Igen, egyébként ez az a Navigátor, amire hírlevél olvasóimnak már pár hónappal ezelőtt felhívtam a figyelmüket, nem is véletlenül. Érdekes helyeken megesett érdekes dolgokról tudósít, csak semmi reakcióvideó meg jajdecselendzs, helyette egzotikus kalandozásainak szép, nyugodt tempójú beszámolói várnak. Néha jó lenne eggyel több mikrofon a rendszerbe, de még ennek hiányában is jó szívvel ajánlom a csatornát.

A témánk tehát erre a bejegyzésre Bali, és ami ezzel kapcsolatban a podcastban elhangzott.

MESÉK, GYŰJTEMÉNYEK

Szerettem volna ide most belinkelni Csenge világjáró sorozatát, amit hopp, az imént “véletlenül” mégis belinkeltem, épp csak egyenesen a Bali fejezetet nem volt szerencsém – mert nincs is! Oké, indonéziai viszont van, csak épp nem Balira specializálódva. Így tehát ha az “Indonézia” ernyő lefedte valamelyik most következő kiemelt történetet, az nem a vak véletlen műve.

Ahogy a podcastból is kiderül, Bali esetében sem igazán szerencsés arról beszélni, hogy “balii népmese”, mivel a számos egymás mellett élő kultúra eltérő mesekinccsel is bírhat. Sajnos a legtöbb weboldal mégis megelégszik a “folktale from Bali” megjelöléssel, így most többnyire én is kénytelen vagyok itt megállni. Ezt csak azért mondom, mert ha egy napon valaki Bali címszó alatt szeretne meseestet rendezni, az bizony menjen ennél mélyebbre, és a lenti forrásokat is jó, ha fölötte kritikus és leginkább elégedetlen szemmel kezeli.

Hát először is, íme a balinéz trickster: Pan Balang Tamak. Némi kutatással bizonyosan több történet is elő fog kerülni, az oldal szerint rendszerint a “furfangos kisembert” testesíti meg a fennálló elnyomó hatalommal szemben. Ugyanarról a weboldalról még egy csirkés mesét szeretnék kiemelni, melyben a kiscsibe egy civet macskát cselez ki.

Más típusú hős a nagy étvágyú, nagy termetű, erős Kebo Iwa, Bali védelmezője. A történet eleje teljesen gyerekbarát, mindent kinő és nehéz etetni. Aztán komolyra fordul minden, a viccesen méretesre cseperedő Kebo Iwa sok jót tesz a környezetének, míg végül élete ármánnyal ér véget.

És végül meg kell említenem a “Märchen aus Bali” c. kötetet is (Mesék Baliról), ami összességében zavarba ejtően európai volt. Nem egészen tudom, hogy mire gondoljak, az egész gyűjtemény olyan, mintha a felénk ismert meséket balinéz díszletek közé zártuk volna. Mint mesék, működnek, de mint egzotikus gyűjtemény, nálam hamar elhasalt. Szinte semmiben sem éreztem, hogy más logika alapján működne, mint amit megszoktam, és ez meglepett egy olyan szerzőtől, aki éveket töltött Balin, és talán még többet más távol-keleti vidékeken. Sem ajánlani, sem ellenjavallattal megbélyegezni nem tudnám, mert a maga módján szórakoztató a klasszikus hármas egységekkel és hátradobott varázstárgyakkal kirakott “törzsi” tündérmese, a Tom és Jerry szívatás sorozat teknőssel és majommal, Midász király balinéz szamárfüle szegény ember hegedűjével (dobjával) keverve, Szélike kakasviadallal, meg a többi történet, amit mindenki ismer, aki legalább egy mesekönyvet forgatott már a kezében. Ugyanakkor a szerző többi, folklorisztikai munkájának tüzetes áttanulmányozása nélkül nehéz eldönteni, hogy ez most egy fan fiction akart-e lenni az Európában ismert mesék alapján, szándékos torzítás történt-e, hogy az egzotikus környezet befogadható legyen egy olyan világban, ahol lényegesen kevesebb információnk volt a Föld távoli vidékeiről, eleve az adatközlő válogatott vagy torzított a fehér ember előtt (nem ismeretlen jelenség), vagy rosszabb, és a gyűjtés és válogatás már egyfajta tudatos vagy nem tudatos kolonizáló arroganciával zajlott. Az eredeti, holland kiadás egyébként ’56-os, de az előszóból arra következtetek, hogy a szerző a meséket korábban ismerte meg.

TÉMÁK SZERINT

Bár a helyszín követelte a fenti rövid listát, a podcast margójára sorozatom célja tematikailag megfogni a beszélgetést. Na gyere, keressünk érdekes dolgokat a mondanivalóban!

Kultúrák találkozása

Az általam ismert meseuniverzumban nagyon nehéz erre jó példát találni. Az a baj, hogy amikor különféle kultúrák találkoznak, az leginkább a csatatéren, vagy ahhoz köthető események kapcsán történik. A magyar mesevilágban ez a tatár, a burkus király, a török lesz, és még véletlenül sem a szomszéd nép, akikkel semmi bajunk, így hát különösebb interakcióba sem lépünk velük. Az utolsó Mítoszok Csatáján egy egészen új mítoszt mondtam, melyben a fehér hittérítők rontották el a helyiek hitét, és ez okozta végeredményben a természeti csapást. Szépen kidolgozott történet,  imádom, de érezzük: most nem lesz jó. Én most direkt olyan példákat szeretnék találni, amikor különböző népcsoportok békében éldegélnek egymással. (New tradot neki?)

Ami elsőre eszembe jutott, az a foglalkozásokhoz köthető találkozási lehetőség bármilyen más népcsoporttal. Például egy kereskedő messzi vidékekről. A cigány jósnő is klasszikus szereplő, mindig elüt a környezetétől, de nem okvetlenül gonosz vagy elvetendő, hanem csak egy szereplő, kinek foglalkozásához népcsoport is társul a hagyományban. Lásd például: Mátyás király lopni megy.

A másik, amire esetleg érdemes lehet gondolni, az a másik világok lakóinak más szokásai, szabályrendszere. Föld alatti világok, magas hegyeken tündérország, ilyesmik. Például van egy észt mese az Aranyfonó lányok c. gyűjteményben, melyben egy vízországba szakadt ember minden ősszel kénytelen egy szánnal végigdübörögni fejjel lefelé a víz jegén, hogy nehogy valaki beszakadjon az új, de még vékony jégen. Szép, misztikus történet, és összességében úgy zárul, hogy nem ítéljük el Vízország egyetlen lakóját sem.

Azután hadd emlegessen Mauit ezen a ponton is. Miközben Polinézia mitológiája természetesen önmagában is jó példa az isteni és emberi világ kapcsolódási pontjaira, most konkrétan Maui legifjabb korára gondolok, amikor még tengeri istenek (szellemek) nevelték. Ahogy Maui cseperedik, szépen ráeszmél, hogy ez mind jó, de ő valahogy nem olyan, mint akik nevelik. Szóval érted, hogy ezek a többi lények nem fosnak félisten gyereket felnevelni, egész jófej húzás, nem?

Küzdés egy álomért

Csapó András, ha nem is érett tüsző kora óta, de mindenesetre már jó régen szeretett volna eljutni Indonéziába. És hát ja, meg is csinálta. Aztán kifundálták páran, ejnye no, készítsünk ismeretterjesztő filmet, és akkor jött jó sok munka, spórolás, szponzorok keresése, meg úgy egyáltalán: az egész út előkészítése, és megvalósítása. Igen eltökélt csapat. Most mondhatnád, hogy tele a mesevilág ilyen arcokkal, de akkor nehezítek: nem lehet a cél a királylány keze. Nem, tessék más álmokat kergetni, tegyük fel, hogy a világon más vágya is lehet valakinek. (Nyilván nem elvetendő a társ megtalálása sem, de ugye értjük, mire gondolok?) Ugye, így már rögtön szűkebb a kör.

Hosszan tartó spórolás témakörben azt hiszem, a legegyszerűbb a Timeless Tales gyűjteményben is szereplő didaktikus mesét említenem. Ebben egy apa közli a fiával, hogy nincs ideje játszani vele, mert neki minden percet pénzkereséssel kell tölteni. És akkor a fiú (bocs a spoilerért, de szerintem nem kell széles mesemondó tapasztalat hozzá, hogy kitaláld) szépen mindig félretesz egy kis pénzt, hogy majd megvásárolhassa az apja idejét.

Új kedvencem a Majomkirály, akiről magam sem tudtam előre, hogy fülig szerelmes leszek belé. Na, az egész rögtön azzal indul, hogy mindenáron halhatatlan akar lenni, és ezért nem rest útra kelni, megkeresni a Mestert, és áldozatos munkával kitanulni a mesterséget. (Hogy hogy érnek véget ebbéli tanulmányai, meg különben is mi a büdös fészkes fenét csinál utána, az… anyám, ha nem olvastad, nem mondom meg. Maradjunk annyiban, hogy ő egy majom.) Végeredményben végigfut a szövegen a Majomkirály mindenféle álma, amikért a maga módján mindig szorgosan tevékenykedik is.

