Július negyedikén az esti órákban örömmesélést tartottunk a Kós Károly téren. Velünk mesélt Juliana Marin is, aki Kolumbiából érkezett, és most épp errefelé stoppolgat.
Úgy másfél-két héttel ezelőtt kérdezte a szűkebb mesemondó pajtásokat Zalka Csenge, hogy mit tehetünk azügyben, hogy Juliana Marin ismét Magyarországra látogat. Ismét, hiszen olyan 4-5 évvel ezelőtt ő már járt is itt, ha nem több. Akkoriban még csak formálódott a Tesla műsorom, és ezt azért tudom, mert akkor Lovranits Júlia szervezett egy örömmesélést egy újpesti könyvtárba, és ott meséltünk is együtt, és én a műsornak később szerves részévé váló “Westinghouse-epizódot” meséltem.
Szóval úgy esett, hogy ezúttal én szerveztem gyorsan egy meseestet ebből az alkalomból. Babos Eszterrel már régóta megbeszéltük, hogy meséljünk a parkban, gondoltam, íme, eljött az ideje. Így először Eszter csatlakozott az ötlethez, aztán ujjongott Hajós Erika is, hogy naná. Bartók Ágotát már Tökhintóra is régóta akartam hívni, csak most pont nincs Tökhintó, de erre Ágota is azonnal rábólintott, így július negyedikén összesen öt mesemondó várta a meseszerető közönséget a Kós közepén.
Jöttek is, pont, ahányan kellettek. Se túl sokan, se túl kevesen. Kicsik is, nagyok is. Aktív, lelkes közönségünk volt, minden mese minden szava értő fülekre talált. Nagyszerű közönségünk volt, és személyes örömömre régen látott ismerősök, barátok is tiszteletüket tették.
Juliana is mesélt: kétszer is! Az elsőt igyekezett hangokkal, mozgással láttatni, hogy a gyerekek tolmácsolás nélkül is megértsék – a lényeg szerintem átment, sokat sokat nevettek is közben. A második mese már egy komolyabb volt. Ehhez tolmácsolás is dukált, szerény személyem esetlen egyedi szolgáltatásaként. Ó igen, minden szót értettem, csak épp néha elfelejtettem, mi volt a mondat eleje, mire rám került a sor. Nehéz mesterség a tolmácsolás, de úgy láttam, szórakoztató, ha te is érted az eredeti verziót. A mese viszont így is nagyon szépen szólt Juliana előadásában, egy történet az ősidőkből, Marináról és Marinóról, és a vízről, amely így vagy úgy, de mindent körbevesz, mégis egy irányba tör.
Juliana és kedvese azóta újra úton vannak. Most épp Európában stoppolnak, keresik az élményeket, kapcsolódásokat. Terveik szerint idén biztosan nem állnak meg, haladnak tovább és tovább. Jó utat nektek, és köszönjük a közös mesélést! Remélem, még találkozunk!
És te pedig, kedves olvasó, ha Kolumbia zászlaját látod az út mellett: ne félj felvenni Julianáékat!
