Az első évadról egyszer már lelkendeztem, most végére értünk a másodiknak is. (Mármint mi, itthon.) Kritikám továbbra is nagyobb részt Szilvitől származik, a magánembertől, és a maradék hányadban Kétfülűtől, a mesemondótól. Picit szabad szájú leszek, előre szólok.

Először általánosságokat puffogtatva,
Spoiler nélkül:

Annak ellenére, hogy összességében továbbra is jól szórakoztam, most eléggé le fogom húzni ezt a szériát. Mert szerintem gyengébbet futott, mint az első 22 epizód. Szerethető látványvilág, könnyen emészthető tartalom. Még mindig élvezem, amikor egy új történetet bekapcsolnak a világba, abszolút van hozzáadott értéke, hogy az ismert szereplő egy új oldaláról mutatkozik be. Vannak üde pillanatok, és vannak nagyon elbaltázottak. Ha ez így marad, egy-két szériára még vevő vagyok, de aztán… srácok, Lana Parilla és Robert Carlyle nem fogják örökké elvinni a vállukon az összes munkát!

Nagyon nehéz spoiler nélkül szépeket mondani, mert a szerethető pontok éppen a részletekben rejlenek. Szóval később fogok majd lelkendezni is. Addig viszont…

Az a bajom, hogy a második szériában egészen a feléig épp csak döcögött a sztori, és úgy a tizenötödik epizód tájékán kezdett el tényleg érdekelni az egész. Pedig az eval queen további árnyalása igazából szép szál volt, a gyerek-snow ellenére… akit sajnos minden vonatkozó visszatekintésben el kellett viselnünk. Pedig igazán idegesítő és buta karakter, minden pillanatban vártam, hogy megkérdezi, mit kell mondani, ha valaki köhög.

Emmáról már elmondtam a véleményemet az előző bejegyzésben, és ezt nem sikerült megváltoztatni. Az elindult személyiségfejlődés alig észrevehető, kevés ahhoz, hogy érdekeljen. A sheriff, mint pozíció még mindig iszonyú hiteltelen, akkor is, ha most más tölti be. Charming, a hekus… maradjunk annyiban, hogy az ő karaktere egyébként is talán a leglaposabb, és sheriffként is bárgyú. Ja igen, akkor Emma most pontosan miből is él? Meg ugye Snow sem dolgozik már a suliban, ha jól vettem észre, szóval a “honnan a kajátok” témakör teljesen feloldásra vár. Talán elmúlt az első évad varázsa, talán túlságosan megszoktam a szereplőket, de valahogy én most már komolyabb koherenciát kértem volna.

Megmaradt a rapid történelemgyártós megközelítés is, miszerint egy-egy epizódban a múltnak mindig az éppen szükséges pillanatába tekintünk bele. Így, miközben a napjainkban játszódó cselekmény szépen halad előre az idő kereke szerint, a régmúlt mesei elemei popcorn alapon ugrálnak a felszínre. Ettől valószínűleg könnyebb mondjuk menet közben bekapcsolódni a sorozatba, de a hűséges nézőknek élvezeti értéket nem teremt. Ez aztán persze lehet pozitív is, meg negatív is, mert azért egy szappanoperánál még mindig több a sorozat.

Vagy mégsem? Néha tényleg kijelentettük, hogy a ez már egy brazil rágógumival is kezd felérni, hömpölyögnek a szálak, el- és feltűnnek karakterek, és lassan mindenkiről kiderül valami ármány és furmány. Ez egyrészt a mesei múlt szövevényesedését is jelenti, amit személy szerint szeretek. Örülök annak is, hogy igazából nem kapcsolták be a sztoriba további mesei karakterek seregeit. Az új tagok viszont “kárpótlásul” közepesen vagy alaposan sablonosak lettek.

Aki alakult, de közben meglepő mértékű vergődésbe fogott, az a korábbi szívem csücske, Mr. Gold. Sokat veszített rumpleségéből a széria végére, és én ezt nem szeretem. De legalább a mimikája megmaradt, az is valami. Kérem vissza céltudatos kis mocskot!

A legfájóbb az egész évadban, hogy jellemek tekintetében a végére lényegében visszatértünk a kiindulási állapothoz. De ennyi erővel a Night Riderből is megnézhettem volna egy epizódot.

Valamennyire sikerült mégis összecsapni egy olyan záró képet, ami érdeklődést (és elvárásokat) kelt bennem a harmadik szériával szemben, úgyhogy egyelőre kitartok.

Achtung, Spoiler!

Captain Hook jópofa figura lett. Nem túl összetett, kicsit érthetetlen, de legalább szórakoztató.