Az utolsó, amit meg kell említenem, ha már a Szertár Podcast Margójára sorozat nyitányában is szerepelt, a kékfestőinas álma volna, melyet addig nem árult el, hogy mi volt az, amíg az be nem teljesedett. Szép implementációja a dédelgetett álom fogalmának. A történet természetesen változataiban él, részben vagy egészben ugyanez történik itt csudakarddal, itt pedig csudakard nélkül, ki-ki válassza ki a szívéhez kedvesebbet.

Képalkotás

A mesevilágban videófelvételek készítésére nemigen fogunk példát találni, így ismeretterjesztő filmes mesét értelemszerűen nem találtam, de a képalkotás, megörökítés azért megjelenik itt-ott. Lesz egyébként egy aránylag modern is közte, úgyhogy tulajdonképpen lassan a videózást is be lehetne venni a buliba. Elvégre Edison már készített mozgóképre masinát és felvételeket is, azóta pedig már felnőtt egy-két generáció.

Kezdjük egy nagy klasszikussal, Leányszín Bálint és Gyöngyszín Ibolya meséjével, melyben Bálint úgy szereti testvérét, hogy mikor el kell mennie, hát festet róla egy képet magának. Hát aztán az olyan egy helyre kép lesz, hogy a vízi király is menten a lányba szeret. Ez a szép tündérmese sok átváltozással, és jó humorral elmesélve itt olvasható.

No, akkor festményből ennyi elég is, jöhet valami monumentálisabb. Elsőként is vegyük a csillagokat, melyek nem egyszer egyenesen a földi életet meghosszabbítandó születtek valamely alakzatban. Mivel balinéz asztrológiai ismereteim sajnos felette hiányosak, hogy legalább valami földrajzilag közelit említsek, vegyük mondjuk már megint Maui kampóját, amivel a szigeteket a víz színe fölé emelte, és amit Te is minden nyáron megcsodálhatsz. Annál is bátrabban emlegetem, minthogy a történet változataiban (például teknőssel) az egész tágabb régióban fel-fel bukkan, Pápua Új-Guineában egészen biztosan.

A legzseniálisabb dokumentáló értékű rajzok közül nem szeretnék egy konkrétat kiemelni. Aki látott már életében mitologikus történetábrázolást, az tudja, mire gondolok. Ezeken a képeken sokszor nem egy konkrét jelenetet ragadnak ki a történetből, hanem a létező legzseniálisabb módon az EGÉSZ történetet örökítik meg egyetlen képkockában, vagy legalább a felét. Ezért is lehet őket darabonként órákig bámulni. A képregény-művészet csúcsa, ha úgy tetszik.

Életre kelt képek témakörben nem húznám nagyon az időt, mert ebben az esetben nem egy esemény megörökítéséről van szó. Az egyik cukiság faktorával hódit, gyerekek össze-vissza fogják csókolni a mesemondó kezit-lábát egy olyan meséért cserébe, amelyben valaki mindig csak cicát rajzol – ami egyszer aztán életre is kel, és le is lép a vászonról (n+1 D mozi). A legendás Slappy Hooper pedig egy modern, vérbeli amerikai szuperhős, kinek ereje abban áll, hogy amit ő fest, az úgy is lesz, méghozzá alaposan.

A bizarr szokások

A podcastban egy számunkra meglehetősen furcsa hagyományról hallhatunk azzal kapcsolatban, hogy hogyan is emlékeznek a helyiek halottaikra. Erről azok a rémmesék jutottak eszembe, amelyekben a holtak például visszakérik tulajdonaikat, vagy mondjuk “simán csak” nótázásba fognak. Ki tudja, talán ezek sem olyan szokatlan jelenségek arrafelé.

Hangzó anyag

A hosszú sort pedig egy jogvédett magyar mesével szeretném zárni. A riportalany szavajárása apropóján, ahogyan a versenyt nyert költő is mondja:

Dömdödöm, dömdödöm,
dömdö-dömdö-dömdödöm.

Nos, ennyi mese talán elég is lesz mára. Szép álmokat, jó utat kívánok mindenkinek, irány Bali!

Arról bevallom, hamar eltántorodtam, hogy a kettőt együtt tárgyaljam. Sörtől pisilő tömeg, ami épp eltapos valakit… Szóval a lehetetlent akármikor teljesítem, de a csodákra kicsit várni kell. Ahogyan a beszélgetés is lényegében két (három) külön részre tagolódik, engedjétek meg most nekem is, hogy külön keressek melléjük mesés köretet.

SÖR, PISI, MACSKAJAJ

Papp Benjamin témái nem jelentenek megugorhatatlan lécet egy mesemondó számára. Van választék a főbb pontokhoz bőven, íme egy kis ízelítő:

A sör maga.

1 –  Sör, mint ital témában nem is szeretnék a mézsörnél nagyszerűbbet emlegetni. Ugyan egyes forrásokban honey-wine néven is fut, de a magyar szövegek kitartóan mézsörként emlegetik a költészet italát. Aki esetleg olvasta vagy látta az Amerikai isteneket, remélem, értette, miért itatott Mr. Wednesday éppen mézsört a főhőssel. A mézsör felbukkan az Eddában is, de a görög és a keresztény mitológiától sem áll távol, úgyhogy jelentőségét kár is volna elvitatni.

2 – Na jó, mégis említek másik sört is: Gabrinusról, a sör királyáról nem tudok hallgatni. A sörfőzés tudománya tehát az ördögtől származik. Csak mondom.

De menjünk a következmények felé. Aki sört iszik, az pisil.

3 – A vizelet maga egyébként szintén népszerű elem, méghozzá sokszor meglehetősen magasztos szerepben. Leutogi történetében (ejtsd: “leutongi”) főhősnőnket máglyahaláltól mentik meg a denevérek azzal, hogy a tüzet vizeletükkel eloltják. Nincs ezen mit csodálkozni, nem minden népcsoport kezd el a “pisikaki” hívószóra huncutul bazsalyogni, mert hiszen pontosan a pisikaki az, ami belülről jön, nagyon is könnyen lehet szakrális termékként gondolni rá.

4 – De nem csak. Nemrég Csenge emlegette azt a mesét, amelyben egy katona úgy keveredett a varázserdőbe, hogy hát na, félreállt a sorból pisilni. Nagyon veszélyes dolog, kérem. A kiemelt elem itt most a vizelet volt maga, de értelemszerűen gyerekjáték az aktust rögtön némi sörfogyasztással is összeboronálni.

És akkor sör vagy nem sör, de a benne foglalt alkoholtól be is lehet ám rúgni, méghozzá alaposan.

5 – Szökni kell? El kellene tiporni Főgonosz erejét, amit itt meg ott meg amott tart? Semmi egyéb teendőd nincs, csak addig inni Főgonosszal, míg az el nem alszik. Személyes kedvencem a témában az Égig érő fa, s annak is egyetlen kifejezés miatt a Benedek Elek-féle változata. Mint sok más, Benedek Elek által lejegyzett mese, ez a szöveg is enged még mozgásteret a díszítésre, de amúgy nincs annyira elbénázva, mint mondjuk a Mezőszárnyasi. (Huh, ez egy hosszú téma, ha kéritek, egyszer kifejtem.) Szóval ott a pillanat, amikor a legény szorgos poharazgatásba fog a sárkánnyal, amit ráadásul a sárkány maga kezdeményez, de ezt esetleg lehet máshogy mesélni, és hogyaszonygya “lábam ide, nem oda”! Aztán elterül. A sárkány. Így. Imádom ezt a lábam ide nem odát, azóta sem találkoztam vele másutt. Olyan szép vizuális, nem?

De találkoztam már más állat/szörnyférj változatban is ezzel, hogy alkoholmámorban árulja el magát, vagy épp ekkor tudnak tőle elmenekülni a jófejek. Illetve az is gyakran előfordul, hogy simán csak az anonim őröket ártalmatlanítják egy kis házhoz hozott borkóstolóval. Szóval van ilyen.

6 – Népszerű a tejút és a részeg ember kapcsolata, nagyjából az első történetek között fog felbukkanni, ha valaki a népi csillagnevekről kezd el olvasgatni, le sem írom, ki nem ismeri, járjon utána.

7 – Viszonylag ártalmatlan részeg Midász király történetében Dionüszosz kíséretének tagja, a bölcs Szilénosz, aki erős navigációs deficittel küzdve kissé elkóricál gazdájától. Parasztok találnak rá és viszik Midász színe elé. A történetben a borgőzös kábulatnak több szerepe nincs, de így indul az alapvetően jószándékú, ám az élet komplexitását soha fel nem térképező Midász király aranykezének története. Midászt nagyon szeretem, az arany témájú és a szamárfüles története is több korosztály számára tartogat mélységeket.

8 – Egy japán mesében nem sört, szakét kell inni erdei koboldokkal. Az első hős nagyszerűen mulat egyet, jól jár, a romlott lelkű meg hát nem és nem, respectively. Mindkét főhősnek van egy púp az arcán, ami nem kell neki, és a jófejtől a koboldok elveszik zálogul, hogy máskor is eljöjjön érte, mert hogy majd akkor is jól fognak mulatni. Szórakoztató, de nehezen interpretálható a történetben, hogy ugyanez a jófej hazatér, és végeredményben röhög a markába, hogy na most dőlt el, megyek-e még vissza. A szarfej viszont megkapja a jófej púpját a koboldoktól a másik pofájára, hogy na nesze, itt a púpod, sose gyere vissza. Német forrásból ismerem, de úgy tudom, ugyanez a gyűjtemény magyar átdolgozásban is megjelent.

