Amikor kiderült, hogy elvihetem Teslát a Művészetek Völgyébe, felhőről felhőre ugráltam örömömben. Mert ha ez a műsor nyár közepén valahová való, akkor az minden bizonnyal csak is a Zöld Zugoly lehet.
Tavaly a könyvtárban Tesla egyszer már osztatlan sikert aratott. Nem tudom, hogy a közönségem imádta-e jobban, vagy én, mindenesetre az biztos, hogy mind a két fülemig szerelmes lettem az egész témába. Ezért is határoztam el, hogy idén haknit csinálok Teslából, hogy legyen ő csak szépen jól bejáratva, több verzióban is. Most július 22-én szigorúan egy órában meséltem róla, felnőtt közönségnek.
Az első előadáshoz képest egy kicsit át kellett alakítanom a mondanivalót. Először is jobban felfűztem a válogatott történeteket egy szálra, egy szempontra. Ezzel jó pár számomra nagyon kedves epizódtól kellett könnyes búcsút vennem, cserébe viszont fókuszáltabb lett a mondanivalóm. Szintén válogatnom kellett a kísérletek közül, mert bármennyire is szeretem mindegyiket, sajnos sosem lesz rájuk idő. Mégis jó, hogy meg tettem, így a kevesebb valahogy mégis többet mondott. Viszont egyértelműen vissza kell majd térnem az elektromosság elemibb tárgyalásához.
A közönség alapvetően azért jól vette az akadályokat, még azt is könnyen megbocsájtották nekem, amikor egy kicsit tényleg fizikáztunk is. Sőt, a Völgyzugolyban ténykedő kísérletező kolléga, nevezett Vásárhelyi Tamás, egyenesen inspirációt kapott egy felületi feszültséget szemléltető kísérlethez – szombat óta Teslával mutatja be AZT a jelenséget. Ezért szeretem a Művészetek Völgyét, amikor mi előadók találkozunk, olyan sokszor kerekedik ki belőle egy következő nagyszerű műsor vagy műsorelem.
Egyetlen hölgyről tudok, akit elijesztettem, de kicsit büszke is vagyok rá, úgyhogy elmesélem. Állítólag amikor a Magyar Televízió munkatársa a terembe lépett, engem éppen valami merőben technikai részlet tetőfokán sodort az ár. Ezzel alaposan lesokkoltam, úgyhogy a hölgy még ugyanabban a szempillantásban fordult ki az ajtón, amin érkezett. Így esett, hogy mégsem lettem televíziós hungarikum. No hát valahogy majd ezt a traumát is kipihenem a most következő augusztusi mesemondó szünetem alatt. 🙂
Töltse be azonban a riport hiánya okozta űrt az alábbi néhány kép, amelyeket a Völgyzugoly képviseletében Tegzes Béla készített, és szabad rendelkezésemre bocsájtott, melyet ezúton köszönök szépen neki.
Update: ja, a pandát nem mondtam. Aki az Instagramon is követ, már láthatta, nos, ő meg a WWF sarokban ragadt valahogy a vádlimra, miután a Dunáról játszottunk egy jópofa ismeretterjesztő játékot. Azt mondták, pár nap alatt lejön, de ez a panda speciel elég szívós, azóta is lényegében tökéletes állapotban virít a világba. Ha így folytatja, a hétvégén Sógorék esküvőjén is ott lesz…