Cora nagyon jól indult, és igazából végig egészen koherens maradt, szépet futott. Ó, a kis hősszerelmes Rumple, szinte cuki volt, és milyen ragyogó, hogy nem jött neki össze! Milyen ragyogó húzás volt Corától, ez az önkéntes elszívtelenedés! Úristen, imádtam, Rumple emberére akadt! Kár, hogy Cora meghalt… Szép csaták jöhettek volna pedig még. Sem a Bazsalygó Belle, sem a Bula Belle nem fog tudni soha olyan elementáris jelenlétet képernyőre vinni, mint Cora, megint csak a lányában és Rumple-ben bízhatunk.

A többi “side quest” nem annyira hatott meg, a történet haladt velük, de a karakterek nem formálódtak általuk érdemben. Úgyhogy fókuszáljunk egyetlen pontra: A Nagy Összecsapásra.

Kérem, valaki belekontárkodott a forgatókönyvbe, és hál’ Istennek úgy hagyták! Az, hogy Snow megöleti Reginával a saját anyját, olyan gyönyörű húzás, amit ettől a sorozattól szinte nem is vártunk volna. Igen, szerintem a 15-6-7 epizódok a legjobbak, itt billen ki a sorozat egyértelműen saját magából, és a kulcsmondatok is itt hangoznak el.

Amikor Snow megkérdezi Rumplestiltskin-t, hogy ő hogy számol el a lelkiismeretével, Rumple szinte hangsúlyozás nélkül ennyit felel:

“ha eleget mondogatod magadnak, hogy helyesen cselekedtél, a végén magad is hinni kezdesz benne”.

És igen, tegye fel a kezét, aki ezt nem érti. Nem látom a kezeket a magasban… (ja, hogy a szívedre tetted… ach so…)

Amikor Snow elmegy az Eval Queen-hez, hogy ölje meg, Regina kitépi a szívét és felmutatja neki, mintegy tükröt tart elé, hogy nézd meg, feketedik, és ezt nem tudod visszacsinálni. És ami azt illeti, én nagyon szurkoltam, hogy ez tényleg így is maradjon, és Snow ne süllyedjen vissza egészen a tüncimünci Hófehérke szerepébe, mert az végtelenül UNALMAS volna. Szomorú, hogy a széria végére nagyjából mégis sikerült… Ugyanakkor viszont óriási üzenet kifelé a képernyőből: igen, mindannyian kerülhetünk olyan helyzetbe, hogy egy kicsit elkezd feketedni a szívünk, és tessékbazmeg, az így néz ki, és nem, nem lehet visszacsinálni, az egyetlen választásod az, hogy megtanulsz együtt élni vele. Akárhogyan.

Viszont a sorozat érzelmi gyenge pontja éppúgy ehhez az eseménysorhoz kapcsolódik. Nézzük csak meg Henryt egy pillanatra minden mese nélkül: egyazon napon rájössz, hogy anyád hazudott az apárdról, és akkor mindeközben apai nagyfater, aki hát minimum megosztó személyiség, ráveszi anyai nagyanyádat, hogy ölje meg mostohanagyanyádat, és akkor nagymutter ezt úgy bírja implementálni, hogy a mostohaanyádat, akit te azért valamiért mégis csak szeretsz, szóval átveri de mint szart a palánkon, így miközben ő azt hiszi, csupa jót tesz, megöli a saját anyját. Mármint a mostohanagyanyádat. Huh. Sikerült követni? Segítek vizuálisan, tessék teljes képernyőn vizsgálni:

Ö… hogy… Ti kerültetek-e már hasonló szituációba, és ha igen, hogyan birkóztatok meg vele? Feltétlenül írjátok meg kommentben… Henry kicsit izéhozézik, aztán megy tovább, mint aki nem látott és nem is hallott semmit. Nos. Nem kellett volna mondjuk úgy cakli-pakli összeomlania és legalábbis pszichoszomatikus tünetekkel kényszerzubbonyban rángatózva egy jó nevű pszichiátriai intézménybe kerülnie lepkéket számolni? És ne legyenek illúzióink, ennek a mentális szőnyeg alá söprésnek soha a büdös életben nem lesznek következményei.

Hát igen…

Mint mondtam, minden malőr és slendriánság ellenére még érdekel a harmadik évad, remélem, lesznek abban is szép fonalak.

A Szertár podcast egyik, igazán fiatalos adásában két vendéggel alapvetően két témát jártak körbe. Az egyik beszélgetőpartner arról tudott sokat, hogy akkor most hogy is van ez a sörrel és a természet hívószavával, illetve mit tehetsz másnaposság ellen. A másikuk azt a kérdést boncolgatta, hogy hogyan működik a tömeg, például mit tehet egy fesztiválszervező azért, hogy senkit se tapossanak agyon. Mint téma, engem az utóbbi érdekelt jobban, de mesemondóként is ez állított nagyobb kihívás elé.