9 – És akkor végül, de nem utolsó sorban jöjjön a kínai szuperital: a pálinka, amitől 1000 napra bealszol. Úgy. Halálra röhögtem magam rajta, túl rövid sztori ahhoz, hogy spoiler nélkül elmeséljem, hát na, ez a lényege, hogy valaki olyan pálinkát tud készíteni, amit ha megiszol, menten kiterülsz. Három évre. Ez fontos. A Rászedett kísértet kurta, de annál szórakoztatóbb gyűjtemény, noha csak kissé hunyorogva tekinthető folklórterméknek. Amolyan átmenet, de szerethető.

10 – Mondtam, hogy nem utolsó sorban. Lipták Gábor “Amiről a kövek beszélnek” c. kötetében egy, a népet sanyargatni kirendelt defterdár alapos minőségellenőrzést végez a lefoglalni kívánt csopaki boron. A mintavételezéses módszer vége persze szendergés, majd fejfájás – kutyafáját, az a turbán meg ugyan hogy került fel a kéményre?

TAPOSÓ TÖMEG

És akkor jöjjön a keményebb dió: Kis-Tóth Ágnes a statisztikus fizika módszereit eresztette rá a tömegre. Az alapfeltevés az, hogy alapból nem akarják az emberek felebarátaikat eltaposni. Mégis, kellően sűrű tömeg esetében megteszik. Nem jó, de ez van, a kérdés nyilván az, hogy mit tehetünk ellene?

Huh, hát ez egy nehéz téma, mert a mesékben nincs tömeg. Néha érkezik mondjuk egy kaszaboló tatár horda, de alapvetően megy a főhős és mendegél, mármint úgy kábé egyedül, max 3-4 segítőjével. Vagy mondjuk a király palotájában egy-egy pillanatra megjelennek a szerencsét próbáló (és elbukó) vitézek, de aztán jön a kiskondás – aki aztán megy és mendegél.

De azért akad egy-két példa, amiket ebben a helyzetben mégis el lehetne mesélni.

1 – Szőrmentén bár, de szerintem ide vágó példa a tehetetlen tömeg allegóriájaként a mindent járó malomnak egyik egyszerűbb verziója (Grimm? Német, annyi biztos…), melyben a csodaedény kását/puliszkát termett, míg rá nem szóltak, hogy no most elég már. Aztán egyszer túl későn szólnak rá, de addigra a kásarengeteg már belepte a várost, s ha valakinek mégis ott akadt volna dolga, úgy kellett magát beennie a főtérig.

2 – A tömeg, mint buta egység, illetve a sztárok vs. az őket követő tömeg példájára a Piper of Hamelin ismert mesét tudnám felhozni. Hamelin városát úgy szabadítja meg a patkányoktól a mi emberünk, hogy furulyál nekik egyet, és így betereli őket a folyóba, hogy belefúljanak. Aztán nem fizetik ki, úgyhogy később a gyerekek is követni fogják… Egyfordulós változata a sztorinak Tehi Tegi tömeggyilkossága, ám ez itt vegytiszta boszorkányság. Maga köré bűbájolja a férfiakat, és vesztükbe vezeti őket. Végül denevérré változik – bizony nagy volt anno a kísértés, hogy elővegyem a sztorit a denevér gálán.

3 – Már majdnem feladtam, hogy a podcastban emlegetett fekete lyuk jelenséghez valaha mesét fogok találni, amikor egyszer csak biciklizés közben beugrott az egyik kedvenc Mátyás király mesém. Ebben a rátótiak készülnek őt megajándékozni, nem is akármivel: a messze földön híres, zamatos rátóti szilvával. Hanem amikor a Mátyás király színe elé járulnak, bizony a legelső a sorban megbotlik, szétgurul a sok szilva a kosarából, mire a többi is követi példáját. Bár a szöveg nem közli kerekperec, én valamiért mindig is úgy képzeltem, hogy a rátótiak egymás hegyén-hátán végzik.

(3+1 – Legutóbbi Szitakötő pályázatra olyan hazugságmesét adtam le, melyben véletlenül szerepel egy jelenet, ahol jó sokan hullanak egymásra egy kupacba.)

4 – Egyetlen halvány említés erejéig bár, de megjelenik a tudattalanul taposó csorda is egy indián (pontosítva: Crow) állat feleség (ezúttal: buffalo wife) történetben. Eszerint a főhősnek meg kell látnia a csordában bölényként haladó fiát és feleségét (két külön körben), és akkor a csorda kiadja őket. De a fia figyelmezteti, hogy ha őt a tömegben meg nem látja, a csorda el fogja taposni.

Ennyi?

Aha, most így hirtelen ennyi. De feltétlenül szólj, ha találsz még, különösen a második témára!

Illusztrációk forrása: pixabay

Természetesen ezzel a bejegyzéssel semmi szín alatt nem áll szándékomban a Magyar Posta egyetlen dolgozóját sem bántani. Az eddigi számtalan hibátlan kézbesítést követően ez egyszer homok került a gépezetbe, hát na bumm. Mentségemre legyen mondva, hogy én meg mesemondó vagyok, és a magamfajták a meglepő fordulatokra óhatatlanul és kinőhetetlenül így reagálnak: nincs véletlenül egy ilyen mesém?

Történt pedig, hogy az 1001 éjszaka nyert nekem egy kisorsolt könyvet Zsíros László Róbert játékán. Ez volt az a kép:

Ugyan kevéssé látszik, de egyébként a lézercsíkok alatt valóban az Ezeregy éjszaka meséi olvashatók. Viszont most nem ez a fontos, hanem hogy kövess inst… na, szóval ezután valahogy nem történt meg valami.

Merthogy Zsíros László Róbert feladta a csomagot a postán.

De a csomag nem érkezett meg.

És vártam…

És vártam…

És pityeregtem… (na jó, nem)

De a csomag nem érkezett meg.

Hanem egyszer csak visszatért a feladóhoz, hogy én nem vettem át.

Hogy én?

Ó!

Hiszen hogy vártam!

Ó!

Se postás, se csomag, se értesítő!

Ó!

És akkor Zsíros László Róbert megint feladta a csomagot a postán.

És akkor végre egy szép péntek estén ott figyelt a kis cédula a ládában: levélküldeményem itt és itt átvehető!

Nos, ez időben azért nem volt a legügyesebb.

És akkor közben elgondolkoztam.

Volt rá időm…

Íme tehát egy lista “csomagküldés” hívószóra:

1. precedens – az angolai béka

Kezdem a legcukibbal. Mindent visz. Ebben az angolai mesében egy béka vállalja magára a küldönc szerepet ég és föld között, mert a többiekkel ellentétben ő nem kifogásokat, hanem megoldásokat keres. Arra gyanakszom, hogy esetleg nem dolgozik a postánál béka.

2. precedens – Aladdin

Második jelöltem egy ismert-ismeretlen történet az ezeregy éjszaka meséi közül: Aladdin. A mese valahányadik bekezdésében Aladdin beleszeret a szultán lányába, és az anyjával egy tál ékkövet vitet a királyhoz, hogy az megkérje neki a lány kezét. Elsőre még nem vesznek róla tudomást, így a kézbesítés csak egy későbbi alkalommal sikerül. Itt rögtön sejthető a párhuzam: elképzelhető, hogy csak én ignoráltam volna szegény postást, aki pedig többször is ott ült az orrom előtt? Később a lámpa szelleme egyébként igencsak kitesz magáért szállítás témában: ifjú pár ágyastul, komplett palota… Na jó, értem én, hallom a tömeg morajlását: nem emberi lény. Oké, menjünk tovább.

3. precedens – Prométheusz

Maradjunk a meleg vidékeken, jönnek a görög példák. Prométheusz nem kisebb jelentőségű csomagot szállított le az emberiségnek, mint magát a tüzet és a mesterségeket, ezért és egyéb tetteiért azonban csúfosan meglakolt. A posta valamely dolgozója is esetleg a máját félthette, bár azt szerintem azért gyaníthatta volna, hogy nem tűz van a borítékban. A példa persze annyiban nem illeszkedik a rendszerbe, hogy a hagyományos szolgáltatásban a csomag szállítója egy harmadik személy, de a példa vitathatatlanul riasztó.

4. precedens – Hermész

Az előbb valószínűleg többen számítottak volna az első görög pályázó gyanánt Hermészre, aki egyebek közt feltalálta a szép hangú lírát, no meg a sípot és egy gyújtószerszámot is, de most hírnök szerepkörét igyekszem kihangsúlyozni. A saru. Biztos, hogy a saru hiányzott a rendszerből. Hahó, küldjön valaki sürgősen a postának egy szárnyas sarut!

5. precedens – Írisz

Ugyanitt Írisz is megemlítendő, de most már tényleg elég a görögökből. Isteni a küldemény, de nem Zeusz a feladó.

