Category Archives: Szertár margójára sorozat

Szertár – csillagközi meseélmény

10 Apr , 2017,
Szilvi
Comments

Középsuliban volt egy szállóigévé vált érzelmi kitörés, így szólt:

“Elköltözöm egy másik naprendszerbe! Hát mi van itt?!
Töridolgozat meg földrajz felelés! Más valami?!”

Izé. Lehet csomagolni? Volt nem is olyan rég az a podcast a Szertáron, amikor arról az új bolygóról beszélgettek, ami már ha úgy vesszük, tényleg tisztára olyan, mint a Föld. Tudod, a trappistás. Nem tudod? Jó, mindegy, itt a link a vonatkozó podcasthoz, amely megvilágította elmémet, a 7-dik perc 10-dik másodpercétől tessék nagyon figyelni, idézem a legfontosabb montatokat:

VK: Tudjuk egyelőre a bolygóknak a periódusidejét, ez elég rövid, tehát egy eléggé kompakt rendszerről van szó.

RbLc: Mennyi ott egy év?

VK: Egy nap. Egy nap, két nap, négy nap.

És nekem komolyan csak most esett le?! Sőt, lehet ám ezt fokozni, a Naprendszeren belül is találunk ékes példákat rá. Érted ezt? Dogonok meg az ő csillagászati ismereteik, az is valami?

Hát a három nap egy esztendő, az micsoda?!

Szóval ez van. Kiderült, miről is van itt szó. Semmi mese, semmi időutazás, fikció meg aztán pláne nem. Egyszerűen csak elküldtük a főszereplőt egy másik naprendszerbe. Ennyi. Hitted volna?

Egyébként érdekes elgondolkodni a folyamaton, hogy abból kell egy bolygó jelenlétére következtetni, hogy az elvonul a csillaga előtt, melynek fénye ilyenkor tőlünk nézve kissé megváltozik. Mától figyelni fogom azokat a meséket, amelyekben ilyen indirekt következtetés hozza meg a sikert, mert most bizony egy sem jut eszembe, de csak van valami! Neked beugrik egy esetleg?

Így van ez. Amúgy a sarki fényről is beszélgettek, amelynek kapcsán semmi szín alatt nem venném el Csenge kenyerét, aki már mesélt az északi fényről.

Egyébként ha már a TRAPPIST-1 rendszernél tartunk, természetesen meg kell említenem a trappista szerzeteseket, akik között szentek is vannak ám. Az ilyesmire pedig érdemes odafigyelni, ha vallásosan is megérint, akkor azért, ha sztorivadász vagy, akkor meg azért. Rafael Arnáiz Barón például meggyógyított egy Hellp szindrómával küzdő terhes nőt, aki kómába esett, miután gyermeke a hetedik hónapban császármetszéssel megszületett.

Így ni. Azt hiszem, erről a szertár podcastról most ennyit akartam mondani.

A Szertár margójára – galambok

3 Jan , 2017,
Szilvi
, ,
Comments

Egy alkalommal a Szertár podcastban egy galambásszal beszélgettek, nekem meg azóta a kezembe akadt egy szicíliai mesegyűjtemény, és úgy éreztem, a többihez képest annyira felülreprezentáltak benne a galambok, hogy rendben, más mesét már nem is említek többet. Egyszóval íme egy nagy csomó galambos történet, egyenesen a varázslatos Szicíliából.

07180108

A rabló, aki királylányt vett feleségül

amelyben a galambposta életet ment

A mese: Egy királylány finnyázik, mikor férjet kell választani, na végül csak rábök egy nem odavalósi tudósra. Az ifjú férjről kiderül, hogy egy barlangban lakik, ahol a királylánynak persze sanyarú sorsa lesz, holttesteket kell rendezgetnie. No innen üzenget galambbal haza, hogy neki milyen rossz sora van. (Elárult titok motívum, talán C420/C429, a gonosz rabló rövid heccelésre fecsegi ki a szabadulás titkát.) Érte is küld a király, és egy hetedszülött fiú kiszabadítja. (Semmi faxni, úgy jut be, ahogy a rabló maga is szokott.) A királylány hazaérve férjhez megy a szibériai királyfihoz. A rabló megtanul olyan képeket készíteni, amelybe maga is bebújhat, a királylány vásárol is egy ilyet, rablóstul. A rabló egy varázserővel bíró levelet helyez az új férj párnája alá, amitől az nem ébred fel semmi zajra. A rabló éjjel kibújik a képből, ollót hozat a királylánnyal, hogy levágja annak haját. Közben a királylány véletlenül lelöki az új férjét az ágyról, az felébred, odatrombitálja a katonáit és itt a vége.

Személyes kommentár: –Mamma.– Ide kapcsolódik, hogy a kötetben egyébként is sokszor fordult elő, hogy a lányok maguk választottak férjet. Az egész gyűjteményt számomra átitatta a Mamma jelenléte, aki a háttérből irányít. A legények nagyon sokszor kapják a tudást nőktől, néha az volt az érzésem, a Mamma nélkül csak csetlő-botló kisfiúk gyülekezete volna az egész. Egy magyar népmesében például valószínűleg karddal az oldalán alszik a második férj, és amikor felébred, nem az lesz a reakciója, hogy hű, akkor belefújok gyorsan a trombitámba. De ne ítélj elsőre, az egész kötetet végig kell olvasni hozzá, hogy ne szarjankókat láss bennük. –Varázslat.– Számos apró mozzanat követeli, hogy aki meséli, az nézzen utána jobban egy kicsit. A kötetben közölt formában a sztori majdnem minden varázslatos elem nélkül is tökéletesen működik. A hetedszülött fiú epizód teljesen kidolgozatlan. A hajvágás, mint gyilkossággal egyenértékű tett nálam szintén kérdéseket vet fel. Az, ahogyan a rabló elárulja a titkát jellegzetes motívum, de… az én fejembe nem fér bele, hogy egy rabló, aki elég rafinált volt ahhoz, hogy magára vonja egy királykisasszony figyelmét, később megtanul több rekeszes képeket csinálni, mégis milyen rosszéletű fuvallat hatására árulja el a hétpecsétes titkot? Mondjuk ezt ördöggel sem értettem soha, meg sárkánnyal és semmi egyébbel, mert a beszélgetés nagyjából ennyi: Anya, képzeld, azt álmodtam, hogy megtaláltam a karácsonyi ajándékot. – Haha, pedig azt bizony alaposan elrejtettem a kredenc mögé!