Arról bevallom, hamar eltántorodtam, hogy a kettőt együtt tárgyaljam. Sörtől pisilő tömeg, ami épp eltapos valakit… Szóval a lehetetlent akármikor teljesítem, de a csodákra kicsit várni kell. Ahogyan a beszélgetés is lényegében két (három) külön részre tagolódik, engedjétek meg most nekem is, hogy külön keressek melléjük mesés köretet.

SÖR, PISI, MACSKAJAJ

Papp Benjamin témái nem jelentenek megugorhatatlan lécet egy mesemondó számára. Van választék a főbb pontokhoz bőven, íme egy kis ízelítő:

A sör maga.

1 –  Sör, mint ital témában nem is szeretnék a mézsörnél nagyszerűbbet emlegetni. Ugyan egyes forrásokban honey-wine néven is fut, de a magyar szövegek kitartóan mézsörként emlegetik a költészet italát. Aki esetleg olvasta vagy látta az Amerikai isteneket, remélem, értette, miért itatott Mr. Wednesday éppen mézsört a főhőssel. A mézsör felbukkan az Eddában is, de a görög és a keresztény mitológiától sem áll távol, úgyhogy jelentőségét kár is volna elvitatni.

2 – Na jó, mégis említek másik sört is: Gabrinusról, a sör királyáról nem tudok hallgatni. A sörfőzés tudománya tehát az ördögtől származik. Csak mondom.

De menjünk a következmények felé. Aki sört iszik, az pisil.

3 – A vizelet maga egyébként szintén népszerű elem, méghozzá sokszor meglehetősen magasztos szerepben. Leutogi történetében (ejtsd: “leutongi”) főhősnőnket máglyahaláltól mentik meg a denevérek azzal, hogy a tüzet vizeletükkel eloltják. Nincs ezen mit csodálkozni, nem minden népcsoport kezd el a “pisikaki” hívószóra huncutul bazsalyogni, mert hiszen pontosan a pisikaki az, ami belülről jön, nagyon is könnyen lehet szakrális termékként gondolni rá.

4 – De nem csak. Nemrég Csenge emlegette azt a mesét, amelyben egy katona úgy keveredett a varázserdőbe, hogy hát na, félreállt a sorból pisilni. Nagyon veszélyes dolog, kérem. A kiemelt elem itt most a vizelet volt maga, de értelemszerűen gyerekjáték az aktust rögtön némi sörfogyasztással is összeboronálni.

És akkor sör vagy nem sör, de a benne foglalt alkoholtól be is lehet ám rúgni, méghozzá alaposan.

5 – Szökni kell? El kellene tiporni Főgonosz erejét, amit itt meg ott meg amott tart? Semmi egyéb teendőd nincs, csak addig inni Főgonosszal, míg az el nem alszik. Személyes kedvencem a témában az Égig érő fa, s annak is egyetlen kifejezés miatt a Benedek Elek-féle változata. Mint sok más, Benedek Elek által lejegyzett mese, ez a szöveg is enged még mozgásteret a díszítésre, de amúgy nincs annyira elbénázva, mint mondjuk a Mezőszárnyasi. (Huh, ez egy hosszú téma, ha kéritek, egyszer kifejtem.) Szóval ott a pillanat, amikor a legény szorgos poharazgatásba fog a sárkánnyal, amit ráadásul a sárkány maga kezdeményez, de ezt esetleg lehet máshogy mesélni, és hogyaszonygya “lábam ide, nem oda”! Aztán elterül. A sárkány. Így. Imádom ezt a lábam ide nem odát, azóta sem találkoztam vele másutt. Olyan szép vizuális, nem?

De találkoztam már más állat/szörnyférj változatban is ezzel, hogy alkoholmámorban árulja el magát, vagy épp ekkor tudnak tőle elmenekülni a jófejek. Illetve az is gyakran előfordul, hogy simán csak az anonim őröket ártalmatlanítják egy kis házhoz hozott borkóstolóval. Szóval van ilyen.

6 – Népszerű a tejút és a részeg ember kapcsolata, nagyjából az első történetek között fog felbukkanni, ha valaki a népi csillagnevekről kezd el olvasgatni, le sem írom, ki nem ismeri, járjon utána.

7 – Viszonylag ártalmatlan részeg Midász király történetében Dionüszosz kíséretének tagja, a bölcs Szilénosz, aki erős navigációs deficittel küzdve kissé elkóricál gazdájától. Parasztok találnak rá és viszik Midász színe elé. A történetben a borgőzös kábulatnak több szerepe nincs, de így indul az alapvetően jószándékú, ám az élet komplexitását soha fel nem térképező Midász király aranykezének története. Midászt nagyon szeretem, az arany témájú és a szamárfüles története is több korosztály számára tartogat mélységeket.