6. precedens – Ananszi

Hasonlóan kellemes klímájú tájakról, a Karib-térségből érkezik a következő mesei postás: ugyan mire nincs egy Ananszi történet? Nos, a levélküldés témája sem rendhagyó. Ebben az egészen modern sztoriban Ananszi azt ígéri Kígyónak, hogy ha bevállalja a postás szerepét, és itt valóban postahivatal-otthon viszonylatról beszélünk, akkor minden este beleharaphat, mármint a kígyó Anansziba, és kiszívhatja a vérét. Innen is tudhatjuk, hogy a posta dolgozói nem kígyók. És legfőképpen nem hiszik el, hogy fizetségül belém marhatnak, amiben megjegyzem, igazuk is van.

7. precedens – Branwen

Egy friss és rendszertelenül jelentkező, de annál nagyszerűbb podcastban hallottam Branwen történetét. A szövevényes és csakugyan mindent elsöprő CGI műalkotásért kiáltó cselekmény egy pontján a nehéz helyzetbe kerülő Branwen megtanít egy galambot üzeneteket továbbítani, és így értesíti óriás bátyját szorult helyzetéről. Brân the Blessed meg is indul seregével, és ahogyan eddig is, sérelem sérelmet követ és szít, mely véres háborúba torkollik. Teljesen érthető, hogy vigyázni kell az üzenetek felelőtlen küldözgetésével. Nekem is van ám bátyám!

8. precedens – Naszreddin

Török mese következik, a tréfákból kifogyhatatlan Naszreddin hodzsa több leveles esete közül legegyszerűbb, ha innen idemásolok egyet:

Egy asszony jön egyszer a Hodsához, odaad neki egy levelet és kéri, hogy olvassa el. A Hodsa nem igen tudott olvasni, de minthogy szégyenlette bevallani, veszi a levelet és olvassa, hogy «Nagyságos, méltóságos uram», és igy tovább; a mint egyik jóbarát a másiknak irni szokott. Az asszony odaszól neki, hogy nem egy jó emberétől való levél az, hanem az adóczédulát küldik neki. «Miért nem mondtad előbb, – felelt a Hodsa – akkor másképp olvastam volna.»

Bár nem hiszem, hogy egy postás nem tud olvasni, de attól esetleg ódzkodhat, hogy neki kell majd a levelet felolvasni.

9. precedens – egy padisah

Ha pedig a török mezőkön járunk, egy másik történet is ismert, melynek teljes változatát nem találtam egyelőre, de vázlatosan itt egy német nyelvű mesekatalógus ad hírt az esetről. Egy padisah úgy akar kivégeztetni egy fiút, hogy annak olyan levelet kell kézbesítenie, melyben saját halálos ítéletét írták meg. A levelet szerencsére útközben titokban kicserélik, és ha belegondolok, nem is olyan elképzelhetetlen, hogy a postás egy jóakarója, aki hallotta már az említett történetet, bár a küldeményben foglaltakat nem ismerte, azért biztos ami biztos az eredeti pakkot egy Aldi prospektusra váltotta. Utóbbit köszönjük, megkaptuk.

10. precedens – maori gyerekek

Ugrunk egy nagyot térben, és landolunk Új-Zélandon. Sok maori mese izgalmasan komplex, többnyire dolgozni kell rajta, hogy a Walt Disney produkciókon felcseperedő közönség is érteni, szeretni tudja – ezúttal például ezt a történetet. Egy falunak van egy védelmező bestiája a közeli barlangban. Két gyerek azt a feladatot kapja, hogy vigyék el neki az aznapi angolna fejadagját. Csakhogy a halakat a gyerekek felfalják, és csak az angolnák feje marad a szörnynek. Maradjunk annyiban, hogy nem lesz jó vége… Az a posta szerencséje, hogy a könyvet még a könyvmolyok is csak kiolvassák, és nem mondjuk tényleg felfalják a lapokat. Szóval értem, ha előbb el akarják olvasni, de azért előbb-utóbb igényt tartanék rá, jó? (A mese amúgy nem ér véget ezen a ponton, érdemes elolvasni az egészet.)

11. precedens – Azarga pacsirta

Az én fülemben az első MythOff óta csak Nagy Enikő tolmácsolásában elképzelhető az a mongol mítosz, melyben az Azarga pacsirtát kell élve levadászni és elhozni, hogy a Nap lánya meggyógyuljon. Ki tudja, minő kalandokon kellett a postásnak túlesnie, hogy sértetlenül leszállíthassa a csomagot!

Huh. Hát most hirtelen ennyi.

Összefoglalás:

A dolgok A pontból B pontba juttatása szemlátomást nehéz feladat. Életünk meghatározó része lehet, talán ezért is szól róla ennyi történet. A csomag, melyre hiába vártam, különleges csomag, tudtam magamtól is, de e tényt mi sem bizonyítja ékesebben, mint hogy a Postának annyi sikerrel kézbesített levél és küldemény után ebbe bizony most beletörött a bicskája. Remélem, a fenti mesékből erőt tudnak majd meríteni, és a jövőben a sikerszériát folytatják, mellyel eddigi bizalmamat kiérdemelték.

Valamint köszönöm a játékot és a nyereményt Zsíros László Róbertnek!

“Elköltözöm egy másik naprendszerbe! Hát mi van itt?!
Töridolgozat meg földrajz felelés! Más valami?!”

Izé. Lehet csomagolni? Volt nem is olyan rég az a podcast a Szertáron, amikor arról az új bolygóról beszélgettek, ami már ha úgy vesszük, tényleg tisztára olyan, mint a Föld. Tudod, a trappistás. Nem tudod? Jó, mindegy, itt a link a vonatkozó podcasthoz, amely megvilágította elmémet, a 7-dik perc 10-dik másodpercétől tessék nagyon figyelni, idézem a legfontosabb montatokat:

VK: Tudjuk egyelőre a bolygóknak a periódusidejét, ez elég rövid, tehát egy eléggé kompakt rendszerről van szó.

RbLc: Mennyi ott egy év?

VK: Egy nap. Egy nap, két nap, négy nap.

És nekem komolyan csak most esett le?! Sőt, lehet ám ezt fokozni, a Naprendszeren belül is találunk ékes példákat rá. Érted ezt? Dogonok meg az ő csillagászati ismereteik, az is valami?

Hát a három nap egy esztendő, az micsoda?!

Szóval ez van. Kiderült, miről is van itt szó. Semmi mese, semmi időutazás, fikció meg aztán pláne nem. Egyszerűen csak elküldtük a főszereplőt egy másik naprendszerbe. Ennyi. Hitted volna?

Egyébként érdekes elgondolkodni a folyamaton, hogy abból kell egy bolygó jelenlétére következtetni, hogy az elvonul a csillaga előtt, melynek fénye ilyenkor tőlünk nézve kissé megváltozik. Mától figyelni fogom azokat a meséket, amelyekben ilyen indirekt következtetés hozza meg a sikert, mert most bizony egy sem jut eszembe, de csak van valami! Neked beugrik egy esetleg?

Így van ez. Amúgy a sarki fényről is beszélgettek, amelynek kapcsán semmi szín alatt nem venném el Csenge kenyerét, aki már mesélt az északi fényről.

Egyébként ha már a TRAPPIST-1 rendszernél tartunk, természetesen meg kell említenem a trappista szerzeteseket, akik között szentek is vannak ám. Az ilyesmire pedig érdemes odafigyelni, ha vallásosan is megérint, akkor azért, ha sztorivadász vagy, akkor meg azért. Rafael Arnáiz Barón például meggyógyított egy Hellp szindrómával küzdő terhes nőt, aki kómába esett, miután gyermeke a hetedik hónapban császármetszéssel megszületett.

Így ni. Azt hiszem, erről a szertár podcastról most ennyit akartam mondani.

A rabló, aki királylányt vett feleségül

amelyben a galambposta életet ment

A mese: Egy királylány finnyázik, mikor férjet kell választani, na végül csak rábök egy nem odavalósi tudósra. Az ifjú férjről kiderül, hogy egy barlangban lakik, ahol a királylánynak persze sanyarú sorsa lesz, holttesteket kell rendezgetnie. No innen üzenget galambbal haza, hogy neki milyen rossz sora van. (Elárult titok motívum, talán C420/C429, a gonosz rabló rövid heccelésre fecsegi ki a szabadulás titkát.) Érte is küld a király, és egy hetedszülött fiú kiszabadítja. (Semmi faxni, úgy jut be, ahogy a rabló maga is szokott.) A királylány hazaérve férjhez megy a szibériai királyfihoz. A rabló megtanul olyan képeket készíteni, amelybe maga is bebújhat, a királylány vásárol is egy ilyet, rablóstul. A rabló egy varázserővel bíró levelet helyez az új férj párnája alá, amitől az nem ébred fel semmi zajra. A rabló éjjel kibújik a képből, ollót hozat a királylánnyal, hogy levágja annak haját. Közben a királylány véletlenül lelöki az új férjét az ágyról, az felébred, odatrombitálja a katonáit és itt a vége.

