Ez a bejegyzés ennek a szertáros podcastnak a margójára készült. Tudod, amelyikben világító élőlényekről van szó. No éppen ilyenek jönnek, csak a mesevilágból.
A legkézenfekvőbbnek tűnhet, ha a fényt tűz okozza. Na, hát a főnix madár ezek szerint időről-időre világít egy kicsit. De mondok egy igazán és folyton lángoló szereplőt, ami ráadásul nem sárkány: Maui tűzszerzős manőverének egyik maori változatánában Maui látogatás tesz Mahuikánál, aki egy eleve minden ízében lángoló tűzistennő. Egyenként adja át lángoló körmeit Mauinak, aki persze nem azért trickster, hogy ne dobja a tóba mindegyiket, amint kilép Mahuika barlangjából…
Kiegészítés: Most mondhatnád, hogy égve könnyű világítani, de egyébként nem triviális dolog, hogy egy láng világít, pontosabban beszélünk nem világító lángról is (angol irodalomban luminous és non-luminous). A különbség annyi, hogy az egyik sárga, a másik, inkább kék vagy az se. Konyhanyelven azoknak, akik egy mondatban szeretnék látni: minél tökéletesebb az égés, annál kevésbé látod, hogy ott van egyáltalán valami láng. Plusz egyik-másik tiszta gáz sunyin ég, például a tiszta hidrogén állítólag esetleg picit pislákol. De amúgy érdemes a tűzzel picit mélyebben is foglalkozni, nagyon érdekes dolog.
A lidérceket ezen a ponton természetesen meg kell említeni, de ez akkora téma, hogy nem is szeretném e pillanatban túlságosan kifejteni. Lidércfényt látni mindenesetre nálam is bakancslistás elem.
Mélytengeri világító állatkákról nyilván nemigen találunk meséket, part menti világító állatkáról meg én nem láttam történetet. Viszont a szárazföldön itt van nekünk a szentjánosbogár.
Egy. Parasztbiblia: Csinálj világosságot!
Egyszer Jézus és Szent János egy erdőn keresztül mentek. Nagyon sötét volt. Ekkor mondá Szent János Jézusnak:
– Csinálj világosságot, mert nem látok!
Ekkor apró bogarak röpködtek, melyek megvilágították az utat. Ekkor Szent János térdre borult Jézus előtt.
Kettő. Egy állítólag Fülöp-szigeteki meséből megtudjuk, miért félnek a majmok a szentjánosbogártól. Jó okkal.
Három. És van itt még egy afrikai mese a Holdról. (gyűjtemény: Voigt, A kaméleon és az Isten felesége – mese: A Hold) Igazából ez volt az első mese, ami eszembe jutott a szentjánosbogárról, de emlékeimben úgy négy-öt sorral több szerepet kapott. Hát nem, hamar elbúcsúzunk tőle. Egy ember “világító bogarakat” akart szerezni, hogy lásson a sötétben. Találkozik valakivel, aki mutat neki jobb lámpást: a holdat. Haza is viszi, fazékba rejti, de a gyerekek nem elég óvatosak, kiszökik, és a tüze egy gyereket még ott helyben megöl. Előbb egy hegycsúcsra ül, onnan nem sikerül visszaszerezni, tovább szökik, fel a magas égbe. Elég szomorú történet egyébként, mint ahogyan sok más eredetmonda is.
A bambuszban talált lány japán eredetű története a Fráter Erzsébet jegyezte szüzsécsokorban is megtalálható. (Erzsébet királyné esete a rozmaringgal). Itt nem derül ki, hogy a lány maga is világít-e vagy csak a bambusz, és azt sem tudjuk meg, hogy miért. Cserébe megtudjuk, mitől füstölög a Fuji, de azt sem a lány csinálja. Egy német forrás már aránylag kerek tündérmese formában közli a történetet, csodával, kérőkkel, meg minden. Azt megtudjuk, hogy ő valami égi tünemény, de nem kíséri végig a mesét, hogy világítana, és igazság szerint azzal zárul, hogy senki sem tudja, ki volt az a lány. Viszont a mesének saját wikipédia oldala is van, sokkal több információval. Egy pontig alapvetően megegyezik a két forrás, részletekben tér el, plusz a szócikk a szereplők neveit is megadja. És végre kiderül, honnan jött a lány: a Holdról, és vissza is kell térnie a népéhez. Ha egy forrást olvasol el, a wikipédiás legyen az, már az ott eldarált verzió is csodálatos. (A Fuji epizódot is közli.)
Szintén a japán kultúrában ismert az Aosagibi, vagyis a “kék gém tűz” jelensége – transzformálódott gémek okozzák. Tömören: a hosszabb életű gémek kéken világítanak. No hát legalábbis egy biztosan. Pontosítsunk, a bakcsóról van szó, angol neve valamivel hosszabb: black-crowned night heron. Szép madár, érdemes legalább egy pillantást vetni rá.
Már az előbbi két tippet is Csengétől kaptam egyébként, aki tavaly a Múzeumok éjszakájára talált pár mesét az északi fényről is. Például itt megemlít egy észt történetet, amelyben egy lány magához az északi fényhez megy feleségül. Aurora Borealis témában egyébként itt egy kisebb lista azoknak, akik hirtelen nem is tudják, hol kezdjék a kutatást. Nem tudok választani, menő a sárkány is, a róka is, és a többi se kutya.
Huh, ennyi most elég világítás témában. Én meg azt hittem az elején, ez egy rövid bejegyzés lesz. Viszont ezt az egyet még nem tudom kihagyni, akkor sem, ha nem népmese. Hiányozna a listából valahogy.
Szóval…
Ha ennek a képnek a láttán most nem egyre gondolunk, akkor…
akkor mindegy…