A galamb

amelyben a galamb nem más, mint egy elvarázsolt legény

A mese: egy királylány fésűjét, pántlikáit, kendőjét ellopja egy galamb. A lány utána megy, kiderül, hogy a galamb nem más, mint egy szép legény, akit a tündérek elvarázsoltak, és ilyen-olyan várakoztatós feltételei vannak annak, hogy újra emberré legyen. A lány teljesíti is, csak közben megfeketedik, és amikor a varázslat megtörik, a legénynek így már nem tetszik, le is köpi. A tündérek visszaszépítik a lányt, elviszik a legény országába, ahol ő a király. A király nem ismeri fel, beleszeret. A lány a tündérek tanácsára alaposan megdolgoztatja, majd mikor végre tényleg találkoznak, szemen köpi, mert valamikor a király is ezt tette vele. A királyfi lassan belátja, hogy hibázott, bocsánatot kér és kap.

Gergely pápa

amelyben egy galamb pápát választ

A mese: Egy fiú és egy lány testvérpár szerelméből fiú gyermek születik: Gergely. A gyermeket díszes ládában a tengerre bocsájtják, egy halász kifogja. Mikor iskolás lesz, megtudja, hogy talált gyermek. Útnak indul, hogy megkeresse a szüleit. Egy helyen iskolamester lesz, és éppen az anyja tűszomszédságában lakik. Egymásba szeretnek, összeházasodnak, de a menyegző estéjén a ládát látván kiderül az igazság. Az apa és az anya sírnak, mert tudják, hogy nagyot vétkeztek, de Gergely azt mondja nekik, hogy ne sírjanak, majd ő levezekli a bűneiket. Elvonul egy barlangba, és sok év múlva, mikor új pápát kell választani, éppen az ő fejére száll a szokás szerint kiengedett galamb, így lett Gergelyből pápa.

Személyes kommentár: Kevesebb vérnőszés és vallásos pátosz van benne, de ha Mátyás királyra gondolok, olybá tűnhet, hogy éppenséggel egy korona is tud annyit, mint egy galamb. Persze, értem én, nem olyan egyedi ez az egész motívum. Illetve nekem tetszik a sztoriban a vétek-vezeklés.

Ádám és Éva

amelyben Éva galamblevest főz

A mese: Ádám és Éva sora ugyancsak rosszul megy a Paradicsomon kívül. De az Úristen elküldi Rafael arkangyalát, aki egy ládikát ad Évának. ha Éva fohászkodott az Úrhoz, a ládikából kiröppent egy galamb, abból Éva rögtön finom galamblevest főzött, és úgy érezte magát a levestől, mintha újjászületett volna. Egyszer azonban Káin és Ábel játszott a ládikával, kinyitották, és a sok orvosság (=galamb) kiröppent belőle.

A két bűvös galamb

amelyben a galambok életmentő titkokat fecsegnek ki.

A mese: Egy királynénak és egy udvarhölgyének egy napon születik fia, Pippínu és Gaitaninu együtt nevelkednek. Ahogy nőnek, az utóbbit arra kéri az apja, szólítsa most már a királyfit királyi felségnek. Tizenhat évesen elmentek vadászni. Miközben a királyfi alszik, a hercegfi őrködik, és kihallgatja két galamb beszédét, hogy hogyan fog meghalni a királyfi, így a hercegfi meg tudja akadályozni. (Csak elárulni nem szabad, különben márványkővé változik.) A harmadik alkalommal némi rágalom miatt börtönbe zárják Gaitaninut. Gaitaninu magához hívatja a királyfit, elmeséli a galambok esetét, és márványkővé változik. A királyfi elmegy ugyanoda, a galambok meg is jelennek, elmondják, hogy a vérükkel kell a márványt bekenni. A királyfi megöli őket és így megmenti barátját.

Személyes kommentár: nekem nagyon tetszik, amikor a barát elmondja a királynak a három galambos esetet, és minden eset említésére testének harmada márványkővé dermed. Nagyon erős jelenet a királyfi kétségbeesett kérlelésével együtt, hogy hagyja abba. Egyébként is nagyon szép történet a testvéri szeretetről.

07180120

Ugyanitt sok szeretettel ajánlom Parti Nagy Lajos vonatkozó könyvét, a Hősöm terét. Készülj fel, mert itt a galamb az úr…

Képek forrása: saját képek, egyébként véletlenül valóban Olaszország, ha nem is Szicília.

Mesék forrása: Zsámboki Zoltán: Sfurtuna, az elátkozott leány – moly link

A Szertár margójára – Orvos a mesében

19 Sep , 2016,
Szilvi
Comments

Már-már hol volt, hol nem volt, amikor a Szertárban azzal az orvos jövőkutató sráccal ültek podcastot, aki szerint meg kellene reformálni az egész egészségügyet, úgy, ahogy van, csak nem pont úgy, ahogyan általában gondolják az emberek. Meskó Bertalan legfontosabb üzenete aránylag szokatlan: mindannyiunknak magasabb fokú tudatossággal kell élni, és ezzel egy időben az orvosnak is meg kell tanulnia kommunikálni. Mert az orvos nem varázsló, ma mégis csodavárás megy. Helyette inkább tájékozódjunk, hiszen felesleges minden marhaságért az orvos idejét rabolni, de cserébe az orvos meg legyen normális, ha hozzá fordulok panaszért. Tegye fel a kezét, akinek nem jutott eszébe egyetlen sztori sem az előző mondat mindkét feléhez, külön-külön is. Igen, mindkettőnek vannak külső és belső feltételei. Erről és még sok másról beszél Meskó Bertalan a fenti linken, melegen ajánlom, avagy vigyázat, gondolatébresztő tartalom várható. Alább viszont következzen egy-két mese orvossal.

orvosbeteg1 orvosbeteg2

A halál, mint az orvos segítője

Magyar viszonylatban a kedvencem (a Lúdas Matyi orvos jelenete mellett természetesen) talán az orvossá lett szegény ember története, akinek maga a halál segít az orvoslásban. A mesében a végtelen szegénység arra visz egy embert, hogy a halállal kössön egyezséget: csapjon fel az ember orvosnak, és csak azt nézze, hol áll a halál. Ha a beteg fejénél, akkor mondja meg, nincs már mit tenni, a páciens meg fog halni. Ha viszont a halált az illető lábánál látja, kezelgesse csak, a beteg hamarosan meg fog gyógyulni. Nekem Palkó Józsefné verziója nagyon emberi, a szegény ember meggazdagszik, kapzsi lesz, egyszer kifog a halálon, aminek ára lesz, mert a halállal nem kukoricázunk. Van olyan verziója, amiben de igen, kukoricázunk a halállal, kifizetődő dolog, de nekem Palkó Józsefné változata mégis jobban tetszik. Számomra ezen egyezség megszegéséért járó büntetés arról is szól, hogy márpedig a halál az élet része, aki pedig ezt el nem fogadja, akár kapzsiságból, akár más okokból, az bizony rosszul jár. Fáj-nem fáj, a világtörténelem során eddig még minden élet halállal zárult, és sajnos van, amikor valaki annyira beteg lesz, hogy már nincs mit tenni. Nagyon nehéz, néha pokoli nehéz, de ezen nem tudunk változtatni, nem mi döntünk fölötte. (Ugyanitt: a halál és az ördög nem ugyanaz, ha az ördög vinné a szereplőt, aki ráadásul jó személyiség, fogjon csak ki az ördög eszén.)

