Úgy másfél-két héttel ezelőtt kérdezte a szűkebb mesemondó pajtásokat Zalka Csenge, hogy mit tehetünk azügyben, hogy Juliana Marin ismét Magyarországra látogat. Ismét, hiszen olyan 4-5 évvel ezelőtt ő már járt is itt, ha nem több. Akkoriban még csak formálódott a Tesla műsorom, és ezt azért tudom, mert akkor Lovranits Júlia szervezett egy örömmesélést egy újpesti könyvtárba, és ott meséltünk is együtt, és én a műsornak később szerves részévé váló “Westinghouse-epizódot” meséltem.

Szóval úgy esett, hogy ezúttal én szerveztem gyorsan egy meseestet ebből az alkalomból. Babos Eszterrel már régóta megbeszéltük, hogy meséljünk a parkban, gondoltam, íme, eljött az ideje. Így először Eszter csatlakozott az ötlethez, aztán ujjongott Hajós Erika is, hogy naná. Bartók Ágotát már Tökhintóra is régóta akartam hívni, csak most pont nincs Tökhintó, de erre Ágota is azonnal rábólintott, így július negyedikén összesen öt mesemondó várta a meseszerető közönséget a Kós közepén.

Jöttek is, pont, ahányan kellettek. Se túl sokan, se túl kevesen. Kicsik is, nagyok is. Aktív, lelkes közönségünk volt, minden mese minden szava értő fülekre talált. Nagyszerű közönségünk volt, és személyes örömömre régen látott ismerősök, barátok is tiszteletüket tették.

Juliana is mesélt: kétszer is! Az elsőt igyekezett hangokkal, mozgással láttatni, hogy a gyerekek tolmácsolás nélkül is megértsék – a lényeg szerintem átment, sokat sokat nevettek is közben. A második mese már egy komolyabb volt. Ehhez tolmácsolás is dukált, szerény személyem esetlen egyedi szolgáltatásaként. Ó igen, minden szót értettem, csak épp néha elfelejtettem, mi volt a mondat eleje, mire rám került a sor. Nehéz mesterség a tolmácsolás, de úgy láttam, szórakoztató, ha te is érted az eredeti verziót. A mese viszont így is nagyon szépen szólt Juliana előadásában, egy történet az ősidőkből, Marináról és Marinóról, és a vízről, amely így vagy úgy, de mindent körbevesz, mégis egy irányba tör.

közönség

de hol a híd?

közönség

Babos Eszter meséjének egy jelenete

A mesemondók mesét mondanak és -hallgatnak.

Juliana Marin elsőként a gyerekeknek mesélt

mesemondó csoportkép

Juliana és kedvese azóta újra úton vannak. Most épp Európában stoppolnak, keresik az élményeket, kapcsolódásokat. Terveik szerint idén biztosan nem állnak meg, haladnak tovább és tovább. Jó utat nektek, és köszönjük a közös mesélést! Remélem, még találkozunk!

És te pedig, kedves olvasó, ha Kolumbia zászlaját látod az út mellett: ne félj felvenni Julianáékat!

Ilyen volt:

Az időpont determinálta a tematikát is: mi másról lehetne az országgyűlési választások napján mítoszokat mesélni, mint a döntési helyzetekről? Hat mesemondó mondott hat olyan mítoszt, amelyben egy vagy több szereplő komoly választás elé került.

Az eredetileg szabadtérre megálmodott törénelmi vásárra a vártnál talán kevesebben érkeztek. Ez részben köszönhető nyilván az országgyűlési választásoknak, hiszen sok háztartásban megy ilyenkor a lokisztikázás. De azért leginkább az esős, hűvös időre szeretnék ujjal mutogatni. Nem is meglepő: a mítoszok csatáját végül nem kint, hanem beltéren tartottuk. A hely kicsit szűkös volt, de az a kb. 40 ember, aki eljött, tulajdonképpen elfért. Hősiesen talpon maradtak azok is, akik a imitált ülő alkalmatosságok megfogyatkozásával a kényelmes állóhelyek közül választottak maguknak egyet, amiből arra tudok következtetni, hogy tetszett nekik a műsor.

Apropó, műsor:

Mit is mondjak, mit meséljek, Csenge szokott “adminisztratív” beszámolót készíteni. Nem unatkoztunk, képzeletben utaztunk:

• északi mitológia: Stenszky Cecília
• Róma: Dala Dániel
• Görög miológia: Gregus László, Varga-Fogarasi Szilvia
• Mongólia: Nagy Enikő
• Cserkesz nart legenda: Zalka Csenge

Hat nagyon különböző mítosz hat nagyon különböző mesemondó tolmácsolásában. Nem maradtak el a tréfás kérdések sem, amire a közönség lelkesen szavazgatott. Bennfentes információim szerint még a legkritikusabb kamasz közönségünk is kőbe vésette, hogy legközelebb is eljönnek majd mítoszok csatájára.