8 – Egy japán mesében nem sört, szakét kell inni erdei koboldokkal. Az első hős nagyszerűen mulat egyet, jól jár, a romlott lelkű meg hát nem és nem, respectively. Mindkét főhősnek van egy púp az arcán, ami nem kell neki, és a jófejtől a koboldok elveszik zálogul, hogy máskor is eljöjjön érte, mert hogy majd akkor is jól fognak mulatni. Szórakoztató, de nehezen interpretálható a történetben, hogy ugyanez a jófej hazatér, és végeredményben röhög a markába, hogy na most dőlt el, megyek-e még vissza. A szarfej viszont megkapja a jófej púpját a koboldoktól a másik pofájára, hogy na nesze, itt a púpod, sose gyere vissza. Német forrásból ismerem, de úgy tudom, ugyanez a gyűjtemény magyar átdolgozásban is megjelent.

9 – És akkor végül, de nem utolsó sorban jöjjön a kínai szuperital: a pálinka, amitől 1000 napra bealszol. Úgy. Halálra röhögtem magam rajta, túl rövid sztori ahhoz, hogy spoiler nélkül elmeséljem, hát na, ez a lényege, hogy valaki olyan pálinkát tud készíteni, amit ha megiszol, menten kiterülsz. Három évre. Ez fontos. A Rászedett kísértet kurta, de annál szórakoztatóbb gyűjtemény, noha csak kissé hunyorogva tekinthető folklórterméknek. Amolyan átmenet, de szerethető.

10 – Mondtam, hogy nem utolsó sorban. Lipták Gábor “Amiről a kövek beszélnek” c. kötetében egy, a népet sanyargatni kirendelt defterdár alapos minőségellenőrzést végez a lefoglalni kívánt csopaki boron. A mintavételezéses módszer vége persze szendergés, majd fejfájás – kutyafáját, az a turbán meg ugyan hogy került fel a kéményre?

TAPOSÓ TÖMEG

És akkor jöjjön a keményebb dió: Kis-Tóth Ágnes a statisztikus fizika módszereit eresztette rá a tömegre. Az alapfeltevés az, hogy alapból nem akarják az emberek felebarátaikat eltaposni. Mégis, kellően sűrű tömeg esetében megteszik. Nem jó, de ez van, a kérdés nyilván az, hogy mit tehetünk ellene?

Huh, hát ez egy nehéz téma, mert a mesékben nincs tömeg. Néha érkezik mondjuk egy kaszaboló tatár horda, de alapvetően megy a főhős és mendegél, mármint úgy kábé egyedül, max 3-4 segítőjével. Vagy mondjuk a király palotájában egy-egy pillanatra megjelennek a szerencsét próbáló (és elbukó) vitézek, de aztán jön a kiskondás – aki aztán megy és mendegél.

De azért akad egy-két példa, amiket ebben a helyzetben mégis el lehetne mesélni.

1 – Szőrmentén bár, de szerintem ide vágó példa a tehetetlen tömeg allegóriájaként a mindent járó malomnak egyik egyszerűbb verziója (Grimm? Német, annyi biztos…), melyben a csodaedény kását/puliszkát termett, míg rá nem szóltak, hogy no most elég már. Aztán egyszer túl későn szólnak rá, de addigra a kásarengeteg már belepte a várost, s ha valakinek mégis ott akadt volna dolga, úgy kellett magát beennie a főtérig.

2 – A tömeg, mint buta egység, illetve a sztárok vs. az őket követő tömeg példájára a Piper of Hamelin ismert mesét tudnám felhozni. Hamelin városát úgy szabadítja meg a patkányoktól a mi emberünk, hogy furulyál nekik egyet, és így betereli őket a folyóba, hogy belefúljanak. Aztán nem fizetik ki, úgyhogy később a gyerekek is követni fogják… Egyfordulós változata a sztorinak Tehi Tegi tömeggyilkossága, ám ez itt vegytiszta boszorkányság. Maga köré bűbájolja a férfiakat, és vesztükbe vezeti őket. Végül denevérré változik – bizony nagy volt anno a kísértés, hogy elővegyem a sztorit a denevér gálán.

3 – Már majdnem feladtam, hogy a podcastban emlegetett fekete lyuk jelenséghez valaha mesét fogok találni, amikor egyszer csak biciklizés közben beugrott az egyik kedvenc Mátyás király mesém. Ebben a rátótiak készülnek őt megajándékozni, nem is akármivel: a messze földön híres, zamatos rátóti szilvával. Hanem amikor a Mátyás király színe elé járulnak, bizony a legelső a sorban megbotlik, szétgurul a sok szilva a kosarából, mire a többi is követi példáját. Bár a szöveg nem közli kerekperec, én valamiért mindig is úgy képzeltem, hogy a rátótiak egymás hegyén-hátán végzik.