Paracelsus

paracelsusA tizenhatodik század híres orvosa, Paracelsus, nagyjából akkora karakter a mesevilágban, mint Mátyás király, csak valahogy Hegyeshalomnál megálltak a történetek. Vagy csak az én gyerekkoromból maradt ki. Paragranum című művében a modern orvoslás négy alappillérét fektette le, melyek sorban: a filozófia, az asztrológia, az alkímia, valamint az orvos önzetlensége és erkölcsi tisztasága. Szerintem mindegyiken érdemes elgondolkozni.

Íme egy példa mesei karrierjéből: angolul és németül is megtudhatjuk, mitől lett Paracelsus akkora nagy orvos (érdemes összeolvasni, ha mindkét nyelvet beszéled). Hát az úgy esett, konkrétan a tiroli hagyományban, hogy az ördög pók képében egy fa odvába szorult. Paracelsus kiengedte, de annak két fiola volt az ára: egy, amiben egy minden betegséget gyógyító gyógyír van, és egy másik, amelyben egy mindent arannyá váltóztató tinktúra lötyög. (Ja igen, Paracelsus gazdag is lett aztán.) Ha eddig nem hangzott jól a történet, akkor azért a banális cselért olvasd el, melynek során Paracelsus az ördög hiúságát kihasználva végül csak visszazárja az a kis dögöt abba az odúba. Elszántak máris induljanak Hötting fölött a Bannwaldba, ahol a német forrás szerint az egyik fa máig rezeg, mert hát elég ideges az ördög odabenn…

.-.-.- * – * – * -.-.-.

De vajon orvos-beteg kapcsolatának fejlődésére is van mese? Hm, mától biztosan nyitva fogom tartani a szemem rá.

Cognitive science vs. storytelling – vol3

7 Sep , 2016,
Szilvi
Comments

Aki követte az előző posztokat (első cikk, második cikk), már megbarátkozhatott a gondolattal, hogy részben készen vannak, de legalábbis lázas munkával készülnek a gondolkodó, vagyis hát gondolkodáshoz igen hasonló dolgokat művelő informatikai termékek. Ebben a posztban végre a mesemondásra fogok koncentrálni.

focuse_on_storyteller

Aki próbált már könyvesboltban mesekönyvet választani, ad absurdum, mesemondó, és készült már rendezvényre, az tudja, hogy a meseválasztás néha kétségbeejtően nehéz feladat. Különösen az első jó néhány évben, mert ez bizony egy olyan szakma, ahol nem másfél év múlva leszel senior. (Kötelező olvasmány természetesen Zalka Csenge könyve: Mesemondók márpedig vannak.)

De… vissza a háztartásba. Első nekifutásra tegyük fel, hogy esti mesét keresünk. Ott a polcon hatvannégy mesekönyv, de vajon melyik mesét szeretné a csemete hallani? Szülők vagyunk, ma temetésen voltunk a gyerekkel, jó lenne most valami megnyugtatót mesélni. Nagyszülők vagyunk, ma állatkertbe vittük az unokát, jó lenne egy tuti ütős mese a koronás daru főszereplésével, mert azóta is folyamatosan koronás darusat játszunk. Örökbefogadott gyermekünk van, ezt ő mostanában kezdte el feldolgozni. Annyi élethelyzet van és annyiféle gyerek.

Mi lenne, ha lenne egy app a tableteden, ami egy gigamega brutálóriási hatalmasnagy meseadatbázisból simán kiválasztja neked azt, ami a célnak és a kölöknek egyaránt megfelel? Mi lenne, ha ez az alkalmazás képes lenne megtanulni, hogy a gyereknek mi tetszik, és a google képességeit meghaladó relevanciaszinttel köpne ki további ajánlatokat, amik még szóba jöhetnek?

Egy ilyen alkalmazás a manapság szárnyait bontogató mesepszichológia-meseterápia képviselőinek is igencsak megdobogtatná a szívét.

storytelling_from_tabletEz az alkalmazás még nem létezik. De Lénárt Évi kolléganőm és csapata éppen egy ilyen alkalmazás ötlettervét dolgozta ki, amikor egy CognitiveBuild névre keresztelt kampány keretében minden IBM dolgozó kifundálhatta, mire lehetne szerinte a Watsont alkalmazni. A legnépszerűbb ötletek aztán anyagi és szakmai támogatás mellett valóban meg is valósulnak. Szűkszakma ötlet, a StoryBuild nem kapott kellő támogatást, de engem megfogott. Egy meseválasztó alkalmazás, amely figyelembe veszi a gyermek jellemét, érdeklődését, korábbi mesékre adott reakcióit, adott feldolgozandó lelki gondokat… nagyszabású, de ma már nem lehetetlen elképzelés. Watsonnal vagy nélküle, de előbb-utóbb meg fog jelenni. Hogy hány és milyen előhírnökkel, azt még nem lehet tudni, de a kérdés nem az, hogy lehet-e, mert lehet, hanem az, hogy mikor jön valaki, aki mindenféle erőforrás szempontjából is magáénak érzi majd az ötletet. Éviék a leírásban egyébként egy félmondat erejéig azt a lehetőséget is felvetették, hogy az alkalmazás meg tudná tanulni egy tetszőleges személy hangját, és akár el is tudná mondani a mesét ennek a személynek a hangján. Nekem először ijesztőnek tűnt a gondolat, de aztán eszembe jutott az Újratervezés. Minden mindig csak a konkrét implementáción múlik.

Szóval ilyen időket élünk. Amikor ilyen alkalmazásokról tudunk fantáziálni. Őrület.

halhatatlansagra_vagyo_kiralyfi_screenshot

És akkor most legyünk egy percre mesemondók. Felkérést kaptunk a palóc agysebészek éves báljára, egy negyven perces, könnyed storytelling előadást várnak. Véletlenül kiszagoltuk, hogy a palóc agysebészek körében igen népszerű a természetben lovaglás és a krikett, menő lenne szőrmentén ezekhez is kapcsolódó, de persze alapvetően az agysebészettel foglalkozó performansszal előrukkolni. Feladatunk tehát:

  • Mindent tudni az agysebészetről, ami a mesemondás szempontjából fontos lehet. (Érdemes lenne a palóc agysebészet saját vívmányaira is figyelmet fordítani.)
  • Eleget tudni a lovaglásról, hogy ne mondjunk badarságokat, amikor előkerül a lovaglás a történetben. Esetleg kevéssé közismert kifejezésekkel is lehet majd dobálózni.
  • Eleget tudni a krikettről, hogy ne mondjunk badarságokat, amikor előkerül a krikett, vagy a kriketthez történetileg kapcsolódó játék a sztoriban.
  • Megtalálni azon könnyed agysebész történeteket, amelyben lovaglás és/vagy krikett is szerepel. Ha lehet, akkor egyszerre, de legalább párokban.