A szavazatszámlálás közben egyébként még egy bónusz görög mítoszt is kapott a Nagyérdemű, melynek magyar hangja Zalaka Csenge volt. A nyeremény kockák el lettek vetve, és régi-új-mostmár hagyományunknak megfelelően a közönség tagjai közül is kisorsoltunk három szerencsés mítoszhallgatót, akik ezúttal múzeumi ajándékcsomagot vihettek haza.

A műsor olyan jól sikerült, hogy néhányan a helyszínen még melegében feliratkoztak a hírlevélre. Iratkozz fel Te is, hogy legközelebb (is) találkozzunk, addig pedig itt egy pár kép, így meséltünk mi:

a-csapat

Stenszky-Cecilia

Zalka-Csenge-Virag

Dala-Daniel

Nagy-Eniko

Varga-Fogarasi-Szilvia

Gregus-Laszlo

mcs meme

Nekem az élő élőszavas mesemondás a kenyerem, én mesélni úgy szeretek, ha egymás szemébe nézhetünk. Nagyon vártam már a nyitást, és örültem is a Tekergő meseösvény, még pontosabban Hajós Erika megkeresésének, hogy ugyan menjek már gyereknapon Dócra, Baranyi Ildikó levendulás birodalmába: BergenDóciába. Merthogy ott lesz meseösvény. Mondom jó, megyek.

Meg, azt is mondja Erika, hogy valami extra is jó lenne, hogy volt az a tüzes mesém. Hát mondom volt, volt, de már nincs, éppen annak tanulságait levonva alkottam meg más szellemben a Nikola Tesla show-t. Azt mondja Erika, jó, akkor vigyem a Teslát. Hát mondom oké, de ahhoz kivetítő kell. Hogy az nem lesz. De úgysem számítunk tömegekre, na, végül csak rábeszélt, leporoltam Teslát. Szóval állomás leszek a meseösvényen, és majdnem három év kihagyással ismét Teslát mesélek.

Május 29-én, szombaton ők megtartották Dócon a híres tekergős mesekocsmát, felnőtteknek való tartalommal és sok-sok nevetéssel. Aztán aludtak rá egyet, és 30-án csatlakoztam hozzájuk. Olyan kellemes volt az egész. Szépen, komótosan telt a nap, ébredező nyitás volt ez. Kellemes tavaszias idő volt, nem esett, nem volt se szeles, se túl napos, se túl felhős, tényleg, mondom, pont jól esett.

11-kor indult a meseösvény. Előtte már Bukovics János elődolgozta a gyerekeket, a kiskakas gyémánt félkrajcárjánál még ott is voltam, aztán átsétáltam a meseösvény kapujába. Jöttek a családok, és mire meghallgatták az égig érő fa meséjét, mi már beöltözve vártuk őket az állomásokon. Volt ott minden, királylány, fergeteg, öreg király Gregus Laci személyében, ötfejű sárkány, én lovászt alakítottam egy elképzelt táltos paripával, a sárkányt pedig Zámborszky Eszter útmutatása alapján kellett leitatni levendulaszörppel. Elvégre BergenDóciában ez így járja. Végül meg kellett semmisíteni a sárkány erejét, és voila: a királylány kertjében elültetett varázslatos babokból még varázslatosabb nyalókák termettek, lehetett szüretelni, mulatni.

Utána lazulós idők jöttek, ki-ki ott beszélgetett egy jót, ahová épp letelepedett, én Bukovics Jánossal fogtam némi politizálásba, be kell vallanom, suttyomban még ilyet is csináltunk ezen a szép napon. De aztán a buborékok elcsábították a lányomat, mit tegyünk, meg kellett őket nézni közelről. Szépek voltak, no.

És ahogy közeledett a két óra, lassan előpakoltam a világtörténelem első szabadtéri kétfülű Tesla előadására. Éppen annyian voltunk, amennyien jól látták a kísérleteket kivetítő nélkül is. Egy-két újítást tettem a műsorba, használt neki, megtartom. A kísérleteket azért még bővíteni szeretném, szerintem a jövőben lesz Franklin csengő is, de ide nem akartam hozni, mert nem tudtam, hogy mekkora szél fog fújni. Szintén az esetelges szél miatt kihagytam a szélcsengős kísérletet, igazából még nem vagyok benne biztos, hogy vissza akarom-e egyáltalán tenni, vannak más ötleteim. Viszont a fizika alapozó mikéntje azt hiszem, kb. révbe ért. No, hát így fejlődik egy műsor, szépen csiszolódik a sok előadásnak köszönhetően.