(3+1 – Legutóbbi Szitakötő pályázatra olyan hazugságmesét adtam le, melyben véletlenül szerepel egy jelenet, ahol jó sokan hullanak egymásra egy kupacba.)

4 – Egyetlen halvány említés erejéig bár, de megjelenik a tudattalanul taposó csorda is egy indián (pontosítva: Crow) állat feleség (ezúttal: buffalo wife) történetben. Eszerint a főhősnek meg kell látnia a csordában bölényként haladó fiát és feleségét (két külön körben), és akkor a csorda kiadja őket. De a fia figyelmezteti, hogy ha őt a tömegben meg nem látja, a csorda el fogja taposni.

Ennyi?

Aha, most így hirtelen ennyi. De feltétlenül szólj, ha találsz még, különösen a második témára!

Illusztrációk forrása: pixabay

Többen jeleztétek, ki privátban, ki publikusan, hogy elméreteztem a nyereményjáték lépcsőit. Mi tagadás, aki egy picit utánaszámolt, hamar észrevehette, hogy a valószínűségszámítás nem a megosztás mellett állt. Akkor sem, ha a több kitöltő egyúttal jobb, szebb, vonzóbb nyeremények játékba vitelét is jelentette. De tudod, mit? Igazatok van. Jobb ma egy veréb, mint holnap egy túzok, és mert Ti ezt jobban tudtátok, mint én, ezért jutalmul további nyeremények ÉS további lépcsőfokok járnak Nektek.

Ha legalább 60 kitöltője lesz a kérdőívnek, akkor nem kevesebb, mint 10, azaz TÍZ ajándékot fogok kisorsolni.

Bizony. Íme az új nyereménypakk:

A kibővített határok pedig:

10 kitöltés – glowing stick
16 kitöltés – földgömb stresszlabda
23 kitöltés – home made kétfülű hűtőmágnes
30 kitöltés – könyv: A titokzatos sün – mesék
35 kitöltés – még egy home made kétfülű hűtőmágnes
40 kitöltés – a harmadik home made kétfülű hűtőmágnes
45 kitöltés – könyv: A titokzatos sün – mesék
50 kitöltés – 500 Ft érzékű Zabrakadabra utalvány – jó étvágyat az egészséges sütikhez!
55 kitöltés – 500 Ft érzékű Zabrakadabra utalvány – jó étvágyat az egészséges sütikhez!
60 kitöltés – könyv: A kócsagmadár és az álom

Töltsd ki most a kérdőívet!

Küldd tovább, úgy növeled az esélyedet!

bit.ly/ketfuluform

Határidő: május 20.

Az Instagramon folyamatosan tudósítani fogok róla, hol is tartunk.

Már több, mint egy éves a hírlevél, ennek örömére három ajándékot is ki fogok sorsolni. Mindenki játszhat, külön kérdések szólnak azoknak, akik már feliratkoztak, és azoknak, akik még nem.

A legfontosabb tudnivalók:

• Határidő: 2018 május 20.
• A játékon ennek a kérdőívnek a kitöltésével lehet részt venni: link a google formhoz
• A nyereményeket ebben a youtube videóban lehet megtekinteni.
• Minél több a kitöltő, annál több a nyeremény.

Most már csak ki kell tölteni a kérdőívet, és mehet az izgulás!

2018 április 11-e van, és az első emeleten állok a tanári előtt, bizonyos Bajczi Tündére várok. Helló, szia, és már indulunk is a tanterem felé. Mire a tábláig érünk, befutnak a többiek is, így Zalka Csenge, Nagy Enikő és jómagam hirtelen együtt találjuk magunkat egy csapat gimnazista előtt: a XVI. kerületi Szerb Antal Gimnázium hetedik bé osztálya csillogó szemekkel várja, hogy mítoszokat meséljünk nekik.

Így indult.

Csenge gyorsan felvázolta, mi az a Mítoszok Csatája, kik vagyunk mi ehhez képest, és már kezdtünk is. A szokásos szerkezeten egy kicsit állítottunk. Mivel csak hárman tudtunk eljönni, 3×2 helyett 2×3 mítosz hangzott el. Mindenki ugyanabból a mitológiából hozott két-két történetet, és a kérdéseket a triók után tettük fel. A szavazást is leegyszerűsítettük, ezúttal semmi cédula, semmi számlálás: a gyerekek egy-egy üvegkavicsot dobtak a választott történetet képviselő pohárba. Eredetileg úgy lett volna, hogy majd egy mérleggel döntünk, hogy a szavazatoknak mégis csak legyen súlya (kunc-kunc), de nem használtuk, mert mindkét esetben szemre is könnyű volt dönteni. Ezt egyébként lehet, hogy megtartjuk a jövőben hasonló formában, hatékony és szerethető módszernek bizonyult.

