én nyilván a tündérpók feltűnésének pillanatában szerettem bele…) Máskülönben, a vázlatot tekintve nem különösebben újszerű tündérmese, egy csomó klasszikus motívumot felsorakoztat a három testvértől a lehetetlen kéréseken át a csodálatos tárgyakig, nem is akarok többet fecsegni róla. Egy változata fent van a MEK-en is, érdemes elolvasgatni, úgy összességében egyszerűen csak egy szép, kellemes, koherens mese tök jó képekkel. Jól esik olvasni, minden fakszni nélkül hoz valami elragadót, egyszerre egyszerű és csodákkal tarkított. Egyetlen ponton változtatnék mindenképpen a legyűjtött anyagon, de ez csak egy cseppnyi igazítás a modern világra való tekintettel: a végén a legkisebb királyfi hazaviszi a világ legszebb lányát feleségnek, de hogy útközben nehogy baj legyen, a lány csúnyává változik. Jelesül cigány lánnyá. Hát igen, más kor, más értékrend, de egyebek közt ezért áll a gyűjtés és a hallgatóság között a mesemondó.

Ennyi volt a mai adás, ajánlom szeretettel  mesemondó társaim posztjait, név szerint tehát még egyszer: Lovranits Júlia, Zalka Csenge.

– * . * –

* lásd: az itt szereplő illusztráció már ismerős lehet, éppen nemrég tűnt fel nálam az egyik szertáros posztban. Ez a kedvenc grafikai momentumom a meséből.