Mire Nikola Tesla eladta a szabadalmait, szegény lányom már teljesen kész volt. Amíg apával megebédeltünk, hol egyikünk, hol másikunk ölében szundikált. Épp csak felébredt, amikor beültettük az autóba, de aztán egészen hazáig aludt. Neki is jó napja volt. Nekünk is nagyon jó napunk volt.

A Bailavidrum meseösvényről korábban már írtam, de röviden összefoglalom: kiválasztunk egy mesét, az elején minden turnus egyben meghallgatja, majd a családok kis csoportokban végigsétálnak a történeten – szó szerint. A mese egy-egy állomása akadályverseny-szerűen várja a családokat a kijelölt ösvényen, az egyes kulcsmozzanatokat pedig a gyerekek maguk elevenítik meg, persze játékos formában. A gyerekek rendszerint a főhőst alakítják – így lett a világ ezúttal sok kis Sárkányölő Sebestyénnel gazdagabb.

Most két turnusnak meséltem. Egy kicsit késve tudtunk csak befutni, de hamar megtaláltam a gyülekező csapatot, akik már csak a mesemondót várták. A mesét még nem kezdtem el, megvártam, míg Gregus Laci megjelent a szervezői oldalról, hátha mond még nekem némi instrukciót. Egy kicsit játszottunk a gyerekekkel így együtt is, Laci bemutatta nekik a dorombot, aztán már indulhatott is a műsor.

A kedvencem a második turnusomból az a kisfiú volt, aki már az első sárkánynál szerette volna, ha annak tizenkét feje van, így a harmadiknál már elég volt csak neki szólni: na most mondd, most jön, na hány feje volt? – és boldogan kiáltotta: TIZENKETŐŐŐŐ!

De egyébként a meseösvényen a közönség általában elég pro. Ők azok a gyerekek, akiknek rendszeresen mesélnek, akik tudják, mi fán terem mesét hallgatni. Érzik a mesét. Cukin várják a fordulatokat, és ha kérdezik őket, lelkesen találgatják a választ. Aztán pedig alig várják, hogy nekivághassanak a Nagy Kalandnak, mert a többség bizony visszatérő vendég.

A második kör után még mi is lazultunk egy kicsit a réten, elköltöttük hamuba sült péksüteményeinket, majd elbúcsúztunk a többiektől. Figyeljétek a híreket, menjetek Ti is meseösvényre, hátha éppen ott találkozunk!

Annyi mindent tudnék róla mesélni, hogy azt sem tudom, hol kezdjem. Hosszú munka volt, mert olyan szöveget akartunk előállítani, amit szeretettel forgat a magyar olvasó, miközben az arab kultúra sokszínűsége is felvillan. Olyan kiadványt, ami hű az eredeti célkitűzéshez, azaz segít a menekülteknek saját meséiket megőrizni, és a történetek egyúttal méltó, világ körüli útjukat is bejárhatják. És most megérkezett mindez magyarul, ha még csak virtuálisan is, de velünk van, forgassátok szeretettel. Részletek alább, link a letölthető anyagokhoz a bejegyzés végén.

Előzmények

2016-ban, amikor Csenge először posztolt róla, annyira megtetszett a projekt, hogy első gondolatom ez volt: fordítsuk le magyarra! Ha csak arra gondolok, mit jelent saját életemben, saját identitástudatomban a magyar mesevilág, egyből megértem: mit jelenthet a saját otthonának mesevilága egy menekült számára. Emellett manapság, amikor a menekültkérdéssel nap mint nap szembesülünk, hihetetlen fontos megérteni azokat az embereket, akik most békésebb vidékeket keresnek. A mesevilág megismerése persze csak egyik eszköze ennek, de nagyszerű lehetőség akár csak a kezdeti lépések megtételére.

Szóval mondom magamban 2016-ban, 21 mese plusz preface, ennek 1-2, maximum 3 hónapon belül meg kell lennie. Csakhogy akkor még nem sejtettem, milyen mély a nyúl ürege… Mert ha ez egy akármilyen kiadvány lenne, akkor valóban készen lettünk volna ennyi idő alatt. Csakhogy ez egy különleges antológia. Minden mese mögött egy ember áll, minden lejegyzett szó mögött egy több ezer éves kultúra nyúlik, annak teljes komplexitásával. Ami persze már több törődést, több időt igényelt. Így a munka időben megnyúlt, és bizony hangsúlyozandó ezen a ponton az is, hogy kivétel nélkül mindenki teljesen önkéntes alapon, a puszta lelkesedéstől hajtva vett részt a munkában.