A nyereményt Csenge készítette, Párisz aranyalmája nyomán egy-egy home made aranyalma talált gazdára. Kérdések lentebb a történetek felsorolásánál.

Miben volt még más, mint a hagyományos kocsmai mythoffok? Kérem, az életkor meghatározó.

Kamaszoknak mesélni legalább olyan jutalomjáték, mint felnőtteknek. Szinte tapintható volt a figyelmük, ők már készek komplexebb történeteket is befogadni. Értik a poénokat és a megfelelő pillanatokban sóhajtanak vagy ámuldoznak. Több a pusmogás, mint egy jól nevelt felnőtt közönség esetében, de figyeltük, végig minden padtársakkal folytatott eszmecsere az éppen elhangzó történetről szólt. Ja, és Ők aztán teljes mértékben a kérdés alapján szavaztak, 100%-ban a történetre fókuszálva választottak poharat.

Tisztára felvillanyozva hagyta el mindenki a terepet. Az osztály is, és mi is. Köszönjük szépen a meghívást, és Mítoszok Csatáját még több iskolába!

Elhangzott mítoszok:

1/1 – Varga-Fogarasi Szilvia – Maui születése

A Polinézia-szerte népszerű trickster nem véletlenül került nemrég mozivászonra is. Az első történetemben Maui megszületik, de aztán em otthon, hanem istenek között nevelkedik fel. Végül hazatér, de előbb még elveszíti hét fejét és kitanulja az istenek művészetét. Maui-tikitiki-‘a-Taranga.

1/2 – Zalka Csenge – Mómosz, a tizenharmadik olimposzi

Kötekedő isten ez a Mómosz, hiába teremtik a többiek a szebbnél szebb dolgokat, ő az, aki minden ellen kritikát emel. Csak Zeusszal nem kellett volna szemtelenkedni, akkor talán nem hajította volna ki az Olimposzról. Egyszer s mindenkorra.

1/3 – Nagy Enikő – Thor kalapácsot kap

A folyton rosszaságokon ügyködő Loki levágja Thor feleségének haját, MERT KI MÁSÉT, és persze jóvá kell tennie. Némi lokiskodás a törpéknél, és mindenki megkapja a neki járót: Odin a mindig pontosan célzó dárdát és a fiadzó aranygyűrűt, Thor felesége az arany haját,  Thor maga a kalapácsát, Freyr pedig az aranysörétű vadkant és a zsebre vágható hajót.

• A kérdés: Ki legyen inkább a szobatársad? Maui, Mómosz vagy Loki?
• A válasz: Loki, így hát az aranyalmát a viking népek képviseletében Enikő vitte haza.

2/1 – Varga-Fogarasi Szilvia – Maui tüzet szerez

Maui meglátogatja “szerető” rokonát, a minden ízében lángoló Mahuikát, hogy kitudja, honnan származik a tűz. Ja, de előbb kioltja az összes tüzet a faluban, hogy szükségállapot álljon elő. Izzó barlang, epikus üldözésjelenet, és a tűz a fákban landol: így az embereknek nem kell örökké a lángot óvni. Hömm.

2/2 – Zalka Csenge – Mésztra éhes apja

Balga favágó akciójáért “jutalmul” Erüszikhthón véget nem érő éhséget nyer Démétértől. Felfalja az összes terményt és állatot, újra és újra eladja leányát ételért cserébe, de az Poszeidóntól az alakváltás képességét kapja, így mindig faképnél hagyja a vevőt és haza tér. Erüszikhtón végül magamagát is felfalja.

2/3 – Nagy Enikő – Thor, a menyasszony

Na mi van, csak nem Trym ellopta Thor kalapácsát? De. Na mi van, csak nem kizárólag Freya kezéért cserébe adná vissza? De. Sebaj, Lokinak erre is van egy ötlete, majd Thor adja ki magát az ifjú arának – a mindenit, de éhes ez a menyecske! De még milyen rendet csap, amint a kezébe kerül a kalapács!

• A kérdés: Ki az, akit nem szeretnétek magatokra haragítani Mahuika, Démétér és Thor közül? Mármint tudván, hogy a másik kettőt akkor viszont holtbiztosan.
• A válasz: Démétért, így az aranyalmát a görögök képviseletében Csenge vitte haza.

A film címe: A hely

A film tartalma a Port.hu oldalán olvasható.

Ez meg itt a kétfülű mesemondó blogja, és a szerző el volt ragadtatva.