Személyes kommentár: –Mamma.– Ide kapcsolódik, hogy a kötetben egyébként is sokszor fordult elő, hogy a lányok maguk választottak férjet. Az egész gyűjteményt számomra átitatta a Mamma jelenléte, aki a háttérből irányít. A legények nagyon sokszor kapják a tudást nőktől, néha az volt az érzésem, a Mamma nélkül csak csetlő-botló kisfiúk gyülekezete volna az egész. Egy magyar népmesében például valószínűleg karddal az oldalán alszik a második férj, és amikor felébred, nem az lesz a reakciója, hogy hű, akkor belefújok gyorsan a trombitámba. De ne ítélj elsőre, az egész kötetet végig kell olvasni hozzá, hogy ne szarjankókat láss bennük. –Varázslat.– Számos apró mozzanat követeli, hogy aki meséli, az nézzen utána jobban egy kicsit. A kötetben közölt formában a sztori majdnem minden varázslatos elem nélkül is tökéletesen működik. A hetedszülött fiú epizód teljesen kidolgozatlan. A hajvágás, mint gyilkossággal egyenértékű tett nálam szintén kérdéseket vet fel. Az, ahogyan a rabló elárulja a titkát jellegzetes motívum, de… az én fejembe nem fér bele, hogy egy rabló, aki elég rafinált volt ahhoz, hogy magára vonja egy királykisasszony figyelmét, később megtanul több rekeszes képeket csinálni, mégis milyen rosszéletű fuvallat hatására árulja el a hétpecsétes titkot? Mondjuk ezt ördöggel sem értettem soha, meg sárkánnyal és semmi egyébbel, mert a beszélgetés nagyjából ennyi: Anya, képzeld, azt álmodtam, hogy megtaláltam a karácsonyi ajándékot. – Haha, pedig azt bizony alaposan elrejtettem a kredenc mögé!

A galamb

amelyben a galamb nem más, mint egy elvarázsolt legény

A mese: egy királylány fésűjét, pántlikáit, kendőjét ellopja egy galamb. A lány utána megy, kiderül, hogy a galamb nem más, mint egy szép legény, akit a tündérek elvarázsoltak, és ilyen-olyan várakoztatós feltételei vannak annak, hogy újra emberré legyen. A lány teljesíti is, csak közben megfeketedik, és amikor a varázslat megtörik, a legénynek így már nem tetszik, le is köpi. A tündérek visszaszépítik a lányt, elviszik a legény országába, ahol ő a király. A király nem ismeri fel, beleszeret. A lány a tündérek tanácsára alaposan megdolgoztatja, majd mikor végre tényleg találkoznak, szemen köpi, mert valamikor a király is ezt tette vele. A királyfi lassan belátja, hogy hibázott, bocsánatot kér és kap.

Gergely pápa

amelyben egy galamb pápát választ

A mese: Egy fiú és egy lány testvérpár szerelméből fiú gyermek születik: Gergely. A gyermeket díszes ládában a tengerre bocsájtják, egy halász kifogja. Mikor iskolás lesz, megtudja, hogy talált gyermek. Útnak indul, hogy megkeresse a szüleit. Egy helyen iskolamester lesz, és éppen az anyja tűszomszédságában lakik. Egymásba szeretnek, összeházasodnak, de a menyegző estéjén a ládát látván kiderül az igazság. Az apa és az anya sírnak, mert tudják, hogy nagyot vétkeztek, de Gergely azt mondja nekik, hogy ne sírjanak, majd ő levezekli a bűneiket. Elvonul egy barlangba, és sok év múlva, mikor új pápát kell választani, éppen az ő fejére száll a szokás szerint kiengedett galamb, így lett Gergelyből pápa.

Személyes kommentár: Kevesebb vérnőszés és vallásos pátosz van benne, de ha Mátyás királyra gondolok, olybá tűnhet, hogy éppenséggel egy korona is tud annyit, mint egy galamb. Persze, értem én, nem olyan egyedi ez az egész motívum. Illetve nekem tetszik a sztoriban a vétek-vezeklés.

Ádám és Éva

amelyben Éva galamblevest főz

A mese: Ádám és Éva sora ugyancsak rosszul megy a Paradicsomon kívül. De az Úristen elküldi Rafael arkangyalát, aki egy ládikát ad Évának. ha Éva fohászkodott az Úrhoz, a ládikából kiröppent egy galamb, abból Éva rögtön finom galamblevest főzött, és úgy érezte magát a levestől, mintha újjászületett volna. Egyszer azonban Káin és Ábel játszott a ládikával, kinyitották, és a sok orvosság (=galamb) kiröppent belőle.

A két bűvös galamb

amelyben a galambok életmentő titkokat fecsegnek ki.

A mese: Egy királynénak és egy udvarhölgyének egy napon születik fia, Pippínu és Gaitaninu együtt nevelkednek. Ahogy nőnek, az utóbbit arra kéri az apja, szólítsa most már a királyfit királyi felségnek. Tizenhat évesen elmentek vadászni. Miközben a királyfi alszik, a hercegfi őrködik, és kihallgatja két galamb beszédét, hogy hogyan fog meghalni a királyfi, így a hercegfi meg tudja akadályozni. (Csak elárulni nem szabad, különben márványkővé változik.) A harmadik alkalommal némi rágalom miatt börtönbe zárják Gaitaninut. Gaitaninu magához hívatja a királyfit, elmeséli a galambok esetét, és márványkővé változik. A királyfi elmegy ugyanoda, a galambok meg is jelennek, elmondják, hogy a vérükkel kell a márványt bekenni. A királyfi megöli őket és így megmenti barátját.

Személyes kommentár: nekem nagyon tetszik, amikor a barát elmondja a királynak a három galambos esetet, és minden eset említésére testének harmada márványkővé dermed. Nagyon erős jelenet a királyfi kétségbeesett kérlelésével együtt, hogy hagyja abba. Egyébként is nagyon szép történet a testvéri szeretetről.

Ugyanitt sok szeretettel ajánlom Parti Nagy Lajos vonatkozó könyvét, a Hősöm terét. Készülj fel, mert itt a galamb az úr…

Képek forrása: saját képek, egyébként véletlenül valóban Olaszország, ha nem is Szicília.

Mesék forrása: Zsámboki Zoltán: Sfurtuna, az elátkozott leány – moly link

A halál, mint az orvos segítője

Magyar viszonylatban a kedvencem (a Lúdas Matyi orvos jelenete mellett természetesen) talán az orvossá lett szegény ember története, akinek maga a halál segít az orvoslásban. A mesében a végtelen szegénység arra visz egy embert, hogy a halállal kössön egyezséget: csapjon fel az ember orvosnak, és csak azt nézze, hol áll a halál. Ha a beteg fejénél, akkor mondja meg, nincs már mit tenni, a páciens meg fog halni. Ha viszont a halált az illető lábánál látja, kezelgesse csak, a beteg hamarosan meg fog gyógyulni. Nekem Palkó Józsefné verziója nagyon emberi, a szegény ember meggazdagszik, kapzsi lesz, egyszer kifog a halálon, aminek ára lesz, mert a halállal nem kukoricázunk. Van olyan verziója, amiben de igen, kukoricázunk a halállal, kifizetődő dolog, de nekem Palkó Józsefné változata mégis jobban tetszik. Számomra ezen egyezség megszegéséért járó büntetés arról is szól, hogy márpedig a halál az élet része, aki pedig ezt el nem fogadja, akár kapzsiságból, akár más okokból, az bizony rosszul jár. Fáj-nem fáj, a világtörténelem során eddig még minden élet halállal zárult, és sajnos van, amikor valaki annyira beteg lesz, hogy már nincs mit tenni. Nagyon nehéz, néha pokoli nehéz, de ezen nem tudunk változtatni, nem mi döntünk fölötte. (Ugyanitt: a halál és az ördög nem ugyanaz, ha az ördög vinné a szereplőt, aki ráadásul jó személyiség, fogjon csak ki az ördög eszén.)

Paracelsus

A tizenhatodik század híres orvosa, Paracelsus, nagyjából akkora karakter a mesevilágban, mint Mátyás király, csak valahogy Hegyeshalomnál megálltak a történetek. Vagy csak az én gyerekkoromból maradt ki. Paragranum című művében a modern orvoslás négy alappillérét fektette le, melyek sorban: a filozófia, az asztrológia, az alkímia, valamint az orvos önzetlensége és erkölcsi tisztasága. Szerintem mindegyiken érdemes elgondolkozni.

Íme egy példa mesei karrierjéből: angolul és németül is megtudhatjuk, mitől lett Paracelsus akkora nagy orvos (érdemes összeolvasni, ha mindkét nyelvet beszéled). Hát az úgy esett, konkrétan a tiroli hagyományban, hogy az ördög pók képében egy fa odvába szorult. Paracelsus kiengedte, de annak két fiola volt az ára: egy, amiben egy minden betegséget gyógyító gyógyír van, és egy másik, amelyben egy mindent arannyá váltóztató tinktúra lötyög. (Ja igen, Paracelsus gazdag is lett aztán.) Ha eddig nem hangzott jól a történet, akkor azért a banális cselért olvasd el, melynek során Paracelsus az ördög hiúságát kihasználva végül csak visszazárja az a kis dögöt abba az odúba. Elszántak máris induljanak Hötting fölött a Bannwaldba, ahol a német forrás szerint az egyik fa máig rezeg, mert hát elég ideges az ördög odabenn…

.-.-.- * – * – * -.-.-.

De vajon orvos-beteg kapcsolatának fejlődésére is van mese? Hm, mától biztosan nyitva fogom tartani a szemem rá.