Pár szó a munkáról

Érdekes lehet tudni, hogy a magyar kiadás annyiban mindenképpen eltér az angol változattól, hogy egyszerre veszi figyelembe az angol és az arab szövegeket, miközben szem előtt mindig az utóbbi állt. Az arab változatok közül lehetőség szerint midig a dialektusban lejegyzett változatot tekintettük alapnak. Végül még a mesékben itt-ott felbukkanó versekre is rápillantott egy ahhoz értő, nehogy véletlenül mondjuk magyar népdalokat faragjunk belőlük. Hogy ezzel is meg voltunk, a “virtuális kötés” előtt már csak egyetlen feladat maradt hátra: az egész pakk magyar nyelvi ellenőrzése.

A végleges szöveg tehát több ponton eltér az angol változattól, mindig az arab szövegekhez való hűség érdekében. A történeteken nem változtattunk, de azt szem előtt tartottuk, hogy a kiadvány legyen élvezetes egy magyar ember számára: olyan mesegyűjteményt akartunk készíteni, amit bárki szívesen forgat, olyan szövegezést, ami olvastatja magát. Ez a gyakorlatban csak nyelvi megoldásokban megjelenő változtatásokat jelentett. Személyes célom volt ezen felül egészen finoman további ismeretszerzésre ösztönözni az olvasót, így néhány ponton új lábjegyzetekkel láttuk el a szöveget.

Nem volt célkitűzésünk ugyanakkor professzionális mesemondók számára szakmai anyagot előállítani, ahhoz ugyanis nem álltak volna rendelkezésünkre a megfelelő erőforrások. Tudomásom szerint még a jövő egy elhivatott kutatójára vár az eredeti felvételek folklorisztikailag igényes, rendszerezett feldolgozása is – melynek elvégzésére bátran buzdítanék bárkit, aki valóban hozzá tudja adni a megfelelő szakmai szempontokat.

Köszönetnyilvánítás

Ezt a hosszúra nyúlt, mély, tartalmas munkát koordinálni, az egyes fázisokban tevékenyen is részt venni – ilyen remek csapattal a hátam mögött: kivételes élmény, nagyszerű, motiváló tapasztalat volt. Mindenekelőtt is természetesen szeretném megköszönni a munkáját mindazoknak, akik végül a konkrét szövegen is dolgoztak. Így a csapat ők lettek:

Mesék fordítása angol nyelvről:
Bumberák Maja, Gregus László, Hegedűs Viktor, Kónya Klára, Lovranits Júlia Villő, Nagy Enikő, Upor Ágnes, Varga-Fogarasi Szilvia, Zalka Csenge Virág

Arab nyelvi lektorálás és kulturális segítség:
Dr. Aida El Seaghi, Hala Muhanna, Kádas Noémi, dr. Kármán Marianna

Olvasószerkesztő-korrektor:
Stenszky Cecília

Szerkesztő, koordináció:
Varga-Fogarasi Szilvia

Köszönet illeti ezen felül azokat is, akik bármilyen egyéb módon hozzájárultak a projekt sikeréhez – ennek pedig se szeri, se száma. Volt, aki “csak” előhalászott nekem néhány kollégát a cégnél, ahol akkor dolgoztam, akik tudnak arabul. Volt, aki “csak” felhívta a figyelmemet egy facebook csoortra, ahol végül Aida segítőmre is ráleltem. Mások “csak” olyan szervezeteket ajánlottak, amelyeken keresztül újabb értékes információkra tettem szert. És tudod, mi volt a legjobb? Hogy bárkinek, ismétlem, BÁRKINEK valaha meséltem a zajló munkákról, olyan lelkesedéssel fogadta, hogy akárhányszor mondtam el a bevezető ismertető szöveget, sosem sikerült megunnom.

És most?

És most vége. Mármint az első, és egyben legfontosabb mérföldkövet elhagytuk, most már csak a világ összes lehetősége áll előttünk. Mindenféle grandiózus tervet forgatok a fejemben, de úgy voltam vele, előbb legyen kézzel fogható alapja a terveknek. Kérem, most már van alapja, ezt együtt, összefogva megcsináltuk, büszkék lehetünk rá!

Olvassátok szeretettel, érdeklődéssel a Timeless Tales magyar kiadását, amely ezennel elérhető pdf és több e-könyv formátumban is az alábbi google drive folderben:

http://bit.ly/timelesstales-HUN

A résztvevők száma némi lokális szervezési anomália következtében (mely ügyben a Zöld Zugolyra semmi szín alatt ne tessék kérem ujjal mutogatni) a létszám jóval visszafogottabb volt a tavalyinál. Cserébe családiasabb hangulatban volt szerencsém mindkét alkalommal mesélni.