Hát nem lenne csodálatos, ha létezne egy olyan alkalmazás, ami mindezen igényeket képes kiszolgálni? Jaj, dehogynem. A tanulást nem lehetne megspórolni, de egészen drámaian átalakulna  a felkészülés mikéntje, és úgy általában a storytelling, mint szakma. És ne legyenek illúzióink: kisebb-nagyobb lépésekben bár, de nagyon is ebbe az irányba haladunk. (Elsőként például megjelent a google keresőmotor…)

Hasonló termékek a kutatást végzők számára is nagy segítséget nyújtanának. Egy olyan rendszer, ami érzékeli egy ember stílusát, mindenféli rendvédelmi alkalmazáson túl mesékkel foglalkozó kutatók számára is jó ötletadó, alkalmas kiindulási pont lehetne. Honnan jött egy történet? Aki lejegyezte, azonos-e azzal, akiről úgy híresztelik, hogy ő jegyezte le? Vegyük például a Nibelung éneket. Hogyaszonygya a Wikipédia:

“A 19. században uralkodó elmélet szerint a Nibelung-ének több hősi ének összefűzése révén jött létre,[12] ma azonban úgy tartják, hogy egyetlen szerző tudatos kompozíciója. (…)  a kutatók a stílus, az eposzbeli egyes utalások és helynévtörténeti megfontolások alapján több lehetséges szerző nevét vetették fel: a A kürenbergi lovag, Friedrich von Hausen, Konrad der Marner, Heinrich von Traunstein, Bligger von Steinnach, Rudolf von Ems, Heinrich von Ofterdingen, Sighard von Lorsch, Wirnt von Gravenberg, Wolfram von Eschenbach, Walther von der Vogelweide, Konrad von der Vogelweide, Konrad von Würzburg, Konrad von Fussesbrunnen, Konrad von Göttweig, Konrad von Russbach.[13]”

A kérdés tehát az, kié lehet vajon a Nibelung ének? Azt a Watson sem fogja tudni megmondani, hogy kié biztosan, de ha megmutatjuk neki, hogyan írtak a jelöltek, össze tudja hasonlítani vele, és tud adni egy sorrendet, hogy hát szerinte ez vagy az a szerző követi el a legtöbb hasonló stílusjegyet. Ez segítheti is a további kutatásokat meg félre is viheti, ez igaz. Valamivel tud egzaktabb lenni, mint a benyomások által óhatatlanul félrevezethető ember, de mivel tanuló rendszer, távolról sem előre definiált kifejezéseket fog keresni. Nagyon ingoványos terület, de nem végletesen futurisztikus vágyálom.

– * – * – * –

Hát ennyit akartam mondani. Hogy miközben mi mesemondók manapság az “Internet” – “könyvtár” – “tapasztalt mesemondó ismerős” háromszögében lavírozunk, néha érdemes kikacsintanunk a fejlődő technológiákra, mert bizony jönnek, és egy-egy vadhajtása nekünk is jó lesz valamire. Ki tudja, lehet, hogy nekünk még nem váltják le a cognitive computing eszközök a bal és jobb kezünket, de a következő mesemondó generáció számára egy-egy produktum már éppen úgy lesz természetes, mint nekünk most az okostelefon. És el fog jönni az idő, amikor a mai hozzáállásunk az egész mesemondáshoz elavulttá válik, és akkor el kell döntenünk, hogyan tovább. Mert a piac reagálni fog rá, ebben biztosak lehetünk. Aki tovább akarja majd csinálni, meg kell majd neveznie azon skilljeit, amivel a professzionalitást képes bizonyítani, egy valid indokot, amiért érdemes tapasztalt storytellerre építeni. Mint minden korban. Csak évek múlva mást nevezünk majd alapnak, ez minden.

ez_Egy_konyv(ezt a könyvet amúgy mindenkinek ajánlom)

Cognitive science vs. storytelling – vol2

4 Sep , 2016,
Szilvi
Comments

No, itt az ideje, hogy befejezzem a korábban megkezdett mondatomat. Valahol ott hagytuk abba, hogy van itt ez a kognitív  tudomány, amire érdemes odafigyelni, mert amúgy is használjuk, és van ehhez kapcsolódóan az IBM szanaszéthájpolt kispajtása, a Watson. És megint hosszú lett a szöveg, úgyhogy ketté szedem, de becsszó, a harmadik rész nem fog ennyit késni.

ibm_watsonSzóval a Watson (sok kognitív társával együtt) rengeteg mindenre jó, pedig még messze nem olyan okos, mint egy átlagos érettségiző. Jelen van mindenféle user experience támogató rendszerben, jó a HR-eseknek, jó az orvosoknak, szóval tisztára a világbékét támogatja. Ez most csak félig volt cinikus, mint már mondtam: a kognitív tudományról egyelőre még nem tudjuk eldönteni, hogyan viszonyuljunk hozzá. Akik hajlamosak a drámázásra, azok most egy csendes sarokban rágják a körmüket, és az önjáró autók elterjedésekor majd színes transzparensekkel masíroznak a parlament előtt. A másik véglet képviselői eközben felpöckölt orral hülyézik az előbbieket, és nem értik, mi a baj azzal, ha gépek mentik meg a fákat. A véleményem szerint többséget alkotó középmezőny, engem is beleértve, leginkább csak kapkodja a fejét, és a morális kérdéseket igyekszik a jövő egy kellemesen távoli pontjára halogatni.

Nos, ítélkezni most sem fogok, csak szeretnék kitenni minden mesemondó elé egy hatalmas nagy felkiáltójelet. Mert legyél színpadi mesemondó vagy csak az esti mese felolvasója, legyen a stílusod népi vagy nemzetközi, élj a világ bármely szegletén, egy biztos: valami jön, amiről még nem tudjuk, hogy micsoda, de a gondolkodó számítógép keze bele fog lógni. És erre érdemes odafigyelni. Sokszor fogok Watsont emlegetni, de ez azért van, mert az IBM ISSC dolgozójaként ezzel találkozom többé-kevésbé testközelből, de amúgy nem tudom megítélni, mely területen mennyire piacvezető. Ezt a fejlesztők és a piac döntse el, engem más érdekel. Mondom, mi.