A film tele van akcióval. Tele van furmánnyal. Tele van érzelemmel, emberi sorsokkal, színekkel, és egyáltalán: mindennel, ami egy jó filmhez kell. És tudod hol játszódik? Egy kávézó egyetlen asztalánál. Ott ül A Főszereplő, a kávézóban, az asztalnál, és jönnek hozzá az emberek, és csak mondják, és mondják, és mondják. És A Főszereplő időnként fura feladatokat ad nekik, felháborítóakat, és akkor megint jönnek, és mondják, és egyre csak mondják az újabb elképesztő fordulatokat.

És mi mindent látunk, pedig végig el sem mozdultunk a kávézóból, végig ott ültünk mi is A Főszereplő asztalánál. Mégis mindent láttunk, mintha valóban leforgatták volna.

Végülis… voltaképpen tényleg leforgatták. Szavakkal és mimikával. És intonációval és mozdulatokkal.

Vérbeli storyteller film.

Jó szívvel ajánlom.

Végy egy erdőt, és terelj be vagy 40-50 családot, de 114 gyereket szülőkkel mindenképpen. Végy egy jó hosszú mesét, és keress felnőtteket, hogy legyen, aki a szereplőket alakítja. Ha beöltöztek, állítsd  be őket az erdő meghatározott pontjaira úgy, hogy a pontokat térképen összekötve kijöjjön Tündér Ilona alakja. Ja nem, de az így készült meseösvényen küldd végig a családok csoportjait. A várt hatás nem marad el: mese, játék, mosolygó és fáradhatatlan gyerekek, illetve fáradt, de mosolygó felnőttek. Ennyi, a végén lehet mazsolát osztani annak, aki kér.

Szóval végre eljutottam egy Bailavidrum Meseösvényre, és könnyedén magába szippantott. Jóformán semmit sem tudtam róla, a szervezői facebook csoport tolvajnyelvét Hajós Erika fordított le nekem. Alapvetően mesemondónak jelentkeztem Gregus Laci mellé, aki az esemény előtt úgy másfél nappal alaposan lesokkolt, hogy a mese bizonyos pontjait a forgatókönyvhöz képest nagyjából szöveghűen kellene majd előadnom. Micsoda? Szöveghűen? Ki? Mikor? Hogy? Miért? És egyáltalán! Kérem, én még életemben nem mondtam mesét szöveghűen! De jól van, challenge accepted.

A helyszínre érve azonnal kezdhettük az átváltozást: MINDEN szervező végtelenül kedves, kreatív, lelkes és tettre kész, egyszóval tisztára, mintha megint táboroztattam volna. “Te ide figyelj, én akárhogy nézlek, nem ismerlek fel. Te ki vagy?” – mondta egy ellentmondást nem tűrő idős hölgy, a Főszervező édesanyja, akit szemlátomást meséből teremtettek. Majdnem öreganyámnak szólítottam, és egy órával később valószínűleg meg is tettem volna, de akkor még csak félszegen botorkáltam az épülő díszletek között.

Egész napos eseményre készültünk, három turnusban jöttek a családok. De már szállingóztak is. Egy-egy turnus először is meghallgatta egyben a mesét. Az elsőt én mondtam, a másik két turnusnak Laci mesélt. A turnusok kisebb csapatokra osztva, hívásra járultak a Meseösvény kapujába, ahol beforgatták őket meseszereplővé, hogy elindulhassanak a kalandos úton – azaz hogy elhozzák Tündér Ilona házából az örök ifjúság vizét, hogy az öreg király végre mindkét szemére nevessen. Az ösvény maga egyébként könnyű séta, ahol pár száz méterenként újabb szereplő várja a legkisebb királyfi bőrébe bújt gyerekeket. Ott aztán a mesének megfelelően kell viselkedni: kit-kit a neki kijáró köszöntéssel kell üdvözölni, a varázstárgyakat be kell gyűjteni, és szaladni kell, ha futás, és lopakodni, ha a lopakodás van soron. Én a végére álltam be, a lakomán énekelni és táncolni, hovatovább lakodalmi mazsolát osztani.

Az utolsó családot magam is elkísértem az úton, így egyszer nekem is sikerült az állomásokat bejárnom. Hát először is le a kalappal minden szervező előtt, akik még nekik is teljes lelkesedéssel és hitelességgel játszották a szerepüket. A gyerekek pedig hálás közönségként fogadtak minden csodát. Amikor a lovászmester végigmutogatta a levegőben a csak a képzeletünkben megjelenő lovakat, a gyerekek magától értetődően simogatták végig mindegyiket, és szépen kiválasztották a göthös csikót, ahogy azt kell, és szépen képzeletbeli tüzet raktak képzeletbeli rőzsével, mert hiszen csak parazsat kell majd etetni vele, és menten táltos paripává válik. Az aranyszőrű csodaparipa szerepe aztán Apukára szállt, így később neki is lett még egy-két kisebb feladata – becsülettel és mosolyogva állta a sarat. Hihetetlen volt látni, mennyire mélyen benne úsztak a gyerekek a mesében, amikor egy-egy állomáshoz értünk. Tündér Ilona palotájában például, amikor azt el kell hagyni, a mese szerint a királyfi hibájából valami hozzáér a falhoz és a palota megcsendül, felébrednek a tündérek és indul a menekülős szám. Az erdőben ezt egy bokaszinten kifeszített zsinórral illusztrálták, amire csengettyűket aggattak – és ha hiszed ha nem, a gyerekek SZÁNDÉKOSAN úgy keltek át rajta, hogy a csengők megszólaljanak. Annyira szívből játszottak, hogy fel sem merült, hogy igazából simán át tudják lépni – hiszen most az van, hogy megcsendül a palota, akkor pedig nem fognak itt elkezdeni okoskodni, hogy át tudják lépni, mert érted, most épp megcsendül a palota, ez van a mesében.