Az első produkció a folyton fejlődő “klasszikus Tesla” volt. Az elején egy részleten mindig csavarok egy kicsit, mert sosem tetszik, ahogyan volt. Ide ezúttal is kitaláltam egy teljesen új elemet, és azt hiszem, végre rátaláltam az irányra. Alapvetően flottul és közérthetően lehetett beszélgetni a fizikáról, úgyhogy ezt a megoldást fogom tovább fejleszteni. Volt itt már minden, sima beszéd, kérdezz-felelek, karácsonyi girland, de ez a két tárcsa, amit most bevezettem, annyira szépen kijelölte az elektromos tér irányát, hogy szerintem nem volt a teremben olyan töltött részecske, ami ne mindig a megfelelő irányba szaladt volna. Még a mágneses teret kell valahogy vizualizálni, pontosabban verziókat kidolgozni, mert amit terveztem, most nem működhetett. Ahhoz kellett volna egy vagány kölök, akit tudok animálni. Felnőttekkel óvatosabban szoktam bánni, különösen egy fesztiválos előadás elején, amikor fél szemmel még a műsorfüzetet böngészik. De azért élvezték, és előadás után majdnem mindenki oda is jött a kísérleti eszközökkel játszani.

Aztán délután szétnéztünk a Völgyben. Mivel nyolc után egy magamfajta álomszuszék fellépőnek már ágyban a helye, nem sokáig maradtunk, de így is igen kellemesen telt az idő, és egy kisebb mutatványos produkció is belefért. Egyébiránt kárpótolt mindenért nemesvámosi szállásunk, aminél idillibbet elképzelni is nehéz volna. Nagy rét, csend, két lusta macska – a civilizációt szinte teljesen kitakarta előlünk az erdő, csak a távolban futó közút és a Kab-hegyi torony emlékeztetett bennünket arra, hogy nem is olyan messze innen úgynevezett emberek élnek.

Másnap ugyanabban az időben ismét a Zöld Zugoly önkéntesei között találtam magam, immáron technikai igények nélkül, a hátsó udvarban. Balatoni, illetve elsődlegesen Balaton-felvidéki meséket és mondákat ígértem “Tájékozódási Mesefutás” címmel. Ugyan családi programnak terveztük, ugyancsak híján voltam gyerekeknek, így valamivel gyorsabban haladtunk. A gyerekekkel egy csomó mindent mindig meg kell beszélni, hogy mondjuk ki az a Mátyás király, mik azok az óriások, mi egyáltalán a Balaton-felvidék – hát a felnőttek esetében minderre semmi szükség nincsen. Így aztán egyetlen kivétellel az összes tartalékmesém is elfogyott, tudod, amik közül akkor válogat az ember, amikor még egy mese belefér az időbe. Volt itt minden, hazug mese, Haláp legendája, Kinizsi, Szent István, és hát természetesen eljött az utolsó magyar Robin Hood: Savanyó Jóska is. Rablóvezér, de igyekeztem a kevésbé véres sztorikat előszedni, bár tanulság, hogy egy-kettőt azért érdemes talonban hagyni pont az ilyen esetekre, amikor mégsem jönnek gyerekek. Alapvetően igyekeztem a romantikus betyártörténetek közül válogatni, és kevésbé a periratok alapján készült rablások leírásaiból. Utóbbi is legalább olyan izgalmas egyébként, csak hogyismondjam… a Savanyó Józsi szívében lakó végtelen szeretet valahogy mégis kevesebbszer viszi rá, hogy pénzes zacskókat osztogasson a szegények között…

Nem maradtunk soká aznap sem, nem is volt már szállásunk, de azért az még belefért, hogy hazafelé tiszteletünket tegyük Savanyó Józsi sírjánál, Tótvázsonyban.

És ezzel zárult is a Kétfülű nyári szezonja.

Enikő már előző nap is mesélt, de a pénteki alkalomra én is be tudtam csatlakozni. Így lettünk mi ketten az idei Tű Fokán fesztivál mesemondói, ami talán kis hazánk legnyugisabb fesztiválja. Van színpad, van büfé, vannak nagyjából fix műsorok – hát aztán nem kell itt kérem semmiből stresszt csinálni. Mindenki mindenkit szeret, ha kell, segít a hangfalakat felcipelni, vagy épp beáll krumplit pucolni. A lényeg, hogy ahányan ott vagyunk, mi mind érezzük magunkat nagyon jól – és legfőképpen felejtsük el pár napra, hogy az időmérést egyáltalában valaha feltalálták. Kis létszám, tartalmas együtt töltött idő. Így tudnám összefoglalni.