Aki próbált már könyvesboltban mesekönyvet választani, ad absurdum, mesemondó, és készült már rendezvényre, az tudja, hogy a meseválasztás néha kétségbeejtően nehéz feladat. Különösen az első jó néhány évben, mert ez bizony egy olyan szakma, ahol nem másfél év múlva leszel senior. (Kötelező olvasmány természetesen Zalka Csenge könyve: Mesemondók márpedig vannak.)

De… vissza a háztartásba. Első nekifutásra tegyük fel, hogy esti mesét keresünk. Ott a polcon hatvannégy mesekönyv, de vajon melyik mesét szeretné a csemete hallani? Szülők vagyunk, ma temetésen voltunk a gyerekkel, jó lenne most valami megnyugtatót mesélni. Nagyszülők vagyunk, ma állatkertbe vittük az unokát, jó lenne egy tuti ütős mese a koronás daru főszereplésével, mert azóta is folyamatosan koronás darusat játszunk. Örökbefogadott gyermekünk van, ezt ő mostanában kezdte el feldolgozni. Annyi élethelyzet van és annyiféle gyerek.

Mi lenne, ha lenne egy app a tableteden, ami egy gigamega brutálóriási hatalmasnagy meseadatbázisból simán kiválasztja neked azt, ami a célnak és a kölöknek egyaránt megfelel? Mi lenne, ha ez az alkalmazás képes lenne megtanulni, hogy a gyereknek mi tetszik, és a google képességeit meghaladó relevanciaszinttel köpne ki további ajánlatokat, amik még szóba jöhetnek?

Egy ilyen alkalmazás a manapság szárnyait bontogató mesepszichológia-meseterápia képviselőinek is igencsak megdobogtatná a szívét.

Ez az alkalmazás még nem létezik. De Lénárt Évi kolléganőm és csapata éppen egy ilyen alkalmazás ötlettervét dolgozta ki, amikor egy CognitiveBuild névre keresztelt kampány keretében minden IBM dolgozó kifundálhatta, mire lehetne szerinte a Watsont alkalmazni. A legnépszerűbb ötletek aztán anyagi és szakmai támogatás mellett valóban meg is valósulnak. Szűkszakma ötlet, a StoryBuild nem kapott kellő támogatást, de engem megfogott. Egy meseválasztó alkalmazás, amely figyelembe veszi a gyermek jellemét, érdeklődését, korábbi mesékre adott reakcióit, adott feldolgozandó lelki gondokat… nagyszabású, de ma már nem lehetetlen elképzelés. Watsonnal vagy nélküle, de előbb-utóbb meg fog jelenni. Hogy hány és milyen előhírnökkel, azt még nem lehet tudni, de a kérdés nem az, hogy lehet-e, mert lehet, hanem az, hogy mikor jön valaki, aki mindenféle erőforrás szempontjából is magáénak érzi majd az ötletet. Éviék a leírásban egyébként egy félmondat erejéig azt a lehetőséget is felvetették, hogy az alkalmazás meg tudná tanulni egy tetszőleges személy hangját, és akár el is tudná mondani a mesét ennek a személynek a hangján. Nekem először ijesztőnek tűnt a gondolat, de aztán eszembe jutott az Újratervezés. Minden mindig csak a konkrét implementáción múlik.

Szóval ilyen időket élünk. Amikor ilyen alkalmazásokról tudunk fantáziálni. Őrület.

És akkor most legyünk egy percre mesemondók. Felkérést kaptunk a palóc agysebészek éves báljára, egy negyven perces, könnyed storytelling előadást várnak. Véletlenül kiszagoltuk, hogy a palóc agysebészek körében igen népszerű a természetben lovaglás és a krikett, menő lenne szőrmentén ezekhez is kapcsolódó, de persze alapvetően az agysebészettel foglalkozó performansszal előrukkolni. Feladatunk tehát:

• Mindent tudni az agysebészetről, ami a mesemondás szempontjából fontos lehet. (Érdemes lenne a palóc agysebészet saját vívmányaira is figyelmet fordítani.)
• Eleget tudni a lovaglásról, hogy ne mondjunk badarságokat, amikor előkerül a lovaglás a történetben. Esetleg kevéssé közismert kifejezésekkel is lehet majd dobálózni.
• Eleget tudni a krikettről, hogy ne mondjunk badarságokat, amikor előkerül a krikett, vagy a kriketthez történetileg kapcsolódó játék a sztoriban.
• Megtalálni azon könnyed agysebész történeteket, amelyben lovaglás és/vagy krikett is szerepel. Ha lehet, akkor egyszerre, de legalább párokban.

Hát nem lenne csodálatos, ha létezne egy olyan alkalmazás, ami mindezen igényeket képes kiszolgálni? Jaj, dehogynem. A tanulást nem lehetne megspórolni, de egészen drámaian átalakulna  a felkészülés mikéntje, és úgy általában a storytelling, mint szakma. És ne legyenek illúzióink: kisebb-nagyobb lépésekben bár, de nagyon is ebbe az irányba haladunk. (Elsőként például megjelent a google keresőmotor…)

Hasonló termékek a kutatást végzők számára is nagy segítséget nyújtanának. Egy olyan rendszer, ami érzékeli egy ember stílusát, mindenféli rendvédelmi alkalmazáson túl mesékkel foglalkozó kutatók számára is jó ötletadó, alkalmas kiindulási pont lehetne. Honnan jött egy történet? Aki lejegyezte, azonos-e azzal, akiről úgy híresztelik, hogy ő jegyezte le? Vegyük például a Nibelung éneket. Hogyaszonygya a Wikipédia:

“A 19. században uralkodó elmélet szerint a Nibelung-ének több hősi ének összefűzése révén jött létre,[12] ma azonban úgy tartják, hogy egyetlen szerző tudatos kompozíciója. (…)  a kutatók a stílus, az eposzbeli egyes utalások és helynévtörténeti megfontolások alapján több lehetséges szerző nevét vetették fel: a A kürenbergi lovag, Friedrich von Hausen, Konrad der Marner, Heinrich von Traunstein, Bligger von Steinnach, Rudolf von Ems, Heinrich von Ofterdingen, Sighard von Lorsch, Wirnt von Gravenberg, Wolfram von Eschenbach, Walther von der Vogelweide, Konrad von der Vogelweide, Konrad von Würzburg, Konrad von Fussesbrunnen, Konrad von Göttweig, Konrad von Russbach.[13]”

A kérdés tehát az, kié lehet vajon a Nibelung ének? Azt a Watson sem fogja tudni megmondani, hogy kié biztosan, de ha megmutatjuk neki, hogyan írtak a jelöltek, össze tudja hasonlítani vele, és tud adni egy sorrendet, hogy hát szerinte ez vagy az a szerző követi el a legtöbb hasonló stílusjegyet. Ez segítheti is a további kutatásokat meg félre is viheti, ez igaz. Valamivel tud egzaktabb lenni, mint a benyomások által óhatatlanul félrevezethető ember, de mivel tanuló rendszer, távolról sem előre definiált kifejezéseket fog keresni. Nagyon ingoványos terület, de nem végletesen futurisztikus vágyálom.

– * – * – * –

Hát ennyit akartam mondani. Hogy miközben mi mesemondók manapság az “Internet” – “könyvtár” – “tapasztalt mesemondó ismerős” háromszögében lavírozunk, néha érdemes kikacsintanunk a fejlődő technológiákra, mert bizony jönnek, és egy-egy vadhajtása nekünk is jó lesz valamire. Ki tudja, lehet, hogy nekünk még nem váltják le a cognitive computing eszközök a bal és jobb kezünket, de a következő mesemondó generáció számára egy-egy produktum már éppen úgy lesz természetes, mint nekünk most az okostelefon. És el fog jönni az idő, amikor a mai hozzáállásunk az egész mesemondáshoz elavulttá válik, és akkor el kell döntenünk, hogyan tovább. Mert a piac reagálni fog rá, ebben biztosak lehetünk. Aki tovább akarja majd csinálni, meg kell majd neveznie azon skilljeit, amivel a professzionalitást képes bizonyítani, egy valid indokot, amiért érdemes tapasztalt storytellerre építeni. Mint minden korban. Csak évek múlva mást nevezünk majd alapnak, ez minden.

(ezt a könyvet amúgy mindenkinek ajánlom)

Szóval a Watson (sok kognitív társával együtt) rengeteg mindenre jó, pedig még messze nem olyan okos, mint egy átlagos érettségiző. Jelen van mindenféle user experience támogató rendszerben, jó a HR-eseknek, jó az orvosoknak, szóval tisztára a világbékét támogatja. Ez most csak félig volt cinikus, mint már mondtam: a kognitív tudományról egyelőre még nem tudjuk eldönteni, hogyan viszonyuljunk hozzá. Akik hajlamosak a drámázásra, azok most egy csendes sarokban rágják a körmüket, és az önjáró autók elterjedésekor majd színes transzparensekkel masíroznak a parlament előtt. A másik véglet képviselői eközben felpöckölt orral hülyézik az előbbieket, és nem értik, mi a baj azzal, ha gépek mentik meg a fákat. A véleményem szerint többséget alkotó középmezőny, engem is beleértve, leginkább csak kapkodja a fejét, és a morális kérdéseket igyekszik a jövő egy kellemesen távoli pontjára halogatni.

