Tag Archives: fesztivál

Elektronok és betyárok a Művészetek Völgyében

17 Aug , 2018,
Szilvi
, , , , , , ,
Comments

Idén is összeszűrtük a levet a Magyar Környezeti Nevelési Egyesülettel, így 2018-ban is vendégeskedtem náluk a Művészetek Völgyében. Sőt, emeltük a tétet: a Zöld Zugolyban immáron két külön műsorban állapodtunk meg.

A résztvevők száma némi lokális szervezési anomália következtében (mely ügyben a Zöld Zugolyra semmi szín alatt ne tessék kérem ujjal mutogatni) a létszám jóval visszafogottabb volt a tavalyinál. Cserébe családiasabb hangulatban volt szerencsém mindkét alkalommal mesélni.

rsz_fdsc06641

Az első produkció a folyton fejlődő “klasszikus Tesla” volt. Az elején egy részleten mindig csavarok egy kicsit, mert sosem tetszik, ahogyan volt. Ide ezúttal is kitaláltam egy teljesen új elemet, és azt hiszem, végre rátaláltam az irányra. Alapvetően flottul és közérthetően lehetett beszélgetni a fizikáról, úgyhogy ezt a megoldást fogom tovább fejleszteni. Volt itt már minden, sima beszéd, kérdezz-felelek, karácsonyi girland, de ez a két tárcsa, amit most bevezettem, annyira szépen kijelölte az elektromos tér irányát, hogy szerintem nem volt a teremben olyan töltött részecske, ami ne mindig a megfelelő irányba szaladt volna. Még a mágneses teret kell valahogy vizualizálni, pontosabban verziókat kidolgozni, mert amit terveztem, most nem működhetett. Ahhoz kellett volna egy vagány kölök, akit tudok animálni. Felnőttekkel óvatosabban szoktam bánni, különösen egy fesztiválos előadás elején, amikor fél szemmel még a műsorfüzetet böngészik. De azért élvezték, és előadás után majdnem mindenki oda is jött a kísérleti eszközökkel játszani.

Aztán délután szétnéztünk a Völgyben. Mivel nyolc után egy magamfajta álomszuszék fellépőnek már ágyban a helye, nem sokáig maradtunk, de így is igen kellemesen telt az idő, és egy kisebb mutatványos produkció is belefért. Egyébiránt kárpótolt mindenért nemesvámosi szállásunk, aminél idillibbet elképzelni is nehéz volna. Nagy rét, csend, két lusta macska – a civilizációt szinte teljesen kitakarta előlünk az erdő, csak a távolban futó közút és a Kab-hegyi torony emlékeztetett bennünket arra, hogy nem is olyan messze innen úgynevezett emberek élnek.

rsz_f20180726_180256

Másnap ugyanabban az időben ismét a Zöld Zugoly önkéntesei között találtam magam, immáron technikai igények nélkül, a hátsó udvarban. Balatoni, illetve elsődlegesen Balaton-felvidéki meséket és mondákat ígértem “Tájékozódási Mesefutás” címmel. Ugyan családi programnak terveztük, ugyancsak híján voltam gyerekeknek, így valamivel gyorsabban haladtunk. A gyerekekkel egy csomó mindent mindig meg kell beszélni, hogy mondjuk ki az a Mátyás király, mik azok az óriások, mi egyáltalán a Balaton-felvidék – hát a felnőttek esetében minderre semmi szükség nincsen. Így aztán egyetlen kivétellel az összes tartalékmesém is elfogyott, tudod, amik közül akkor válogat az ember, amikor még egy mese belefér az időbe. Volt itt minden, hazug mese, Haláp legendája, Kinizsi, Szent István, és hát természetesen eljött az utolsó magyar Robin Hood: Savanyó Jóska is. Rablóvezér, de igyekeztem a kevésbé véres sztorikat előszedni, bár tanulság, hogy egy-kettőt azért érdemes talonban hagyni pont az ilyen esetekre, amikor mégsem jönnek gyerekek. Alapvetően igyekeztem a romantikus betyártörténetek közül válogatni, és kevésbé a periratok alapján készült rablások leírásaiból. Utóbbi is legalább olyan izgalmas egyébként, csak hogyismondjam… a Savanyó Józsi szívében lakó végtelen szeretet valahogy mégis kevesebbszer viszi rá, hogy pénzes zacskókat osztogasson a szegények között…

Nem maradtunk soká aznap sem, nem is volt már szállásunk, de azért az még belefért, hogy hazafelé tiszteletünket tegyük Savanyó Józsi sírjánál, Tótvázsonyban.

rsz_f20180728_185006

És ezzel zárult is a Kétfülű nyári szezonja.