Ahogy megérkeztünk, máris éreztem, hogy minden elvárást azonnal el kell engednem. Jó idő van, nyár van, jó emberek fogadnak mosolyogva, minden szép és jó lesz. Valakit a rét közepén masszíroznak, valakit a sátorban a profi masszőr dögönyöz, mások a színpadon hűsölnek. A büfé egy darab kocsiból áll, rágcsák és ital kapható elég normális áron. Amúgy kaja lesz, de majd még el kell menni a hozzávalókért, viszont ha addig megéheznél, még van a reggeliből, nagyon finom gyümölcsös-grízes valami, Holland Szakács úr készíti, kimondottan menő.

Ahogy a bevásárló autó kigördült, még lazultunk egy kicsit, aztán elfoglaltuk mesemondó helyünket a ponyva alatt. Aki már ott volt, többnyire átfordult mesehallgató pózba, aki pedig még csak a placcon kóricált, mert pont nem ment a rétre az éneklős chillfoglalkozásra, az többnyire odagyűlt körénk. Így egy nagyon kellemes, barátságos környezetben kezdtük meg közös munkánk talán eddigi legkevésbé megtervezett műsorát. Amolyan örömmesélést tartottunk – mindenki örömére.

Igazából mindketten hoztuk a formánkat. Enikő tündérmeséket mesélt, varázslattal, hármas egységgel, meg mindennel, ami a szívet-lelket nyugtatja. Izgalmas mesék chill alapon. Annyit beszéltünk csak meg előre, hogy mivel ő úgyis tündérmesét fog mondani, mert azt szereti legjobban, én inkább a “klasszikus kétfülű repertoárból” válogassak. Mondtam északról is mesét, házi mesét is, a szempont igazából az volt, hogy a tündérmesék monumentalitását ellensúlyozandó vidám, különös és/vagy szokatlan, esetleg csattanós történettel álljak elő. Enikő kezdte, azután igazából egyik történet a másikat hívta, ami ott és akkor az éppen elhangzott történet kapcsán eszünkbe jutott.

Nagyon élveztem, és íme ismét a bizonyíték, hogy a felnőttek nagyon is szeretnek meséket hallgatni – kékre festett meg raszta hajjal egyaránt. A Tű Fokán fesztivál pedig nagyon jól ráérzett arra, hogy ez a rendezvény, ahol a résztvevők eleve ilyen közel állnak egymáshoz, egyenesen hívja a mesemondást. Adott volt hozzá a hangulat, gyakorlatilag semmiféle jégtörő praktikát nem kellett bevetnünk: a közönség már eleve mesehallgató állapotban várta a műsort.

Az eredeti terv szerint meg akartuk várni a vacsorát, amire végül az időtlenségből adódó csúszásnak köszönhetően mégsem maradtunk ott, a Pető Ádám és barátai formáció koncertjét viszont így volt lehetőségünk meghallgatni. A színpad éppen annyira volt magas, hogy mi ott a fűben fetrengve még ne érezzük őket nagyon távol. Unplugged, természetesen. Közben valaki még tangóharmonikával is felugrott melléjük, hát pont ilyen ez a fesztivál.

Mit is mondhatnék? Szerintem… Szóval szerintem az egész nagy világnak egy hatalmas nagy Tű Fokán Fesztiválnak kellene lennie, hidd el, ez egy maradéktalanul boldog bolygó lenne.

Fél három. Terelőnyilak már felragasztva, állomások véglegesek. Laci szálakat húz és csengőket függeszt. Kató és Panna hol itt, hol ott bukkannak fel, de a lényeg, hogy tudják a dolgukat. Orsi az írásvetítőnél tüsténkedik, Erika intéz és terelget, Virág a dobos állomáson programon gondolkozik. A Kétfülű befut, de hol van Panni?

Három óra. A résztvevők már vagy a kiindulási teremben gyülekeznek, vagy jegyet vásárolnak. Erika fel s alá szaladgál, mindenhol minden rendben van-e. De hol van Panni?

Három óra öt perc. Erika bezárja a kiindulási terem ajtaját, köszönt és elkezdi a mesét. Mindenki a helyén, egymásnak integetünk az aréna különböző ablakaiból, csak Panni nem. Apropó, hol van Panni?

Elindul az első csapat, de… hol van Panni? Közben erre is fény derül, mondjuk úgy: tekereg… Nem egyszerű a kampuszon bolyongani, maga se tudja, merre jár, de legalább most már úgy sejti, az épület felé tart. Orsi szerencsére be tud ugrani a helyére, amikor az első turnus Panni állomására érkezik, így ezt is sikerült megoldani. Sőt. Időközben Panni is megérkezik, kérem, teljes a létszám!