Nos, ítélkezni most sem fogok, csak szeretnék kitenni minden mesemondó elé egy hatalmas nagy felkiáltójelet. Mert legyél színpadi mesemondó vagy csak az esti mese felolvasója, legyen a stílusod népi vagy nemzetközi, élj a világ bármely szegletén, egy biztos: valami jön, amiről még nem tudjuk, hogy micsoda, de a gondolkodó számítógép keze bele fog lógni. És erre érdemes odafigyelni. Sokszor fogok Watsont emlegetni, de ez azért van, mert az IBM ISSC dolgozójaként ezzel találkozom többé-kevésbé testközelből, de amúgy nem tudom megítélni, mely területen mennyire piacvezető. Ezt a fejlesztők és a piac döntse el, engem más érdekel. Mondom, mi.

A Watson több-kevesebb sikerrel képes hosszabb szövegeket elemezni. Az egyik alap API, az Alchemy Language, nem csak kulcsszavakat, de a hozzájuk kapcsolódó érzelmeket, értékítéleteket is igyekszik feltérképezni egy szövegben. Kipróbáltam Anansi-ra, elhasalt, de valódi szövegre amúgy jól működik.

Állj. Miért? Anansi meséi talán nem valódi szövegek?

Nem. Ez van, Anansi egy trickster, ráadásul néha elég szemét. Az Alchemy Language meg nem arra van betanítva, hogy értse a tréfát, hanem arra, hogy igaznak, őszintének szánt szövegekkel elbánjon. Egy random választott Anansi történetre persze kidobta, hogy tiszta terror, pfuj, összezavarodott a szereplők pozitív/negatív volta fölött, és még egy sor mulatságos tévedést követett el, mintha csak Anansi maga csinálta volna a katyvaszt. Mindeközben azonban nem szabad elsiklani a tény fölött, hogy a mosolygás tárgya az, hogy a kulcsmozzanatokat az API bizony megtalálta, csak rosszul értette. Egyszóval valójában úgy viselkedett, mint egy merőben más kultúrából érkezett ember, és ez egy fantasztikusan érdekes, figyelemre méltó eredmény. Olyan volt, mint amikor az iróniára immúnis embertársakat cukkolom: viccelek, ők pedig ahelyett, hogy emelnék a tétet, besértődnek, mert azt hiszik, támadok.

Vissza a Watsonhoz. Ha a bejegyzést egy modern vívmányok alkalmazására hajlamos magyartanár is olvassa, akkor hadd hívjam fel a figyelmét azon cikkekre, melyekből megtudjuk, hogy a Watson már irodalmi műveket is elemzett. Például a Harry Pottert, meg a Trónok harcát, meg egy csomó minden mást, a kreatív marketingesek a popkultúra egészen széles skáláját lefedték. Hányszor, de hányszor kellett szereplők jellemeit összehasonlítani, hát tessék, ez most már gombnyomásra is lehetséges. A klasszikus kérdés konkretizálandó: mire gondolt a költő szerintünk, illetve mire gondolt a költő a Watson szerint? Valid kérdés? Nem tudom. De ha Watson fejlesztő lennék, feltétlenül érdekelne egy ilyen vizsgálat.

Ó, igen, most már majdnem megérkeztünk oda, ami miatt az egész témába belefogtam. A következő bejegyzésből most már tényleg megtudjuk, mire jó a kognitív tudomány egy mesemondónak.

Addig szórakoztatásképp íme egy cikk egy mesemondó alkalmazásról, melyet a TízamínuszhatodikonPuha fejleszt. Képek alapján fog majd történetet mondani. (A kép csak illusztráció, az alkalmazás valójában nem filmet fog készíteni.)

Könnyű dolgom volt topicot választani a Szertár technológiai szingularitás témáját körbejáró podcastjának margójára. Olyasmiről fogok fecsegni, amiről már régen akartam, és ez a podcast most nagyszerű apropót kínált hozzá. Nagyon izgalmas dolog lesz, de nem fér bele egyetlen posztba. Stay tuned.

Gyorsan mondok meséket is, szó ne érje a ház elejét.

Természetesen tessék Kiberiádát olvasni, akkor is, ha nem népmese, és sok-sok Asimovot hozzá. Meg persze Pinoccio is a “robotlélek” nagy klasszikusai között emlegetendő.

Egyébként van egy mesetípus, ami eszembe jut a témában, például ott az okos nyírfalány története, rövid összefoglalója megtalálható az egyik Fráter Erzsébet-féle növényes mesekönyben, minden bizonnyal innen szedte. Négy testvér alkot meg egy lányt, egy kivágja és kifaragja, egy felöltözteti, egy megkeni az ajkát friss tejjel (eteti), egy pedig megcsókolja. A kérdés az, kié lesz a lány (btw. a lány választ). Változataiban igen népszerű, a Szótlan szultánkisasszonyban is láttam beágyazott meseként három alkotóval, és bár nem robot, a “ki kicsoda a lány életében” motívum kiköveteli magának, hogy César “El Wayqui” Villegas gyönyörű előadássáról említést tegyek. Nézd meg, hallgasd meg, és vésd jól az eszedbe.

Egyébként egy nagy csomó teremtéstörténetben az embert mindenféle haszontalan dologból gyúrják, sárból, kukoricából, melyik népnél miből, és aztán több-kevesebb próbálkozás után valahányadik “lélekbeleöntési kísérlet” után már tényleg emberré válik az addig élettelen. A megkülönböztető jel minden esetben a gondolkodás. Szóval a legarchaikusabb élő robotokat a mitologikus történetek szolgáltatják, a legújabbakat pedig a sci-fi.

Viszont. Tényleg nem erről akarok mesélni. Hanem az IBM-ről és a Watsonról.

Tudom, hogy nem is nézted meg a legelső linket, ezért a technológiai szingularitás e posztban fontos oldala röviden: a minden jövőkutatót foglalkoztató kérdés nem más, mint hogy mikor lesznek a gépek intelligensebbek az embernél? Figyelem, ez nem specifikusan értendő. Tehát lehet, hogy egy gép már most baromi precízen és gyorsan mikron vastagságú szeletekre tud aprítani egy kolbászt, de fogadjunk, hogy még a “legelvetemültebb” népi mesemondó is hamarabb talál mesét a technológiai szingularitásra, mint az előbbi masina. Tehát a kulcsszó: “valódi” gondolkodást várunk el. (Házi feladat:  az iménti idézőjeleken eltöprengeni.)

Az IBM legújabb, témába vágó üdvöskéje a Watson. Valójában az IBM is csak haverkodik Watsonnal, noha azért nem áll rosszul. Ne tévesszen meg bennünket, Watson nem egy lény, de így hívják, ezért néha a Watsonnal foglalkozók is felváltva hivatkoznak rá “it” és “he” névmásokkal. A Watson a modern kognitív tudomány egyik implementációja. A tanuló algoritmusok és a big data házasságából olyan termékek születtek, amelyek nagy, strukturálatlan adathalmazok feldolgozására alkalmasak, a Watson is ilyen. Ezek a rendszerek nem feltétlenül hoznak végleges döntést, de komoly döntéstámogató feladatuk van.

Egyébként annak ellenére, hogy egy egészen jól összeállított tananyagot minden IBM-esnek végig kellett tolni itt az SSC-ben, sokan még mindig nem értik a cognitive computing lényegét. Kipróbáltam a Watson egy később ismertetendő modulját egy hosszabb mesére, és azt láttam, hogy nem teljesen vette le az érzelmeket. Az a gyanúm, hogy valószínűleg egyszerűen nem volt arra tanítva, hogy képes legyen irodalmi szöveget (mesét) megkülönböztetni egy ember által a valóságról összeállított, igaznak szánt szövegtől, és így elcsúszik rajta, mi agresszív és mi tréfás. (Ez leírva nagyon furán hangzik, de ha elárulom, hogy egy Anansi történetet választottam, talán kicsit érthetőbb a jelenség.) Amikor egy kollégának elmeséltem a tapasztalataimat, annyit mondtam, hogy hát a Watson ezen alkalmazása valószínűleg nem ismeri fel az irodalmi szövegeket. És a kollégám csípőből válaszolt: de hát ezt nem is várjuk el.

És itt a kutya elásva. Mert de igen, manapság pontosan ilyen és ehhez fogható elvárásaink vannak, amikor a cognitive technológiáról beszélünk. Ma már senkit nem hoz lázba, ha egy szövegben meg tudsz találni egy konkrét kifejezést, ez egyszerűen óvodás szintű, sértő programozói feladat. Manapság bizony ott tartunk, hogy sokkal árnyaltabb kérdéseket merünk feltenni, és elvárjuk, hogy egy gép képes legyen megválaszolni őket. Gmail fiók? Hát bármilyen internetes keresőmotor? Hát a facebook fiókodra ránéztél-e mostanában? Talán mosolyfelismerős fényképezőgéped is van? A triviális kérdésekkel ma már nem a legnagyobbak foglalkoznak, mert a legnagyobbak energiáit olyan ködös feladatok kötik le, mint például egy százmillió kommentből, twitter bejegyzésből és hat másik adatforrásból származó, strukturálatlan szöveges és képi állományból felépülő gigantikus adatzsákból olyan információkat kinyerni, mint mondjuk milyen márkákról milyen érzelmekkel beszélnek az emberek, mennyire fontos az emberek fejében úgy általában a környezetvédelem, vagy például elindult-e már egy olyan folyamat, amiből öt év múlva rossz esetben akár terrortámadás is lehet? Egyszóval: a fekete-fehér kérdések ideje lejárt, manapság a fontos felvetések izgatják a legmenőbb informatikai fejlesztőket.