A Watson több-kevesebb sikerrel képes hosszabb szövegeket elemezni. Az egyik alap API, az Alchemy Language, nem csak kulcsszavakat, de a hozzájuk kapcsolódó érzelmeket, értékítéleteket is igyekszik feltérképezni egy szövegben. Kipróbáltam Anansi-ra, elhasalt, de valódi szövegre amúgy jól működik.

Állj. Miért? Anansi meséi talán nem valódi szövegek?

Anansi-the-Spider-Martha-Warren-Beckwith1Nem. Ez van, Anansi egy trickster, ráadásul néha elég szemét. Az Alchemy Language meg nem arra van betanítva, hogy értse a tréfát, hanem arra, hogy igaznak, őszintének szánt szövegekkel elbánjon. Egy random választott Anansi történetre persze kidobta, hogy tiszta terror, pfuj, összezavarodott a szereplők pozitív/negatív volta fölött, és még egy sor mulatságos tévedést követett el, mintha csak Anansi maga csinálta volna a katyvaszt. Mindeközben azonban nem szabad elsiklani a tény fölött, hogy a mosolygás tárgya az, hogy a kulcsmozzanatokat az API bizony megtalálta, csak rosszul értette. Egyszóval valójában úgy viselkedett, mint egy merőben más kultúrából érkezett ember, és ez egy fantasztikusan érdekes, figyelemre méltó eredmény. Olyan volt, mint amikor az iróniára immúnis embertársakat cukkolom: viccelek, ők pedig ahelyett, hogy emelnék a tétet, besértődnek, mert azt hiszik, támadok.

Vissza a Watsonhoz. Ha a bejegyzést egy modern vívmányok alkalmazására hajlamos magyartanár is olvassa, akkor hadd hívjam fel a figyelmét azon cikkekre, melyekből megtudjuk, hogy a Watson már irodalmi műveket is elemzett. Például a Harry Pottertmeg a Trónok harcát, meg egy csomó minden mást, a kreatív marketingesek a popkultúra egészen széles skáláját lefedték. Hányszor, de hányszor kellett szereplők jellemeit összehasonlítani, hát tessék, ez most már gombnyomásra is lehetséges. A klasszikus kérdés konkretizálandó: mire gondolt a költő szerintünk, illetve mire gondolt a költő a Watson szerint? Valid kérdés? Nem tudom. De ha Watson fejlesztő lennék, feltétlenül érdekelne egy ilyen vizsgálat.

Ó, igen, most már majdnem megérkeztünk oda, ami miatt az egész témába belefogtam. A következő bejegyzésből most már tényleg megtudjuk, mire jó a kognitív tudomány egy mesemondónak.

Addig szórakoztatásképp íme egy cikk egy mesemondó alkalmazásról, melyet a TízamínuszhatodikonPuha fejleszt. Képek alapján fog majd történetet mondani. (A kép csak illusztráció, az alkalmazás valójában nem filmet fog készíteni.)


backToTheFuture_storytellerMachine

Cognitive science vs. storytelling – vol1

10 Jun , 2016,
Szilvi
Comments

illusztráció forrása: technet.hu

Könnyű dolgom volt topicot választani a Szertár technológiai szingularitás témáját körbejáró podcastjának margójára. Olyasmiről fogok fecsegni, amiről már régen akartam, és ez a podcast most nagyszerű apropót kínált hozzá. Nagyon izgalmas dolog lesz, de nem fér bele egyetlen posztba. Stay tuned.

Gyorsan mondok meséket is, szó ne érje a ház elejét.

Természetesen tessék Kiberiádát olvasni, akkor is, ha nem népmese, és sok-sok Asimovot hozzá. Meg persze Pinoccio is a “robotlélek” nagy klasszikusai között emlegetendő.

Egyébként van egy mesetípus, ami eszembe jut a témában, például ott az okos nyírfalány története, rövid összefoglalója megtalálható az egyik Fráter Erzsébet-féle növényes mesekönyben, minden bizonnyal innen szedte. Négy testvér alkot meg egy lányt, egy kivágja és kifaragja, egy felöltözteti, egy megkeni az ajkát friss tejjel (eteti), egy pedig megcsókolja. A kérdés az, kié lesz a lány (btw. a lány választ). Változataiban igen népszerű, a Szótlan szultánkisasszonyban is láttam beágyazott meseként három alkotóval, és bár nem robot, a “ki kicsoda a lány életében” motívum kiköveteli magának, hogy César “El Wayqui” Villegas gyönyörű előadássáról említést tegyek. Nézd meg, hallgasd meg, és vésd jól az eszedbe.

Egyébként egy nagy csomó teremtéstörténetben az embert mindenféle haszontalan dologból gyúrják, sárból, kukoricából, melyik népnél miből, és aztán több-kevesebb próbálkozás után valahányadik “lélekbeleöntési kísérlet” után már tényleg emberré válik az addig élettelen. A megkülönböztető jel minden esetben a gondolkodás. Szóval a legarchaikusabb élő robotokat a mitologikus történetek szolgáltatják, a legújabbakat pedig a sci-fi.

Viszont. Tényleg nem erről akarok mesélni. Hanem az IBM-ről és a Watsonról.

ibm_watson

Tudom, hogy nem is nézted meg a legelső linket, ezért a technológiai szingularitás e posztban fontos oldala röviden: a minden jövőkutatót foglalkoztató kérdés nem más, mint hogy mikor lesznek a gépek intelligensebbek az embernél? Figyelem, ez nem specifikusan értendő. Tehát lehet, hogy egy gép már most baromi precízen és gyorsan mikron vastagságú szeletekre tud aprítani egy kolbászt, de fogadjunk, hogy még a “legelvetemültebb” népi mesemondó is hamarabb talál mesét a technológiai szingularitásra, mint az előbbi masina. Tehát a kulcsszó: “valódi” gondolkodást várunk el. (Házi feladat:  az iménti idézőjeleken eltöprengeni.)

Az IBM legújabb, témába vágó üdvöskéje a Watson. Valójában az IBM is csak haverkodik Watsonnal, noha azért nem áll rosszul. Ne tévesszen meg bennünket, Watson nem egy lény, de így hívják, ezért néha a Watsonnal foglalkozók is felváltva hivatkoznak rá “it” és “he” névmásokkal. A Watson a modern kognitív tudomány egyik implementációja. A tanuló algoritmusok és a big data házasságából olyan termékek születtek, amelyek nagy, strukturálatlan adathalmazok feldolgozására alkalmasak, a Watson is ilyen. Ezek a rendszerek nem feltétlenül hoznak végleges döntést, de komoly döntéstámogató feladatuk van.