A családok pedig jöttek kis csapatokban, ahogy azt kell. Hol itt bukkant fel egy társaság egy ajtó mögül, hol ott tűnt el a lépcső felé, az állomások pedig ezúttal is szépen végigvezették a gyerekeket a mesén. Ennek a meseösvénynek az volt a különlegessége, hogy kaptunk az ásványtárból bemutató ásványokat, és ezeket is bekötöttük a mesébe. A sárga büdös bazaltot, a piros bazaltot, az ezerszínű bazaltot, a rücskös bazaltot, a fémesen csillogó bazaltot és az átlátszó bazaltot is – de lehet, hogy valamelyiket rosszul mondtam, bővebb eligazításért látogass el az ELTE Természetrajzi múzeumába… És mint a mese szerves elemeit, a gyerekek minden állomáson megcsodálhattak belőlük párat.

Nekem külön jó érzés volt újra az épület falai között sétálni, elvégre öt évet töltöttem el itt. Az arénát pedig mindig is nagyon szerettem, illetve maga ez a bent-vagy-kint belsőépítészeti koncepció nekem mindig is közel állt a szívemhez. Hát most kiélvezhettem, valami négy órát töltöttem el az aréna aljában, hogy bekísérjem a gyerekeket az alvilági bálba. Ez idő alatt több csoda is esett, hát mi legyen, a gyerekek mindig aranyosak. A kislány, aki nem látta a királyfit, mert hogy nincs koronája, pontosabban nem látta, hiába mondták neki a többiek, hogy most kell használnia a meselátó szemeit, hát szóval talán ez a kislány is meglátta a végén a királyfit, amikor maga szemrebbenés nélkül királykisasszonnyá változott. Korona nélkül. Az a csapat meg, amelyik úgy futott be, de szó szerint, hogy  egyikük konkrétan a “sziasztok” szó kimondása alatt körbehiperszonikázta az aréna közepén terpeszkedő szobafenyőt, szóval ez a csapat a tánclépésekre annyira rákattant, hogy lényegében kezesbárányokká higgadtak. Jó, hiperszonikus kezesbárányokká, de akkor is minőségi különbség volt a két állapot között.

Erika nagyon jól indította a csapatokat, nemigen volt torlódás, és nálam szerencsére csak olyan fázisban, amikor már egy mondattal le lehetett zárni az állomást. Ez egy ilyen beltéri meseösvénynél különösen fontos, úgyhogy külön köszönet érte.

És lassan eljött az utolsó csapat is. Ezt mindig onnan lehet tudni, hogy velük jön a többi állomás is, lényegében remekül szórakozni. Összepakolnom nemigen kellett semmit, úgyhogy végül én is mentem velük. A következő állomás már Laci és Panna záró állomása volt, ahol a királylány és a királyfi eljegyzik egymást és megülik a Nagy Lakodalmat. Azaz szól a muzsika (moldvai kaval, doromb, énekszó), ropják a gyerekek, de vajon Laci tud gyorsabban dorombolni, vagy a gyerekek a lábukat kapkodni? Gondolhatod…

És akkor volt két óra szünetünk. Jó, összepakolással csak másfél, de azért ebbe is belefért az ásványtár megtekintése és egy nagy szusszanás. Az esti mesemondásra három fő nagyon lelkes közönségünk jött el, mondtunk is nekik mindenféle meséket a világ minden tájáról. De még mesét is szőttünk, ahogy az a tekergőknél már csak szokásban áll.

Egy szó, mint száz: nagyszerűen telt a Múzeumok Éjszakáján minden tekergő meseprogram.

További fotók itt a facebookon: https://www.facebook.com/pg/tekergo.mese/photos/?tab=album&album_id=2089853811272788

A legfontosabb tudnivalók:

• Határidő: 2018 május 20.
• A játékon ennek a kérdőívnek a kitöltésével lehet részt venni: link a google formhoz
• A nyereményeket ebben a youtube videóban lehet megtekinteni.
• Minél több a kitöltő, annál több a nyeremény.

Most már csak ki kell tölteni a kérdőívet, és mehet az izgulás!

Így indult.

Csenge gyorsan felvázolta, mi az a Mítoszok Csatája, kik vagyunk mi ehhez képest, és már kezdtünk is. A szokásos szerkezeten egy kicsit állítottunk. Mivel csak hárman tudtunk eljönni, 3×2 helyett 2×3 mítosz hangzott el. Mindenki ugyanabból a mitológiából hozott két-két történetet, és a kérdéseket a triók után tettük fel. A szavazást is leegyszerűsítettük, ezúttal semmi cédula, semmi számlálás: a gyerekek egy-egy üvegkavicsot dobtak a választott történetet képviselő pohárba. Eredetileg úgy lett volna, hogy majd egy mérleggel döntünk, hogy a szavazatoknak mégis csak legyen súlya (kunc-kunc), de nem használtuk, mert mindkét esetben szemre is könnyű volt dönteni. Ezt egyébként lehet, hogy megtartjuk a jövőben hasonló formában, hatékony és szerethető módszernek bizonyult.