Utópisztikus voltam, vagy ijesztő? Nézd, ez az egész olyan, mint a gépjármű. Arra is lehet használni, hogy eljuss egyik helyről a másikra, meg arra is, hogy elüss vele valakit. Vagy mint az eső, ez jobb, mert abból a szempontból erősebb a hasonlóság, hogy nincs rá hatásod. (Valójában nem tudjuk, mi lesz, ha már tényleg nagyon okosak lesznek a gépek.) Az eső kell a terményeknek, nagy baj lenne, ha nem esne, de tud nagyon nagy károkat is okozni. Csak a cognitive technológiákat egyelőre még aránylag jól a kezünkben tartjuk, mert még mindig nagyon specifikusak. Semmiképp sem teremtettünk új fajt, de bizonyos területeken egy-egy fejlesztés máris váratlan képességeket mutat. Segít diagnózist felállítani. Segít pénzügyi döntéseket hozni. Egy nagy csomó dologban segít, nem kell félni tőle, hanem meg kell tanulni használni, és akarni kell megismerni, és akarni kell foglalkozni a számtalan morális aspektusával.

Huh, ez nehéz volt, tudom. Ma nem is nyúzlak ennél hosszabban. Na sipirc, most már tényleg elengedlek, hess, csinálj valami mást.

A következő részben az is ki fog derülni, hogy hogy jön az egészhez a mesemondás?

Arról értelemszerűen le kellett tennem, hogy a szabadalmi hivatal, mint olyan, a benne dolgozó szakemberekkel együtt a népmesékben megjelenjen. Ha a következő ötszáz évben a szabadalmi hivatal megmarad, és még hozzá fontos szerepet is fog játszani a mindennapi emberek életében, akkor vélhetően lesznek majd olyan közszájon forgó történetek, amelyekben egy ország szabadalmi hivatala teljes valójában megjelenik. De ehhez idő és felfokozott társadalmi érdeklődés kell, és amíg ez a néhány évszázad le nem pereg, a magam részéről megelégszem a rokon területekkel. (Nagy cégeknél egyébként most nagy divat az innovation.)

Tovább nehezíti a keresést, hogy a népmesék azért többnyire az emberre magára koncentrálnak, a különös technológiai megoldásokat igénylő feladatokat pedig gyakran egy-egy aljas huszárvágással oldják meg. Esetünkben sem a csoda maga, sem a varázserővel bíró tárgyak, sem semmilyen csodálatos képesség nem fog megfelelni a követelményeknek. Akkor tehát koncentrálok én is a szabadalmak emberi tényezőire.

A központban az ötlet lesz, de a furmány, amivel egy főhős maga áll elő, még nem lesz elegendő. Nem kívánom az összes furfangos megoldást kínáló történetet felsorolni, már csak azért sem, mert ennek ezúttal alkategóriája a zsenialitásban kifogyhatatlan tricksteres mesekincs. Ami jobban érdekel: az ellesett ötlet, ellopott ötlet, illetve az ötlet leírása, felderítése.

Csókolom, van már rá szabadalom?

Elhangzott kevésbé hangsúlyos félmondatként a beszélgetés során, hogy a szabadalom mindig publikus, bárki számára elérhető. Az elmondottak alapján az az érzésem támadt, hogy hát ez bizony nem egy egyszerű google keresés, minthogy nem feltétlenül elérhető digitálisan, amiről pedig bevillant az a motívum, amikor a főhősnek egy segítő árulja el, mi a teendő. Magamban jót kuncogtam, hogy a szabadalmi hivatal nagy tudású szakemberei kicsit olyanok, mint például a Hamupiőke királyfiban a kisegér, aki rögtön tudja, hány haikut kell holdtöltekor mézben pácolt dióhéjból ezüstkútba morzsolni a célok eléréséhez. (Aki az előbbit lerajzolja, kétfülű nagydíjat kap.)

Kié a szabadalom?

Az meg van, amikor átverik a jótettet véghezvivő királyfit / királylányt / testvért / akárkit, és aztán be kell bizonyítania, hogy ő volt az? Például a a három testvér elindul, legkisebbnek sikerül, nagyobbak kútba vetik / akármit csinálnak vele, és hazamennek learatni a babérokat. Van például az Illyés Gyula kötetben Fanyűvő, Vasgyúró, Hegyhengergető meséje. Ha a módszert időben le tudta volna védeni, a másik kettő hiába ment volna haza más tollával ékeskedni, ott lett volna a pecsét, hogy a nagy jót, kérem szépen, azt másnak köszönhetjük. (Részben ugyanezért szoktam minden egyes fontosabb munkámba valami easter egget rejteni, amitől elidegeníthetetlenül az enyém. Meg mert vicces.)

Aztán vannak vitás helyzetek, amikor nem egyértelmű, kié az érdem. A szabadalom esetében lehet, hogy több embert is meg lehet jelölni tulajdonosként, és a mesékben is van példa kooperációra, de a témában személyes kedvencem mégis  az az afrikai mese, amelyben három legény indul útnak, mert egy apa annak adja világszép lányát, aki olyasmit szerez, amiből a világon nincs több. Egyik a hétmérföldes csizma afrikai megfelelőjét találja, másik egy jó kis messzelátót, a harmadik pedig életvizet. Na egy szó, mint száz, mindhárom kell a lány megmentéséhez, de jól összevesznek. Ebben a mesében együtt értelemszerűen “nem adhatták be a szabadalmat”, így viszont a babérokat sem arathatta le egyikük sem. A mesét részben megtaláljuk a Szótlan szultánkisasszony címadó meséjében is, mint beágyazott történetet.

Mi is pontosan a szabadalom maga?

A tett pontos leírásán nagy a hangsúly, például a jóságos főhős sosem tartja szükségesnek megemlíteni, hogy a jótettet nem árt szívből csinálni… Gondolok itt a Holle anyó típusú mesékre. Népszerű dolog motívum ez, és a mesehallgató valahogy mindig érzi, mi hiányzott a hídhoz. Ezt a japán mesegyűjteményt nagyon szeretem, itt például egyből két változatot is fejből fel tudok idézni. Egy, a gazdag és a szegény szomszéd önt hamut a közelgő uraságra, csakhogy a szegény jófej, neki megtörténik a csoda, a gazdag meg szarfej és úgy is jár, ahogy megérdemli. Jóval rövidebb az a mese, amelyben koboldokkal kell táncolni. A szabadalmak egyik rákfenéje valószínűleg egyébként a szabadalom pontos ismertetése, ami gyakorlatilag lehetetlen feladat. Aki próbált már publikáció alapján kísérletet reprodukálni, az tudja, milyen nehéz is ez a műfaj, miközben szeretem azt feltételezni, hogy a publikálók igyekeztek a módszert tényleg igényesen leírni.

Ugyanitt ne feledkezzünk meg Bolond Mihókról sem, hiába mondják neki, mit hogyan csináljon, azt mindig rossz eszközre alkalmazza. Talán ha pontosan fogalmaztak volna, megértette volna, hogy a kalapba tűzés csak a tűre vonatkozott, nem a gerendára ésatöbbi ésatöbbi.

És kit érdekel a szabadalom?

Mindenkit. Ez a lényeg. A szabadalom mindig publikus, de a szabadalom felhasználásával szerzett javak a szabadalom tulajdonosát is illetik. Ezért jó a szabadalmi hivatal intézménye, mert nem kell úgy őrizni minden titkot, mint a bűvészeknek. Néha egy-egy módszer ellesése óriási lendületet adhat, Maui is jól járt, amikor a tűz megszerzésének egyik változatában kilesi, hogy anyja úgy megy el az istenekhez, hogy egy jelszót mond el egy sziklánál, mire a szikla megnyílik. Utána a tűzgyújtás rejtelmeit deríti ki Maui, és addig megy vissza, addig ügyeskedik, erősködik, amíg a végén nem csak egy darabka tüzet, de a tűzgyújtás módszertanát adják át neki. Mennyivel jobb nekünk, nem igaz? Csak be kell sétálni a szabadalmi hivatalba, és megkérdezni, hogy csókolom, van-e már énekhanggal hagymát pucoló rádió kidolgozva? És ha van, jó nekünk, lehet tovább fejleszteni.

Ki mondja meg, miből lesz szabadalom?

Hivatalt leginkább döntőbírók formájában találunk a mesékben, ezt a pozíciót sokszor tölti be mondjuk egy király. Itt szeretném egyébként széljegyzetként felhívni a figyelmet az önmenedzselés fontosságára, azaz ne várjunk arra, hogy a Mikulás mindent tud, hanem mutassuk meg, mondjuk ki, mi mit tettünk le az asztalra. Jól megválasztott modorban ez egyáltalában nem kérkedés. Többnyire a mesebeli döntőbírók sem egyszerűen csak megálmodják a végtelen nagy igazságot, hanem bizony a főhős maga sorolja el az érveit.

Hát ennyit a szabadalmakról.

Ez itt viszont semmiképp sem egy szabad alom. Bocsánat.