Egyébként annak ellenére, hogy egy egészen jól összeállított tananyagot minden IBM-esnek végig kellett tolni itt az SSC-ben, sokan még mindig nem értik a cognitive computing lényegét. Kipróbáltam a Watson egy később ismertetendő modulját egy hosszabb mesére, és azt láttam, hogy nem teljesen vette le az érzelmeket. Az a gyanúm, hogy valószínűleg egyszerűen nem volt arra tanítva, hogy képes legyen irodalmi szöveget (mesét) megkülönböztetni egy ember által a valóságról összeállított, igaznak szánt szövegtől, és így elcsúszik rajta, mi agresszív és mi tréfás. (Ez leírva nagyon furán hangzik, de ha elárulom, hogy egy Anansi történetet választottam, talán kicsit érthetőbb a jelenség.) Amikor egy kollégának elmeséltem a tapasztalataimat, annyit mondtam, hogy hát a Watson ezen alkalmazása valószínűleg nem ismeri fel az irodalmi szövegeket. És a kollégám csípőből válaszolt: de hát ezt nem is várjuk el.

bigdataÉs itt a kutya elásva. Mert de igen, manapság pontosan ilyen és ehhez fogható elvárásaink vannak, amikor a cognitive technológiáról beszélünk. Ma már senkit nem hoz lázba, ha egy szövegben meg tudsz találni egy konkrét kifejezést, ez egyszerűen óvodás szintű, sértő programozói feladat. Manapság bizony ott tartunk, hogy sokkal árnyaltabb kérdéseket merünk feltenni, és elvárjuk, hogy egy gép képes legyen megválaszolni őket. Gmail fiók? Hát bármilyen internetes keresőmotor? Hát a facebook fiókodra ránéztél-e mostanában? Talán mosolyfelismerős fényképezőgéped is van? A triviális kérdésekkel ma már nem a legnagyobbak foglalkoznak, mert a legnagyobbak energiáit olyan ködös feladatok kötik le, mint például egy százmillió kommentből, twitter bejegyzésből és hat másik adatforrásból származó, strukturálatlan szöveges és képi állományból felépülő gigantikus adatzsákból olyan információkat kinyerni, mint mondjuk milyen márkákról milyen érzelmekkel beszélnek az emberek, mennyire fontos az emberek fejében úgy általában a környezetvédelem, vagy például elindult-e már egy olyan folyamat, amiből öt év múlva rossz esetben akár terrortámadás is lehet? Egyszóval: a fekete-fehér kérdések ideje lejárt, manapság a fontos felvetések izgatják a legmenőbb informatikai fejlesztőket.

Utópisztikus voltam, vagy ijesztő? Nézd, ez az egész olyan, mint a gépjármű. Arra is lehet használni, hogy eljuss egyik helyről a másikra, meg arra is, hogy elüss vele valakit. Vagy mint az eső, ez jobb, mert abból a szempontból erősebb a hasonlóság, hogy nincs rá hatásod. (Valójában nem tudjuk, mi lesz, ha már tényleg nagyon okosak lesznek a gépek.) Az eső kell a terményeknek, nagy baj lenne, ha nem esne, de tud nagyon nagy károkat is okozni. Csak a cognitive technológiákat egyelőre még aránylag jól a kezünkben tartjuk, mert még mindig nagyon specifikusak. Semmiképp sem teremtettünk új fajt, de bizonyos területeken egy-egy fejlesztés máris váratlan képességeket mutat. Segít diagnózist felállítani. Segít pénzügyi döntéseket hozni. Egy nagy csomó dologban segít, nem kell félni tőle, hanem meg kell tanulni használni, és akarni kell megismerni, és akarni kell foglalkozni a számtalan morális aspektusával.

Huh, ez nehéz volt, tudom. Ma nem is nyúzlak ennél hosszabban. Na sipirc, most már tényleg elengedlek, hess, csinálj valami mást.

A következő részben az is ki fog derülni, hogy hogy jön az egészhez a mesemondás?

Szabadalom a mesékben

5 Jun , 2016,
Szilvi
Comments

activebrainAmikor megláttam, hogy a soron következő Szertár podcast a szabadalmi folyamatokról szól, azért, bevallom, nyeltem egyet. De az agyam persze olyan furán van konfigurálva, hogy csakazértis ezen a szabadalom dolgon kezdett el pörögni.

Arról értelemszerűen le kellett tennem, hogy a szabadalmi hivatal, mint olyan, a benne dolgozó szakemberekkel együtt a népmesékben megjelenjen. Ha a következő ötszáz évben a szabadalmi hivatal megmarad, és még hozzá fontos szerepet is fog játszani a mindennapi emberek életében, akkor vélhetően lesznek majd olyan közszájon forgó történetek, amelyekben egy ország szabadalmi hivatala teljes valójában megjelenik. De ehhez idő és felfokozott társadalmi érdeklődés kell, és amíg ez a néhány évszázad le nem pereg, a magam részéről megelégszem a rokon területekkel. (Nagy cégeknél egyébként most nagy divat az innovation.)

Tovább nehezíti a keresést, hogy a népmesék azért többnyire az emberre magára koncentrálnak, a különös technológiai megoldásokat igénylő feladatokat pedig gyakran egy-egy aljas huszárvágással oldják meg. Esetünkben sem a csoda maga, sem a varázserővel bíró tárgyak, sem semmilyen csodálatos képesség nem fog megfelelni a követelményeknek. Akkor tehát koncentrálok én is a szabadalmak emberi tényezőire.

A központban az ötlet lesz, de a furmány, amivel egy főhős maga áll elő, még nem lesz elegendő. Nem kívánom az összes furfangos megoldást kínáló történetet felsorolni, már csak azért sem, mert ennek ezúttal alkategóriája a zsenialitásban kifogyhatatlan tricksteres mesekincs. Ami jobban érdekel: az ellesett ötlet, ellopott ötlet, illetve az ötlet leírása, felderítése.

Da-Vinci-glider

Csókolom, van már rá szabadalom?

Elhangzott kevésbé hangsúlyos félmondatként a beszélgetés során, hogy a szabadalom mindig publikus, bárki számára elérhető. Az elmondottak alapján az az érzésem támadt, hogy hát ez bizony nem egy egyszerű google keresés, minthogy nem feltétlenül elérhető digitálisan, amiről pedig bevillant az a motívum, amikor a főhősnek egy segítő árulja el, mi a teendő. Magamban jót kuncogtam, hogy a szabadalmi hivatal nagy tudású szakemberei kicsit olyanok, mint például a Hamupiőke királyfiban a kisegér, aki rögtön tudja, hány haikut kell holdtöltekor mézben pácolt dióhéjból ezüstkútba morzsolni a célok eléréséhez. (Aki az előbbit lerajzolja, kétfülű nagydíjat kap.)

Kié a szabadalom?

