Aki követte az előző posztokat (első cikk, második cikk), már megbarátkozhatott a gondolattal, hogy részben készen vannak, de legalábbis lázas munkával készülnek a gondolkodó, vagyis hát gondolkodáshoz igen hasonló dolgokat művelő informatikai termékek. Ebben a posztban végre a mesemondásra fogok koncentrálni.
Aki próbált már könyvesboltban mesekönyvet választani, ad absurdum, mesemondó, és készült már rendezvényre, az tudja, hogy a meseválasztás néha kétségbeejtően nehéz feladat. Különösen az első jó néhány évben, mert ez bizony egy olyan szakma, ahol nem másfél év múlva leszel senior. (Kötelező olvasmány természetesen Zalka Csenge könyve: Mesemondók márpedig vannak.)
De… vissza a háztartásba. Első nekifutásra tegyük fel, hogy esti mesét keresünk. Ott a polcon hatvannégy mesekönyv, de vajon melyik mesét szeretné a csemete hallani? Szülők vagyunk, ma temetésen voltunk a gyerekkel, jó lenne most valami megnyugtatót mesélni. Nagyszülők vagyunk, ma állatkertbe vittük az unokát, jó lenne egy tuti ütős mese a koronás daru főszereplésével, mert azóta is folyamatosan koronás darusat játszunk. Örökbefogadott gyermekünk van, ezt ő mostanában kezdte el feldolgozni. Annyi élethelyzet van és annyiféle gyerek.
Mi lenne, ha lenne egy app a tableteden, ami egy gigamega brutálóriási hatalmasnagy meseadatbázisból simán kiválasztja neked azt, ami a célnak és a kölöknek egyaránt megfelel? Mi lenne, ha ez az alkalmazás képes lenne megtanulni, hogy a gyereknek mi tetszik, és a google képességeit meghaladó relevanciaszinttel köpne ki további ajánlatokat, amik még szóba jöhetnek?
Egy ilyen alkalmazás a manapság szárnyait bontogató mesepszichológia-meseterápia képviselőinek is igencsak megdobogtatná a szívét.
Ez az alkalmazás még nem létezik. De Lénárt Évi kolléganőm és csapata éppen egy ilyen alkalmazás ötlettervét dolgozta ki, amikor egy CognitiveBuild névre keresztelt kampány keretében minden IBM dolgozó kifundálhatta, mire lehetne szerinte a Watsont alkalmazni. A legnépszerűbb ötletek aztán anyagi és szakmai támogatás mellett valóban meg is valósulnak. Szűkszakma ötlet, a StoryBuild nem kapott kellő támogatást, de engem megfogott. Egy meseválasztó alkalmazás, amely figyelembe veszi a gyermek jellemét, érdeklődését, korábbi mesékre adott reakcióit, adott feldolgozandó lelki gondokat… nagyszabású, de ma már nem lehetetlen elképzelés. Watsonnal vagy nélküle, de előbb-utóbb meg fog jelenni. Hogy hány és milyen előhírnökkel, azt még nem lehet tudni, de a kérdés nem az, hogy lehet-e, mert lehet, hanem az, hogy mikor jön valaki, aki mindenféle erőforrás szempontjából is magáénak érzi majd az ötletet. Éviék a leírásban egyébként egy félmondat erejéig azt a lehetőséget is felvetették, hogy az alkalmazás meg tudná tanulni egy tetszőleges személy hangját, és akár el is tudná mondani a mesét ennek a személynek a hangján. Nekem először ijesztőnek tűnt a gondolat, de aztán eszembe jutott az Újratervezés. Minden mindig csak a konkrét implementáción múlik.
Szóval ilyen időket élünk. Amikor ilyen alkalmazásokról tudunk fantáziálni. Őrület.
És akkor most legyünk egy percre mesemondók. Felkérést kaptunk a palóc agysebészek éves báljára, egy negyven perces, könnyed storytelling előadást várnak. Véletlenül kiszagoltuk, hogy a palóc agysebészek körében igen népszerű a természetben lovaglás és a krikett, menő lenne szőrmentén ezekhez is kapcsolódó, de persze alapvetően az agysebészettel foglalkozó performansszal előrukkolni. Feladatunk tehát:
- Mindent tudni az agysebészetről, ami a mesemondás szempontjából fontos lehet. (Érdemes lenne a palóc agysebészet saját vívmányaira is figyelmet fordítani.)