A nyereményt Csenge készítette, Párisz aranyalmája nyomán egy-egy home made aranyalma talált gazdára. Kérdések lentebb a történetek felsorolásánál.

Miben volt még más, mint a hagyományos kocsmai mythoffok? Kérem, az életkor meghatározó.

Kamaszoknak mesélni legalább olyan jutalomjáték, mint felnőtteknek. Szinte tapintható volt a figyelmük, ők már készek komplexebb történeteket is befogadni. Értik a poénokat és a megfelelő pillanatokban sóhajtanak vagy ámuldoznak. Több a pusmogás, mint egy jól nevelt felnőtt közönség esetében, de figyeltük, végig minden padtársakkal folytatott eszmecsere az éppen elhangzó történetről szólt. Ja, és Ők aztán teljes mértékben a kérdés alapján szavaztak, 100%-ban a történetre fókuszálva választottak poharat.

Tisztára felvillanyozva hagyta el mindenki a terepet. Az osztály is, és mi is. Köszönjük szépen a meghívást, és Mítoszok Csatáját még több iskolába!

Elhangzott mítoszok:

1/1 – Varga-Fogarasi Szilvia – Maui születése

A Polinézia-szerte népszerű trickster nem véletlenül került nemrég mozivászonra is. Az első történetemben Maui megszületik, de aztán em otthon, hanem istenek között nevelkedik fel. Végül hazatér, de előbb még elveszíti hét fejét és kitanulja az istenek művészetét. Maui-tikitiki-‘a-Taranga.

1/2 – Zalka Csenge – Mómosz, a tizenharmadik olimposzi

Kötekedő isten ez a Mómosz, hiába teremtik a többiek a szebbnél szebb dolgokat, ő az, aki minden ellen kritikát emel. Csak Zeusszal nem kellett volna szemtelenkedni, akkor talán nem hajította volna ki az Olimposzról. Egyszer s mindenkorra.

1/3 – Nagy Enikő – Thor kalapácsot kap

A folyton rosszaságokon ügyködő Loki levágja Thor feleségének haját, MERT KI MÁSÉT, és persze jóvá kell tennie. Némi lokiskodás a törpéknél, és mindenki megkapja a neki járót: Odin a mindig pontosan célzó dárdát és a fiadzó aranygyűrűt, Thor felesége az arany haját,  Thor maga a kalapácsát, Freyr pedig az aranysörétű vadkant és a zsebre vágható hajót.

• A kérdés: Ki legyen inkább a szobatársad? Maui, Mómosz vagy Loki?
• A válasz: Loki, így hát az aranyalmát a viking népek képviseletében Enikő vitte haza.

2/1 – Varga-Fogarasi Szilvia – Maui tüzet szerez

Maui meglátogatja “szerető” rokonát, a minden ízében lángoló Mahuikát, hogy kitudja, honnan származik a tűz. Ja, de előbb kioltja az összes tüzet a faluban, hogy szükségállapot álljon elő. Izzó barlang, epikus üldözésjelenet, és a tűz a fákban landol: így az embereknek nem kell örökké a lángot óvni. Hömm.

2/2 – Zalka Csenge – Mésztra éhes apja

Balga favágó akciójáért “jutalmul” Erüszikhthón véget nem érő éhséget nyer Démétértől. Felfalja az összes terményt és állatot, újra és újra eladja leányát ételért cserébe, de az Poszeidóntól az alakváltás képességét kapja, így mindig faképnél hagyja a vevőt és haza tér. Erüszikhtón végül magamagát is felfalja.

2/3 – Nagy Enikő – Thor, a menyasszony

Na mi van, csak nem Trym ellopta Thor kalapácsát? De. Na mi van, csak nem kizárólag Freya kezéért cserébe adná vissza? De. Sebaj, Lokinak erre is van egy ötlete, majd Thor adja ki magát az ifjú arának – a mindenit, de éhes ez a menyecske! De még milyen rendet csap, amint a kezébe kerül a kalapács!

• A kérdés: Ki az, akit nem szeretnétek magatokra haragítani Mahuika, Démétér és Thor közül? Mármint tudván, hogy a másik kettőt akkor viszont holtbiztosan.
• A válasz: Démétért, így az aranyalmát a görögök képviseletében Csenge vitte haza.