Az meg van, amikor átverik a jótettet véghezvivő királyfit / királylányt / testvért / akárkit, és aztán be kell bizonyítania, hogy ő volt az? Például a a három testvér elindul, legkisebbnek sikerül, nagyobbak kútba vetik / akármit csinálnak vele, és hazamennek learatni a babérokat. Van például az Illyés Gyula kötetben Fanyűvő, Vasgyúró, Hegyhengergető meséje. Ha a módszert időben le tudta volna védeni, a másik kettő hiába ment volna haza más tollával ékeskedni, ott lett volna a pecsét, hogy a nagy jót, kérem szépen, azt másnak köszönhetjük. (Részben ugyanezért szoktam minden egyes fontosabb munkámba valami easter egget rejteni, amitől elidegeníthetetlenül az enyém. Meg mert vicces.)

Aztán vannak vitás helyzetek, amikor nem egyértelmű, kié az érdem. A szabadalom esetében lehet, hogy több embert is meg lehet jelölni tulajdonosként, és a mesékben is van példa kooperációra, de a témában személyes kedvencem mégis  az az afrikai mese, amelyben három legény indul útnak, mert egy apa annak adja világszép lányát, aki olyasmit szerez, amiből a világon nincs több. Egyik a hétmérföldes csizma afrikai megfelelőjét találja, másik egy jó kis messzelátót, a harmadik pedig életvizet. Na egy szó, mint száz, mindhárom kell a lány megmentéséhez, de jól összevesznek. Ebben a mesében együtt értelemszerűen “nem adhatták be a szabadalmat”, így viszont a babérokat sem arathatta le egyikük sem. A mesét részben megtaláljuk a Szótlan szultánkisasszony címadó meséjében is, mint beágyazott történetet.

Mi is pontosan a szabadalom maga?

A tett pontos leírásán nagy a hangsúly, például a jóságos főhős sosem tartja szükségesnek megemlíteni, hogy a jótettet nem árt szívből csinálni… Gondolok itt a Holle anyó típusú mesékre. Népszerű dolog motívum ez, és a mesehallgató valahogy mindig érzi, mi hiányzott a hídhoz. Ezt a japán mesegyűjteményt nagyon szeretem, itt például egyből két változatot is fejből fel tudok idézni. Egy, a gazdag és a szegény szomszéd önt hamut a közelgő uraságra, csakhogy a szegény jófej, neki megtörténik a csoda, a gazdag meg szarfej és úgy is jár, ahogy megérdemli. Jóval rövidebb az a mese, amelyben koboldokkal kell táncolni. A szabadalmak egyik rákfenéje valószínűleg egyébként a szabadalom pontos ismertetése, ami gyakorlatilag lehetetlen feladat. Aki próbált már publikáció alapján kísérletet reprodukálni, az tudja, milyen nehéz is ez a műfaj, miközben szeretem azt feltételezni, hogy a publikálók igyekeztek a módszert tényleg igényesen leírni.

Ugyanitt ne feledkezzünk meg Bolond Mihókról sem, hiába mondják neki, mit hogyan csináljon, azt mindig rossz eszközre alkalmazza. Talán ha pontosan fogalmaztak volna, megértette volna, hogy a kalapba tűzés csak a tűre vonatkozott, nem a gerendára ésatöbbi ésatöbbi.

És kit érdekel a szabadalom?

Mindenkit. Ez a lényeg. A szabadalom mindig publikus, de a szabadalom felhasználásával szerzett javak a szabadalom tulajdonosát is illetik. Ezért jó a szabadalmi hivatal intézménye, mert nem kell úgy őrizni minden titkot, mint a bűvészeknek. Néha egy-egy módszer ellesése óriási lendületet adhat, Maui is jól járt, amikor a tűz megszerzésének egyik változatában kilesi, hogy anyja úgy megy el az istenekhez, hogy egy jelszót mond el egy sziklánál, mire a szikla megnyílik. Utána a tűzgyújtás rejtelmeit deríti ki Maui, és addig megy vissza, addig ügyeskedik, erősködik, amíg a végén nem csak egy darabka tüzet, de a tűzgyújtás módszertanát adják át neki. Mennyivel jobb nekünk, nem igaz? Csak be kell sétálni a szabadalmi hivatalba, és megkérdezni, hogy csókolom, van-e már énekhanggal hagymát pucoló rádió kidolgozva? És ha van, jó nekünk, lehet tovább fejleszteni.

Ki mondja meg, miből lesz szabadalom?

Hivatalt leginkább döntőbírók formájában találunk a mesékben, ezt a pozíciót sokszor tölti be mondjuk egy király. Itt szeretném egyébként széljegyzetként felhívni a figyelmet az önmenedzselés fontosságára, azaz ne várjunk arra, hogy a Mikulás mindent tud, hanem mutassuk meg, mondjuk ki, mi mit tettünk le az asztalra. Jól megválasztott modorban ez egyáltalában nem kérkedés. Többnyire a mesebeli döntőbírók sem egyszerűen csak megálmodják a végtelen nagy igazságot, hanem bizony a főhős maga sorolja el az érveit.

Hát ennyit a szabadalmakról.

Ez itt viszont semmiképp sem egy szabad alom. Bocsánat.

 

Világító mese

12 May , 2016,
Szilvi
Comments

Ez a bejegyzés ennek a szertáros podcastnak a margójára készült. Tudod, amelyikben világító élőlényekről van szó. No éppen ilyenek jönnek, csak a mesevilágból.

A legkézenfekvőbbnek tűnhet, ha a fényt tűz okozza. Na, hát a főnix madár ezek szerint időről-időre világít egy kicsit. De mondok egy igazán és folyton lángoló szereplőt, ami ráadásul nem sárkány: Maui tűzszerzős manőverének egyik maori változatánában Maui látogatás tesz Mahuikánál, aki egy eleve minden ízében lángoló tűzistennő. Egyenként adja át lángoló körmeit Mauinak, aki persze nem azért trickster, hogy ne dobja a tóba mindegyiket, amint kilép Mahuika barlangjából…

Kiegészítés: Most mondhatnád, hogy égve könnyű világítani, de egyébként nem triviális dolog, hogy egy láng világít, pontosabban beszélünk nem világító lángról is (angol irodalomban luminous és non-luminous). A különbség annyi, hogy az egyik sárga, a másik, inkább kék vagy az se. Konyhanyelven azoknak, akik egy mondatban szeretnék látni: minél tökéletesebb az égés, annál kevésbé látod, hogy ott van egyáltalán valami láng. Plusz egyik-másik tiszta gáz sunyin ég, például a tiszta hidrogén állítólag esetleg picit pislákol. De amúgy érdemes a tűzzel picit mélyebben is foglalkozni, nagyon érdekes dolog.

A lidérceket ezen a ponton természetesen meg kell említeni, de ez akkora téma, hogy nem is szeretném e pillanatban túlságosan kifejteni. Lidércfényt látni mindenesetre nálam is bakancslistás elem.

Mélytengeri világító állatkákról nyilván nemigen találunk meséket, part menti világító állatkáról meg én nem láttam történetet. Viszont a szárazföldön itt van nekünk a szentjánosbogár.