Minden állomáson történt velük valami izgalmas, és mindig tudták, mi a teendő. Hogy honnan? A válasz egyszerű:

Elhozták a meselátó szemüket, a mesehalló fülüket és a meseértő szívüket.

Eltelt a nap, lassan kiürült a rét, csak mi maradtunk, a szervezők. Szépen mindent elpakoltunk, még egy csoportkép, és ki-ki a megfelelő autóba ült, hogy április nyolcadikáról álmodozzon. Mert április nyolcadikán választani este is lehet, de előtte sokkal jobb dolgunk lesz: meseösvényre kell mennünk!

Fotók innen:

Bailavidrum facebook oldal

Aki a negyedik podcast epizódot hallotta, az már biztosan beírta a naptárába április 9-et, amikoris Nikola Tesla beköltözik a megújult Attention-ba, vagyis A helybe. (fb esemény itt)

A hely továbbra is pinceklub maradt, csak másutt, meg azért fejlődtek is. Pl. alulról leszigetelték a padlót. Meg menőbb a nézőtér. Meg úgy általában is tényleg sokkal jobb, mint a régi volt. Kis közönségre ideális, és most Tesla ezt a nem-széken-ücsörgő-néző formát is ki fogja próbálni.

És akkor Varga Júlia, akivel az összes egyeztetni valót egyeztettem, kért fényképet. Amit hát volt is meg nem is, kb 400 pixel szélességig nem fáj nagyon az eredeti. És akkor besétáltam hozzájuk a plazma gömbbel, és néééézd, ilyen szép képeket kaptam, mint ott lent! (Igazából még van pár, de én ebbe a háromba azonnal beleszerettem.)

És ezzel a Tesla előadás ismét szintet lépett. Mától fogva ilyen gyönyörű cover képekkel tudom hirdetni.

Ugyanitt egyébként az egyik kísérletet nemrég tökéletesítettem, és egy ráadáson is dolgozom. A műsor hossza marad 60 perc, de most kicsit kényelmesebbek leszünk, és a hagyományoknak megfelelően természetesen mindent meg lehet majd taperolni.

Köszönöm szépen a képeket Varga Júliának az Attentionból!

Nagyon röviden: új területtel kísérletezem, elindult a Kétfülű Hangnapló. Ez egyben tudtommal az első magyar mesés podcast is, de alapvetően érdekességekről igyekszem benne hírt adni. No meg bebizonyítom, hogy lehet az önkéntes munkaszüneteltetést tartalmasan is tölteni. Remélem, inspirállak!

A technológiát még szokom, tanulom, de vannak vele terveim. Több mesét és több külső felvételt szeretnék belesűríteni, de például a másodikban máris van mese, és a harmadikban van külső helyszín is. Szóljatok hozzá, szóljatok bele, szóljon a Kétfülű Hangnapló Nektek!

Egyelőre csak soundcloud-on vagyok elérhető, de ott is csak egyelőre, mert a free plan alaposan limited, de majd meglátjuk, mi lesz Azután.

És azt mondtam már, amikor márciusban a Tökhintó a Gárembuckánál vendégeskedett? Hogyan? Igen, márciusban. Igen, most február van. Éppen ezért beszéltem az előző márciusról…

Úristen, ha te tudnád, micsoda állatorvosi lovat készítettem… Ami akadály felmerülhetett, az fel is merült, de rendre elgördítettem őket. Ez a videó a témája mellett a kitartásról is szól. Bevallom, meginogtam egy kicsit, hogy egyáltalán kitegyem-e, de aztán azt csiripelték a madarak, márpedig a madarak sosem hazudnak, hogy hamarosan újra lesz Gárembucka meseest. Vagyis ez a videó hamarosan újra olyan aktuális lesz, mint még soha!

Egy szó, mint száz, fogadjátok szeretettel a méltán világhírű Gárembuckát, még ha a felvételek kissé régiek is.

íme a link: https://youtu.be/ECVMBrgbua0