- Eleget tudni a lovaglásról, hogy ne mondjunk badarságokat, amikor előkerül a lovaglás a történetben. Esetleg kevéssé közismert kifejezésekkel is lehet majd dobálózni.
- Eleget tudni a krikettről, hogy ne mondjunk badarságokat, amikor előkerül a krikett, vagy a kriketthez történetileg kapcsolódó játék a sztoriban.
- Megtalálni azon könnyed agysebész történeteket, amelyben lovaglás és/vagy krikett is szerepel. Ha lehet, akkor egyszerre, de legalább párokban.
Hát nem lenne csodálatos, ha létezne egy olyan alkalmazás, ami mindezen igényeket képes kiszolgálni? Jaj, dehogynem. A tanulást nem lehetne megspórolni, de egészen drámaian átalakulna a felkészülés mikéntje, és úgy általában a storytelling, mint szakma. És ne legyenek illúzióink: kisebb-nagyobb lépésekben bár, de nagyon is ebbe az irányba haladunk. (Elsőként például megjelent a google keresőmotor…)
Hasonló termékek a kutatást végzők számára is nagy segítséget nyújtanának. Egy olyan rendszer, ami érzékeli egy ember stílusát, mindenféli rendvédelmi alkalmazáson túl mesékkel foglalkozó kutatók számára is jó ötletadó, alkalmas kiindulási pont lehetne. Honnan jött egy történet? Aki lejegyezte, azonos-e azzal, akiről úgy híresztelik, hogy ő jegyezte le? Vegyük például a Nibelung éneket. Hogyaszonygya a Wikipédia:
“A 19. században uralkodó elmélet szerint a Nibelung-ének több hősi ének összefűzése révén jött létre,[12] ma azonban úgy tartják, hogy egyetlen szerző tudatos kompozíciója. (…) a kutatók a stílus, az eposzbeli egyes utalások és helynévtörténeti megfontolások alapján több lehetséges szerző nevét vetették fel: a A kürenbergi lovag, Friedrich von Hausen, Konrad der Marner, Heinrich von Traunstein, Bligger von Steinnach, Rudolf von Ems, Heinrich von Ofterdingen, Sighard von Lorsch, Wirnt von Gravenberg, Wolfram von Eschenbach, Walther von der Vogelweide, Konrad von der Vogelweide, Konrad von Würzburg, Konrad von Fussesbrunnen, Konrad von Göttweig, Konrad von Russbach.[13]”
A kérdés tehát az, kié lehet vajon a Nibelung ének? Azt a Watson sem fogja tudni megmondani, hogy kié biztosan, de ha megmutatjuk neki, hogyan írtak a jelöltek, össze tudja hasonlítani vele, és tud adni egy sorrendet, hogy hát szerinte ez vagy az a szerző követi el a legtöbb hasonló stílusjegyet. Ez segítheti is a további kutatásokat meg félre is viheti, ez igaz. Valamivel tud egzaktabb lenni, mint a benyomások által óhatatlanul félrevezethető ember, de mivel tanuló rendszer, távolról sem előre definiált kifejezéseket fog keresni. Nagyon ingoványos terület, de nem végletesen futurisztikus vágyálom.
– * – * – * –
Hát ennyit akartam mondani. Hogy miközben mi mesemondók manapság az “Internet” – “könyvtár” – “tapasztalt mesemondó ismerős” háromszögében lavírozunk, néha érdemes kikacsintanunk a fejlődő technológiákra, mert bizony jönnek, és egy-egy vadhajtása nekünk is jó lesz valamire. Ki tudja, lehet, hogy nekünk még nem váltják le a cognitive computing eszközök a bal és jobb kezünket, de a következő mesemondó generáció számára egy-egy produktum már éppen úgy lesz természetes, mint nekünk most az okostelefon. És el fog jönni az idő, amikor a mai hozzáállásunk az egész mesemondáshoz elavulttá válik, és akkor el kell döntenünk, hogyan tovább. Mert a piac reagálni fog rá, ebben biztosak lehetünk. Aki tovább akarja majd csinálni, meg kell majd neveznie azon skilljeit, amivel a professzionalitást képes bizonyítani, egy valid indokot, amiért érdemes tapasztalt storytellerre építeni. Mint minden korban. Csak évek múlva mást nevezünk majd alapnak, ez minden.
(ezt a könyvet amúgy mindenkinek ajánlom)