Egy. Parasztbiblia: Csinálj világosságot!

Egyszer Jézus és Szent János egy erdőn keresztül mentek. Nagyon sötét volt. Ekkor mondá Szent János Jézusnak:

– Csinálj világosságot, mert nem látok!

Ekkor apró bogarak röpködtek, melyek megvilágították az utat. Ekkor Szent János térdre borult Jézus előtt.

Kettő. Egy állítólag Fülöp-szigeteki meséből megtudjuk, miért félnek a majmok a szentjánosbogártól. Jó okkal.

Három. És van itt még egy afrikai mese a Holdról. (gyűjtemény: Voigt, A kaméleon és az Isten felesége – mese: A Hold) Igazából ez volt az első mese, ami eszembe jutott a szentjánosbogárról, de emlékeimben úgy négy-öt sorral több szerepet kapott. Hát nem, hamar elbúcsúzunk tőle. Egy ember “világító bogarakat” akart szerezni, hogy lásson a sötétben. Találkozik valakivel, aki mutat neki jobb lámpást: a holdat. Haza is viszi, fazékba rejti, de a gyerekek nem elég óvatosak, kiszökik, és a tüze egy gyereket még ott helyben megöl. Előbb egy hegycsúcsra ül, onnan nem sikerül visszaszerezni, tovább szökik, fel a magas égbe. Elég szomorú történet egyébként, mint ahogyan sok más eredetmonda is.

A bambuszban talált lány japán eredetű története a Fráter Erzsébet jegyezte szüzsécsokorban is megtalálható. (Erzsébet királyné esete a rozmaringgal). Itt nem derül ki, hogy a lány maga is világít-e vagy csak a bambusz, és azt sem tudjuk meg, hogy miért. Cserébe megtudjuk, mitől füstölög a Fuji, de azt sem a lány csinálja. Egy német forrás már aránylag kerek tündérmese formában közli a történetet, csodával, kérőkkel, meg minden. Azt megtudjuk, hogy ő valami égi tünemény, de nem kíséri végig a mesét, hogy világítana, és igazság szerint azzal zárul, hogy senki sem tudja, ki volt az a lány. Viszont a mesének saját wikipédia oldala is van, sokkal több információval. Egy pontig alapvetően megegyezik a két forrás, részletekben tér el, plusz a szócikk a szereplők neveit is megadja. És végre kiderül, honnan jött a lány: a Holdról, és vissza is kell térnie a népéhez. Ha egy forrást olvasol el, a wikipédiás legyen az, már az ott eldarált verzió is csodálatos. (A Fuji epizódot is közli.)

Szintén a japán kultúrában ismert az Aosagibi, vagyis a “kék gém tűz” jelensége – transzformálódott gémek okozzák. Tömören: a hosszabb életű gémek kéken világítanak. No hát legalábbis egy biztosan. Pontosítsunk, a bakcsóról van szó, angol neve valamivel hosszabb: black-crowned night heron. Szép madár, érdemes legalább egy pillantást vetni rá.

Már az előbbi két tippet is Csengétől kaptam egyébként, aki tavaly a Múzeumok éjszakájára talált pár mesét az északi fényről is. Például itt megemlít egy észt történetet, amelyben egy lány magához az északi fényhez megy feleségül. Aurora Borealis témában egyébként itt egy kisebb lista azoknak, akik hirtelen nem is tudják, hol kezdjék a kutatást. Nem tudok választani, menő a sárkány is, a róka is, és a többi se kutya.

Huh, ennyi most elég világítás témában. Én meg azt hittem az elején, ez egy rövid bejegyzés lesz. Viszont ezt az egyet még nem tudom kihagyni, akkor sem, ha nem népmese. Hiányozna a listából valahogy.

Szóval…
Ha ennek a képnek a láttán most nem egyre gondolunk, akkor…
akkor mindegy…

Mese vs. kísérlet – egy kísérlet

7 May , 2016,
Szilvi
Comments

Szóval az alapötletet az ezennel induló bejegyzéssorozathoz a Szertár egyik podcastja adta. Az, amelyikben világítanak az élőlények. Eszembe jutott, hogy na erre lenne jó mesét találni, amiben világító élőlények vannak! Aztán eszembe is jutott egy, de azt majd a következő postban mondom el. (Hát jó, nem lesz hosszú.)

Szóval semmilyen írott vagy íratlan megállapodásom nincs a Szertárral, csak simán elkötelezett hívük vagyok. Podcastjaik kellemes, szórakoztató műsorok, sóskapucoláshoz, panírozás mellé és úgy általában mindenfajta kevés koncentrációt igénylő tevékenységhez szívesen hallgatom. És arra gondoltam, ki más keressen meséket a technikai és természettudományok tematikája mentén, ha nem a kétfülű mesemondó?

Szóval nem ígérem, hogy minden héten jelentkezem, azt sem, hogy minden podcasthoz fogok mesét találni (keresni), de azt igen, hogy érdekes lesz. És igyekszem nem csalni, de olykor lehet, hogy csak szőrmentén fogok kapcsolódni egyik-másik témához. Becsszó.

Szóval kezdetnek íme egy felvezető mese. Egy magyar népmese, biztosan ismered, vagy elemeire emlékszel még. Egy legény álmodik valamit, de csak akkor hajlandó elárulni, ha beteljesült. Persze így-úgy-amúgy eljut a palotába, de a királynak sem árulja el, mit álmodott, mi az a nagy titok, ezért a király befalaztatja. Azon van valami rés (a kőműves lefizetésének mozzanatára hadd hívjam fel a figyelmet), a legkisebb királykisasszony ott ad neki mindig enni. Hanem egyszer valamiért megharagszik a török szultán. Mindenféle fejtörőket küld a királynak, hogy ha meg nem oldja, hát vége az országának. Elsőnek például három szamarat küld, meg kell állapítani, melyik hány éves. Meg még két hasonló. Na és végre elérkeztünk a lényeghez.

Szóval a rejtvények megfejtéseit természetesen mindig a legény eszes javaslatai hozzák, és most tekintsünk el attól, hogy vajon működik-e, amiket mondd, vagy nem, mert hát nem, de mindhárom esetben egy-egy kísérlettel kell a választ meghatározni. Semmi varázslat, semmi trükk: csak egy “tudományos” próba, és máris meg van a megoldás.

Szóval ha én mesélném, egészen biztosan kitalálnék a fejtörők helyére olyat, amiket valóban meg lehet fejteni egy egyszerű, de kevésbé triviális kísérlettel. De a tanulság, hogy bizony sokszor elég egy picit gondolkozni, és próbát tenni egy technikai kérdés ügyében – úgy hiszem, méltó nyitánya egy Szertár-ihlette sorozatnak.