Chillfesztivál a Tű Fokán

9 Aug , 2018,
Szilvi
, , ,
Comments

Nyugalom, chill, teljes kikapcsolódás, általános időtlenség. Azaz: Tű Fokán művészeti fesztiválon jártam. Tunk.

Enikő már előző nap is mesélt, de a pénteki alkalomra én is be tudtam csatlakozni. Így lettünk mi ketten az idei Tű Fokán fesztivál mesemondói, ami talán kis hazánk legnyugisabb fesztiválja. Van színpad, van büfé, vannak nagyjából fix műsorok – hát aztán nem kell itt kérem semmiből stresszt csinálni. Mindenki mindenkit szeret, ha kell, segít a hangfalakat felcipelni, vagy épp beáll krumplit pucolni. A lényeg, hogy ahányan ott vagyunk, mi mind érezzük magunkat nagyon jól – és legfőképpen felejtsük el pár napra, hogy az időmérést egyáltalában valaha feltalálták. Kis létszám, tartalmas együtt töltött idő. Így tudnám összefoglalni.

rsz_36603260_1823458317711939_8020550180568825856_n

Ahogy megérkeztünk, máris éreztem, hogy minden elvárást azonnal el kell engednem. Jó idő van, nyár van, jó emberek fogadnak mosolyogva, minden szép és jó lesz. Valakit a rét közepén masszíroznak, valakit a sátorban a profi masszőr dögönyöz, mások a színpadon hűsölnek. A büfé egy darab kocsiból áll, rágcsák és ital kapható elég normális áron. Amúgy kaja lesz, de majd még el kell menni a hozzávalókért, viszont ha addig megéheznél, még van a reggeliből, nagyon finom gyümölcsös-grízes valami, Holland Szakács úr készíti, kimondottan menő.

Ahogy a bevásárló autó kigördült, még lazultunk egy kicsit, aztán elfoglaltuk mesemondó helyünket a ponyva alatt. Aki már ott volt, többnyire átfordult mesehallgató pózba, aki pedig még csak a placcon kóricált, mert pont nem ment a rétre az éneklős chillfoglalkozásra, az többnyire odagyűlt körénk. Így egy nagyon kellemes, barátságos környezetben kezdtük meg közös munkánk talán eddigi legkevésbé megtervezett műsorát. Amolyan örömmesélést tartottunk – mindenki örömére.

Igazából mindketten hoztuk a formánkat. Enikő tündérmeséket mesélt, varázslattal, hármas egységgel, meg mindennel, ami a szívet-lelket nyugtatja. Izgalmas mesék chill alapon. Annyit beszéltünk csak meg előre, hogy mivel ő úgyis tündérmesét fog mondani, mert azt szereti legjobban, én inkább a “klasszikus kétfülű repertoárból” válogassak. Mondtam északról is mesét, házi mesét is, a szempont igazából az volt, hogy a tündérmesék monumentalitását ellensúlyozandó vidám, különös és/vagy szokatlan, esetleg csattanós történettel álljak elő. Enikő kezdte, azután igazából egyik történet a másikat hívta, ami ott és akkor az éppen elhangzott történet kapcsán eszünkbe jutott.

rsz_37225237_10216607140440391_2964902605458767872_o

37226692_10216607051918178_2035263265021362176_o

Nagyon élveztem, és íme ismét a bizonyíték, hogy a felnőttek nagyon is szeretnek meséket hallgatni – kékre festett meg raszta hajjal egyaránt. A Tű Fokán fesztivál pedig nagyon jól ráérzett arra, hogy ez a rendezvény, ahol a résztvevők eleve ilyen közel állnak egymáshoz, egyenesen hívja a mesemondást. Adott volt hozzá a hangulat, gyakorlatilag semmiféle jégtörő praktikát nem kellett bevetnünk: a közönség már eleve mesehallgató állapotban várta a műsort.

Az eredeti terv szerint meg akartuk várni a vacsorát, amire végül az időtlenségből adódó csúszásnak köszönhetően mégsem maradtunk ott, a Pető Ádám és barátai formáció koncertjét viszont így volt lehetőségünk meghallgatni. A színpad éppen annyira volt magas, hogy mi ott a fűben fetrengve még ne érezzük őket nagyon távol. Unplugged, természetesen. Közben valaki még tangóharmonikával is felugrott melléjük, hát pont ilyen ez a fesztivál.

Mit is mondhatnék? Szerintem… Szóval szerintem az egész nagy világnak egy hatalmas nagy Tű Fokán Fesztiválnak kellene lennie, hidd el, ez egy maradéktalanul boldog bolygó lenne.

rsz_20180629_181445